Csodatévé

Ma megint rá kellett döbbennem, hogy csodálatos nevelő hatással van a televíziózás az emberre. Nézem ugyanis Balázs hiper-szuper szembesítős-kibeszélős vacakságát, ahol két roppant magas íkúval rendelkező egyén, egy lány meg egy fiú, komoly kilenc éves kapcsolattal a hátuk mögött, és azt követően, hogy a fiú megcsalta a lányt, ismét adnak egymásnak egy esélyt. A szájukból elhangzott mondatok magasröptűségén elámulván vártam a következő elmés beszélgetésre, ami nem is késett sokat: egy picit tökkelütött fiú arról mesélt, hogy cseten összefutott egy lánnyal, akivel tervezik, hogy találkoznak. Na most, a fiú cingár, satnya, de módfelett vidáman meséli, hogy a lánynak elmeséltekkel ellentétben ugyan nem gyúr, viszont jár úszni és bringázni, és biztosan jó lesz az. Behozzák a lányt, aki a harminc kiló festék alatt is szépnek tűnik, és aki elmondja, hogy Árpi magasnak, izmosnak, jóképűnek írta le magát, de nem küldött fényképet. Itt jobbnak láttam elkapcsolni, mert erős empatikus képességemből kifolyólag roppantul tudok szégyenkezni mások helyett is, és kábé itt az én gyomrom is ideges lett. Az MTV-n (a zenecsatornán) bambultam egy sort, de kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ezért visszatértem Árpiékhoz, vajon meglágyult-e Zsanett szíve a békácska iránt, aki valószínűleg soha nem fog herceggé változni. Hát nem. Árpi jól tűrte, nevetés, viccek, pici személyeskedés, Balázs kuncog, na majd legközelebb, Árpi igen igen, úgyis van kék-három másik lány a tűzben, majd őket fogom ütögetni, hadd forrósodjanak még.

Említést érdemel még a fenti zenecsatorna, ahol is két azaz két építő jellegű őőő reality-show-féleséggel szembesültem, az egyik címe Made (Csinált) a másik My super sweet 16 (Az én szuperédes 16 évem, vagy mi). Az előbbiben egy helyesnek mondható lány arra vállalkozik, hogy megtanul táncol(gat)ni, hogy népszerűbb legyen; az MTV edzőt ad mellé és operatőrt, és kezdődik a tréning. Három hét alatt táncolni, hm, oké. Elárulom, a kislányka nem került be a helyi iskola akrobatikus tánccsoportba (vagy mi a francba, Amerikában annyi ilyen sz*rság van), de elmondásai szerint rengeteget tanult a hetek során, magabiztosabb lett, és megtanulta nem feladni, amikor mindene fájt. Gyászolom az amerikai lelket, ami már lassan egy nagy mű-mosoly lesz műszempillákkal, szilikonfenékkel- de gyászolom saját magamat is picit, hiszen elnyomtam egy-két könnyet amikor a lány zokogva ölelte végig a barátnőit, az anyját, az edzőjét, satöbbi. Bakker. Mi lett belőlem? Ilyeneket nézek? Minek? Minek????

Sürgősen fogtam magam és jógáztam egyet, kiszellőztettem a fejem, megdolgoztam az izmaimat, hej de jót tett! Gyakrabban kéne jógáznom…

Fogadalom: minden nap művelnem kell a) a testemet b) a szellememet c) az elmémet d) a lelkemet. A testmozgás megvan egy ideje. A szellemi épülés leginkább csak lefelé tartó irányban halad mostanság, DE tegnap kézbevettem Kafka A kastély című regényét, és meg is állapítottam, hogy egyelőre nem köt le, illetve a saját stílusom jobban tetszik. (Honnan ez az arrogancia?!) Az elmém sosem volt túl penge, hát, nem tudom, ez ki fog maradni, sakkoznom nincs kivel, matekfeladatokat meg nincs kedvem megoldani. A lelkem épül szépen, meglehet már akkora, mint az Empire State Building, talán kicsit az egyensúlyt el kéne tolnom másfelé is. (De mit tegyek, ha ez tesz boldoggá?!)

Kellene nyelveket tanulnom. Kellene festenem vagy kötnöm. Kertészkednem. Főznöm saját magamra. Lakásban tennem-vennem. Sétálnom minden nap. Megnéznem egy klasszikus filmalkotást minden második vagy harmadik nap, de legalább egyszer egy héten. Fényképeznem a természetet. Tartózkodnom a természetben.

Ehelyett photoshop, Josh Groban, sorozatok, fórum, msn. Eh…

De a jóga az jólesett ma. És talán holnap is erős leszek és teszek majd valamit annak érdekében, hogy ne maradjak egysíkú…

3 Comments

  1. Nola
    Posted May 9, 2007 at 7:54 pm | Permalink

    :)) Egyáltalán nem vagy egysíkú. Viszont igazad van, hogy olyasmiket is kell csinálni, amiket felsoroltál. Nekem is kéne!…

  2. Betti
    Posted May 10, 2007 at 8:35 am | Permalink

    ez a bejegyzésed nagyon tetszett nekem!
    egyrészt mert szerintem reálisan írtál magadról, másrészt meg tök jól :)
    ilyenek vagyunk, ellustulunk, eltespedünk, és bár néha lázadozunk ezellen, nem sokat teszünk
    nem vagy egysíkú, inkább csak néha nagyon rápörögsz egy témára, és addig pörgeted, amíg csak bírod
    ez néha tényleg furának tűnik :), de ettől még mindenki tudja, hogy van benned más is
    a szellem táplálása meg tényleg nem azt jelenti, hogy matekfeladatokat oldasz meg, hanem olyan szellemi tevékenységet, ami illik hozzád
    az írást sem kéne mindig az aktuális szenvedélyednek alárendelni, látod, milyen szuper irónikus és önirónikus bejegyzést írtál ettől függetlenül is?
    persze az életnek úgy van értelme, ha élvezzük a tevékenységeinket, de ha már te is úgy érzed, hogy van más is, hát találd meg, és csinálj mást is, és visszatérni mindig mindenhez vissza lehet, és nem kell kidobni semmit, amit nem akarsz

  3. Posted May 10, 2007 at 9:48 am | Permalink

    :)
    hát, az írás, azt is kéne, de írni is csak arról tudok, ami éppen lefoglalja minden sejtemet; pici szünet után folytatom majd, és biztosan lesznek olyasmik, amik megihletnek, bár egyelőre nem látom, hogy képes lennék bármi másról is írni mint arról a bizonyos tudjátok kiről
    te Betti, én valóban ilyen vagyok, felpörgetek egy-egy témát- de az is igaz, hogy egészen eddig nem éreztem még ilyet- nem is próbálom szavakba önteni mert banálisan hangzana; csak az nyugtat meg, hogy lassan anyum és a nagynéném is osztoznak a mániámban, és ez tökjó, nem volt még olyan szenvedélyem, amiben anyu 100%-osan támogatott vagy megértett volna, de ez most ilyen, és azt veszem észre, hogy ő is pont úgy érez, mint én: lenyitni az autó ablakát, hadd hallják minél többen, hátha szebb lesz tőle a világ! :) az én világom szebb lett, teljesebb, biztonságosabb, célokkal teljesebb
    úgy érzem, kapok és kapok és kapok, és kényszeresen adnom kell vissza, ahogyan képes vagyok, szavakkal, képekkel, ha nem jut el hozzá, úgy is jó, mert eljut azokhoz, akik hozzám hasonlóan éreznek, és valahol egy szép kép is szebbé teszi akár egyetlen ember kedvét, ha csak egy pillanatra- egyelőre többet nem tudok adni, de ezt tennem kell, amíg bennem van ez az érzés
    persze, nem vagyok egysíkú… csak ez a furcsa dolog, amiben élek, azzá tesz mások szemében, talán- de nem annyira érdekel, mert boldog vagyok
    eh, boldog vagyok :)

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*