Noondarkly

Tíz perc sem kellett a teljes ébredéshez, ami a koffeinfüggő fiatalembernek rekordidőnek számított, ámde nem is csoda, hiszen percről percre érezte a szégyenkezés pírját feljebb kúszni a nyakán, mígnem az autójában ülve letekert ablakkal, hajában a süvítő forró széllel indult neki az útnak. Mérges volt magára, amiért nem volt képes egyszer az életben időben kirángatni magát az ágyból. Bizonyára elmulasztott egy kritikus fontosságú találkozót, sőt ki tudja, lehet, hogy Andrea, látván kliense komolytalanságát, többet nem is fog szóba álni vele.

-Tudom, késtem -köszönés nélkül ennyit mondott, amikor telefonján megpillantotta David nevét villogni. -Faszomnak kell hajnalig fennmaradni, de mikor pótoljam be a barátaimmal a kieső időt, ha nem olyankor, amikor végre nem kamerák pásztáznak és nem rajongók stírőlnek?

-A te időd, te kell tudd beosztani… de ez most lényegtelen. Azért hívlak, mert…

-Nagyon dühös volt? -fojtotta David-be a szót Josh, mire az előbbi harsány hahotázásba kezdett a túlvégen.

Tapasztalatból merítve, Josh eltartotta a mobilt a fülétől, úgyis meredek kanyar jött. David néhány percig folyamatosan nevetett, és mire derültsége alábbhagyott, Josh gondolatai rég máshol jártak.

-Oké, én megmondtam -nyögte ki David nagysokára, hallhatóan elfúló hangon.

-Szóval dühöngött? -kérdezte ismét Josh, a messzeségben látva a stúdió épületének tetejét.

-Várt rád vagy fél órát, aztán elviharzott…

-Bassza meg.

-Hát… ha ez megnyugtat, itthagyta a képeit.

-Komolyan?

-Ja. Öt darab, azt mondta, a negatívok nála vannak, meg a többi, nagyjából hatvan darab felvétel.

-Ezt mondta, amikor elment? -kérdezte Josh, vigyorral az arcán.

-Azt hiszi a hülye tyúk, hogy bedőlünk efféle manipulációknak… -fortyant fel David a vonal másik végén, mire Josh vad ajakharapdálásba kezdett.

-Figyu, öt perc és ott vagyok, szólnál Kasey-nek, hogy kérek egy tripla macchiato-t sok sok habbal és kevés cukorral?

-Igenis főnök -mondta David, és lerakta, pont amikor Josh behúzott a parkolóban számára fenntartott helyre, a stúdió tulajdonosa és egy bizonyos másik sztárénekes járgányai közé.

Hármasával vette a lépcsőfokokat, biccenteni sem volt ideje senkinek, szinte bezuhant az irodába, ahol David tartózkodni szokott felvételek előtt és után.

-Komoly elvonási tüneteid lehetnek, haver -vigyorgott rá David. -Már csak az a kérdés, mi… vagy ki hiányzik jobban.

Josh Groban sohasem bírta az élcelődést haverok között. A riporterek kérdéseit egykettőre megtanulta lereagálni, de amikor közeli ismerősei cukkolták az érzékeny pontjait mérnöki pontossággal eltaláló megjegyzésekkel, kiskori zavara minden alkalommal visszatért, hogy arcának rákvörös színe rácáfoljon a férfias borostára. Ezúttal is, akarata ellenére, érezte ahogy bőre felforrósodik.

-Nem is kell válaszolnod -David tovább vigyorgott, és kezével intett az asztalra helyezett kávé felé, amire Josh úgy csapott le, mint prédára kiéhezett vadállat.

-Milyenek a képek? -kérdezte a férfi, miután három kortyot ivott az ízletes, forró kávéból; szinte érezte, ahogy a vérébe kerül az életetadó koffein, és máris elevenebbnek, tettrekészebbnek érezte magát, mint fél órával azelőtt.

-Te mondd meg -vont vállat David és Josh orra alá tolt egy nagyméretű borítékot.

Josh nem gondolta volna, hogy valaha is remegni fog a keze bármilyen, saját magát ábrázoló fénykép láttán, de végignézve a sejtelmes fény-árnyék játékába burkolt alakon, mely ezek szerint ő volt egy ismeretlen dimenzióban, valósággal megrendült. Két kép fekete fehérben volt kinyomtatva, három pedig színesben, de azokon is oly visszafogott, pasztellszerűek voltak a színek, hogy az volt a benyomása, régi elsárgult újságképet nézeget. Az egyik képen nevetett, de úgy, hogy nem is emlékezett rá, rövidke találkozásuk ideje alatt mikor történhetett meg, hogy ennyire elragadta volna a derültség. Három kép elmélkedős, nyugodt, szinte melankólikus hangulatot árasztott, a háta mögött repedező templomfallal, feje fölött beszűrődő, porszemcséket megtáncoltató fénnyel. Az utolsó képen az első, ami szembetűnő volt: a halovány fallal és fürtjeinek sötét árnyékával éles kontrasztban álló vérvörös inge, amit tettetett rosszfiúként először szinte mellkasközépig kigombolva hagyott. Éppen készülhetett visszagombolni azt a gombot, amit ő már túl soknak talált, mert arra tisztán emlékezett, hogy a beállításra már csak két gombot hagyott szabadon. Amilyen szemfüles a nő, elkapta… Josh vigyorgott az orra alatt.

-Asszem tetszenek neked.

-Asszem igen -bökte rá Josh, majd megköszörülte a torkát.

-Asszem felhívom és tolmácsolom neki sűrű bocsánatkéréseidet…

-Asszem jó ötl… tudod mit? Inkább én. Nagyfiú volnék… vagy mi.

-Vagy mi -David kuncogott, és kézbe vette az utolsó képet. -Egy ilyen fotó az interneten… van fogalmad arról, micsoda lavinát indítana el?

-Sejtem -mormogta a fiatalabb férfi, kávéját kortyolgatva. -Esküszöm, talán öt másodpercig volt így az ingem… siettem, mert sürgetett az idő és a lemenő fény… azonnal visszagomboltam, amikor észrevettem, hogy túllőttem a célon. Hogy a bánatban tudta ezt lefényképezni?!

-Lehet, hogy alapjáraton lesifotós -jött a válasz egy pimasz vigyor kíséretében, mire Josh csak legyintett.

-Kizárt. Aki ilyen művészfotókat készít, sosem adná el magát az ördögnek -mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Mielőtt David rákontrázhatott volna, nyílt az ajtó és borzas világosbarna hajú, lehengerlő mosolyú férfi kukkantott be rajta.

-Helló, srácok. Felvétel megvolt?

-Csá, Jonny-boy -állt fel Josh és gyors ölelést adott a nála alig magasabb férfinak. -Azt ne mondd, hogy neked is kéne a stúdió.

-Mi a francról beszélsz? Hallani sem akarok új lemezről… a turné végén járunk, de esküszöm, kezdek fáradni… valahogy jobban ment ez tíz-tizenöt évvel ezelőtt -forgatta a szemeit Jon, akiről rajongói sosem gyanították volna, hogy időnként besokall a sztárélettől. -Csupán korog a gyomrom és hallottam, itt vagy te is. Rég dumáltunk, nem tartasz velem?

-Még nem is reggeliztem, de végül is… -vont vállat Josh, mielőtt óvatosan visszacsúsztatta volna a fotókat a hófehér borítékba. -David… -fordult oda a tar koponyájú férfihoz -,csak annyit mondjál meg, aláírta a szerződést?

-Mondom, hogy túszul ejtette a negatívokat -emelte fel a szemöldökét David. -Szerintem megsértetted a művészi önérzetét, és ha csak negyedannyira érzékeny a szabadságára, mint te, egy hétig fel sem fogja venni a telefont.

-Bassza meg a hülye fejemet -szitkozódott Josh, kezében a borítékkal. -Na mindegy, majd próbálkozom. Az tuti, hogy nekem kell ez a nő… az ő fotóival akarok kitörni a burokból.

***

Andrea nehezen vette rá magát, hogy az örökkévalóságnak tűnő fél óra leteltével hideg közönyösséget színlelve távozzon. Nagyon kellett neki a pénz, ami két forrásból is szinte biztosítva volt; egyelőre nála volt az adu, legalábbis addig, amíg sikerül elhitetnie Gallows-ékkal, hogy meglesznek a pikáns képek- ámde ez a helyzet bármikor megváltozhatott, ezt tapasztalatból tudta. Ha pedig Groban neszel meg valamit…

De nem, ő nem neszelhet meg semmit. Mi több, teljes mértékben el kell terelni a fickó gondolatait, még csak a gyanú árnyéka sem vetődhet fel abban a fürtös fejben.

Tasakos tásztát készítve, gépies mozdulatokkal kevergetve a szószt Ani arra a következtetésre jutott, hogy az addig üsd a vasat, amíg forró alapon neki kell megtennie a következő lépést, de lehetőleg úgy, hogy a pasas ne gyanakodjon.

Visszaemlékezve Romano arcára, elégedett mosoly ült ki a sajátjára: a legtutibb felvételeket vitte el Groban-hoz, egészen bizonyos, hogy sikert aratott velük.

Az apró konyha ablaka felhőkarcolókra és egy csenevész kis parkra nézett; a délután meleg narancsfénye a fémszerkezeteknek is barátságos színt kölcsönzött, és Ani-nak hirtelen fényképezhetnéke támadt. Félretolva a lábast a tűzről, dőlt szögben lekapta a fénylő épület egy sarkát, melyen megcsillant az éppen arra kószáló narancskorong pislákoló sugara. A következő képen a nap már félig a felhőkarcoló mögött volt, a harmadikon pedig már csupán kísértetszerű fényben úszott az épület.

Ani a konyhaasztalra helyezte a gépet. A konyhában terjengő illatoktól farkasétvágya támadt, ezért egy harmadik edényben gyorsan darálthúst pirított és megszórta azt mindenféle fűszerrel, amit csak talált a kredencben. Nem volt egy konyhatündér, mivel élete során nem sokat kellett főznie: édesanyjuk halála után a testvére vette át a háztartás nagy részét, amíg apjuk haza nem hozta Loretta-t, a minden lében kanál házvezetőnőt. De amikor kellett, el tudta készíteni magának azt a fajta ételt, amit a helyi éttermekben nem nagyon kapott meg.

Egyedül eszegetett, sört ivott hozzá, és unott mozdulattal bekapcsolta a koraesti híreket. Az elnökválasztás előtt majdnem egy évvel kampányolt az egész ország; Irakban újabb összecsapások; gazdasági bizonytalanság nem csak az Egyesült Államokban, de az Únióban is; John Travolta új filmjének beharangozása; a golf és a baseball, a két legunalmasabb sport legújabb hírei; időjárásjelentés. Ismét nem sokat veszített a világból, döntötte el magában, mielőtt a mosogatógépbe vágta a három mosatlan edényét. A lenyitott ajtó mögül orrfacsaró bűz szállt ki, és Ani fintorogva indította el a programot, csak úgy félig üresen. Egymaga egy hét alatt sem töltötte meg mosatlannal azt az átkozott gépet, de ha már adva volt a lakás felszerelésével, miért ne használja? A főzést még elviselte valahogy, de a mosogatást gyűlölte…

Nappalija steril-szürke heverőjére ledobva magát ismét eszébe jutott az őt legjobban foglalkoztató téma, amikor megcsörrent a telefonja.

-Andrea? Itt Josh -hallotta, de nem akarta elhinni, hogy jól hall.

-Késett -mondta önkéntelenül, félig a benne ébredező váratlan öröm elleni dacból, félig stratégiai húzásból.

-Bocsánatot kérek… elfelejtettem mondani, milyen éjjeli bagoly vagyok, amikor megbeszéltük a találkozót -hangzott el az őszintén bocsánatkérőnek tűnő válasz. -Hajnali kettőig fent voltam, esélyem sem volt hétkor kelni.

Ani, afelett érzett pillanatnyi meglepettségében, hogy a hajnali bagolyságban hasonlítanak, elfelejtett mérgesen felelni.

-Nem tesz semmit -mondta. -Megkapta a fotókat?

-Pontosan róluk szeretnék beszélni Önnel -hangzott el a nyílt válasz. -Nem érdekel, mennyit kér értük, megadom.

A nappali magányában, a felhőkarcolók mögött eltűnt napkorong tétova fényébe hunyorítva Ani elpirult.

-Ez vesztes üzleti hozzáállás -mondta, és közömbös szavak mögé igyekezett izgatottságát palástolni.

-Mit kellett volna mondanom maga szerint? -kérdezte Groban, és Ani hallotta, hogy a férfi mosolyog.

-Hogy a képek tűrhetőek, de még csiszolni kell rajtuk… hogy még szeretne legalább három sorozatot, mielőtt meghozná a végleges döntést -felelte.

-Nos, akkor leszöhezhetjük, hogy lúzer üzletember lennék… -nevetett a férfi, és az emlékeiből felbukkanó csupaszív, nyílt szemek hatására Ani hátán végigfutott a meleg. -Engedelmével, átfogalmaznám az előbbieket. A képek isteniek, egészen biztosan tudom, hogy maga kell nekem, ezért még legalább három sorozatot szeretnék magával készíttetni. Így jobb?

A férfi annyira híján volt mindennemű mesterkéltségnek, hamisságnak, hogy Ani önkéntelenül elnevette magát, és akkor döbbent rá, hogy egészen addig görcsben volt minden egyes porcikája. Kényelmesen hátradőlt, sőt, a lábait is felrakta a dohányzóasztalra.

-Annyira nem haragudhat, ha nevet… örülök -hallotta Groban mosolygó válaszát. -Mikor és mivel tehetem jóvá pancserságomat?

-Nyílt terepen akarom fotózni holnap -mondta határozottan a nő, hitetlenkedve figyelve, ahogy kidolgozatlan stratégiájának sikere kibontakozik. -A tengerparton, reggel. Ami azt illeti, napfelkeltekor.

-Ajjaj… -sóhajtott a férfi. -Hadd tippeljek, ez nyolc órát jelent…?

-Fél nyolcat, de mivel időre van szükségem felmérni a fény erejét, negyed nyolckor ott kell lennünk a Venice Beach-en.

-Hála Istennek nem a Redondo-t mondta… az nekem húsz perc lenne, csak az autóút.

-Várjon a hálálkodással… a terv sikeressége nagyban függ az időjárástól. Ha tiszta lesz az ég, ragyogó napfelkeltében fotózom, ha nem, akkor záporban, ezért arra kérem, hozzon ernyőt, széldzsekit, de V-nyakú pulóvert is. Meg napszemüveget. Legyen minden föld-, de legalábbis természetes színű, bézs, olivazöld, barna. Esetleg kék, de abból is a pasztellkék.

-És én még idegeskedtem, amikor Sam végigkérdezte a teljes ruhatáramat az előző fotózáshoz -nyögött fel a férfi. -Én nem értek a színekhez… És mit is mondott az esőről? Ha esik, akkor is lesz fotózás…?

-Majd bebújik a dzsekijébe és az ernyő alá -kuncogott Ani. -Nem venném a lelkemre, ha megfázna a nagy londoni fellépései előtt…

-Honnan tud maga arról? A hír még nem hivatalos -hallotta Groban csodálkozását, és egy pillanatra megállt benne az ütő.

-Hát… David szólta el magát a múltkor -füllentette, és imádkozott, hogy a férfi ne kérdezősködjön majd. -Vagyis… ő is mondta, meg olvastam egy Tim Rice honlap fórumán. A találgatásokat.

-Nahát, maga szereti a musical-eket?

-Én nem… a testvérem viszont igen -bökte rá Ani megkönnyebbülve. Ez nem volt hazugság, Sally tényleg fanatikusan szerette a musical-eket. -Neki kerestem jegyeket a… a Wicked-re, amikor rábukkantam erre a fórumra.

-A Wicked-et én is imádom -Groban hangja inkább hangzott lelkesnek, mint gyanakvónak, és Ani hatalmasat sóhajtott. -Ha gondolja, felajánlok kettejüknek jegyeket a májusi Chess-re. Volna kedvük eljönni London-ba?

Ani-t úgy meglepte a váratlan felajánlás, hogy hirtelen nem tudta, mit feleljen.

-Nagyon kedves… -igyekezett húzni az időt egy értelmes válasz kigondolásáig, de Groban nem késlekedett.

-Remek, nagyon örülök! Remélem, nem fognak csalódni -zárta le a vitát még mielőtt Ani elmagyarázhatta volna neki, hogy Sally mellett van egy félnótás Tom is, akit nővére soha, semmilyen körülmények között sem hagyhat magára.

-Őőő… ezt még megbeszéljük -hárított, vagy legalábbis megpróbálta, majd visszaterelte a társalgást az előző mederbe. -Ami a holnapot illeti, negyed nyolcra tényleg legyen ott, különben úszik az isteni fény. Nem hiszek az időjárás előrejelzéseknek, de amilyen pechünk van, ha holnap nem ejtjük meg a fotózást, két hétig nem lesz napsütés…

-Azt nem hagyhatjuk… elcsípjük az ebadtát -mondta Groban határozott hangnemben.

-Ha javasolhatom, feküdjön le kilenckor, kivételesen… nem szeretnék karikákat a szemei alatt.

-Majd hozok magammal púdert és alapozót -vihogott Josh. -Tényleg, magának nincs? Mégiscsak nő lenne…

Ani-nak tágra nyíltak a szemei a megjegyzésben bújkáló célzásra.

-Ezt hogy érti?

-Hát… nem sok sminket láttam magán… ami nem rossz -tette hozzá sietve a férfi. -Csak meglepő ezen a környéken, a pompa városában.

-Akad a házban, amire szükség lehet, majd viszem magammal holnap-vágta rá Ani olyan hideg stílusban, hogy a férfi hallhatóan megütközött.

-Rendben -mondta szinte alázattal, de Ani-t már nem tudta megenyhíteni. -Nálam lesz a mobiltelefonom, ha esetleg nem találjuk meg egym…

-Negyed nyolckor várom -tette le Ani, és a telefonbeszélgetés kapcsán érzett kezdeti öröme szinte azonnal elpárolgott.

Gyűlölte, ha kiismerték… ha pedig egy ismeretlen ismerte ki őt, egyenesen ideges tudott lenni. Arról nem beszélve, hogy az adott helyzetben nem Groban-nak kellene kiismernie őt, hanem őneki a férfit, ami szépen működött is, haladt a maga medrében, csakhogy mindeddig nem történt nagy áttörés. Szorította az idő, kellettek azok az átkozott zsíros fotók, tudta, hogy valamit ki kell találnia…

A kiszolgáltatottság érzését kendőzendő, alaposan kigondolta a tervet a fotózás menetére vonatkozóan. Bepakolt mindenféle lencsét, objektívet, állványt, és fejében máris komponálni kezdte a másnap készülő felvételeket. Tudta, hogy az adott pillanaton nagyon sok múlt, szinte minden, de tapasztalata révén rájött, hogy az előre kigondolt alkotás valahogy mindig könnyebben valósult meg. Még a fényképezés illékony területén is. Miközben a több hónapos sminkkészletét előkotorta a cipős szekrény mélyéről, és csuklóbőrén kipróbálta, nem okoz-e kiütést a halványan kreol alapozó és púder, lelki szemei előtt pergette, alakította, teremtette a másnapi képeket, mintegy látomásban előkészítve őket.

A férfi a felkelő nap sugaraitól átölelve, lehajtott fejjel, félig elfordulva áll.

A habok szélén áll, laza terpeszben, zsebredugott kézzel.

Hatalmasat ugrik, gyermeki lendülettel rúg a nedves homokba.

Két kezével hátrasimítja haját, hátraveti fejét, lehunyja a szemét-

A púder fedele darabokra tört a zöldszínű járólapon, amire Ani összerezzenve tért vissza a valóságba. A közeli jövőbeni látomásai oly lélegzetelállítóak voltak, hogy az amúgy sem fáradt szelleme még nagyon hosszú órákon át küzdött az álom ellen.

(folyt. köv.)