Áldozat

zhenya_060903b.jpg

bóklásztam az írásos mappámban, és ezt találtam- Ercsa küldte nekem elég régen… furcsán fantasztikusnak tűnt ez az elmélet még akkor, de azóta egyre biztosabban érzem, hogy van benne igazság… nem merek abba belegondolni, hogy Zsenyával kapcsolatban is igaza lehet…
szeptember elseje furcsa, összetett nap volt az életemben… kaptam ajándékot, sokat, az élettől… talán a legnagyobb és legszebb az volt, hogy láthattam őt korcsolyázni… próbáltam utána leírni, beszámolóba szedni, de szedett-vedett gondolataim csak idétlenebbnek hatottak leírva- talán nem kellett volna leírnom… de néha kényszert érzek, hogy leírjam, amit érzek… önzés lenne? kérés, hogy szeressenek? lehet
a lentiek kapcsán nemrég éreztem én is hasonlót… az irigység ilyenkor nem segít… el kell fogadnunk, alázatosnak kell lennünk… képtelen vagyok erre, soha nem voltam alázatos… de legalább tudom, hogy annak kell lennem, hiszen már a tudat is megnyugtat
szóval ha igaz, amit Ercsa mondott, akkor én nagyon együttérzek Aljosával… és talán azért tudtam olyan szépen írni róla, mert tudat alatt mindig is együtt éreztem vele, mindezért… rokonlélek.
de visszatérve Zsenyára, és a bárányra… aznap pénteken, és utána is, azt éreztem, nem mindenki érzi, amit én… sőt biztos, ez tény- de úgy értem, nem mindenki érzi, mekkora áldozatot hoz nekünk Zsenya minden egyes alkalommal… lecsupaszítja nekünk a lelkét, megmutatja magát nekünk, és mi legtöbbször nem is értjük, nem látjuk, nem érezzük… talán másnap vagy harmadnap készítettem háttérképet vele, berakom, már akkor is az áldozat-áldozathozatal kérdése foglalkoztatott… tudat alatt Ercsa szavai munkálkodhattak bennem régről, vagy csak én is arra gondoltam, nem tudom
ez a fiú most kapkod, pénzügyekben csal, becsap barátokat, kimagyaráz, hidegen bánik a szavakkal, mint mindig (én nem ezért szeretem őt)- de eddig a lelkét nem tudta megmagyarázni, sem elferdíteni előttünk- adná Isten, hogy ez így maradjon
nem akarom megkeseredett, negyvenes, cinikus emberként látni őt évek múlva… ezúttal ne legyen igazam 🙁
összevissza beszélek, de olyan rég írtam… Kata meghozta a kedvem a blogomhoz, ő milyen szorgalmasan ír, és szívemnek oly fontos dolgokról!
tehát, az elmélet, alább:

“a két fickót nem véletlenül küldték szinte párosan a földre: Jagu azért jött, hgoy előkészítse a talajt egy emberekfeletti tehetség jöttére. nem kapott akkora tehetséget, mint Zsenya, csak majdnem: az ő dolga az lett volna, hogy barátja legyen, védje és tanítsa őt, majd adott időben beálljon mögé másodiknak a sorba… nem így lett, mert Jagu beképzelt lett, azt hitte jobban tudja. a végeredmény: baráti kapcsolatban egy fiatal fiút edz, de a szeretet gyűlöletbe fordult és meglesz a büntetése (Jagunak).
Zsenya pedig olyan, mint isten báránya: azért küldték, hogy isten fényét közvetítse az embereknek, egyfajta csatornaként, önfeláldozóan. de majd az emberek őellene fordulnak és feláldozzák, ahogy a Bárányt szokták…” (T.E. írta nekem évekkel ezelőtt)

ehhez még annyit, hogy hetek óta nem bírok kimozdulni a holtpontról egy történettel kapcsolatban… olyan, mintha nem szabadna megírnom, vagy mintha rettegnék attól, hogy esetleg igazzá válik, ha szavakba öntöm
pedig meg kell írnom, mert a fejemben van november 4-e óta, amikor láttam magam előtt lejátszódni…
és nagy teher, amit Szabó Magda mondott az írásról… mert igazat mondott