Monthly Archives: September 2011

MMCP: My Most Cherished Project

Like most people, I also possess the natural desire to create something lasting, leave something behind that will touch people. We all long to capture our moment, become immortal. It’s all an illusion as in time, everything perishes; nevertheless, we struggle to attain this goal. Our utmost goal in life.

For me, the closest I have come to perfection and pure unadulterated joy was through writing. It is also my futile but very delectable effort to leave something lasting for mankind. read more »

Ars poetica

Najólvan… folyt.

Azon a bizonyos képes honlapon elég döbbenetes képekre bukkantam. Láttuk a klipeket, de így kép formátumban… nehezen találom a szavakat.

(Thank you, Tanya for your amazing website: http://tg4jg.smugmug.com/galleries)

Ezek pedig sírnivalóan gyönyörűek. Összeszorul a torkom mindegyiktől…

Magánutak

Vártam már. Esküvő, családi események, vendégek, utazgatás, koncertek, színház, új ismeretségek: mindez csodálatos, tényleg az. Sok olyan pillanat volt az elmúlt időszakban, melyek belémégtek, sosem felejtem el őket. Barátok pillantásai, az élő zene katartikus ereje, kedves szavak, váratlan fordulatok, apró véletlenek, kisebb-nagyobb csodák. Még bennem élnek, látom, hallom, érzem őket. Leírhatnám őket, hogy hűen emlékezhessek rájuk később, visszatérhessek ehhez a bejegyzéshez, ha majd a jövőben úgy fogom érezni, magamra vagyok hagyatva. Hogy legyen miből merítenem erőt, hogy láthassam bizonyítékként, ha valaha kételkednék benne: szeretet vesz körül. De nem akarok leírni semmit. Csak az maradjon meg bennem, ami valóban fontos, ami valóban nekem szólt. A rosszat felejtsem el, a vélt vagy valós sérelmeket temessék maguk alá a jó pillanatok. Csak ezekre emlékezzek. read more »

Alla luce… (9)

Klárinak, meg még annak, aki olvassa!

9-ik fejezet

-Merre voltál, haver? -Tim kérdőjelként pózolt Josh előtt. -Nem számít, a magad ura vagy, menj, amerre akarsz, amikor akarsz. Csak legalább Sweeney-nek hagyj üzenetet legközelebb. Anyukád hétszer telefonált, David pedig kész feszület, mivel lövése sem volt arról, mit tudna neki mondani. Ugye van mobilod? read more »

YANNI: A Zene Ünnepe

Yanni zenéjével sok-sok éve ismerkedtem meg először, amikor bátyám egy ismerőse másolt kazettán átadta nekünk a “Live at the Acropolis” című csodát. Még Budapesten éltünk, szerintem 1995 táján lehetett. Azóta keresem Yanni lemezeit és szeretem, tisztelem a munkásságát. read more »

“Straight to you”, Bécs

Egyetlen olyan előadó létezik, akit már többször láttam élőben és akiért ennek ellenére hajlandó vagyok külföldre utazni, akit színpadon szeretnék látni és hallgatni egészen addig, amíg ő vagy én életben vagyunk. Ez a valaki Josh Groban, az énekes, akinek a torkában angyal lakozik. read more »

“Straight to you”, Vienna

There is one person on Earth I saw live several times, am ready to travel abroad for any time, and whom I intend to see live as long as either of us lives. That person is Josh Groban, the singer with an angel in his throat. read more »

Ezer dolog

Mind itt vannak a fejemben. Kicsit sokan vannak. Nincs rend, nincs csend, nincs befelé fordulás. Ezt kellene, azt szeretném, körülöttem minden fordul, mozog, halad, változik, hatásuk alá kerülök, érzem, hallom, megélem, teszem, mondom, írom. Csorognak a napok, de leginkább zubognak előre, mire észbe kapok, egy hónap eltelt. Ezt hívják mókuskeréknek? Nem tudom megfogni az időt, nem értem, mások hogyan csinálják. Néha van bennem lendület, legtöbbször elfáradok a gondolataimtól. Néha tudom, ki vagyok. Legtöbbször nem, és nem is érdekel. Sejtem az irányt, de néha túlzott erőfeszítésbe telne arra haladni.

Kicsit tartok a szerdától, félek, előreszaladtam, nem akarok várni, sem elvárni, sem kaparászni a kincsek után… jelre várok, mi lenne a helyes, hogyan álljak hozzá az előző élményeim tükrében, mit ne tegyek, és mit ne gondoljak. Istenem, adj nekem türelmet, megértést, alázatot, bölcsességet, szelidséget, nagylelkűséget, önzetlenséget, a feltétlen szeretet képességét.

Úgy szeretnék végre jó lenni.

Moodpic

Időutazás

Látom a jövőmet. Mellettem él évtizedekkel idősebb alteregóm, látom mindennapi küzdelmeit, szemtanúja vagyok kicsinyes harcainak, látom, hallom, érzem őt. Néha menekülök előle, mert mindketten erős személyiségek vagyunk, sok az ütközési felület. Nagyon régen mondott nekem valamit, amit akkor nem hittem el. Aztán évekkel később rájöttem, hogy igaza volt. Mostanra túlnőttem rajta, visszanézek rá, ugyanakkor ő a jövőképem is. Az, aki leszek. Magányos, megkeseredett, minden porcikájával a szeretet morzsáiért küzdő, szánnivaló teremtés, törékeny, sebezhető, iszonyúan sebezhető. Csak úgy tud érzelmileg fennmaradni, ha magára irányítja a figyelmet, miközben értékes, értelmes, nagylelkű és szellemes. De már nincs tovább, ennyi volt az élete, és érzi, tudja, hogy nem sok mindent tud felmutatni. Talán az életkörülmények, talán a saját döntései miatt került ide. Ő sem tudja eldönteni, melyik; az előbbi áldozatot, az utóbbi önkényes, erős embert farag belőle. Nem jó neki így, nem érzi biztonságban magát, örökös harcban van a körülötte lévőkkel, nem boldog. Nehéz így szeretni őt, nagyon nehéz. Telnek felette a hetek, hónapok, és minden hét elteltével egyre nehezebb vele. Felettem is telnek a hetek, hónapok, évek. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy az ő sorsa előrevetíti az enyémet. Élő példaként, talán figyelmeztetésként, elrettentésként áll előttem, én pedig az ösztöneim ellenére néma szemtanú vagyok csupán, nem teszek semmit, nem próbálok változtatni a sorsomon. Hagyom, hogy szép csendesen ugyanabba a mederbe folyjon életünk csermelye, nem változtatok irányt, nem küzdök. Félek változtatni, félek felemelni a hangomat, mert veszteséggel járna. Gyáva vagyok, megalkuvó. Összeszorított ajkaim mögött viharok dúlnak, szavak ágaskodnak szilaj csatalovakként, hogy áttörjék a rettegés ellenséges frontvonalát. Igen, látom őt, még itt van közöttünk. Még egy ideig emlékeztetőül szolgál nekem. Aztán, amikor már nem lesz itt, szép csendben, ellenkezés és tiltakozás nélkül, lehajtott fejjel át fogom venni a helyét.

Szabály

Szabály: piros lámpán nem megyünk át. Akkor sem, ha láthatáron semmi autó. Csak ha nagyon sürget az idő.

Szabály: rizst, tésztát, csicseriborsót nem hagyunk a tűzhelyen fővő vízben, és ezalatt nem megyünk be a nappaliba sorozatot nézni.

Szabály: az őszinteség nevében nem mindent szabad elmondani a másiknak. Mert van, ami bántani fogja, és van, ami csak ránk tartozik.

Szabály: mindenki helyettesíthető.

Szabály: piros betűs napokon NEM SZABAD SEMMIN TÖPRENGENI, GONDOLKODNI, TILOS ÁTGONDOLNI, ÁTÉRTÉKELNI, TILOS EMLÉKEZNI, ÖSSZEHASONLÍTANI, TILOS BÁRMI OLYAT TENNI, AMI ÉRZELMILEG MEGMOZGATHAT. Mert tuti szabály, hogy a negatív spektrum irányába fog mozgatni.

Szabály: rosszkedvűen TILOS Darren Hayes “Conversations with God” c. dalát ismétlőn hallgatni, mert egy idő után erőteljesen érvágós a hangulata.

Alla luce del sole (8)

Klári juttatta eszembe ezt a történetet (köszönöm szépen, Klári!!), és azt is, mennyire szerettem, szeretem írni. A mai napig nincs befejezve, de angolul sok fejezet elkészült, most elkezdem őket magyarra fordítani, és azt hiszem magyarul is fogom befejezni, ahogyan elkezdtem. A legelső történetemet, melyet a csodahang ihletett. read more »