Noondarkly

Ars poetica

Írni, ez minden vágyam. A betűk márványából kifaragni a szavakat, a valóság színeiből mondatszivárványt festeni. Addig cserélgetni ezeket a girbe-gurba álombákom-darabkákat, amíg a fejemben megszületett gondolat ízét megérzi a papír. Meglehet, ostoba dolog vágyakozni a nem megfogható után, ha soha nem lehet az enyém; de csupán azzal együtt élni, mit a mindennapoknak nevezünk, számomra egyenlő lenne egy szürke sivatagban tett végtelen sétával. Michelangelo addig nézte a márványtömböt, amíg meglátta benne a meztelen, sebezhető kőembert. Szavakat forgatni a fejemben, nyitott szemmel járni és minden ruhadarabra, hangfoszlányra, vagy arckifejezésre született zakatoló gondolatot szóruhába öltöztetni- ez minden vágyam.

Amit írok, annak szépnek kell lennie. Ha nem szép, akkor nem adja át, amit érzek. Aki festeni, faragni, szabni, alkotni akar, csakis a benne született érzések továbbítására keres megfelelő csatornát. Szerencsés az, aki színészként, mozdulatokkal, gesztusokkal, pillantásokkal képes kifejezni azt, ami vaskalapácsként veri a mellét, hogy kijusson. Az is, aki cirkalmasság híján az egyszerű szavak köntösébe öntheti érzéseit, csendben, alázattal, ismerősök, barátok, szeretők, idegenek előtt. Én a szó idétlen zsonglőre vagyok, de nem az élőszóé: ha nem írhatok, belémszorul minden, ami fáj és ami szép és ami varázslatos. Kiadni magamból, azt hallani, hogy egy másik emberi lény megérti fájdalmam, örömöm, vágyam, csalódásom- ez minden vágyam.

A küllem még bizonytalan; nem tudom, hogy pasztell-szavak impresszionista vászna, varrógép és boncasztal szürreális találkozásának színtere, harsogó zöngék és vicsorgó hangzók posztmodern kavalkádja, vagy hosszú jelzőáradat hömpölygő realizmusa vár rám a papíron. Mindenkinek más tetszik; nekem viszont minden. Csak szó legyen, őszinte, sebző vallomás, kíméletlen könyörgés, harcias érzelem. Eltöprengeni azon, mit évezredek bölcsei sem fejtettek meg, feltenni a kérdést, rá sem hederíteni a válaszra- ez minden vágyam.

Szavaimat nem akadémikusok, kritikusok és szakértők hadának címzem, hanem az embernek, akinek gyermeki ártatlanságát tanultság nem rontotta meg még; aki nem az ujjat nézi, hanem az ujj által mutatott irányt; aki az izomtestű és filozófián edzett elméjű fiatalember őszinte könnyeit a szakadt játékmackó láttán nem nevetségesnek találja, hanem megérti és vele együtt sír; akinek nem csak az érthetetlen formai világ, hanem a letisztult képek is sokat mondanak. Willie Nelson-t és Virginia Woolf-ot megérteni egyaránt, egyformán adózni magasröptűnek és egyszerűnek- ez minden vágyam.

Magam és mások gondolatait átadni, szárnyalni az érzéseken, belesüppedni a nemlézetőbe, megalkotni saját kis Teremtés-világomat- ez minden vágyam.