Szembenézek az örök erkölcsi kétellyel, miszerint semmi jogunk felhasználni egy létező embert a saját céljainkra, bár ezen el lehetne csemegézni (talán máskor el is fogok), és azzal zárom le most a vitát, magamban legalábbis, hogy… amíg fontos üzenetet közvetítek (vagyok oly bátor és nagyképű, hogy ezt kijelentsem), addig van jogom. Íme tehát egy újabb fanfiction, méghozzá magyarul, méghozzá Josh Groban amerikai énekes személyére épülve, méghozzá olyan témában, ami az ő, és a hozzá hasonló hírességek életét bizony nagymértékben meghatározza.

Kattintás a múltba

1.

-Ezek zseniálisak, Ani. Te még egy tigrist is lekapnál három mérföldről, méghozzá kristálytisztán és élvezhető minőségben.

-Figyu, nem volt nagy ügy. Ezt a nőt baromira nem érdekli, ki fényképezi, ki nem… látszik a sminkjén, vagyis annak hiányán –futott ki Ani száján a gúnyos megjegyzés. –Mintha legalábbis nem milliomos lenne, akire a fél ország figyel a hírek alatt.

-Én megértem –vont vállat Jorge, a digitális stúdió tulajdonosa, ahová Ani rendszeresen bevitte legújabb, megrendelésre készült fényképeit. –Otthon várja a férje, két gyereke, miért akarna tetszeni, vagy akár csak feltűnni bárkinek is? A helyében én is legszívesebben láthatatlanná változnék.

-Ne sajnáld már annyira, mert megszakad a szívem –kacagott Ani. –Betegre keresi magát azzal, hogy este tíz percen keresztül mű-vigyorral a plasztikázott arcán felolvas egy súgógép által belétáplált szöveget. Csak a modern társadalom beteg hozzáállását hangsúlyozza az, hogy egy ilyen senki, egy ilyen nulla tehetséggel híres és népszerű lehet.

-Sejtem, hogy tulajdonképpen, a magad nyakatekert módján nem is őrá haragszol…

-Jól ismersz már, Jorge –mosolygott rá Ani, kissé szomorúan. –Ha ez az ország hajlandó lenyelni azt a sekélyes, felszínes, értékektől mentes vackot, amit minden második médiasztár lenyom a torkán, ám legyen. Minden csodálatom azé, aki ezt képes kihasználni. Tényleg.

-És persze, irántuk érzett csodálatodat mit sem csökkenti az a tény, hogy te most már közéjük tartozol, hm? –mondta ki Jorge a szavakat, melyek régóta vártak a kimondásra, ám melyeket ő, Ani Ramsey sok, önámítással töltött év során igyekezett elnyomni magában.

A nő szótlanul helyezte a memóriakártyákat Jorge tenyerébe, majd egyetlen biccentéssel, nyugodt léptekkel távozott a stúdióból.

Dühödten csapta magára Audi-ja ajtaját, és még mielőtt az automata biztonsági öv bekapcsolt volna, fékcsikorgatva indult el a Sunset Boulevard-on. Nem sok ideje maradt eljutni a Capitol épülethez: tulajdonképpen, ha úgy vesszük, éppen két perce esett el egy feltehetőleg jó pénzzel kecsegtető megbízástól. Dühösen nézett a visszapillantóba, ám a háta mögött felgyülemlett mérföldes sorok sem nyugtatták meg, hogy talán munkaadója is hasonló közlekedési dugóba került. Gyűlölt késni, nem azért, mert erkölcsi érzéke berzenkedett volna, hanem mert a késés számára egyenlő volt valaminek az elmúlasztásával. Az ő szakmájában a gyorsaság mindennél fontosabb volt; egyetlen pillanaton múlt több ezer dollár sorsa, egyetlen elkapott, ellopott, meglesett pillanatképen, mely egy-egy mit sem sejtő hírességet ábrázolt, általában távolról sem hízelgő módon. A „sztároktól” megszokott csillogástól, fényűzéstől mentesek voltak ezek a képek, hiszen a mindennapi élet apró, senki által el nem kerülhető momentumait ábrázolták. Andy Roddick pattanása, Madonna narancsbőre, Jay-Z szakadt farmere- egy normális világban ezek a dolgok egy kisgyermeket sem hoztak volna lázba, ámde Hollywood, az álomgyár meghasonlott világa perverz örömmel vetette rá magát az általa szült média-szörnyek sebezhető mivoltára. Ani megnedvesítette rúzsmentes ajkait, és a gázpedálra lépve, haladt vagy öt centiméternyit a teljesen bedugult sugárúton. Beletörődött abba, hogy Mr Galileo, azaz Gerry Gallows nem fogja már megvárni őt a Capitol előtt; most már csak abban reménykedett, hogy a délutáni találkozója előtt lesz ideje ebédet bedobni valamelyik lepusztult gyorskajáldában.

Röpke negyven perc múlva, ingerülten és kimerülten lépett ki a járdára, lábának egyetlen félreirányult mozdulatával kettétörve cipőjének sarkát. Hangosan utat engedett mérgének, majd hanyagul félrehajította a póruljárt cipősarkot és bebicegett a Capitol előterébe. Ki tudja, talán mégis megvárták.

Kerek szemekkel nézte egy percig az öltönybe bújtatott üzletember kinézetű Mr Gallows-t, aki ezek szerint mégis megvárta őt (ami arra engedett következtetni, hogy roppant fontos megbízásról lehetett csak szó) mielőtt odalépett volna hozzá.

-Üdvözlöm, Mr Gallows, és elnézését kérem a megbocsáthatatlan késésért, de valami iszonyú dugó van ma a városban.

-Jó napot, Ms Ramsey –mosolygott az úr, felállva és kezet nyújtva a nőnek. –Ne szabadkozzon, jómagam is csak tíz perce értem ide.

Ani megkönnyebbülten sóhajtott. Gondolatban már el is kezdte tervezni az európai luxus nyaralást, amit az új megbízatásért kapott ezresek fognak fedezni.

-Arról nem beszélve, hogy magácskára megéri többet is várni –folytatta Mr Gallows, miután visszaült a bőrfotelba.

-Köszönöm a bizalmat –bólintott Ani, majd ő is helyet foglalt.

-Magának köszönje. A Robbie Williams sorozat nem kevés pénzt hozott a lapomnak.

És egy újabb depresszió hullámot Robbie-nak, gondolta Ani, némi keserűséggel.

-Miről volna szó? –kérdezte. A konkrét üzletről beszélni mindig megtette a hatását: most is érezte, hogy egyenesebben tud ülni, minden kételye, rosszérzése elszáll, és a törvényes munka adok-kapok őskapcsolatának puszta gondolata is a társadalom elfogadott tagjává teszi őt.

-Gondolom, sejti, hogy nem akárki nyakára szeretném magát küldeni.

-Sejtem, sőt tudom, éppen ezért tisztában vagyok a kihívás nagyságával, de magának meg tudnia kell, hogy számomra minden kihívás egyben öröm is –vágta rá Ani precízen, gondolkodás nélkül.

-Igen. Nemhiába aggatták magára a „Spunk” nevet –mosolygott a férfi, és kezében már szorongatta is a jól ismert, fekete színű műanyag aktaborítót.

-Ugyan mitől félnék? –mosolygott rá Ani enyhe felsőbbrendű érzéssel a torkában. –Számomra nincs lehetetlen, és ezt maga is jól tudja, különben nem engem kérne fel a munkára.

-Igen… nos, attól tartok, ez a munka aligha jelent majd kihívást…

Ani felhúzta szemöldökét, úgy pillantott az aktára, amit egyelőre fekete műanyag borított be.

-Nem a kihívás mértéke az, ami miatt magára esett most a választásom –folytatta Mr Gallows. –Valójában ezt az embert nem lesz nehéz levadásznia…

-Akkor hát milyen célból osztja ki pont rám a feladatot?

Mr Gallows hátradőlt a fotelban, jobb keze a széles karfán pihent, balja pedig továbbra is az aktát szorongatta. Elmerengett kissé, látszólag teljes céltalanságban cikáztak szürke szemei, bal szeme pedig idegesen csukódott be, majd nyílt ki újra.

-Nézze, ahogyan az áldozatairól is szeretek tudni mindent, úgy magának is utánanéztem kissé. Ha nem bánja –tette hozzá finoman, szúrósan tekintve a nőre, aki póker arccal igyekezett leplezni meglepődöttségét.

-Nincs titkolnivalóm –válaszolta Ani, lazán összekulcsolva a kezeit az ölében.

-Valóban nincs. Én inkább úgy fejezném ki magam, magácskának büszkének kellene lennie művészi múltjára.

Ani szeme rebbent egyet, de továbbra is kifejezéstelen arccal nézett a férfira.

-Tudom, hogy nem most, és főleg, nem itt kezdte a szakmát –folytatta a férfi, jobb lábát lazán átlendítve a másikon.

Ani enyhe, ám egyre erősödő idegességet kezdett érezni a gyomra tájékán. Észrevétlenül rándult össze, amikor gyomra halkan megkordult, emlékeztetve őt arra, hogy aznap még egyetlen falat sem volt a szájában.

-Kifejtené, kérem, mi köze ennek a következő megbízatásomhoz? –kérdezte nyugalmat színlelve.

-Tulajdonképpen nem sok… félre ne értsen, kérem… semmiképpen sem szeretném felhánytorgatni a múltját… vagy bármit a szemére vetni… nem vagyok én erkölcs-csősz –tette hozzá ironikus nevetését a férfi. –Ne aggódjon, semmi ilyesmiről nincs szó. Csupán azért hoztam szóba, mert a maga múltbéli művészi tevékenysége ezúttal hasznos lehet.

-Ha művészi fotót vár tőlem, felejtse el –szaladt ki Ani száján, mielőtt még magára parancsolhatott volna. A férfi meglepődött arckifejezését látva már dühös volt, de nem volt, mit tenni.

-Ki mondott ilyet? A Los Angeles Daily nem entellektüel napilap, kedvesem, ezt maga is jól tudja.

Ani valóban jól tudta. És azt is, hogy a minőséget, az értékeket közvetítő lapok egyikénél sem tudott annak idején elhelyezkedni. Aki felvette, az egyben a fertő legaljára taszította őt, ám ő azóta teljes otthonossággal mozgott ebben a mocskos világban.

-Lesifotókat várok, Ms Ramsey, sokat, és lehetőleg, kiváló minőségűeket.

-Én mindig a legjobb minőséget hozom –felelte Ani szinte haragosan. Nem elég, hogy beletúrkál a múltjába, de még sértegeti is.

-Ebben egyetértünk. Ám ezúttal még annál is jobb kell. Ha nem tudja vállalni, megbízok mást –mondta a férfi nyugodtan. Rücskös, a mocsok világának örök jegyeit magán hordozó arcán nem látszott érzelem, és Ani váratlanul megborzongott.

-Természetesen vállalom –válaszolta hasonló nyugalommal, még mielőtt lett volna ideje eltöprengeni, ki is lenne eme rejtélyes, az elsőrangúnál is elsőrangúbb munkát megkövetelő feladat mögött.

-Tudtam, hogy nem fogok csalódni magában –mosolygott hidegen a férfi, átnyújtva az aktát a nőnek.

Ani elvette a borítót, majd egyetlen mozdulattal felnyitotta, és vetett egy pillantást a fehér lapon olvasható névre.

-Josh Groban.

Felnézett a férfira, enyhén megbillentve fejét.

-Ismernem kellene?

-Látja, ezért kértem fel magát –csapott a térdére Mr Gallows. –Erről van szó! Maga itt él Los Angeles-ben, ahol ez a fickó született, ahol ő is él, aki mellesleg világhírű, de sem maga, sem a város, vagy akár az ország nagy része sem tud róla semmit.

-És ez… fontos, mert… -húzta el a szót Ani, várva a férfi magyarázatát.

-Nézze. Ha azt mondom magának, hogy ennek az embernek a lemeze volt a legeladottabb tavaly az Államokban, tegyem hozzá, hogy karácsonyi lemezről van szó, és októberben jelent meg…? Akkor mit szól?

Szóval énekes, gondolta Ani.

-Mit szólnék –vont vállat. –Ügyes marketingesek veszik körül, és bizonyára megjelent róla néhány meztelen fotó a világhálón.

Mr Gallows hangosan elnevette magát, és percekig csak nevetett. Ani dühösen figyelte a férfit, mert nem értette az egészet, egyre kevésbé értette, és ha nem értett valamit, mindig ideges lett.

-Maga nem gyakran téved, kedvesem, úgyhogy ezt a ritka melléfogását betudjuk szabályt erősítő kivételnek –kacsintott rá a férfi, amitől Ani-nak majdnem felfordult az egyre jobban hangoskodó gyomra. –Ez az ember itt, akit ebben az aktában tart, csupán huszonhét éves, de már a létező összes emberi méltóságnak énekelt, és ha maga, kedvesem, több tévét nézne, láthatta volna fellépni tucatnyi talk-show-ban.

-Talk-show-k. Ez az. Vagy a pornó, vagy Oprah, ami manapság elad bármit –vágta rá Ani diadalittasan, ingerülten hozzátoldva egy „nem vagyok a kedvesed, te disznó”-t gondolatban.

-De a lényeg az –folytatta a férfi, figyelmen kívül hagyva a nő megjegyzését-, hogy ekörül az ember körül nincs botrány. Érti? Nincs. Semmi. Botrány szellője sem legyinti meg, még csak fel sem merül senkiben, hogy bármi rosszat feltételezzen róla. Minden a helyén van az életében, nem iszik, nem drogozik, egészben a családja, barátnője is volt, tehát nem is meleg, nem beszél csúnyán, vagyis…

-Átlagos –mondta Ani, felengedve kissé. Szándékosan nem a „normális” szót használta, mely idejét múlta, és Los Angeles lakosainak különben sem nagy részére illett volna rá. A normális kerülendő volt, mert mindent, ami normális volt, a többség csírájában pusztította el; ő, aki a paparazzi-világban forgott, nem engedhette meg magának, hogy a szót akár csak egy napon említsék vele. Ugyanakkor szíve mélyén érezte, hogy a szó jó értelmében vett, azaz nem romlott, nem feslett, nem harsány és nem gátlástalan valakiről lehet szó. Valakiről, aki, ha Ani Ramsey igencsak megerőltette magát, önmaga egykori énjére emlékeztette. Ez a Groban fickó nem tűnt veszedelmesnek, sőt, inkább jutott eszébe róla egy nyuszi, amelyik a fűben piheg és rettegve várja, hogy levadásszák. Könnyű préda lesz.

-Unalmasnak mondanám –dőlt hátra ismét a férfi. –Halálosan unalmasnak. De mivel egy vagyont zsebelt be tavaly, írnom kell róla, viszont az én lapomnak sztori kell, szenzáció, bármi, amin csámcsogni lehet.

-Vagyis, mi kellene magának? Kompromittáló kép?

-Az túl szép lenne, de… igen, valami olyasmire van szükségem, és ezt csakis maga tudja megszerezni. Szükség lesz a pontosságára, az alaposságára, a kitartására, és elsősorban a megfigyelőképességére. Tudja… a többi lesifotós, kevés kivétellel, csupán kattintgat. Vesznek egy spéci gépet, lenyomnak egy gombot, és közben szendvicset zabálnak. Az sem érdekli őket, a lencse túlvégén lévő illető kicsoda, és mit csinál éppen. Vacak, semmilyen, érdektelen képeket kapok tucatjával, és elegem van belőlük… Nekem nem csak lesifotó kell, hanem… egy érzékeny művész szemével meglátott pillanatkép. Lehetőleg olyan, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja Groban-t.

Ani értette is, meg nem is. Fejében kavarogtak a kérdések, melyek közül egyet muszáj volt feltennie: érezte, feszíti belülről.

-Miért akarja feltétlenül kellemetlen helyzetbe hozni őt? Nem elég, ha csupán egy étteremben látja, amint éppen egy burgert eszik?

A férfi elmosolyogta magát, le nem véve a szemét a nőről.

-Meghagyom magának a keserédes örömöt, hogy egyedül találja meg a választ a kérdésére –felelte, felállva és kezét nyújtva a nőnek. –Mélyedjen el Groban anyagában, megtalál benne mindent, címet, telefonszámot, internetes oldalakat, családtörténetet, egyszóval bármit, amire szüksége lehet. Nagyra értékelném, ha néhány héten belül készen lennének a képek.

Ani bólintott, majd megrázta a dúsgazdag, gátlástalan üzletember kezét.

-Tudja, hogy hamar dolgozom –felelte. –Feltéve, hogy itthon tartózkodik az aranyifjú…

-Egy hónap múlva indul Londonba egy színdarabban játszani. Addig itthon lesz –mondta a férfi némi rosszallással a hangjában. –
Többet nem segítek, a többit magának kell kinyomoznia.

Ani unottan sétált ki a Capitol épület elé, hunyorogva pillantva fel a napsütéses égre. Nem volt kedve a napnak örülni; túlságosan éhes volt, nem csak fizikailag, mert valami megmagyarázhatatlan, távoli vágy is marcangolni kezdte, valami miatt elégedetlen volt, nem érezte teljesnek nem csak a gyomrát, hanem az életét sem. Szédült a fizikai táplálék hiányától, de ami még jobban zavarta, hogy az előtte áll feladat rossz, nagyon rossz előérzettel töltötte el.

És Ani Ramsey-nek nem gyakran volt rossz előérzete.

(folyt. köv.)