Noondarkly

Egy pohár tejeskávéval és egy mazsolás muffinnal a kezében komótosan visszasétált az autójához: a Starbuck’s zsúfolásig megtelt, de Ani-nak semmi kedve nem volt étteremet keresgélni. Az éhségtől lassan már alig látott, így a sütemény és a kávé tökéletes életmentő ötletnek tűnt, még akkor is, ha a kávé jelentős része kifröcskölődött az aszfaltra, amikor kinyitotta az Audi ajtaját. A rosseb vinné el ezt a mai napot, fújtatott Ani; beült a kocsiba és megadóan helyezte a poharat a CD tartó tetejére.

A muffin száraz volt, de legalább szénhidrátból állt, vagyis táplálékot képezett. Jóformán alig érezte a mazsola, vagy a kakaó ízét, de legkisebb baja is nagyobb volt annál, mint hogy hasonló jelentéktelenségekkel foglalkozzon. Agya szélsebesen szárnyalt, kiszámolva, hogy a délutáni megbeszéléséig volt több, mint három órája. Azalatt nem sokat juthat előre az új megbízással, legfeljebb beleolvas az aktába, hogy felszínesen bár, de megismerhesse, kiről is van szó. Megteheti, hogy hazamegy, de nem sok ideje marad sem egy lazító fürdőre, sem komolyabb munkára, sem másra.

Az ablakát megkocogtatta valaki, mire Ani szájából majdnem kiesett a falat. Dühösen engedte le az ablakot, undorral hőkölve vissza a büdös hajléktalan ábrázatától.

-Néhány centet, asszonyom…

-Nincs apróm –mordult föl Ani, és már húzta volna vissza az ablakot.

-Akkor azt a kávét…

-És én mit igyak? Ma egyetlen falat sem volt még a számban –csattant fel, egyre idegesebben az idegen szavaitól.

-Én napok óta nem ettem semmit –hallatszott a hajléktalan panasza.

-Magára vessen –zárta le a beszélgetést Ani és sietve zárta fel az ablakot. Mégis mi a frászt képzelnek ezek? Én ingyen kapom tán a kajámat?

Folytatta az evést, de még kevesebb étvággyal, mint amikor először harapott a muffinba. Az autó légterébe szorult a hajléktalanok jellegzetes, savanykás-kesernyés, sehova nem tartozás bűze, a szagban megnyilvánuló érdektelenség és reménytelenség, melyet az, akinek biztosítva a megélhetése, előszeretettel kerül, hiszen retteg a lehetőségtől, hogy vele is megtörténhet a legrosszabb. Munka nélkül maradni egyenlő a halállal. Jól tudta ezt Ani: tisztán emlékezett édesapja utolsó, álláson kívül eltöltött évére. A pokol bugyrait szívesebben vállalta volna most, ha megkérdezik; egy gyors kávékorttyal leöblítette hát a fájdalmas emlékképet, mely időnként rátámadt a múltból. Apja lassú, gyötrelmes haldoklását végignézve, Ani Ramsey egy életre szóló döntést hozott, és tartotta is magát hozzá a mai napig.

Ritkás, szitáló köd ereszkedett le Los Angeles utcáira, eltűntetve a nap jótékony melegét. Ani tökéletesen boldog volt a változással: nem állhatta, ha lelkiállapotával szöges ellentétet képezett az időjárás. Ha rosszkedv nehezedett rá, akkor legyen a világ is rosszkedvű. Lenyelte a muffin utolsó falatját, leöblítve azt a kávéval, melynek legalább fele megmaradt. Kiszállt az autóból és egy szemetesbe hajította a papírpoharat, megvetően hátat fordítva a hajléktalannak, aki némán figyelte minden mozdulatát. Olyan természetesnek tűnt számára az egész, hogy eszébe sem jutott feloldozást hozó erkölcsi ön-mentegetésbe kezdeni.

Amint a keze a slusszkulcs után nyúlt, megcsörrent a mobilja.

-Merre vagy, hugi?

-A Capitol mellett, miért? –kérdezett vissza, rátérve a főútra. Úgy döntött, nem megy haza, hanem beül egy netkávézóba és hasznosan, vagyis munkával tölti az idejét.

-Gubanc van itthon…

-Most ne, Sally –nyögte a nő.

-Nem bírok vele egyedül –sírta el magát a nővére a vonal túlsó felén.

Ani az ajkába harapott. A haszontalan Tom örökös bénázásának újabb fejezete méltó folytatása volt a napnak.

-Az ágyba piszkított? –kérdezte, reménykedve a nemleges válaszban.

-Nem, de eltört három tányért, amitől teljesen megrémült és a konyha sarkában kucorog, nem hagyja, hogy közelebb menjek –szipogta Sally.

A te férjed, a te idióta választásod, miért nem vetted észre időben, hogy nem komplett, gondolta Ani, de hangosan csak ennyit mondott:

-Hagyd, ne piszkáld. Tudod, hogy megnyugszik, adj neki pár percet.

-Te mindig olyan jó hatással vagy rá…

-Most nem mehetek oda, Sal –vágott a szavába Ani. –Fontos munkát kaptam, ezen múlik a ti lakbéretek is, nem beszélve a képzett nővér fizetéséről.

Sally sírdogált egy percig, és Ani tudta, hogy az beletörődött húga válaszába. Nem ért rá sajnálni sem az elesett testvérét, sem annak tohonya, semmirekellő, retardált férjét: ő volt az egyetlen pénzkereső tagja a családnak, ha az idősek otthonában a végét járó Marjorie néni kevéske nyugdíját nem vette számításba. Neki, Ani-nak kellett a sztárok szarában kotorásznia nap, mint nap, lenyúlni minél mélyebbre, hátha ujjai váratlan kincset tapintanak majd ki.

-Azt hiszem, már nem sír –mondta Sally halkan.

-Na látod, mondtam én –felelte Ani vidáman. –Persze, hogy megijedt a csörömpöléstől, egy normális ember is megijed…

-Tom normális –vágta rá Sally, kevés meggyőződéssel a hangjában.

Ha egy ágybapisilő, a szomszéd macskától rettegésben élő negyvenes férfit normálisnak nevezünk…

-Figyelj, tesó, most le kell tegyelek. Hétvégén hívlak majd, jó?

-Jó… -szipogta Sally.

-Ha megint rádtámad, szólj a szomszédnak, vagy hívd a 911-et.

Mielőtt Sally válaszolhatott volna, Ani már kinyomta a telefont, majd ráfordult a Flower avenue-ra. Ismert ott egy jó kis helyet, három eldugott géppel, amiket szinte senki sem talált meg soha.

~~~

Már félórája olvasgatta Groban anyagát, de az istennek sem értette, mi a francot esznek rajta annyian. A képen, amit Galileo mellékelt, a fickó bambán meredt a kamerába, idegesítően nagy szemekkel és göndör fürtökkel, amiket valószínűleg egy órán keresztül fújtak, pödörtek, nyomogattak a hajszakértők. Még egyszer átfutotta a rövid életrajzot, de ezúttal sem volt türelme részletesen végigmenni rajta; kit érdekelt, hányszor fogott kezet a pápával, vagy mikor kulizott Mandela-nak. Ani-t a hányinger kerülgette, ha álszent jótékonykodásról szerzett tudomást: tudta jól, hogy az életben semmit sem adnak ingyen, és bár nem sok mindenben volt biztos az életben, arra esküdni mert volna, hogy a hírességek adományai minden alkalommal a saját további sikereiket voltak hivatottak megzsírozni.

Az akta utolsó oldalán szerepelt a pasas lakáscíme, a szülei címe, néhány telefonszám, email cím… valójában csak kicsit kellene ügyeskednie, és akár közel is férkőzhetne hozzá. Olyan képeket készíthetne, hogy Gallows-nak leesne az álla. Ránézett az órájára: egy óra húsz… Unottan csukta be az anyagot és ásítva indította el az internetes böngészőt.

~~~

-Mr Horrocks, üdvözlöm –rázta meg a Frantic L.A. főszerkesztője kezét két órával később. Ez volt az ország második legolvasottabb bulvárlapja, úgyhogy Ani csakis a legjobbakra számított.

-Köszönöm, hogy idejében itt van –bólintott a magas, szikár fiatalember. Nem lehetett több harmincnál, de máris a felső tízezerhez tartozott, amit lapja kíméletlen cikkeivel és a bírósági perek tucatjait, illetve az olvasók százezreit vonzó, minden esetben botrányszagú feltételezéseivel ért el.

-Ismerem a pontosság előnyeit a szakmában –felelte Ani és helyet foglalt a férfival szemben.

-Fontos munkám van a számára, hogy a lényegre térjek –nézett rá a beesett szemű ember. –Néhány különleges fotóra van szükségem egy bizonyos énekesről.

Ani a szájához emelte a poharat, de jobbnak látta letenni, mielőtt az ajkához ért volna a kecses üvegtárgy. Megérzése jónak bizonyult, hiszen vízzel teli szájjal képtelen lett volna rezzenéstelenül fogadni a férfi következő mondatát.

-Hallott már Josh Groban-ról?

-Nem sokat –mondta az igazat a nő, füle mögé tekerve egy hajtincset. Mi a franc…?!

-Sikeres, fiatal, egészséges, testben-lélekben egyaránt.

-Az ön szemszögéből nézve tarthatatlan állapot –mosolygott Ani, elégedetten érezve, ahogy a férfi lassan felenged vele szemben.

-Ezt jól látja. Ki nem állhatom, ha valaki tökéletes.

-Kétlem, hogy ő az lenne…

-Biztos, hogy ő sem az, de eddig nem találtunk rajta fogást –felelte Mr Horrocks.

-Azt hiszem, sokan szeretnének fogást találni rajta… ha már ennyire sikeres –kockáztatta meg a nő, fürkészve a férfi sápadt ábrázatát, vajon megsejt-e valamit a kijelentéséből.

-Nem érdekel, hányan vannak, én akarom az első képeket látni –vágta rá a pasas, az asztalra helyezve egy vaskos borítékot. –Tíz ezer dollár. A második tízezret azután kapja meg, hogy elhozza a képeket.

Ani halkan ujjongott magában, miközben érezte, hogy izzadni kezd a tenyere, ezért nem is mert hozzányúlni a borítékhoz. Nem úgy, hogy mások számára is látható legyen a gyengesége.

-Mégis, miféle képet vár tőlem…?

-Felőlem lehet bármilyen, csak legyen valami szenzációs –felelte nyugodtan Horrocks. –Ha gondolja, feküdjön le vele és vegye fel titokban. Magára bízom. Úgy tudom, a maga találékonysága közismert… gondolom, az említett összegtől ismét akcióba tud lendülni.

Ani felkacagott, amivel sikeresen leplezte a gyomra aljában reggel óta egyre csak gyűlő undort. Egy gyors mozdulattal elvette a borítékot és táskájába csúsztatva azt, a férfi unott, sárgás szemeibe nevetett.

-Mennyi időm van a feladatra? –kérdezte, és végre beleivott az ásványvizébe.

-Egy hét.

Ani bólintott és felállt az asztaltól, egyetlen pillanatig lenézve a férfira, aki magas testalkata ellenére aprónak és szánalmasnak tűnt a szakmája által megteremtett gyűlölet- és rettegés-csapdában, ahogy összegörnyedve ült az asztalnál. Amikor a férfi felállt és szó nélkül biccentve elhagyta a kávézót, Ani diadalittas mosollyal az ajkain sétált utána.

Tíz ezer dollár… uramisten. Húsz ezer, plussz még az a nyolc, amit Gallows fog fizetni. Egy teljes évre elegendő pénz. Ha semmi mást nem keres decemberig, akkor is nyugodtan éldegélhet ebből az összegből. Tom mellé teljesidejű ápolót szerezhet, hogy végre békén hagyják őt az örökös nyavalygásukkal, tehetetlenségükkel… ő maga pedig pihenhet egy kicsit, elutazhat egy olyan vidékre, ahol nem mindenkit a másik tönkretétele érdekel… Mégiscsak szép ez a mai nap, gondolta, és hátravetette fejét, úgy sóhajtott egyet, hálát rebegve annak az Istennek, akinek létezésében már nagyon régóta nem hitt. Pillanatnyi felhőtlen boldogságában még a karjait is széttárta, úgymond testetlen ölelésbe zárva az egész világot, ami úgy tűnt, időnként mégis tartogat a számára is kellemes napokat-

-Szuper. Vadiúj ing… volt.

Ani két centire találta magát egy kopasz, szemüveges, kecskeszakállas ürgétől, akinek a csontfehér ingén hatalmas kávéfolt éktelenkedett.

-Ezt én okoztam? Bocsánat –kacagta el magát a nő.

-Sebaj, csak egy munkamegbeszélésre készültem, semmiség –húzta el a száját az idegen.

-Ugyan, meg fogják érteni, hogy egy hebehurgya nő pillanatnyi elmezavarában kibökte a kávét a kezéből, nem? –kacsintott rá Ani.

-Hát, ha maga boldog, már az is valami –mormogta a fickó, és végigmérte a nőt. –Véletlenül nem fotós?

Ani összecsapta a kezét, úgy hahotázott.

-Úristen, ne mondja, hogy maga is munkát akar ajánlani –nevetett az idegen szúrós szemeibe.

-Miért, munkát kapott? Ezért ment tönkre az ingem?

-Azt hiszem, tisztességes üzlet –csendesedett el a nő, miután kuncogott még egy kis ideig. –Nekem két fantasztikus ajánlat, cserébe magától egy… nem is nagyon márkás ing –nézett a férfi ingére, címkét keresve. –Ha gondolja, jövök magának egy inggel.

-Még mit nem –fortyant fel a férfi. –Van otthon pár tucattal a szekrényben, csupán felhúzott azzal, hogy vakon vágtázott előre, mint egy pegazus.

Ani nevetve nézett a férfi szemébe, ahol végre felfedezett némi visszafogott kedélyességet.

-Rendben, Mr…

-David –nyújtotta a kezét a férfi.

-Andrea –mosolygott a nő. –Szóval, vissza a kérdésére, igen, fotós vagyok. Honnan tudta?!

-Kikandikál az objektívtáskája –mutatott a barna szövettáskára a férfi, mely sarkában valóban látszott az Olympus tartója.

-Lehetek turista is…

-Azok nem ilyen gépet használnak.

-Jó megfigyelő –mosolygott a nő, és kezdte határozottan jobban érezni magát. –Mivel foglalkozik?

-Énekszakértő vagyok –felelte a férfi, körülnézve a kávézóban.

-Az konkrétan mit csinál? –kérdezte Ani kuncogva.

-Leegyszerűsítve, nevezhet akár énektanárnak is…

-Ó… sejtem, mennyit bosszankodhat… manapság tele az ország vacakabbnál vacakabb énekesekkel –sajnálkozott Ani.

-Akivel én foglalkozok elég ritkán okoz csalódást –nevette el magát David. –De azt illeti, nem a pontosságáról híres…

-Pedig az itt, ebben a városban sokat számít –mosolygott a nő.

-Úgy látom, meg kell várnom… magát viszont nem akarom feltartani, viszont… elkérhetem a névjegykártyáját?

-A telefonszámom –mondta Ani, sietve lefirkantva a számot egy papírdarabra. –Van ugyan kártyám, de mind elázott, amikor az irodám fölött csőtörés volt –füllentette. Tudta, hogy a nevét elég jól ismerik… márpedig a paparazzi-k nem voltak éppen közkedveltek. Még elesne egy szaftos üzlettől.

-Köszönöm… Randall kisasszony –vette el a papírt a férfi. –Mindenképpen keresni fogom.

-Remélem is –mosolygott Ani, és biccentett, majd kinyitotta az ajtót és kilépett a szabadba.

Valaki lazán súrolta a karját, de Ani-t ez most kivételesen nem zavarta. Fél füllel hallotta, hogy két férfihang tulajdonosa üdvözli egymást a kávézóban, mielőtt az ajtó becsukódott volna mögötte: ezek szerint a tanítvány megérkezett, gondolta, és az autóhoz lépve, elégedetten huppant a kormány mögé.

~~~

Kora este Ani egy üveg borral és egy pohárral a kezeiben ült le a tévé elé. Hosszas, buborékos fürdő után drága vacsorára hívta meg magát a helyi olasz étteremből, majd a maradék borral lecsüccsent kiszellőztetni a fejét a napi események forgataga után. Még mindig nem tudta elhinni: huszonnyolc ezer dollár… két hét aligha keserves munkájáért. Beleivott a borba, kényelmesen hátradőlt, és elnézte a „Szex és New York” főszereplőit húsz percig anélkül, hogy igazán odafigyelt volna rájuk. Hülye ostoba libák, akiknek egyetlen vágyuk a pasik becserkészése: ő nem fog abba a csapdába kerülni. Bárki kedvéért feláldozni édes függetlenségét… soha többé. Ivott még egy kortyot, és elgondolkozva dörzsölte meg a gyűrűsujját, ott, ahol évekkel azelőtt aranykarika volt.

Nem sokáig tűrte a tévéből feléje áradó szemetet, meg aztán a bor is elálmosította, így kevéssel kilenc után átöltözött kedvenc hálóingébe. Egy gondolat nem hagyta nyugodni, de már túl fáradt volt ahhoz, hogy bárminek is utánanézzen. Majd holnap… reggel. Első dolga lesz.

Utolsó éber gondolata már akörül forgott, hogyan kezdhetne hozzá lerombolni Josh Groban tökéletes nimbuszát. Gyors, hatékony lépésekre lesz szükség, hogy minél hamarabb maga mögött tudhassa a feladatot, és bankszámláján lehessen a pénz.

(folyt.köv.)