Kedvenc sorozatok

Egy ideje tervezem már csokorba gyűjteni őket…
Szép nagy csokor lett. 🙂
Sorozat-fanoknak ajánlom, ti többiek elég hamar fel fogjátok adni, asszem. 😀

MIÉRT ÉPPEN ALASZKA? (Northern Exposure)

Tartalmában, mondanivalójában mai napig verhetetlen sorozat. A történet kezdetén egy new york-i orvos akarata ellenére a kietlen alaszkai Cicely-be érkezik, hogy őshonos indiánokat és megannyi fura szerzetet gyógyítson. A városka lakói közül néhánnyal behatóan is megismerkedhet a néző. Ott van Maggie, a pilóta és Joel szállásadója/szilaj vita-, majd később csókpartnere, Holling, a helyi kocsma örökifjú hatvanas tulajdonosa és Shelley, a harminc évvel ifjabb kedves, Maurice, az arrogáns, elvember, hagyománypárti mecénás/volt űrpilóta/eleinte homofób és idegengyűlölő, Ed, a kissé naiv de roppant szeretnivaló árva indián, Ruth, a helyi kisbolt ezüsthajú vezetője, Marilyn, aki Joel szófukar asszisztense és mindig megvan a véleménye a doki hebrencs viselkedéséről, és nem utolsósorban Chris Stephens, aki személyes kedvencem, nem csak azért, mert valami elmondhatatlanul sármos és vonzó férfiról beszélünk (John Corbett, emberek! ma is szívtipró), hanem azért is, mert Chris jelképezi a szerzők szócsövét, ő a helyi rádió bemondója és műsorvezetője, és minden egyes epizód elején vagy végén vaskos életbölcsességgel gazdagítja a nézőt. Nem egyszer olvas fel regényből, csodás zenéket hallgattat velünk, ő a Mindenember, aki keresi az útját, keresi a saját hangját és nem válogat, nem utasít vissza semmit, hanem el- és befogadja az életet, ahogyan az jön. A sorozat miatt olvastam el a “Zen és a motorkerékpár ápolásának kézikönyvét”, többek között. Chris miatt fogadtam meg, hogy ha valaha megtanulok autót vezetni, mindenképpen tudni akarom majd, mi hogyan működik benne, fel fogom nyitni a motorháztetőt, satöbbi. Chris tanított meg arra, hogy amit egyszer kilőttek, azt nem érdemes még egyszer kilőni, mert az már nem művészi kifejezés, hanem plagizálás. (A híres tehénkilövésről van szó, amikor Chris megtudja, hogy a Monty Python már katapultált tehenet, ezért magába roskad, de az epizód végére megkapja Maggie leégett házából a zongora roncsait, és azt lövi ki az örökkévalóságba a Whiter shade of pale dallamára – katarzis!!!) Chris-től és a sorozat összes szereplőjétől rengeteget tanultam. Mennyit nevettünk, könnyeztünk rajtuk… Mély tiszteletem és csodálatom a sorozat szerzőinek, amiért egy ilyen nívójú alkotást ennyi évadon (6) keresztül végig tudtak vinni.

VÁRATLAN UTAZÁS (Road to Avonlea)

Akinek ezt a sorozatot be kell mutatni, az sürgősen pótolja be a lemaradását! Nincs ennél bájosabb, idillibb, kedvesebb sorozat a világon. A 19ik századi Kanadába, pontosabban Edward Herceg Szigetére látogatunk általa, ahol egy árva kislány, Sara Stanley életútját kísérhetjük egészen a majdnem felnőttkorig, és persze mellette néhány másik szereplőét is. Hetty és Olivia a két “szerencsés” nagynéni, akik felügyelhetik Sara növekedését; előbbi vénlány, makrancos, öntörvényű, makacs, nyársatnyelt tanárnő, utóbbi pedig nőies, kedves, igazi anyáskodó fiatal hölgy, aki a dadogós és esetlen feltalálót, Jasper Dale-t szemeli ki magának. Futottak még Janet és Allan King, utóbbi lévén a nagynénik testvére, és az ő három, illetve utóbb négy porontya: Felix és Felicity fajsúlyosabban vesznek részt a mindennapi történésekben, a másik két gyermek (számomra), Cecily és Daniel talán felejthető. Személyes kedvencem, persze, ebben a sorozatban is van: Gus Pike. Lúdbőrözöm, ha csak rá gondolok! Árva legény, akinek később előkerül az iszákos kalóz apja; a helyi halfeldolgozóban dolgozik, írástudatlan, míg Hetty néni el nem vonszolja az iskolába. Műveli a hegedűt, és beleszeret Felicity-be. Gus életútja megható és emberségesen van ábrázolva, csodálatosan mutatja be, hogyan lehet a semmi feneke alól felemelkedni és boldogulni, persze, kis segítséggel és noszogatással. Ez az a sorozat, amelynek szinte mindegyik epizódján könnyezem. Egy régmúlt világot idéz fel számomra, ahol még az értékek domináltak, ahol a szónak volt ereje, a munkának, az elveknek, ahol az emberi összetartás megmutatkozik egy aprócska közösségben, jóban és rosszban. És persze, az emberi gyarlóság és szerethetőség a lényeg itt is.

VÉSZHELYZET (ER)

Időrendi sorrend szerint talán ennek kellett volna az első helyen állnia, hiszen már kisiskolában is ezt tárgyaltuk a lányokkal, a chicago-i orvosok életét, mindennapi munkáját, erkölcsi dilemmáit, szerelmeit. Drámai és tartalmas sorozatról van szó, melyben időnként felcsapja fejét a szentimentalizmus és a szappanopera műfaja, no meg az orvosi túlzások, de végső soron fantasztikus alkotás ez, nem véletlenül tartott TIZENÖT éven keresztül. Mondhatnám úgy is: felnőttem a Vészhelyzeten. Búcsúztam sokuktól, megsírattam Green doktort, imádtam Ross és Kovac doktort, és persze Carter-t… Az orvosi sorozatok közül számomra ez viszi a pálmát, meg még egy, amelyikről később lesz szó.

DR QUINN (Dr Quinn, Medicine Woman)

Igazi régimódi izgalmak és romantika, a tizenkilencedik század végi Egyesült Államok, azon belül is Colorado meseszép vidéke, még mielőtt megjelenik a vasút és feldúlja az apacsok és helyi fehérek idilli életét… Az alapfelállás kicsit idézi a Miért éppen Alaszkát (egy nagyvárosi orvos érkezik pici településre) és a Váratlan utazást is (a körülmények, az idill kontra iparosodás tematikája), utóbbi Kevin Sullivan gyermeke, míg a Quinn-sorozat Beth Sullivan-é, tehát családban marad… Dr Quinn-nek elsősorban a neme iránti előítéletekkel kell megküzdenie, majd a körülmények adta nehézségekkel, de hamarosan mégis a kisváros kedvenc dokijává növi ki magát, talál magának egy daliás herceget is (a daliást szó szerint kell érteni, Byron Sully az egyik kedvenc sorozathősöm, tökéletes minden szempontból!), és a sok évadon keresztül mi nyomon követhetjük az Államokban létrejött változásokat, az apacsok lemészárlását, és persze mindegyik rész édekes, izgalmas, kedves, bájos, igazi családi sorozat. Szerettem nagyon!

LOST

Nagy volt a beharangozása ennek a sorozatnak, de a visszhangja még nagyobb. Jól emlékszem, éppen Piróka volt nálam, amikor leadták az RTL Klubon a legelső részt (akkor persze már ment az Államokban egy ideje). Egy csapat ember lezuhan egy amerikai repülőgéppel egy trópusi szigetre, hirtelenjében nem is tudni, hova; a túlélők összeszedésével és a sérültek ápolásával foglalkozunk egy ideig, majd egyre-másra kezdjük megismerni a stabil szereplőke, méghozzá a jelen és múlt egymás mellé helyezésével. Látszólag össze nem illő mozaik-darabokat kapunk, de egy idő után az ember elméje edzetten figyeli a felbukkanó részleteket és kezdi összerakni A NAGY KÉPET… Engem nem sokat kellett győzködni, hogy nézzem: amikor Naveen Andrews megjelent, már tudtam, hogy nincs menekvés. Ő Sayid-ot játszotta, az iraki ex-terroristát. Az egyik kedvenc szereplőm volt végig, és mellé lépett már az elején Jack, az orvos, Locke, a… a nem tudom, minek nevezzem, mert… mert ő annyi minden volt a sorozatban… később Desmond is kedvencem lett, az időutazó. Valójában fölösleges itt bárhogyan is beszélnem erről a sorozatról, mert kivitelezésében, a szereplők jellemzésében és színészi alakításilag is nagyjából a világ legjobban összerakott sorozata. Míg bármelyik másik sorozatban többnyire van gyenge láncszem, akár szereplőben, akár történetvezetésben, itt azt hiszem egyetlen epizód volt, amit szerintem kár volt beletenni (a két lüke, akit megcsíp a pók, vagy mi a franc). Hihetetlen módon meg lehet szeretni a koreai párost, Charlie-t, a volt énekest/drogost, Kate-et, aki fogolyként zuhan le, Hurley-t, aki majd’ két mázsájával és őszinte, nyitott természetével mindenki szívébe belopja magát. ÉS MÉG NEM BESZÉLTEM A SOROZAT SZERKEZETÉRŐL, ÉS A TARTALMÁRÓL. Ahogyan fel van építve, ahogyan a múltból egyszer csak átfordulunk a…
De nem spoilerezek. Látni kell, és kész; aki nem látta, rengeteget veszített. Számomra nagyon sokat adott spirituális értelemben ez a sorozat, többet az összes többinél együttvéve. És nem utolsósorban ez az a sorozat, amely nem eltörlés áldozata lett, hanem szépen keretbe lett foglalva a történet, az eleje és a vége szervesen összekapcsolódik, a szerzők úgy és akkor fejezték be, ahogyan és amikor be akarták fejezni, ahogy és amikor kellett. A sorozat 5-ik évadjának a legvége, számomra, hihetetlen katarzis volt… de csak másodjára, amikor egyedül néztem meg, és végre sírhattam kedvemre.

A SZÖKÉS (Prison Break)

Huhúúúú.
Hát, erről a sorozatról nehezen tudok elfogulatlanul beszélni. A többiről is, de erről elsősorban. Tessenek nekem elnézni, kérem szépen.
Arra még halványan emlékszem, de már csak barátnőm elmondására, hogy rágta a fülem, nézzem a sorozatot, mert nagyon jó. Persze, a fülrágás nem mindig vezet eredményre; bár az is lehet, hogy pont ezért kezdtem el nézni. Már nem emlékszem. Letöltöttem néhány részt angolul, emlékszem, év vége volt, Karácsonyt követően. A második rész végére már függő voltam. Azt hiszem néhány nap alatt néztem meg az első évad mind a 23 részét, és az akkor induló második évadból is néhány részt. Utána körömrágva vártam a következő részeket…
A sorozat úgy indul, hogy egy fiatalember, Michael Scofield, fegyvert ránt egy bankban; kiderül, hogy szándékosan teszi, méghozzá azért, hogy a halálsorára váró bátyja mellé kerüljön, börtönbe. Célja: a szökés, és bátyja megmentése. Huhúúúúú!!! Hát nem máris lúdbőrözik az ember???? Dehogynem…
Amikor Michael lábujjait levágják a második rész végén, nekem már végem volt. Aztán amikor Sara, a börtön orvosa és Michael között kezd valami kialakulni, háááát… huhúúúúúúúúú!!!!! Lúdbőőőőőőr!
Folyamatos, soha meg nem álló akciósorozat veszi kezdetét; az ember lerágja a körmeit, komolyan mondom. A fegyencek között van néhány fajsúlyos tag, hihetetlen arcok, pl. Abruzzi (a zseniális Peter Stormare) és Zsebes (Robert Knepper), akinek a dumáitól kifekszem. Sucré, a szeretnivaló puerto rico-i, Michael cellatársa, Charles, a macskabarát, szelid, idős férfi, és még sorolhatnám.
De mindenki és minden közül kimagaslik, mit kimagaslik… kiragyog, magasba száll, és magával együtt felemel bennünket is Michael. A zseni, az emberbarát, az önzetlen, az érzékeny, a harcot soha fel nem adó Michael. Róla már külön is blogoltam, annyira jó szereplő; arkangyal nevét viseli, és olyan ő maga is… egy hős. Példakép. IMÁDOM!!!! És vele együtt Wentworth Miller-t is, a figura megformálóját, aki a maga nemében szintén különleges személyiség, művelt, visszafogott, de itt most abbahagyom, mert nem ő a lényeg…
Aki izgalomra vágyik, de amolyan régimódi, visszafogott akcióra, nem pedig vérre vödörszámmal és gusztustalan obszcén testiségre, vagy tűrhetetlen vulgáris beszédre, az nézze. Nem fog csalódni! Sajnos csak 4 évadot élt meg… bárcsak lenne több.

ELI STONE

Ezt a sorozatot megsírattam, amikor törölték… röpke két évad után. Összesen 24 részt láthattunk belőle, pedig… pedig felemelő, emberséges, kedves és tartalmas alkotás, egy spirituális tanmese egy modernkori prófétáról, aki lassan ráeszmél arra, hogy az egész világ szervesen kapcsolódik össze, no meg őhozzá. Rádöbben, hogy Isten felhasználja őt, eszközként mások megsegítésére. A mai rohanó világ torzult értékrendszere mellé állít egy szép és követendő kerek világot, olyat, melyben fontos a hit, a szeretet, a megbocsátás, a nyitottság. Példát mutat mindenki számára, Eli-ban végignézhetjük, hogyan fordul át egy materialista és anyagias beállítottságú ügyvéd egy őszintén hinni és szeretni tudó emberré. Csodálatos sorozat, általa azt hiszem picit én is jobb emberré lettem.

HOLDFÉNY (Moonlight)

Ezt a sorozatot is év végén, Karácsony és Szilveszter között néztem meg… nem volt nehéz, csak 16 részt készítettek belőle… Egy barátnőmmel megnéztük az Alkonyat c. filmet, annak rendje és módja szerint beleszerettünk az aktuális vámpírhősbe, és mivel ugyanezen barátnőm egy ideje már emlegetett holmi vonzó vámpír-nyomozót, gondoltam, belenézek a sorozatba.
Ez az a sorozat, amelynek az első 10 másodperce máris foglyul ejtett. Talán szemléltessük:

*nyel* Alex O’Loughlin… ennyi!

A történetről: adva van halhatatlan fickó, halandó csajszi, időnként kissé béna dialógusok, de többnyire egészen élvezhető epizódok némi krimivel, izgalommal és románccal fűszerezve. (Túl kevés románccal.) Ki a francot érdekel, amúgy, még akkor is, ha az egész tré lenne, amikor láthatja Mick St John-t?! És főleg hallhatja… ennyi!
Hogy ez mit keres az előző, valóban nívós sorozatok mellett? Nézzék el nekem… nő vagyok… AOL pedig egy olyan pasi, akinek a puszta látványától alsónemű cserére van szükségem. Ez van!

HOUSE (House M.D.)

Íme a másik orvosi sorozat, amelyik nálam abszolút nyerő mind közül. Hol kezdjem? Gregory House A ZISTEN az összes doki között. Egy balfasz. Egy seggfej. Egy genyó. Egy ripityára törött emberi lélek, aki fizikailag és minden más szempontból is sántikálva lépked át az éveken, embereken, no meg saját hibáin. Sárba és vérbe tiporja betegeit, de valahogy (néhány kevés kivételtől eltekintve) mindig megmenti őket, mert ha még nem mondtam volna, House doktor diagnosztaZSENI. House egy állat. House poénjain dőlni kell, már ha túltesszük magunkat a seggfejségén. Hiszen végső soron ő is egy igencsak emberi és sérülékeny valaki, akiért őszintén drukkolunk: bárcsak meglelné a boldogságát végre! HÉT éve kínlódik, hét éve drukkolunk… a nyolcadik, következő évad lesz a végső. Rettegek a lehetséges befejezésektől… én elpusztulok, ha nem teszik boldoggá… azt sem bánom, ha nyálas lesz a befejezés, csak legyen boldog… számomra ő nem sorozatszereplő, hanem hús-vég emberi figura. Minden hibája ellenére a barátom, szeretem őt.
A szerep megformálásában persze Hugh Laurie-nak jár a dícséret. Szenzációs színész, elviszi a hátán a teljes sorozatot. Örülök, hogy vége lesz, mert Hugh magánélete kezdte megsínyleni az örökös távollétet a családtól, meg az örökös drámai mélységeket, melyeket meg kellett élnie a szerepe kapcsán.
UI: A többi szereplő (és színész) sem mellékes, mert önmagukban is ütősek, de House (Hugh Laurie) mellett senki sem rúg labdába!

GLEE

Végre egy vidám, gondtalan sorozat, bár itt is vannak könnyek (én elég sok mindenen tudok sírni!). Középsuli, lökött diákok, még lököttebb tanárok, ÉS RENGETEG ZENE. Kicsit profán módon intenek be sok mindennek, sok a gúny, a szatíra, de mindez bájosan és könnyeden tálalva, ennek megfelelően nagy a siker. És nagyok a vendégsztárok. Hadd ne soroljam…
Ez az a sorozat, amelyik elég gyakran feldobott már, felpezsdített, energiával telített. Nagyon hálás vagyok nekik, sokszor ültem le fáradtan és valami miatt nyomottan a tévé elé, de ezek a srácok mindig feldobtak.
Kedvenc szereplőm a meleg Kurt Hummel, akinek megformálásáért Chris Colfer díjat kapott. Nem csodálom, mert mindent elhiszek neki, és ha ő sír, én is sírok…

MEN OF A CERTAIN AGE

Kérem szépen, ez a sorozat szenzációs. Életszagú, hiteles, sem a humor, sem a dráma nincs benne eltúlozva. Ez nem szappanopera, sem tragédia, sem sit-com. EZ MAGA AZ ÉLET. Adva van három negyvenes-ötvenes pasi, akik küzdenek a fölöttük elmúló évekkel, a széteső vagy éppen kialakuló kapcsolataikkal, gyermekeikkel, mindennapos kísértéseikkel és gyarlóságaikkal. Csodálatosan van megírva, a dialógusok hihetőek, minden hihető, minden valódi. Olyan, mintha az életből vették volna fel. Nem tudom eleget dícsérni! Amikor humor van, visítok… amikor nyomor van, összeszorul a gyomrom, de nem sírok, mert nagyon visszafogottan bánnak az érzlemekkel… hitelesen. Mint maga az élet.

NANCY ÜL A FŰBEN (Weeds)

Prűdeknek nem ajánlatos… Egy özvegyen maradt fiatal anyuka drogdílerséggel próbálja fenntartani önmagát és két fiát, de egyre mélyebben süllyed a fertőbe. Van itt minden, ami bűn: paráználkodás, gyilkosság, csalás, lopás, a hét főbűn minden egyes epizódban jelen van. Mindezek ellenére miért szeretem annyira ezt a sorozatot? Mert szellemes, mert a fertőben ott rügyezik az emberi tisztaság és szeretet, önfeláldozás, megbocsátás, gyengédség, hit. Az ötödik évad lesz a befejező… sajnos.
UI: Mary-Louise Parker alakítása a világ összes díját megérdemelné!
UI2: Pont ma láttuk az évadnyitót, jelentem, a szint megmaradt, a humor változatlan, a csavarok most is működésbe léptek, az ember sosem unatkozik, annyi szent! És a botránygyanús jelenet is megvolt, hála Istennek, rengeteg pasi örömére, van egy olyan érzésem… hehe.

KALIFORGIA (Californication)

Dettó pepitában, már ami az erkölcsi szintet illeti, de itt is rügyezik a jóság, a családi egység, a tiszta emberi érzések. Kicsit mindig viszolygok, mégis mindig nézem. Nem lehet nem nézni! A néha kiégett, néha kihasznált, de leggyakrabban szoknyapecér író, Frank Moody apaszerepben is kipróbálja magát, de tinédzser lánya az Atyaúristennél is szigorúbb és félelmetesebb ítész. Ügynöke pedig kopasz, nagyszájú, de szíve legmélyén egy aranyember. Kétszeresen is volt felesége pedig gyönyörű, kicsit elege van a félrelépésekből, de valahogy mindig hajlik a megbocsátás felé. Legalábbis az ötödik évadig így volt, meglátjuk mi lesz ezután! Mindenesetre, David Duchovny pályafutása legjobbját alakítja ebben, talán mert a szexmániás színész önmagát alakítja kicsit…

A MENTALISTA (The Mentalist)

Ki nem állhatom a krimsorozatokat, a sírba lehet velük kergetni. Ez a sorozat nem fogott meg az elején, bár Simon Baker-t nagyon szeretem. Egy idő után azonban rendesen odatették Patrick Jane karakterét és a harmadik évadban már nincsenek rossz epizódok.
Ez egyértelműen egyszemélyes sorozat. Részemről a többi szereplő tök fölösleges: Patrick Jane, volt hipnotizőr, szemfényvesztő, az emberi lélek ismerője, egyszerűen kiismerhetetlen és néha idegtépő. Kicsit mint House. (Néha gondolatban összeeresztem őket… hát azt megnézném, melyik csinálná ki a másikat hamarabb!) Látszólag érzéketlen, nem érdeklik az emberek, csak a megoldandó ügyek… a háttérben azonban nagyon is emberi motivációk mozgatják őt is, hiszen feleségét és kislányát meggyilkoló bűnözőt kutat immár évek óta, bosszút forralva. A legjobb részekben Jane közelébe kerül Red John, aki a távolból játszadozik áldozatával, mert intellektuális partnerre talál benne. Simon Baker egy-egy pillanata, amikor a nyomozó emberi arcát mutatja, amikor a mélység bugyraiban fuldoklik, igazán figyelemreméltó, a színész fantasztikusan alakítja szerepét, korunk egyik legjobb karakterszínészéről van szó, szerintem.
A harmadik évad záró epizódja után, azt hiszem, meghűlt a vér mindenkiben. Mi a fenét fognak kitalálni MOST?!

VÁMPÍRNAPLÓK (The Vampire Diaries)

A Holdfény után nem volt mese, ezt is nézni kellett. Annál is inkább, mert a Lost-ból már ismert Ian Somerhalder neve a stáblistán szerepelt. Ujjongva vártam az első részt, és nem is csalódtam… Nem szaporítom a szót, a sorozat az egyik legszappanosabb, leghígabb tinisorozat, ami valaha készült. DE. Ez a DE elég hangsúlyos, mert… na, jó, nevessen, aki akar.
Itt van nekünk Ian Somerhalder, és az általa megformált Damon Salvatore. A rosszfiú, a vérszomjas és érzéketlennek tűnő szörnyeteg. Igen ám, csakhogy, láss csodát, ő is beleszeret egy halandó leányba, testvére barátnőjébe. Kialakul hát egy szerelmi háromszög…
Van a sorozatban mellesleg vérfarkas is, dosztig, no meg a szereplők fele vámpír, és persze minden egyes szereplő gyönyörű.
Eh, nem érdekel, tényleg nem! Amíg Damon létezik… addig nézni fogom. 😀

EVERWOOD

Greg Berlanti nevét megjegyeztem egy életre, mert ő írta az Eli Stone-t. És az Everwood-ot is. Már kicsit kezd sablonosnak tűnni a nagyvárosból kis településre érkező orvos története, pedig ez is így indul. Özvegy és két gyermeke otthagyja a fájdalmas emlékekkel teli otthont és jó messzire költözik, oda, ahova néhai felesége mindig vágyott: Everwood-ba. Praxist nyit, kamasz fiát és kicsi lányát iskolába iratja, majd megpróbál boldogulni, segíteni másokon, és egyedül felnevelni csemetéit. Persze vannak jótékony szomszédok, no meg eleinte kicsit rosszmájú, pozícióját féltő helyi orvos kolléga, és van a fiatal legénynek szerelmi szál, és minden epizódnak velős mondanivalója. Bájos, kedves, tartalmas családi szórakozás ez is, kár, hogy csak négy évadig jutottak… elnéztem volna még sokáig.

TESTVÉREK (Brothers & Sisters)

A végére hagytam az egyik legkedvesebb sorozatomat.
A világ legfantasztikusabb családi drámasorozatáról beszélünk. Tényleg nincs ennél jobb, vagy ha van, azonnal mondja meg nekem valaki, melyikről van szó!
Az Eli Stone-t egy barátnőm ajánlására kezdtem el nézni (örök hála neki érte!), és amikor látta, mennyire megszerettem, ajánlott nekem még egyet: ezt. Ja, említettem hogy ehhez is Greg Berlanti neve fűződik??? (Áldott legyen ez a név!) Azóta együtt nézzük hétről hétre, évről évre az epizódokat. Türelmetlenül várjuk az új évadokat, az új kalandokat, az új történéseket.
Egy család története ez, öt testvér, egy özvegyasszony és férjének szeretője, egy homoszexuális nagybáty és a családi szekrényből időről időre előkerülő csontvázak szolgáltatják ennek a roppant szeretnivaló sorozatnak az alapját. Soha ennyit nem sírtam még sorozaton. És persze, amikor humor van, akkor visítunk. Szélsőségek vannak, állóvíz csak ritkán. A testvérek alakjai mind hitelesek és emberiek, kinek-kinek megvannak ugye a kedvencei, barátnőmnek Justin, a volt katona, a család kicsi fia, aki igencsak keresi önmagát, nekem Kevin, a meleg ügyvéd, akit a világ összes gyarlóságával megvert az ég, de aki emellett Amerika-nagyságú szívet melenget mellkasában, és anyukámnak, akit rábeszéltem, rászoktattam a sorozatra, Holly és Rebecca.
Előzetes híresztelések ellenére pár hete kiderült, hogy mégsem lesz hatodik évad. Nagyon, nagyon nagy kár. Nem tudom, mikor fogja sorozat ennyire kitölteni a lelkemet, mint ez…

Hát egyelőre ennyit a kedvenc sorozataimról.
Van ugyan egy olyan érzésem, hogy néha fel fogom még tölteni ezt az adatbázist…

(folyt köv)