Elég

Harminc évesen nem fáradhat el az ember, vagy igen? Pedig én most annak érzem magam. Fáradt vagyok, és belefáradtam a változatlanságba.

Érzem, ahogy húz lefelé… valami, de mi? Nehéz. Nem enged továbblépnem. Pedig érzem a változás hűs szelét az arcomon; képzelt érzés ez, majdnem valós, majd csak eljön igaziból is.

Elegem lett abból, hogy csak egy valamiről írjak… amikor a világ tele van csodásabbnál csodásabb dolgokkal. De… én semmit sem tudok… hogyan írhatnék olyasmiről, amiről nem tudok semmit? Tudatlannak és tapasztalatlannak érzem magam; eddig megtette a képzelet, gyakran be is vált, működött, dícsértek, elbíztam magam… de eljön az idő, hogy a képzelet, vagy emlék, vagy látomás, már nem elég… hanem az kell, ami a pillanat ékessége, a tapasztalat, a hús-vér, valós, fájdalmas, életet-halált megidéző élmény. Úgy érzem most magam, mint Dr House, amikor, be akarván bizonyosodni afelől, hogy nincs túlvilág, beledöfi bicskáját a kapcsolóba, hadd szóljon. (A sorozat és House álláspontja szerint nincs túlvilág, mellesleg.) Tegnap az jutott eszembe, én is át akarom élni, amit egyik kedvenc szerzőm (most nem nevezem meg)… bizonyosságot akarok… nem hit kell, hanem bizonyosság… tudni akarom.

Unom a szerelmi történeteket… elegem van belőlük… más kell… több kell… többről akarok írni, de miről, amikor semmit sem tudok szinte semmiről? Olyan tehetetlennek érzem magam. Várnom kellene, míg elég érett nem vagyok? Egyetlen sort se vessek papírra, csupán szívjam magamba a tudást?

Egyet tudok bizonyosan: a jóság, a szeretet kell, szükséges, nélküle nem létezem, ahogyan te sem… szeretnék a jóságról írni, de hogyan, amikor még csak most tanulom eme nyelv “a” betűje lábacskáit lefirkantani? Szégyellem minden soromat, mely nem a szeretetről szólt…

Azt mondják, írjak az igazságról, ne a népszerűséget keressem… könnyű ezt olyannak tanácsolni, aki soha nem írt… az írás csupán halott cirkalom a papíron, ha nincs olvasó.

Adagoljam, mint csecsemőnek a köhögés elleni szirupot, egy kanál tejbegrízben? A baj az, hogy időnként magának az írónak is a tejbegríz a vonzóbb…

Vagy szakítsam el, végleg, a köteleket, és merjek a saját lábamra állni? Nem vagyok még elég erős… olyan jó itt. Meleg van. Félhomály. Szeretem.

Zavaros bennem mindaz, amit eddig tudok, az a kevés is, és a teliholdat is legszívesebben lepofoznám az égről.

11 Comments

  1. Hajni
    Posted July 17, 2008 at 3:23 pm | Permalink

    *megölel és azt kívánja bárcsak választ adhatna a kérdéseidre vagy csak a megfelelő irányt mutathatná meg*

    Küldök neked egy hatalmas nagy adag csoki fagyit vagy amilyet szeretsz csoki öntetel és egy kis kanállal!!!! :-) Remélem megtalálod a válasz(t)okat a kérdéseidre! És ne feled el soha, hogy nem vagy egyedül!!!!! :-)

  2. Betti
    Posted July 18, 2008 at 8:43 am | Permalink

    uh, ezt most (is) jól megragadtad
    én megértem, de szerintem igenis erős vagy, és igenis, vannak tapasztalataid, még ha kevesebb is, mint szeretnéd, vagy szükséges lenne szerinted
    Hemingway sem volt horgász, mégis megírta Az öreg halász és a tengert! igenis, a képzelőerő képes pótolni a tapasztalatot!
    amellett meg folyton folyvást tapasztalsz, ismereteket szerzel, érzéseket ismersz fel… ezek lerakódnak, nyugi

  3. Kata
    Posted July 18, 2008 at 11:11 am | Permalink

    Beszéltünk róla, így nem írom le még egyszer! *megölel*

  4. Posted July 18, 2008 at 12:29 pm | Permalink

    Köszönöm a kedves támogató szavakat lányok, Hajni neked külön, hogy végre itt is láthatlak :)
    Betti, bízom a képzelőerőmben, és eddig úgy voltam vele, hogy nem kell megtapasztalnom, hogy tudjam, milyen… de mégis jobb az igazi… vagy nem tudom. Azt mondják, el szoktam találni dolgokat, amikről fogalmam sincs amúgy, szóval egyelőre működik a hantázás. Majd meglátjuk. Neked is nagyon köszönöm. :)
    Köszi Katám, valójában egyre kevésbé fájdalmasak a felismeréseim, miután már tudom, hogy az én javamra történik a változás… csak addig kell eljutnom. :)
    (És ennek örömére, igenis folytatni fogom a Kattintást, mert Josh vagy sem, az egy jó történet. *nyelvnyújtás*)

  5. Kata
    Posted July 18, 2008 at 1:10 pm | Permalink

    Úristen..legközelebb megcsókolom Tibit, mert mégis jobb az igazi megtapasztalás,igaz? 😀
    bocsánat tudom,hogy ez komoly dolog,de most olyan boldog vagyok nézd el nekem 😀

  6. Hajni
    Posted July 19, 2008 at 10:19 am | Permalink

    Itt vagyok mindig csak nem szoktam írni, de a kedvedért gyakrabban írok majd ide :) Igazuk van a lányoknak!!!!! Bíz magadban, mert igenis erős vagy!!!!! Sok ember erősebb mint hiszi!!!! Ember születésétől kezdve tanul, érez, formálodik a környezete hatására és a környezeteis vele együtt formálódik. Én hiszek benned és szerintem elég sokan pl.: a családod, a párod, a barátaid, a csajok a fórumokról. Néha saját magunkban bízni a legnehezebb de te képes vagy rá!!! :) Nagyon sokat kapok tőled az írásaidon keresztül és ezt nagyon szépen köszönöm!! 😀 És még el árülok valamit neked a példaképem vagy Katával együtt, mert lemeritek írni az érzéseiteket és ezeket bátran meg is osztjátok másokkal válalva a negativ, pozitív véleményeket!! :) Egyszer én is elszeretnék oda jutni ahova ti de addig még sokat kell olvasnom és tapasztalnom és élnem de legfőképpen az alázatott kell megtanulnom magam és mások felé!
    Talán nem sokára rá veszem magam egy történet meg írására és szeretném, hogy ha a mentorom lennél 😀 szeretném ha eleinte fognád a kezemet, mint ahogy a szülő fogja járni tanuló gyermeke kezét!! 😀

  7. Posted July 20, 2008 at 12:15 pm | Permalink

    Igazad van Hajni, nincs más teendőm csak tanulni és bízni… általában igyekszem, de néha rámtör a… mindenféle vacakság. Köszi a bíztaást! :)
    A mentorod? ejha! megtisztelő, hogy rám gondoltál :) az életben nem csináltam még ilyet… fél éve még gondolkodás nélkül mondtam volna igent, ma már azonban a saját írásaimmal szemben is változó állásponton vagyok… hol azt gondolom, hagyni kéne őket a fenébe, hol azt, hogy nem, mindennek értelme célja van, és azt nem ÉN döntöm el…
    Hajni, most csak annyit mondok, kezdd el írni, én legfeljebb a hibákat nézhetem át (ha lesznek egyáltalán), a tartalomba nem szólhatok bele… amit te akarsz leírni, az rólad szól… ha elkezdem átírni, az már rólam fog szólni… írjad, és fejlődj, mert csakis gyakorlással fejlődhetsz. Tudom, hogy neked is sok mindent fog elmondani saját magadról az írás, és sok sikert örömöket fájdalmakat kívánok neked ebben, mert lesz mindenből bőven- de azonkívül, hogy elolvasom, és némi minimális tanácsot adok, nem sokat tehetek, ileltve szeretnék tenni, rendben? :) Amit le akarsz írni, azt neked kell leírni, nem másnak.
    Puszi,
    K.

  8. Hajni
    Posted July 20, 2008 at 4:28 pm | Permalink

    Köszi! :) Gondoltam, hogy kicsit visszakozni fogsz de azt is tudtam, hogy bele eggyezel és a lehető legkevesebbet akarsz majd segíteni de ép csak anyit amennyit kell és ez így is van rendjén! :) Nos még egy kicsit győzködnöm kell magamat és még ellőte elkel intéznem egy két dolgot (pl.:200 db kutya vakaró kesztyű meg varrása stb) meg fel kel építenem az egész vázát. Tehát ne várd olyan hamar az első írásomat! 😀 De még csak a Mont Everestem aljában járok! Hosszú és fárasztó mászás vár rám! :) Előre is köszönöm a mászáshoz a pántokat!!!! 😀

  9. Posted July 21, 2008 at 8:28 am | Permalink

    Hát, mint mondtam, neked kell megírnod… :) a többit majd meglátjuk. Sok sikert :)

  10. Zsuzsanna
    Posted July 28, 2008 at 12:34 pm | Permalink

    Most beletrafáltál abba, amit magam is vallok. Azt mondják, költő fiatalon lesz valaki, míg az írónak meg kell érni. Nem meglepő, hiszen a költő érzésekből alkot, amihez kevés tudás is elég, de a próza a mondanivalóból készül. Márpedig csak azt tud valamit mondani, átadni, aki többet tud az olvasójánál.

    Valamikor magam is írogattam, de rá kellett jönnöm, hogy nincs bennem elég elszántság a tanulásra, tapasztalatszerzésre. Fantázia lenne, de az hamis, üres, ha nincs mögötte fedezet. Felismerhető, mint a valódi és az utánzat közötti különbség. Azt sem tudom, hogy kell tapasztalatot gyűjteni. Nem hinném, hogy az ember elindul egy szép napon kalandot keresni. Vannak emberek, akiket megtalálnak a kalandok, míg másokat elkerülnek. Van, aki a kalandokból sem tanul. Nem tudom, mint múlik. Talán nem is kell nagy kaland, csak sok-sok tanulás, olvasás, beszélgetés okos emberekkel, nagy tudás és akkor már a fantázia és az íráskészség csak segítség ahhoz, hogy a tudást élvezhető történetbe csomagoljuk. A lényeg a mondanivaló, a többi művészi tehetség dolga. Nálam a lustaság győzött, de az is lehet, hogy a tehetség is hiányzott.

    Te szerencsés vagy, hogy az adottságod megvan az íráshoz, a tehetség nem tanulható, az tényleg adomány. A tudás megszerzéséhez pedig az első lépést már meg is tetted: felismerted, hogy szükség van rá. Az íráskészség a gyakorlással csak csiszolódik, te is láthatod, hogy egyre könnyebben megy, egyre jobban írsz. Ha veszed a fáradságot és tudást gyűjtesz, egyszer csak arra ébredsz majd, hogy a gondolatodat akarod közölni, ami könnyedén fog menni, hiszen írni tudsz. Akkor jöhet a fantázia, akár az Öreg halász története is.

  11. Posted July 29, 2008 at 8:35 am | Permalink

    Köszi Zsuzsa az ékesszóló hozzászólást, ezúttal kivételesen igazat adok neked majd’ mindenben, amit itt megfogalmaztál, bár ez holnap megváltozhat… :)
    K.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*