Monthly Archives: November 2007

A walk by the sea (31-40)

31.

She awoke in the night, disturbed by strange dreams of longing and solitude. She was chased, or she was screaming without a sound in the middle of an endless desert, or sitting on the seaside all alone. read more »

A walk by the sea (21-30)

21.

-A few years ago, I was a popular person -Joshua said slowly, stroking the cat’s smiling face. He was looking at the animal as if hypnotised by it; Mary knew he needed to focus on something completely irrelevant to be able to speak about his past. read more »

A walk by the sea (11-20)

11.

The sunset was dark and gloomy, half covered by grey and ominous clouds. She stared into the orange speck of sun, standing in her window, taking deep breaths from the heavy, rain-soaked air. read more »

A walk by the sea (1-10)

1.

The woman stood outside her cottage, gazing at the angry skies above her. All the hues and tints of blue were present, painting the perfect canvas of a stormy summer afternoon. read more »

Avalanche (22-28)

22.

It could not be happening.

-No way -he mumbled, backing away from the snow to warm up a bit. -No fu*king way.

There was no Kat, alive or dead, at the end of the rope, only a heavy branch tied securely. Tied. She tied a log to the rope instead of herself. She tricked him to believe that she was hurt, while in fact, she basically- read more »

Avalanche (15-21)

15.

She knew the kiss was meant to calm her down. She saw it on his face, the slightly downcast profile, the furrowed skin above his brow, the hand that rested on his thigh, and the other, on the table. He was feeling regret for having done it, and remorse for having given her hope. It was clear as lightning and her momentary euphoria dissipated as quickly as it came. read more »

Avalanche (8-14)

8.

She stared into space with his foot in her hand, and he watched her face. She was so unaware of where she was- it was like something had jerked her out of reality to take her to the place of memories, or dreams, he was not sure which. He pulled the healthy leg under himself, careful not to break the spell she was in. He enjoyed having his foot warmed up like that, and he loved the silence that enveloped them, for some reason. He, the superstar, always on the move, always surrounded by dozens, hundreds, thousands, he, the one who hardly ever had a minute’s silent rest- cut off from the world there was nothing else to do but enjoy the silence. read more »

Avalanche (1-7)

Fanfic. Main character is… well, you will see.
This is the first story I decided to bring over from a message board where fanfics started to be… redundant.
Love, don’t read. Not worth YOUR time LOL. But we girls r heffing SOOO muuuuuuuuch fuuuuuuuuun. *giggle*

1.

-I’ll take the short cut, Chris! See you at th-

These were the last words he yelled before he lost his balance on the skis and tumbled ahead onto the endless slope on his right. He fell and fell, sliding on the immaculate snowfield, losing his left ski first, then his right one, feeling panic take hold of him, trying to cry out for help but unable to. His ankle hurt, and he was still falling, and then he hit his head and blanked out.

~~~

Warmth welcomed him back and a strange, subdued light. He heard noises next to him; trying to open his eyes, he stirred slightly, feeling a sharp pain in his left ankle. He moaned painfully and blinked to chase the blurriness of his vision. read more »

To all DonnieDarkly readers

So, this is my blog. I’m rather tired after working on the design for hours with my better half helping me online. Anyway, this is where I’ll post all my stories from now on… I will create separate tags for each story. One of these days. And I’ll start writing again. One of these days…

You’re my mirror (2)

For mature readers etc.

You’re My Mirror (2)

He shifted in his seat, restlessly throwing a leg over the other, waiting for the camera to be set finally. It was an especially slow and exhausting photo shoot, something that if he had been asked, he would have considered useless. read more »

A tenger szava (1)

Első rész az eddigi 44-ből. Bevallom, megizzasztott a fordítás… De beismerem, élvezettel csináltam! Ráadásul úgy érzem, magyarul is jól hangzik. Változtattam itt-ott, egy-egy keveset, de alapjában véve természetesen ugyanaz. Az a történet, amit június eleje óta írok, és ami az összes eddigi általam írt darab közül a legközelebb áll hozzám, és ami talán a legjobban megközelíti azt, amit az írással szeretnék elérni. Egyszóval, szeretem, szeretem, szeretem! Nagyon. Akkor is, ha hasonló témájút írtam már. Ez sokkal mélyebb, sokkal összetettebb… sokkal ihletettebb. Szerintem. (Az angol címe “A walk by the sea”, vagyis “Séta a tengerparton” amit magyarul nem tudtam szépen átadni, ezért lett egy picikét más. És talán jobb is így. Szinte hallom, ahogy Kata vigyorog és már szóra nyitja a száját: “én megmondtam!”)

A tenger szava (1)

Az asszony a ház előtt állt és nézte a felette tornyosuló, dühöngő eget, melyen a kék minden árnyalata jelen volt, tökéletes vásznát festve egy viharos nyári délutánnak. Gyönyörködött a látványban, hunyorgó szemeivel követve a keskeny ezüstfény-csíkot, mely elválasztotta a mennyet a földtől, messze az előtte húzódó hatalmas tenger homlokánál. Tudta, a napfény azért küzd, hogy átdöfje a vaskos felhőrétegeket, de a csillámló fényszalagon kívül más fény nem volt látható. Apró madarak szelték át a végtelen kékséget, körökben haladva, mintegy megpróbálva még jobban összekeverni a varázslatos színeket az égpalettán. Mélyeket lélegzett a sótól súlyos levegőből: tüdejébe befészkelte magát az egészség, mely csakis a tengertől származhat. Érezte, hogy mellkasát feszíti a távolból hívogató, nehéz esőillat és a nyári szellő, a virágillattal megrakott. read more »

Josh…

Ez meg az a mosoly, amit nem lehet hamisítani… sugárzó, őszinte, szerény és kedves.

Na, You are loved hetvenedszerre ma…

Zsenyám…

Ilyen az, amikor Zsenya egyetlen pillantásával meg tud ölni. Pocakosan, egyszerűen (prózaian) öltözve, éppen két drámai póz között elkapva.
Bakker…

Az égiek hangszere

A Stradivari hegedűk csodálatos világában utaztam ma a Mezzo csatorna segítségével. Bevallom, gondoltam, belenézek, majd befejezem a vacsorámat és megyek tovább, de képtelen voltam elszakadni a két éve készült filmtől. read more »

Szent…………………………..

A hápogás nem jó szó arra, amit most csinálok… a vigyor, az elgyötört, megbabonázott, gyönyörteljes elragadtatás és a féktelen gondolatok erőszakkal való csitítgatása között már komolyan azt sem tudom, hol áll a fejem.
Őőő… *krákog*… csak nekem jut eszembe az, hogy ilyen lehet akkor, amikor……………….?
*olvad*
Négy órát aludtam… hála neki… meg Katának… ő sem jelentkezett, gondolom sok a melója és ő is alig áll a lábán… na majd ettől fel fog ébredni, garantálom.
Óvatosan kinagyítani…

A kő

Jónéhány hónapja megvolt ez, angolul, most lefordítottam, mert picit időszerű… kis késéssel… elsősorban Katámnak, aki állandóan noszogat és buzdít és könyörög, hogy végre magyarul, magyarul, magyarul… Igenis Katám, igyekszem! Igyekszem! Aki ismer, az tudja, ki is ihlette ezt a darabot (is)… meg egy bevásárlásból hazafelé tett séta, a temető mellett, miközben a fülemben a Per te szólt…

A kő

Az időrágta kő meleg volt és hívogató az asszony csontváz-súlya alatt. Mindketten öregek voltak és kopottasak, de az utóbbi különösen, miközben meredten bámulta a sírkövet, melyen ült. Az idő helyben topogott a feje fölött jajszót eresztő, csupasz fák között. Az asszony hófehér haját késő őszi szél borzolta. Nem hallotta a szelet, de tisztán érezte hideg szorítását az érzékeny bőrén. read more »