Noondarkly

A férfi némán vezetett, a szokásosnál lassabban, talán a nő megnyugtatása végett, talán azért, mert tudat alatt meg szerette volna hosszabbítani a vele töltött időt. A szeme sarkából látta, hogy Andrea mozdulatlanul ül a helyén, arca kifejezéstelen, amúgy is kifürkészhetetlen pillantása mereven követi a sugárút kanyarait. Fejében ezer gondolat cikázott, legszívesebben vagy feltette volna kérdéseit a nőnek, vagy felhívta volna David-et, hogy beszéljen vele és tanácsot kérjen az idősebb, tapasztaltabb férfitól. Megérezte, hogy veszélyes területre tévedt, illetéktelenek által szigorúan elzárt ajtóhoz, melynek zárjához a kulcsot a nő maga adta a kezébe, szándékán kívül. Tisztán emlékezett Andrea hamuszürke arcára, amikor Tom megemlítette a poharat, majd kiejtette a száján azt a nevet, ami utólag furcsamód ismerősen csengett. Kissé izzadó tenyere még magában hordozta a nő kezének melegét, melyet csak néhány másodpercig volt alkalma érezni, amikor az autóhoz vezette őt. Megkapaszkodott a kormányban, öntudatlanul szorítva a kemény tárgyat, hátha a bőrére ható nyomástól tovább és tisztábban fog emlékezni majd amikor ez nem sikerült, dacosan szorította össze ajkait. A nő iránti érzései napról napra erősödtek, minél többet tudott meg róla, annál jobban érdekelte őt ez a különös teremtés, aki hol hideget, hol forrót fújt rá… Tudta, hogy munkakapcsolatuk révén talán esélye is lesz “egy nap” Andrea közelébe férkőznie, ám türelmetlensége kezdett aggasztó méreteket ölteni: a bizonytalan jövő helyett kőbe vésett időpontot szeretett volna hallani, lehetőleg azt, hogy “most azonnal”. Azon törte a fejét, hogyan tudná magát behízelegni Andrea lakásába. Hátsó szándéka nem volt, habár jónéhány hónap eltelt, amióta utoljára intim kapcsolatba került nővel, és ha őszinte akart lenni, a nő fizikailag is vonzotta. De önmagában a gondolat, hogy a nővel lehetne egy légtérben, a nő magánszférájában valósággal megbolondította.

‘Nincs kedve velem vacsorázni?’ kérdezte hirtelen, amikor megálltak egy piros lámpánál. Ajkába harapva várta a nő válaszát, azon töprengett, nem volt-e butaság feltenni a kérdést. Talán később nem is lett volna rossz ötlet, de most, a nő bizonyára zaklatott állapotában… Mit is mondott neki mindig az édesanyja? Szívem, hidd el, aki neked lett teremtve, a szemedből fogja kiolvasni a kérdést, nem is kell feltenned azt.

Andrea sokáig nem válaszolt, ezért Josh oldalra pillantott. Ezt is megbánta, ahogy a kérdését: csak a lámpa váltása mentette meg őt is, Andreát is egy kényelmetlen helyzettől. Josh igyekezett közömbös maradni, nem mutatni, hogy látta a nő néma könnyeit. Szótlanul vezetett tovább, lenyelt néhány, a fejében kimondva hülyén hangzó mondatot, a visszapillantóban Sweeney-re nézett. A kutyája mindig tudta, ha valaki bajban van, azonnal megérezte az emberi fájdalmat. Most is, habár előzőleg gyanakvóan viselkedett a nővel szemben, izgatottan ült és orrát a nő ülésének hátsó részébe fúrta, mintha meg akarta volna vigasztalni őt. Josh elmosolyodott, imádta Sweeney-t, évek óta volt hűséges társa és pajtása, az egyedül töltött évek magányát sokkal elviselhetőbbé tette a fiatal férfi számára, akinek rövidtávú kapcsolatokon kívül más nem jutott. A munkája, az életvitele mellett másra nem volt sem ideje, sem energiája. Josh bekanyarodott, látta, hogy megérkeztek, amilyen lassan csak tudott, beállt a háztömb előtti parkolóba. Tudta, hogy meg kell törnie a csendet, de valahogy félt megtenni. Nem tudta ugyanis, mi lesz Andrea válasza: hála, vagy további könnyek, ingerültség, esetleg más…

‘Nagyon köszönöm, amit ma értem tett’, mondta a nő fásult, fáradt hangon.

A férfi maga elé meredve is hallotta Andrea torkában a gombócot. Jobban megszorította a kormányt, várt. Számított arra, hogy a nő további magyarázkodás nélkül lelép, majd felhívja pár nap múlva munkaügyben, mintha mi sem történt volna. Arra is számított, hogy Andrea összeszedi magát, és keményen, határozottan megköszöni a szívességet, de megkéri, hogy a magánéletük maradjon érintetlen terület a továbbiakban. Még talán arra is számított, hogy a nő zokogásban tör ki. (A gondolatra is összeszorult a gyomra: tehetetlennek érezte magát a női könnyekkel szemben, ügyetlen elefántnak egy porcelánboltban. Arról nem beszélve, hogy egyre növekvő bizonyossággal tudta, beleszeretett a nőbe, visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul.) Mindezekre számított, de arra nem, ami a valóságban történt, és ami kibillentette amúgy is billegő egyensúlyából: a nő váratlan közelsége elvette az eszét, annak csókja felkorbácsolta vágyát, keze öntudatlanul fúrta bele magát a nő hajába, miközben visszacsókolta a lágy, szinte követelőző ajkakat. Pillanatnyi lélekjelenlétének hála annyira hátra tolta a vezetőülést, amennyire csak lehetett, és átölelve a nő derekát, segített neki lovaglóülésben elhelyezkedni a csípőjén. Nem értette a nő reakcióját, de képtelen volt sokat töprengeni: fuldokolva csókolta Andrea vágytól duzzadó ajkait, karjait lúdbőr csiklandozta a nő érintésétől. Két kar ölelte át a nyakát, egy csípő dörgölőzött a sajátjához, amitől csak jobban elvesztette a fejét. Forró lehellet nyaldosta az arcát, fülében zihálás és halk, finom nyögdécselés zakatolt, az övé, vagy Andreáé, nem tudta. Érezte, hogy megálljt kell parancsolnia a helyzetnek, különben mindketten megbánják a következményeket, ezért vonakodva bár, de határozottan megragadta a nő két csuklóját és lefejtette magáról a nő ölelését. A szemébe nézve, hangosan nyelve megköszörülte a torkát.

‘Ez… én nem mondom, hogy ez nem kellemes számomra, de… de nem vagyok biztos abban, hogy maga most józanul gondolkodik’, motyogta idiótán, ujjai gyengéd kapocsban tartva a nő karcsú csuklóit. Látta Andrea szemén a meglepődést, de a vágyat is: sietve félrepillantott, mielőtt még minden óvatosságát félredobva ismét nekiesett volna a nő résnyire nyitott ajkainak.

Andrea láthatóan elbizonytalanodott, eddig görcsben álló karja elernyedt és Josh végre elengedhette a csuklóit.

‘Bocsásson meg… nem tudom, mi ütött belém’, felelte a nő és ügyetlenül lekászálódott a férfiról, aki kínos vigyorral tolta vissza az ülést a helyére és kissé előrehajolt, majd elnevette magát.

‘Maga bocsásson meg… ha megtenné, hogy pár percig a kuytámmal foglalkozik vagy a kilátással, bármivel csak nézzen más irányba, plíz’, motyogta Josh, mire a nő a szájához kapott és zavartan elfordult.

Ez… remek. Pazar. Micsoda balfék, őrjöngött magában a férfi, mélyeket lélegezve, akaraterejével megkísérelve lehiggasztani testét. Kisvártatva sikerült is, a fájdalmas lüktetés az ágyékából elillant, és ő ismét nyugodtan tudott levegőt venni.

‘Sajnálom ha kényelmetlen helyzetbe hoztam’, mondta a nő, és hangjából ítélve Josh sejtette, hogy az még mindig másfele néz.

‘Kényelmetlennek nem mondanám… inkább kínosnak, ami engem illet’, horkantott a férfi, majd nagy levegőt vett. ‘Őőő… túl nagy kérés lenne a részemről ha magyarázatot kérnék az előbbire…?’

Andrea végre rá mert nézni, orcáit pír borította, szája félszeg mosolyra húzódott.

‘Azóta szerettem volna megcsókolni, hogy megláttam magát’, bökte ki, majd előrenézett.

Josh meghökkent, de el is vigyorodott.

‘Remélem beváltottam a reményeket’, nyögte ki, majd halkan elnevette magát.

Andrea egy pillanatig nem válaszolt, csak nézett rá azokkal a máskor oly szigorú és fürkész szemekkel. Most telítettek voltak érzéssel, túlcsordulóban voltak, a férfit majdnem megint elgyengítette a látvány.

‘Be’, felelte a nő, majd kinyitotta a kocsi ajtaját.

Josh bepánikolt.

‘Várjon!’ szólt utána.

Andrea visszanézett rá, még ült az autóban, keze a nyitott ajtón.

‘Mi lesz a vacsorameghívásommal?’ kérdezte a férfi. Tisztában volt azzal, hogy kapaszkodott a nőbe és azzal is, hogy a nő is érzi azt, de sutba vágott minden óvintézkedést és élete során a nőkről szerzett tapasztalatot.

‘Mi lenne?’ mosolygott a nő.

‘Ne játsszon velem…’ szaladt ki a férfi száján, de azonnal meg is bánta.

Andrea arca ismét kifürkészhetetlenné vált, a szégyen és vágyakozás pírját értehetetlen harag égő színe váltotta fel. Josh tudta, hogy ezt a játszmát elvesztette, hagyta hát, hogy a nő kiszálljon az autóból és közönyösen becsapja maga után az ajtót. Meg sem várta, hogy Andrea eltűnjön a bejárati ajtó mögött, elhajtott, vissza sem nézve, idegesen, zavartan, dühösen. Magára, amiért elszúrta. Hagynia kellett volna, hogy történjenek az események a maguk természetességében, hagynia kellett volna, hogy a nő addig csókolja, amíg mindketten eljutnak ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút. Dühösen markolászta a kormányt, és amikor arra gondolt, hogy ujjai között most talán a nő melle vagy a formás dereka lehetne, dühe csak fokozódott.

Mire hazaért, mérge elpárolgott, helyébe értetlenség és tucatnyi kérdés lépett. A csók előtti történések kapcsán is bőven lett volna magyaráznivalója a nőnek, és Andrea hirtelen hangulatváltása most először vált igazán gyanússá a férfi szemében. Meglehet, elterelő hadművelett volt a csók, de miről akarta elterelni a figyelmét? Becsapta a lakás ajtaját és bekapcsolta az üzenetrögzítőt. Nem volt új üzenete. Lehámozta magáról a pulóvert és az inget, ami izzadtan tapadt hátához. Eszébe ötlött a csók és az emlékek azonnali reakciót váltottak ki az ágyékából.

‘A férfiak el vannak átkozva’, nyögte, majd kezébe vette a telefont és lehuppant a kanapéra, szabad kezével keményen megmarkolva a legérzékenyebb testrészét. Aztán rájött, hogy mégsem tehet eleget kívánságának mint egy kanos tinédzser, és egy párnát szorítva magához, David-et tárcsázta.

‘Szevasz’, hangzott a vonal másik feléről.

‘Inkább gebasz’, mondta Josh köszönésképpen, hátrahajtotta fejét a kanapé támlájára és rámeredt a plafonra.

‘Mesélj’, vágta rá David és Josh hallotta, hogy az idősebb férfi bezár egy ajtót, valószínűleg bezárkózik a dolgozószobájába, amiért nagyon hálás volt neki. A legutolsó dolog amire vágyott az volt, hogy tanára és barátja felesége kihallgassa beszélgetésüket és még egy nő előtt hülyét csináljon magából.

‘Azt hiszem szarban vagyok… újdonsült fotósom lesmárolt a kocsimban’, nyögte ki a férfi, majd a megszokás hatalma által távolabb helyezte a telefont a fülétől. A várt reakció (hála Istennek, némely ismerőse viselkedésében akadt még némi kiszámíthatóság) nem késett, Romano hangosan belenevetett a telefonba. Nevetett pár percig, Josh pedig várakozott, mást nem tudott tenni.

‘Bazmeg, a frászt hoztad rám, azt hittem tényleg gubanc van, hát ezt nevezed te szarnak? Haver, az ilyesminek örülni szoktak az emberek’, kuncogott David.

‘Ha ez ilyen egyszerű lenne… csakhogy előtte meghívtam vacsorázni és amíg azon töprengtem, miért nem válaszol, rámugrott, aztán amikor javasoltam, gondoljuk át, elcsesztem mindent’.

Josh hangja gyászos volt de Romano nem tudott nem kuncogni.

‘Ezt nem a nők szokták mondani, he? Időt kérek, ne ilyen gyorsan, nem lehetne előbb beszélgetni satöbbi?’

Josh hallgatott, Romano pedig figyelt. Kisvártatva rájött, mi történik, és akkor már ő is komolyabbra vette a figurát.

‘Az a helyzet, hogy te nem egy gyors kis numerát látsz ebben a spinében’, mondta, és Josh további hallgatását beleegyezésnek vette. Bólintott, sóhajtott. ‘Haver… azt ugye tudod hogy munkakapcsolat van köztetek? És ha a szemem nem csal, ez a nő legalább negyven éves.’

‘Leszarom, hány éves… ami a munkakapcsolatunkat illeti, azt a kurva szerződést azóta sem láttam aláírva’, bökte rá Josh.

‘Ez igaz… meg kéne szorongatni a csajt… ne ő diktáljon hanem mi’.

‘Ma már megszorongattam…’, Josh felnyögött, mire Romano ismét elnevette magát.

‘Hát ez kurvajó, barátom. Te, tulajdonképpen miért is hívtál fel engem? Az ő ajtajánál kéne kuncsorognod’.

‘Nem tudom, olyan… olyan fura ez a nő… ma fotózni mentünk a tengerpartra…’

‘A tengerpartra?’

‘Igen, hajnalban, azt mondta, a napfelkelte fényét akarja kihasználni…’

‘Napfelkelte’.

‘Azt mondtam, napfelkelte. Folytathatom?’

‘Folytasd csak.’

‘Szóval kimentünk, fotózott, majd sürgős ügyben elhívták, de lerobbant a kocsija, ezért felajánlottam, hogy elviszem. Kiderült, hogy… családi ügyről volt szó, emlékszel azokra a fotókra amiket behozott először? Az a nő a testvére, a férfi pedig a sógora’.

‘Aha…’

‘Eléggé belecsöppentem a dolgok sűrűjébe… de erről nem mondanék többet, azt hiszem előttem is szégyellte magát, vagy mi a franc… Mindegy, utána hazavittem, és amikor említettem a vacsorát, megcsókolt.’

‘Mm.’

‘Amikor én balfasz leállítotam és kérdőre vontam, azt mondta, azóta meg akart csókolni, hogy először látott.’

Josh elmosolyodott, amikor felidézte magában a nő félszeg mosolyát.

‘Kifogtál egy nehéz esetet. Na és? Los Angelesben mindenki lelki sérült. Te is az vagy. Képtelen vagy nőkkel normálisan összeismerkedni és amikor kezdeményeznek, pirosra vált a lámpád’.

‘Kösz, most tényleg erre van szükségem.’

‘Miért? Én is elcseszett vagyok. Mai napig nem vagyok képes elhinni a feleségemnek, hogy azóta nem csalt meg… pedig tényleg megváltozott. Ahelyett, hogy hinnék neki, megelőzésképpen másokkal kezdek ki’.

Josh megdöbbent a hallottakon. David régóta küzdött a házasságában de úgy tudta, a gondok oroszlánrészét sikerült megoldani.

‘Sajnálom, haver… nem gondoltál még arra, hogy tanácsadóhoz menjetek Pam-mel?’

‘Nem adok ki több ezer dollárt azért, hogy valami fancsali képű műfogsoros seggfej elmondja azt, amit magamtól is tudok: le kell vetkőznöm ezt a rettegést és nem szabad a buja életvitelem ürügyeként használnom’.

‘Ezt szépen mondtad… nem tudnál nekem is valami hasonlóan bölcs dolgot mondani?’

‘Bocs haver, de a te ügyed még nem elég összetett. Belezúgtál valakibe, aki úgy tűnik, hajlandó, te meg bepánikolsz, amire ő is. Bakfitty. Szedd össze magad és legközelebb te smárold le.’

Ezúttal Josh nevetett. David szájából minden sokkal egyszerűbbnek tűnt…

‘Párom hív… ugye nem készülsz bedugni a fejed a sütőbe?’

‘Nem, megmaradok’, mosolygott Josh. ‘Menj vacsorázni nyugodtan, és kösz hogy meghallgattál. Holnap találkozunk a szokásos helyen, időben?’

‘Jaja. És nincs mit, Josh. Aludj jól és álmodj korhatárost oké?’

Romano letette a telefont, mielőtt Josh rávághatott volna bármit. Kuncogva tette helyére a telefont, bekapcsolta a tévét, megkeresett valami zenecsatornát és háttérzajra állította. Sweeney bozontos feje álmosan emelkedett fel amikor a gazdi elhaladt előtte, de a kutya fáradt volt, egykettőre visszaaludt. Josh rákot, hagymakarikákat és thai keveréket vett ki a mélyhűtőből, tíz perc alatt összesütötte őket. Elgondolkozva ült le az étkezőpulthoz, az ablakán kinézve eszegetett valódi étvágy nélkül. Magányos vacsoráját félbeszakítva teavizet tett fel főni: szeretett nagy adag epres teát készíteni mentával, és lehűteni másnapra. Megszokás kérdése volt, így hát rosszkedvűen is elkészítette a teát, majd otthagyta az ablak előtt lehűlni. Visszaült langyossá vált vacsorájához, lenyelt még pár falásnyit, majd műanyag dobozba pakolta a maradékot. Hátha másnap megeszi, ha nem feledkezik meg róla ismét, mint a múltkor, amikor az ananászos csirke másfél hét után majdhogynem kimászott magától a hűtőszekrényből. Kivett egy sört a hűtőből és bekapcsolta a laptopját. Megnézte az emaileket, kitörölte a nagy részüket (haszontalan reklám, ismeretlen nevek, satöbbi), meghagyta azt a néhányat, amit módszeresen elkezdett megválaszolni. Brett Dennen kellemes, nyugtató zenéjére váltotta a zeecsatornát, majd mielőtt belefogott az első levélbe, eszébe jutott Sweeney vacsorája. A kutya aludt, de a kutyatápos zacskó nyitására felkapta a füleit és egy pillanat alatt a tál előtt termett. Josh elnézte pár percig a szőrgombócot, ahogy az eszik, aztán visszatért a levelekhez. Elolvasta az első emailt immár harmadjára, mégsem sikerült egyetlen mondatot sem válaszként leírnia tíz perc elteltével sem. Kinézett az ablakon. Tudta, hogy kár próbálkoznia, a figyelme csakis egy dologra képes összpontosítani, és az az egy dolog most Andrea Randall volt. Bizsergett a keze, hogy felhívja a nőt, de tudta, hogy azt nem teheti. Így hát töprengett a nap történésein, kezdve a tengerparti sétával és beszélgetéssel, folytatva a nő különös családjával való találkozással, befejezve a csókkal. Lehunyta a szemeit, megdörszölte a szemhéját, ezzel sajnos azt érve el, hogy élesebben villantak fel az emlékképek és kristálytisztán hallotta a nő sóhajait, ajkaik találkozásának lágyan, nedvesen csattanó hangjait. Azonnal jelentkező merevedését szerencsére senki előtt nem kellett titkolnia, legfeljebb ő röhögött saját magán, de leginkább levágta volna a farkát, ha már rendeltetésszerűen nem használhatja…

Az este eseménytelenül telt, egy film, egy könyv, egy új dal, ami a lemezre már nem kerülhet fel, és sok-sok töprengés. Sikerült valamennyire lefoglalnia magát ezzel-azzal, de gyakran megszakadt a gondolatmenete, amikor eszébe jutott a nő, annak vágytól szikrázó szemei, csillogó, duzzadt ajkai. Tudta, hogy végképp nevetséges azt feltételeznie, a nő is gondol rá… de képtelen volt nem eljátszani a gondolattal.

Ha tudta volna, milyen igaza volt. Andrea (a férfi számára Randall, de valójában Ramsey) az egész estét azzal töltötte, hogy a férfira gondolt.

Csak nem egészen úgy, ahogy azt Josh szerette volna.

(folyt köv)