Noondarkly

Drága kicsiny olvasótáborom, szeretettel ajánlom nektek ezt az új részt, aminek megírása végtelen örömet okozott. Nem tehetek róla, IMÁDOK belebújni a szereplőim fejébe, gondolataiba, számomra nincs ennél izgalmasabb. Ahogy egyikőjük mondani is fogja, eggyé válni a szereppel, az benne a legszebb. (Anyu, ha kedved szottyan egy folytatásos, meglehetősen könnyed, romantikus kis szösszenetet olvasni, aminek a főszereplője közös kedvencünk, akkor kezdd az elején; ehhez a kisbetűkkel szedett Kattintás a múltba linkre kattints lejjebb, vagy a jobboldalt található ún. címkék közül keresd ki ugyanezt a címet, kattints rá, és ott megtalálod majd az összes eddig részt.)

Kattintás a múltba

9-ik fejezet

Szokásától eltérően a férfi már hajnali hatkor felébredt, akárcsak a kutyája. Utóbbi a hálószoba küszöbét foglalta el szőrös testével, majd beleszimatolt a kora reggeli illatokba, melyek sok kellemes pillanatot, és némi esőt ígértek. A férfi rosszallóan fordult az ablak felé, hogy pillantásával megdorgálja a szürke eget, ám rosszkedve elillant, amint észrevette a tiszta világoskék égcsücsköt a felhők alatt. Talán elpucolnak, mire felöltözik, morfondírozott, és bekapcsolta a számítógépét, hogy megírjon néhány emailt, amíg elindul.

Álmosan pislogott a képernyőre, félszemmel Sweeney-t bámulva, aki csodálkozva és kérdőn állt gazdija mellett.

-Tudom, hogy korán van-, nyögte Josh. -Ha majd abban a korban leszel, te is rájössz, mi mindenre képes egy férfi a gyengébb nem kedvéért.

Sweeney horkantott egyet az orra alatt, majd mindkét pracliját Josh lábfejére helyezte, és behúnyta a szemeit.

-Légyszíves ne aludj el mert mindjárt elindulunk, sétálunk egy nagyot a parton-, mondta Josh, vigyorogva várva, hogy Sweeney felpattanjon a “part” szó hallatán, és eljárja a szokásos örömtáncát. De a kutya csendben maradt, csak sandán tekintett felfelé. -Na mi van, beteg vagy? Imádni fogod, meglátod.

Gyorsan végzett az emailekkel, leöntött a torkán egy friss kávét, lenyelt egy szelet pirítóst sajttal, majd felkapta a még este előkészített táskáját, benne mindenféle ruhaneművel, amiről úgy gondolta, ildomos az óceán partján viselni. Fogalma sem volt arról, milyen színekről mesélt neki Andrea, csak azt tudta, mit szeret felvenni és mit nem: szerette a kényelmes, szinte ódivatú ingeket, a V-nyakú pulóvereket, melyeket anyukája előszeretettel vásárolt neki a mai napig, szerette a farmert, szerette a laza, szinte semmitmondó kényelmet. Volt egy kedvenc kék pulóvere, azt is begyömöszölte a táskába, hátha hidegre fordul az idő. Ernyője nem volt, csak egy sárga esőkabátja, az is jó lesz. Tál Sweeney-nek, vizespalack, keksz, kutyapóráz, termosz a maradék kávéval, két műanyag pohár. Füttyentett Sweeney-nek és behuppantak az autóba kereken fél hétkor.

A Santa Monica sugárút már éberen és teli torokkal tülkölte és berregte bele a maga igazát a nagyvilágba. Autósok százai, ezrei iparkodtak munkába, vagy csupán egy kellemesen eltöltött, ténfergős nap reményében a partra; Josh leeresztette az ablakot, hogy ő is, szőrös barátja is mélyeket szippanthassanak az egyre erősebben érződő tengeri levegőből. Úgy a Crescent Bay Park, mint a Beach View Park közkedvelt területe volt Sweeney-nek, éppen ezért a négylábú értetlenkedve nézte, ahogy megállás nélkül elhagyják a kedvenc homokozóit.

-Nyugi, jobb helyre viszlek-, mondta Josh, napszemüvege fölött a hajnali tört fénybe hunyorogva, mely szinte jelzésként azonnal szerte is foszlott, utat engedve egy vészjóslónak tűnő fellegmasszának. -Jól nézünk ki… -tette hozzá az orra alatt, és ellenőrizte mobiltelefonját, nehogy a különc fotósnő elhalasztotta volna az aznapi programot. Josh magának sem vallotta be, de szinte izgult, mielőtt megbizonyosodott afelől, hogy nem kapott üzenetet.

A Venice Beach hosszában húzódó Ocean Front Walk, mely gyalogosok és biciklisek számára volt fenntartva, már a messzeségből csábító volt. Az árusok, mutatványosok és jövendőmondók talán az igazak álmát aludták még, de túristában már most sem volt hiány: kisebb-nagyobb csoportokban hömpölyögtek az óceán felé, és Sweeney izgatottan leste a járókelőket, füleit hegyezte a zsivaly irányába, orrával pedig egyfolytában szimatolt.

-Ide talán elsétálunk később-, nyitotta ki az ajtót Josh, miközben ismét kezébe vette a mobiltelefonját. Ellenőrizte a pontos helyszínt, melyet Andrea az előző találkozásuk után küldött el neki. A Pacific és a 23ik sugárút kereszteződése, a kávézó előtt. -Gyere pajtás… tudom hogy esz a penész, hogy végre eljuss a vízhez, de légy még egy kis türelemmel.

Sweeney hajthatatlan volt, ágaskodott, rángatta a pórázt és annak a végén Josh-t, aki egyik kezében a táskával és a pórázzal, másikban a telefonjával próbálta felvenni a kapcsolatot Andrea-val.

-Andrea? Jó reggelt… megérkeztünk, de a cimborám nem hajlandó itthagyni a tengert… megtenné, hogy lesétál a partra? Egyenesen fogunk haladni a vízvonal mentén, meg fog találni minket. Köszönöm!

Amint lerakta, kiesett a mobil a kezéből, de szerencsére éppen a nyitott táskájába. Nagyot nevetett Sweeney szokásostól is elevenebb viselkedésén, majd megadta magát és a kutya után nyargalt.

Csak akkor volt ideje körülnézni, amikor Sweeney-t szabadon eresztette, hadd kergesse a hullámokat, meg néhány odatévedt madarat. Lihegve dobta le táskáját, majd a napszemüvegét, amire bizony már nemigen volt szüksége. A mord szürke felhők eltakarodtak, de a nap csak nem volt látható; a világot áttetsző galambszürke fátyol borította, a felhők uniformizálódtak az éggel, gyenge szellő fújt, de mindent összevetve, nem volt rossz idő. Josh mégis a nyaka köré tekert egy sálat: biztos, ami biztos. Pillantásával követte Sweeney-t, aki megállás nélkül hancúrozott a homokban, kósza fadarabokat harapdálva, ijedten ugrálva, ha éppen valami ismeretlen élőlénnyel találkozott. Szép, nyugodt, gondoktól mentes reggelre ébredt minden, a férfi világa is, amit ő örömmel nyugtázott. Nagy változások küszöbén állt, de azok még várattak magukra: ami most közvetlenül és egyre erőteljesebben hatott rá, az a közelgő találkozás volt egy érdekes személlyel, akinek a művészete éppúgy felvillanyozta, mint a jelenléte. Összefont karokkal várta, hogy a nő megjelenjen, miközben el-el hajította Sweeney újabb és újabb szerzeményeit a hullámok felé, hadd fussa ki magát a kutya.

~~~

Andrea nem is látta még, mit kell fényképeznie, lesifotós ösztöne máris tudatta vele, hogy értékes képeket tehet magáévá, ha jól figyel. Beállította hát a zoom-ot, és egy autó mögül egy sorozat képet készített a fiatal férfiról, aki gátlásoktól mentes játékba kezdett egy meglehetősen aktív kutyával. Hemperegtek, pofozták egymást, gazdi és szőrös barátja felváltva kúsztak négykézláb a homokban. A kutya boldogan loholt a botok és kagylók, majd egy lelenc gumilabda után; Josh-nak nem is volt ideje leverni a homokot a ruháiról, Sweeney már mellette volt, és követelte, hogy játsszanak vele. Ani csak fényképezett, nem is igazán látta, mit. Amikor úgy érezte, elég fotó készült a sorozathoz, vállára lendítette fotóstáskáját, és nyugodt léptekkel közelített a férfi felé.

-Tényleg ideért. Meg vagyok hatva-, mondta köszönésképpen, füle mögé hajtva egy fürtöt, ami túl rövid volt ahhoz, hogy a csat a többihez szorítsa.

-Hazudnék, ha azt mondanám, nincs nálam kávé…-, vigyorgott Josh, majd füttyentett a kutyának. Amaz visszarohant a gazdihoz, ám amikor észrevette Ani-t, kicsit lassított, majd gyanakodva ült le Josh lábaihoz, nyíltan ránézve a nőre.

-A magáé? Nagyon helyes-, füllentett a nő. Nem állhatta a kutyákat. Meglehetősen régóta nem. Se ideje, se energiája nem volt rájuk… olyanok voltak, mint a gyerekek.

-Csak amikor nem szaggatja szét a zoknimat, és nem óbégat, hogy jöjjünk ki a partra-, nevetett Josh. -Amúgy tényleg tüneményes. Nem harap, nyugodtan borzolja össze a szőrét.

Andrea kellemesen mosolygott.

-Majd később. Most időhöz vagyunk kötve, pár perc és kel fel a nap, el kell kezdenünk-, mondta.

-A nap? Semmit sem látni, csak szürke eget-, nézett körül a férfi. -Megjegyzem, hoztam esőkabátot. Meg olyan cuccokat, amiket nem kért, de amikben én jól érzem magam.

-Remélem nincs közöttük rózsaszín-, dünnyögött a nő, félszemmel Sweeney-re sandítva, aki meg őt figyelte, tapodtat sem moccanva gazdija lábaitól.

-De, van -, Josh csak vigyorgott. -Viccből hoztam el, egy rajongótól kaptam évekkel ezelőtt. Hogyhogy magának nem tetszik a sötétbarna haj-rózsaszín pulóver kombináció?

-Miért, kellene?

-Szinte minden nőismerősöm díjazta, amikor tavaly Halloween-ra felvettem.

-Hadd találjam ki, minek öltözött… -fintorgott Ani, de szája sarkában mosoly bújkált.

Josh nevetni kezdett.

-Ez nagyon, nagyon bántó volt, többek között a szegény rajongómra nézve, aki ha tudná, maga mit összeszídja az ízlését…

-Ennyire száraznak nézi a rajongóit? Szerintem viccből ajándékozott magának rózsaszínt -állt fel Ani a táskája mellől. -Mellesleg meglepőnek találom, hogy megtartja a rajongói ajándékait.

-Csak a legjobbakat.

-Lassan, de biztosan kíváncsivá is tett erre a rózsaszín ruhadarabra… -húzta fel Ani a szemöldökét. -De egyelőre arra kérném, mindenféle további ceremónia nélkül, gombolja ki a dzsekijét és nézzen a víz felé. Jó. Most nézzen rám oldalvást. Ne ilyen komolyan, nem akasztásra jöttünk.

-Semmi smink? Meditáció? Bármi? Csak úgy, durr bele? -vigyorgott Josh, miközben a gombokkal babrált.

-Úgy tesz, mintha még nem lett volna közös fotózásunk.

Josh erre halkan elnevette magát, és a hang hatására, ami a torkából fakadt, Ani-nak az volt az érzése, az ég egy fokkal tisztábbra vált. Elfelejtett fotózni, nem először, amióta a férfival találkozott, és csak gyönyörködött, szintén nem először, maga sem tudta, miben, a férfi kissé borostás arcélében, vagy a szél által alaposan összeborzolt tincsekben, vagy a kedélyesen gurgulázó hangban. Miféle lélek lakozhat ebben a testben, mely ilyen őszinte mosolyra készteti? Ani szívből irigyelte a férfit, amiért így át tudja magát adni a pillanat gyarló varázsának. Egy kutya, egy tengerpart, és semmi más. Pedig ő is a vérszívók laktanyáján él. Hogyan tud mégis ilyen romlatlan lenni?

-Odanézzen-, Josh ujjal a lomhán felkelő nap felé mutatott, mely tisztán volt látható egy hirtelen kitisztuló ég-szeleten.

Ani-t éppen úgy meglepte a gyönyörű látvány, mint Josh-t, de kihasználva a férfi csodálkozását, gyorsan lefényképezte őt, amint a ragyogó égitestre mutat, mint egy kisgyermek.

-Milyen szép, ugye, kishaver? -vakarta meg a kutya fejét a férfi, és miközben két kézzel fogta a szőrös, játékosan tiltakozó és vicsorgó fejet, ő maga mosolyogva nézett a világító égitestbe.

-Ugye tudja, hogy a kutyák nem látnak színesben? -bökte ki a nő, hogy zavarát leplezze. Ismét elbambult a látványtól, elmulasztott lekapni néhány módfelett inícsiklandó felvételt, de ami ránézve aggasztóbb volt: érezte, hogy mágnesként vonzza a férfi jelenléte. Egyre gyakrabban felejtette el, hogy tulajdonképpen munkakapcsolat van közöttük, az is kétarcú, és törékeny. Úgy érezte, köze van a férfihoz, és ahhoz az idétlen kutyához, amelyik mint egy örökmozgó szőrgombóc ragaszkodik a gazdája kezéhez, ingujjához, cipőjéhez, mindenéhez. Időnként megnyomta a fényképezőgép gombját, de csak a látszat kedvéért. Nézte, nézte a férfit, akit látszólag megbabonázott a napfelelte romantikus látványa; csendes öröme egy vadidegenre is átragadt volna, de a nő kőkeményen igyekezett érzelmileg távol maradni. Legalább egy kis ideig. Kétségbeesetten számolt: még néhány nap, és biztosan meglesznek a fotók, csak addig bírja ki.

-Miért nem fotóz? -egyenesedett fel Josh és merőn Andrea-ra nézett, akinek a kezében csöppet megremegett a gép.

-Mert ruhacsere következik, -vágta rá kissé talán túl nyersen Ani, és a gépére nézett. Kicserélte a lencséket, babrált a táskájában, amihez szerencsére le kellett hajolnia, és hátat kellett fordítania a férfinak.

-Igenis főnök. Miben szeretne látni?

Ani akaratlanul is elmosolyodott, mert bár egyre biztosabb volt abban, hogy a férfi játszik vele, a gondolat furcsamód nem bosszantotta fel.

-Abban, amiben legszívesebben mutatkozik előttem -, állt fel és fordult Josh felé, merészen a szemébe nézve. Látta a férfi meghökkent arcán, hogy erre a válaszra nem számított, és gyorsan pislogott egyet, hogy megálljt parancsoljon kitörni készülő derüjének.

-Hát… akkor felveszem a kedvenc pulóveremet -, a férfi térdre ereszkedett a táskája mellett, kissé belemélyedt a homokba, és turkálni kezdett a cuccok között. -Kér kávét?

-Köszönöm, már ittam.

-Rendben… de most, hogy a nap már felkelt, kérek öt percet… kell az energia, -és ezzel már töltötte is ki a gőzölgő folyadékot a termoszból.

Ani elkattintott pár képet, csak úgy zsigerből. Élvezet volt nézni azt a mindennapi kis momentumot is, ahogy a férfi kávét szürcsöl egy műanyag pohárból. Sweeney mellette feküdt, a szaladgálástól kissé kimerülve, hosszan elnyúlva és pihegve hagyta, hogy a férfi az oldalát cirógassa.

-Mióta foglalkozik fényképekkel? -nézett rá Josh.

-Nem is tudom… kiskorom óta érdekelt az engem körülvevő világ, főleg az apró részletek. Képes voltam órákon át bámulni egy csigát, amint az mászik a fűben-, magyarázta Ani, leeresztve a fényképezőgépet maga elé. -Az már kevésbé tetszett, hogy az igazán szép dolgok: pillangók, bogarak, cicák… tudja, akkoriban még az állatok világa vonzott nagyon… szóval ezek a dolgok nagyon gyorsan elillantak, nem is volt időm rendesen megfigyelni őket.

-És a fényképezéssel az volt a célja, hogy megörökítse ezeket a röpke pillanatokat-, mosolygott Josh. -Nahát. Milyen fennkölt gondolatok egy kislánytól.

-Valójában tinédzser voltam, amikor ezek a gondolatok megszülettek, és… nos, nem mondanám, hogy ártatlan kis virágszál voltam akkoriban-, szaladt ki Andrea száján, mielőtt még megértette volna, milyen bensőséges információt ad ki magáról.

-Mág megbocsásson, de… ebből a mondatból két dolog is logikusan következik… az egyik, hogy maga most ártatlan virágszál… de ezt valahogy nem tudom elhinni -, a férfi vigyorogva és egyértelműen lecsapott a magasra feldobott labdára. Egy pillanatra a nő szemébe nézett, mintha igazolást keresne feltételezésére, úgy matatott a táskában, majd elfordult és lezárta a termoszt.

-Mi a másik? -tette fel a kérdést a nő, aki érezte, hogy picit megdermed a férfi kutakodó tekintete alatt, valahol azonban mégis… mégis reménykedve várta, hogy az lefejtse szíve azon makacs rétegeit, amiket hosszú évek alatt nem érintett meg senki, Sally-t leszámítva.

Josh rámosolygott, de a férfi szemei picit elkomorodtak. Csendben a kutyájához fordult, elgondolkodva gyúrta az élvezettől horkoló, szinte röfögő állat oldalát. Andrea némán fényképezett, örömmel nyugtázva, hogy gépe amúgy is diszkrét hangjait teljességgel elnyelik az erőre kapó szél és az óceán ébredező hullámai. A férfi mintha visszariadt volna valamitől, mert szinte megilletődve húzott ki egy sötétkék, jócskán nyúzott pulóvert a táskájából. Ani töprengve figyelte a férfi arcát, miközben fényképezte őt. Mi juthatott eszébe, hogy abbahagyta az élcelődést? Vagy csupán merő tapintatból állt el azon szándékától, hogy kíméletlenül zavarba hozzon egy érett nőt? Ha az utóbbi forog fenn, akkor bizonyára észrevette, hogy zavarba tudok jönni tőle, szorította össze a száját Ani. Dobogó szívvel futott át a gondolatsoron még egyszer; hiába, mindkét alternatíva zsenáns volt ránézve, mert előbbiből az következett, hogy valami titok lappang a férfi életében, amit ő persze azonnal meg szeretett volna fejteni, utóbbiból pedig az, hogy jobb lesz, ha elővigyázatosabban fogalmazza meg a saját múltjára vonatkozó feltáró mondatait.

-Ugye jó lesz, ha ingre veszem föl? -kérdezte a férfi, és ledobta kapucnis dzsekijét. Ugyanabban a pillanatban a fent említett ing makacsul hozzátapadt a dzsekihez, és kis ideig láttatni engedte a férfi hasát, derekát. Ani vakon kattintott egyet, de fogalma sem volt arról, azt sikerült-e lencsevégre kapni, amit szemei láttak. A férfi sötét szőrzete, mely szabályos csíkban követte köldökvonalát, és folytatódott felfelé, illetve lefelé, finoman szólva is elakasztotta benne a levegőt.

-Igen-, nyögte ki, picit oldalra fordulva.

-Tessék. Ebben a ruhadarabban érzem magam a legőszintébbnek-, tápászkodott fel a férfi, elegyengetve a pulóvert dereka körül. Ani csak fényképezett, kapkodva és ösztönösen, rábízta magát kiváló gépére, illetve belső suggalataira.

-Mindenki előtt őszintének akar mutatkozni? -,kérdezte tőle fényképezőgépe menedékében.

-Nem szeretek, és nem is nagyon tudok hazudni-, vallotta be Josh, és zsebredugott kézzel tett egy lépést hátrafelé. Ani akaratlanul is követte, mire a férfi szája megint mosolyra húzódott.

Ó, hogy száradna le arról a csókos szádról az a szívdöglesztő mosoly, futott át Ani agyán a gondolat, de már meg sem lepődött.

-Árulja el, hogyan akar színpadon fellépni, ha nem tud hazudni? -kérdezte, és közben folyamatosan fényképezett. A férfit nem kellett irányítani, mi több, látszólag nem is feszélyezte, hogy minden mozdulatát figyelik a lencse mögül.

-A színészkedés más.

-Mitől lenne más? Az is csak hazugság. Szerep. Játék-, tette hozzá Andrea, és egy kis időre leeresztette a fényképezőgépet.

-De egy szerepet… őszintén magára ölt az ember. A színész azzá akar válni, amit a szerep megkövetel tőle. A hazugság csak kibúvó, menekülési útvonal -, mondta a férfi, és félrefordulva, belerúgott egy nagyobb kavicsba. Közel jártak a vízhez, a férfi cipőjét meg-megnyalta a fodrozó óceán.

Andrea szótlanul sétált mellette, miközben azon morfondírozott, vajon ő most szerepet játszik-e, mely szerepet magáévá tenni a férfi logikája szerint minden vágya, vagy pedig egyszerűen hazudik, és akkor menekül… Ismételten azon kapta magát, hogy két alternatíva közül kellene választania, de mindkettő veszedelmesen sebezhetővé tette volna őt nem csak a férfi, de önmaga előtt is.

-Mitől ennyire különleges ez a pulóver? -,tette fel a kérdést, hogy biztonságosabb vizekre evezzen.

-A családomtól kaptam a huszonegyedik születésnapomra -, felelte Josh büszkén, és szinte kihúzta magát, hogy jobban kiemelje a nevetségesen kinyúlt szvettert.

-Bocsásson meg azért, amit most mondok, de látszik, hogy hat éves darab… -kuncogott Andrea.

-Tudom -, mondta a férfi nemes egyszerűséggel. Többet nem is mondott, és a nő úgy érezte, minden addigi férfi ismerőse eltörpülhet Josh szerény, nyugodt jelenléte mellett.

-Forduljon felém -, találta mondani, de amikor a férfi azonnal engedelmeskedett a szavának, majdnem összeütköztek.

-Bocsánat -,vigyorgott a férfi, kicsit távolabb lépett, hogy a nő fényképezhesse, és Andrea szinte csalódottan nyomta meg a gombot.

-Azt hiszem készült vagy kétszáz kép, ha nem több. Ezekből meglesz a sorozat -, mondta, gyakorlatiasságot erőltetve hangjába.

-Alig várom, hogy lássam őket. Az előző széria, túlzás nélkül, a legjobb fotókat tartalmazta, amik valaha rólam készültek -, mondta a férfi őszintén.

-Ezt honnan tudja. Tán rajongója saját magának? -,mormogta a nő, hogy leplezze ujjongó örömét.

-Eddig nem sok beállított fényképen fedeztem fel önmagamat. A maga fotói hazugság nélkül mutatnak be engem, nem azt, akinek elképzelnek… hanem azt, aki vagyok.

Andrea lázasan igyekezett valami rövid, frappáns, de mégis tartózkodó választ adni, de annyira erőlködött, hogy zavarodott agyában csupán az látszott kitisztulni, amire megpróbált a legkevésbé gondolni: a férfi szőrzetének látványa.

-Örülök, hogy tetszettek -, köszörülte meg a torkát.

-Nem akarok ömlengeni, úgyhogy csak annyit mondok, nagyon köszönöm, hogy meglátott engem… a valódi Josh Groban-t -, mondta a férfi, de nem nézett a nőre. Látszott, hogy ő maga is meg van illetődve a vallomás súlya alatt, és ez időt adott Ani-nak, hogy kissé összeszedje magát.

-Én köszönöm -, bukott ki a száján, maga sem tudta, miért, és már szinte várta a férfi kíváncsi kérdését, hogy ugyan mit köszön, de amaz csak félig fordította fejét a nő felé, és lesütött szemekkel mosolyogva sétált tovább. Előtte a rózsaszínbe öltözött égbolt, mellette a hangos óceán, mögötte pedig egy bandukoló kutya, akinek lelkesedése egyenes arányosságban csökkent az idő múltával- a férfi jelenléte riasztóan felkavarta a nőt, aki ösztönösen kicsit eltávolodott Josh-tól, hátha a fizikai távolság növelése segít majd neki visszanyerni önnön hűvös, tartózkodó és biztonságban élő énjét.

Nem sikerült, annál is inkább, mert a férfi, pillantását le sem véve az előttük lomhán ébredező napról, mely merész színekbe öltöztette a fátyolfelhőket és a víz felszínét, tudat alatt megérezhette, hogy a közöttük lévő távolságot le kell csökkenteni, és közelebb lépve Andrea-hoz folytatta útját.

(folyt. köv.)