Miért szép?

Mert szépnek látom.

Szépnek látok mindent és mindenkit most… annyi, de annyi minden lezajlott bennem az elmúlt időszakban, hogy képtelenség lenne mindent leírni. Csodálatos pillangóhatás-rendszere apróságoknak, melyekből nagy dolgok keletkeznek, ha nem másnap, akkor három év múlva. Erre azt hiszem, nagyjából tavaly körül jöttem rá, el is neveztem az egyik történetemet Pillangószárny-nak, ugyanis benne arról akartam írni, mekkora hatással lehet egyetlen ember másokra. Az az ember Jevgenyij Pljusenko műkorcsolya-művész lett volna, aki lévén közismert sportoló, nem nehéz neki sokakra hatnia. De persze azóta rájöttem, hogy akár én is hathatok így emberekre, lehet, hogy nem ezrével, százezrével történik, de ha már egyvalakire hatottam, az is hatalmas teljesítmény.

Szóval pillangóhatás… Klassz dolog. Mindenkinek fontos feladata van, akármilyen parányinak tűnik is. Csak meg kell találni!

Olyan sok apró csoda történt velem mostanában, hogy ha leírom őket, a legtöbben csak legyintenének: “ugyan, te ezt csodának nevezed?” Tudom, hogy így lenne. Próbáltam elmondani másoknak… érdeklődő arccal figyeltek, majd lebiggyesztett szájjal mosolyogtak, és tovább álltak. Nem érezték át a csodámat. Éppen ezért hatalmas boldogság, ha azt látom, hogy valaki velem érzi a csodámnak a jelentőségét. Bizony ilyen ember nem minden fán terem… és én szinte szégyellem kimondani, hogy nekem nem is csak egy ilyen személy kopogott az ajtómon. Nem mintha számolni akarnám… Nem kerestem őket, de jönni akartak, és hálás vagyok értük. Életem apró csodáit bármikor megoszthatom velük, akkor is, ha egy reggelre befagyott szélvédőről van szó, amelyen japán festményhez hasonloatos, hajladozó nádszálakat és csillagokat látni, vagy ha egy egyszerre kigondolt mondatról, vagy akár egy váratlanul megpillantott filmplakátról. Ó, tudom én, hogy ezek bagatell dolgok, nem is kell mondani. Engem mégis a sírásig boldogítanak!

Nem ide kapcsolódik, de eszembe jutott, hogy még apumról soha nem írtam igazán… be kell pótolnom ezt is.

Ma délelőtt annyit sírtam az Örömkönyv első fejezetén, hogy mostanra teljesen ki vagyok merülve… olyan közel éreztem magamhoz azt az embert, és most nagyon üres vagyok, mert… mert hosszabb ideig nem lehet tartani azt az állapotot. Halandóknak nem… szép volt. Köszönet érte! És köszönet azért, amit a könnyekről írt…

Írni szeretnék, de ugyanakkor kérdezni is embereket, például Éva, szeretném, ha a férjedről mesélnél… szeretném tudni, ki volt ő. Majd én is mesélek apumról… alkalomadtán.

Tényleg fáradt vagyok, és érzem, hogy valaki odakozmálta a pirítóst… de az imént hallottam JT egyik legjobb dalát a rádióban, és kávét iszom, diós bejglivel, és odahaza immár hárman várnak…

Boldog Karácsonyom lesz.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*