Monthly Archives: March 2010

100 éves lenne Akira Kurosawa

akira_kurosawa

A pontosítás kedvéért a Mester március 23-án született, 1910-ben. Úgy érzem, illendő megemlítenem ezt a rendezőóriást, akinek az alkotásai időtállóak a maguk töretlen emberségében és optimizmusában. Amit eddig láttam tőle, az mind művészien megkomponált filmalkotás, úgy a formájukat, mind az üzenetüket tekintve. Rápillantva a filmográfiájára, megdöbbenve látom, hogy még csak nem is rendezett olyan sok filmet… de aki egyet is látott, az megérti, miért van helye a filmtörténet panoptikumában. Kurosawa-t az emberi lélek rejtelmei foglalkoztatták, mint Dosztojevszkij-t, vagy Shakespeare-t (nem véletlen, hogy mindkét író megihlette a rendezőt): emberi sorsok, az emberi fájdalom, és a boldogság keresése. Szereplői szinte mindig töröttek, hibásak, tökéletlenek, de sorsukat szinte mindig közel érezhetjük a magunkéhoz, hiszen Kurosawa szereplői ugyanazokban a játszmákban vesznek részt, melyekben mi is. Minél idősebb fejjel nézünk Kurosawa filmet, annál jobban megértjük az üzenetét… Éppen ezért nagyon csodálkozom, hogy filmklubokban ritkán vagy egyáltalán nem játszanak tőle filmeket. A Rőtszakáll vagy az Álmok vagy A testőr, nem beszélve a Hét szamurájról, mind-mind halhatatlan alkotások és többször meg kellene nézni őket. De a kevésbé ismert alkotásai, mint az Ikiru (Élni) vagy a Részeg angyal szintén csodálatos darabok, szépek, szomorúak, felemelőek.

Említést érdemel az a tény, hogy a filmtörténet egyik legnagyszerűbb színészével, Toshiro Mifune-val a Mester számos filmet forgatott. Olyanok voltak ők ketten, mint Robert Redford és Sydney Pollack, Catherine Deneuve és Luis Bunuel, Penelope Cruz és Pedro Almodóvar, Leonardo di Caprio és Martin Scorsese. (Hogy nagy rendezők miért ragaszkodnak egy-egy kedvenc színészükhöz ennyire, arról később külön szeretnék pár szót ejteni.)

Aki többet szeretne tudni a Mester látásmódjáról, filmjeiről és követni szeretné a rendezővel kapcsolatos legfrissebb híreket, annak ajánlom az alábbi weboldalt:

http://akirakurosawa.info

Balancé

Fantasztikus zenékre bukkanunk a NatGeo Music zenecsatorna jóvoltából, mely csatorna világzenére specializálódik és jónéhány kedvencemet nekik köszönhetem. Legutóbbi felfedezésem ez a portugál nyelven éneklő hölgy, Sara Tavares. Tessék meghallgatni, megnézni… hát nem ZENE nagybetűvel?

Smile

Josh_364

Smile though your heart is aching
Smile even though it’s breaking
When there are clouds in the sky
you’ll get by

If you smile through your pain and sorrow
Smile and maybe tomorrow
You’ll see the sun shining through
For you

Light up your face with gladness,
Hide every trace of sadness
Although a tear may be ever so near
That’s the time you must keep on trying
Smile, what’s the use of crying
You’ll find that life is still worthwhile-
If you just smile…

Alone

CW

CW_2

Kriszti töltött kelkáposztája

Egy ideje már kitaláltam ezt a receptet, lehet, hogy könyvben is megtalálható, mindenesetre nekem csak úgy eszembe jutott valamikor régen, és ma kedvem szottyant ismét elkészíteni. Finom, könnyű zöldséges ételre vágytam. Hát ez mindkettő…

Hozzávalók (2 személyre):

-egy kelkáposzta külső leveleiből 8-16, attól függően, hány “tölteléket” akar az ember
-1 sárgarépa
-1 burgonya
-1 hagyma
-1 TV paprika (lehet kaliorniai is)
-1 karalábé
-1/2 brokkoli
-1-5 gerezd fokhagyma
-petrezselyem zöldje
-ételízesítő
-kevés olaj
-szezámmag
-sajt, lereszelve

A kelkáposztáról lefejtek annyi levelet, amennyit meg szeretnék tölteni. Ezeket megmosom és addig párolom/főzöm, amíg hajlani nem kezdenek, de ne főjenek szét, ha lehet. Leöntöm róluk a vizet, és hozzákezdek a töltelék elkészítéséhez. Ehhez megtisztítok minden zöldséget (a fentieken kívül/helyett fel lehet szerintem használni, ami éppen van a házban, én ezeket használtam fel és ez a kombináció isteni lett!), lereszelem a burgonyát, a karalábét, a répát. Az előzőleg felaprított hagymát picit megpárolom olajban, majd hozzáadom a reszelt zöldségeket. Kavarom pár percig, illetve ízlés szerint. Apró rózsákra bontom a brokkolit, hozzáadom azt is. A fokhagymát áttöröm, a paprikát apróbb kockákra vágom, hozzáadom ezeket is a keverékhez, és párolom még vagy 10-15 percig, kis ételízesítővel. Nem szeretem, ha szétfő a zöldség, de aki nem szereti, ha ropog, az főzze nyugodtan, ameddig akarja. Vízzel néha felöntöm a keveréket, ha igényli, de nem sokkal. Amikor úgy döntök, hogy kész van, picit hűlni hagyom az egészet, majd megszórom ízlés szerint szezámmaggal, hozzáadok petrezselyemzöldjét apróra vágva, és a legvégén reszelt sajtot, vagy túrót, de nem muszáj. (Én ma pannónia sajtot reszeltem hozzá, mert ez volt itthon, de a sós túrók kifejezetten finomak az ilyen ételekben!) Miután összedolgoztam a sajttal a zöldségeket, egyenként veszem a kelkáposzta leveleit, és megpróbálom megtölteni őket a lágy, de nem tapadós keverékkel. Na most, nekem nem nagyon jött össze a töltés, viszont szépen teleraktam a leveleket zöldséggel, és szorosan egymás mellé helyeztem őket egy tűzálló tálban, hogy a végén a tetejükre is került a levelekből, illetve a zöldséges keverékből. Mivel nagyon finomat akartam, a tetejét is megszórtam jó sok szezámmaggal, és még sajttal. (Régebben tejfölös lével is meglocsoltam, de a tejérzékenységünk miatt ezt mostanra hanyagolni szoktam… aki akarja, használjon tejfölt, nagyon finom az ételhez.) Betettem az egészet a sütőbe, és 180-200 fokon sütöttem (légkeveréses üzemmódon) kb. 20-30 percig. A teteje szépen megsült, ropogósra; a töltelék nem volt nyers, ezért nem is kellett sülnie, csak összeérnie a kelkáposztával, ami szintén nem volt nyers.

Szerintem kiváló étel, egészséges, viszonylag könnyen elkészül, és nem lettem álmos utána, vagyis tényleg könnyű fogás.

Jó étvágyat hozzá!

Messenger/Hírnök

CW_1

Kiss the bride

Nem hiszem el, hogy kis hazánkban rajtam kívül nincs ember, aki ennek a fiatal francia énekesnek a hangjától nem zizzent meg. Az egész a Berlin c. fantasztikus klippel kezdődött, amit gyakran leadott a francia zenecsatornánk. Bemászott a dal a fülembe, mi tagadás. Csúnyának tűnt a fickó, dehát francia, azoknak mindent lehet, ha zsákkal a fejükön mennek végig az utcán, akkor is vonzóak. Aztán valamikor tavaly év végén, nem is emlékszem már, minek a kapcsán, rákerestem a nevére youtube-on. Találtam két akusztikus élő felvételt, amiktől konkrétan órákig ki voltam ütve, nem fért a fejembe, hogy ebből a fura külsejű, nyápic emberkéből hogy a frászba jöhet ki ILYEN tiszta, gyönyörű, erőteljes hang. Egyből nem láttam már csúnyának…

Ma ismét kedvem szottyant keresgélni a youtube-on. Ennek az lett az eredménye, hogy pár perce vettem meg a dupla koncert DVD-jét ebay-en… Elképesztő, ahogy énekel. Hozzá vagyok szokva a különleges hangokhoz, magas a mércém, ami a férfihangokat illeti, de ez a srác (francia tehetségkutató nyertese!) kiveri a biztosítékaimat… Lúdbőrözöm tőle, imádom, amiért francia, amiért olyan, amilyen, imádom a nagy szemeit, a hajlott hátát, a kis semmi fenekét, azt a fura jelenlétét a színpadon. Vajon a Sziget-re nem hoznák el nekünk…? Bár, amikor felfedeztem pár hónapja, majdnem koncertjegyet is vettem. Vilinek sem lett volna ellenére. Miért is nem mentünk Párizsba…?

“Voce existe im me”

Sok-sok hónap telt el az utolsó Josh Groban lemez kiadása óta. Az idő mindig cammog, ha nagyon várunk valamit… azt hiszem, minden JG rajongó nevében beszélek, amikor kijelentem, hogy egyetlen hónap új Josh-dalok nélkül olyan, mint egy teljes évnyi érzelmi sivatag. Nem csoda, ha időnként az önző szeretet nevében átmegyünk brutálisba egy-két fórum egy-két topikjában… számomra kevés olyan dolog van, ami ennyire fel tud tölteni. Ha Josh énekel, a világ jobb egy kicsit. És ezzel nem vagyok egyedül. Türelmetlenül várom az új lemezt, melyet Josh, többszöri csúszások után, idén őszre ígért. Ezzel sem vagyok egyedül.

Ma abban a kiváltságban részesültem, hogy bepillanthattam néhány zseniális művész stúdió-perceibe, láthattam és hallhattam, hogyan áll össze egy dal. De nem csak ezért olyan különleges ez a rövid felvétel…

Tudtuk, hogy szenzációs lesz az új lemez. Vártuk, hogy az legyen. Nem csak arról van szó, hogy Josh Groban lemezei jók. Arról is szó van, hogy Josh Groban, a zenész évről évre egyre merészebb lépéseket tesz meg, egyre jobban nyit a világ különböző zenei stílusai felé, noha a klasszikus tenor (bariton, egyesek szerint) hangja miatt akár hagyhatná is, hogy szépen beskatulyázzák, elkönyveljék opera és popzene fúziójának és a háziasszonyoknak eladott lemezeiből megélne, mint Marci Hevesen. Ilyen hanggal nem nehéz érvényesülni, az adottságai megvannak a szupersztársághoz, ha egy kicsit hajtana is, lehetne belőle nagy celeb, némi botránnyal fűszerezve itt-ott az életét Paris Hilton mellett parádézhatna. Picit kéne csak pedálozni, beszerezni némi drogot, lefeküdni néhány hollywood-i cafkával, nyíltan szídni valamelyik más előadót egy-egy díjátadón, a recept adva van, kérem szépen, ő is bevágódhatna. De be ám. Ehelyett Josh Groban szerényen, visszafogottan él, tisztelettel bánik a tehetségével és a hangjával, hálás minden lehetőségért, amit megkap a sorstól; amikor éppen nem világturnézik, vagy karitatív gálákon, illetve zenész barátai koncertjein lép fel, akkor az új stúdiólemezén dolgozik, nem is akárkikkel. Soha nem elégszik meg a bevált recepttel, a járt út helyett rálép a járatlanra, az európai (és feltehetően az amerikai) közönség számára ismeretlen dél-amerikai zenészekkel kollaborál (én legalábbis nem hallottam még a brazil úriemberről, amire mondjuk nem vagyok büszke), mert Josh elsősorban ZENÉSZ, ezt folyamatosan bizonyítja nekünk…

Nyers ez a dal, de tisztán hallani a dallamot, számomra teljesen újszerűen hat, az én szívembe jócskán belemarkolt, nem tudom, hova tenni… Borzongatóan, simogatóan szép ez a dal, az ütős szekció pedig megadja az alapot egy szívdobogtató ritmushoz. Miközben újra meg újra hallgatom ezt a dalfoszlányt, a párás, meleg, súlyos latin éjszakában látom magam, az óceán partján, szellő fújja hajamat, cirógatja bőrömet, naplemente kápráztat el, vagyok is valakivel, meg nem is, fáj is az élet, meg nem is… Szeretem, ha valami nem skatulyázható, szeretem, ha valaki feszegeti a határokat. Josh ilyen zenész. Kölcsönadja hangját fantasztikus zenékhez, amik stílusban nem feltétlenül passzolnak a hangjához. Énekelt már sanzont, folk-rockot, de country-t is, jazz-t, mert számára nincs határ. Csak zene. Köszönet neki és hála, amiért mindig megújul, amiért minket is magával visz, kézenfogva vezet, nagylelkűen átadja nyitottságát, felnyitja a szemünket és lehetőségekre mutat rá. Teljesen meglepett ezzel a dallal, újat vártam tőle, mégis meglepett. Semmi ilyesmire nem számítottam.

Hosszú, nagyon hosszú lesz a nyár…

Angel of Light II.

Zhenya_2

Zhenya_3

Egy kis humor

Ellen Degeneres Amerika egyik legközkedveltebb humoristája, aki tényleg humoros, és mellesleg leszbikus. Tessék megnézni a legújabb “duettjét” Amerika (és a világ) egyik leggyönyörűbb hanggal megáldott énekesével. Josh Groban-t nevezték már nyálasnak, unalmasnak, egysíkúnak, de aki igazán ismeri, aki igazán követi a pályáját, aki tudja, hogy semmitől sem riad vissza, ami a tévés gegeket illeti, az fel sem veszi az idióta megjegyzéseket. Igazából elég csak egyet megnézni a vicces fellépéseinek hosszú sorából. Josh Groban nem csak gyönyörű, kívül-belül, nem csak tehetséges és nyitott lelkű művész, nem csak érzékeny és nagylelkű ember, de még fájdalmasan vicces is. Konkrétan be kell szarni, amikor beindul. Már bocsánat. Amit itt művelnek ezek ketten, az teljesen kész. Én is az voltam, amikor láttam. Igaz, hogy a szívem verdesett a gyönyörtől, amiért Josh az egyik legkedvesebb dalomat énekli, de ezzel egyidőben majd megszakadtam a nevetéstől. Kicsit olyan volt, mint amikor az embernek csuklania és ásítania kell egyszerre. Ja, és rajongó lévén, meg aztán a saját blogomon, ki merem mondani, hogy bizony néztem Josh lába szárát, meg a mellkasát. Ellen-nel egyetemben én is benéztem volna az ágyékkötője alá *köhög*.

Az új lemezre várakozva úgy érzem, Josh nem fog minket unatkozni hagyni… azt hiszem, őszig tartogat még számunkra egy-két meglepetést.

Soldier of love

Igen, ő is kedvenc… a …But seriously mellett a Stronger than pride is kedvenc lemezeim közé tartozik. Hibátlan. Tökéletes. Ha 10 lemezt kellene választanom, ez közöttük lenne mindenképpen. Sokáig etalon volt, úgy éreztem, Sade későbbi lemezei nem érnek fel hozzá. Pár hete megjelent az új kislemez és lemez, a Soldier of love. Már első hallásra is perfekt, túlzás nélkül mondhatom; a címadó dalt, talán a klipje miatt (katonák, stb.) nem szerettem először, mostanra imádom. A lemez rövid, de bőven megérte az árát, egy gyöngyszem, annyira jó, hogy be kellene tiltani. Finom, érzéki, gyógyír a jó zenétől elszokott fülnek, nem hiába dolgozott rajta annyit a hölgy. Hatalmasat hozott létre, jelzik ezt a lemezeladások is, szeretik őt világszerte, talán nem elérhetetlen álom, hogy Magyarországra kívánjam őkelmét.

Phil, te drága

phil-collins

Még Bukarestben éltünk, amikor Phil Collins kiadta a …But seriously című lemezét, ami a mai napig a kedvencem az összes albuma közül. Iránta érzett szeretetem, rajongásom mára mérhetetlen tisztelettel párosul; balszerencsés házasságai mellett frontembere volt egy legendás együttesnek az egyedülálló Peter Gabriel-t helyettesítve, emellett kiváló szólólemezek sorozatát alkotta meg. A dalai egyediek, philcollins-osak, számos filmzenét írt, színészként is megállta a helyét (bárcsak több szerepet adtak volna neki, elsőrangú színész!), és a koncertjei… Éppen a Story TV-n megy egy koncertfelvétele, valamikor a 2000-es évek derekán készülhetett; akkoriban még Phil nem nagyon jött errefelé, így én és Vili kiutaztunk Bécsbe miatta. Nem bántuk meg, fantasztikus show volt. Már nagyon bánom, hogy a budapesti koncertre nem mentem el… pár hónapja kiderült, hogy Phil sosem dobolhat többé, a gerince súlyosan sérült, nem bírná tovább. Mellbevágott a hír… Phil nem dobolhat többé? Vegyük ki Van Gogh kezéből az ecsetet, tiltsuk meg Placído Domingo-nak, hogy énekeljen, ne hagyjuk Gabriel Garcia Marquez-t írni többet. Az életüket vesszük el… Nézem a tévé képernyőjén a koncertet, így is átüt az az energia, a zene szeretete, ami jellemzi őt és az egész csapatát. Mozognak, pörögnek, ugrálnak, zenélnek, izzadnak, átadnak, Phil a Sussudio-t énekelteti a közönséggel, marháskodik a bandatagokkal, paródiát csinál önmagából, vonzerejének egyik legfontosabb része az volt, hogy sosem vette magát komolyan… vezeti a többieket, akik követik a hülyéskedésben, emlékszem, pont ilyen volt Bécsben is: két óra megállás nélküli ZENE, nagy betűkkel, poénok, pörgés, élet, fantasztikus dalok, Phil nem sokat ül egy helyben, amikor éppen nem körbefutja a színpadot, akkor dobol (jaj de fájt most ezt nézni, hallani, ÉREZNI), ugrál, poénkodik, elképesztő teljesítmény egy ötvenes férfitól… de… ráment a háta… és oda az élete legfontosabb része…

Hogy szeretem a mosolygós, beszédes szemeit… szerelmes lennék belé, már csak a pillantása miatt is. Imádom a dalait, túl sokat ahhoz, hogy felsoroljam őket… Követtem a karrierjét, megvettem a lemezeit, drukkoltam az aktuális kapcsolatainak… Fájó szívvel gondolok rá, vajon mit érezhet most? Remélem, a dalok írását nem adja fel, remélem, lemezeket kapunk még tőle, remélem, fog még élőben fellépni. Remélem, boldog lehet még, valahol, valamikor, valakivel.