Monthly Archives: October 2011

Bloodstained heart

New favourite song.

I listen to it appr. 25 times a day.

Funny fact: the previous new favourite song was also by Mr Hayes, “Fallen angel”. I can see a pattern here…

The video. The setting. (The ocean!!!!!!!!!) The story, of a friendship. The passion. The pain. The happiness. The ending. The voice. The chorus, the bridge!!!!!!!

Thank you, Darren Hayes.

Autumn/Ősz

Beautiful autumn in Gödöllő… Gyönyörű gödöllői ősz.

Paths into the light: “Illuminations”

I wrote about this very much awaited album already back in November last year, after I first listened to it in my bed with my earphones on in the dark, just me and the songs. The next day I already felt compelled to share my thoughts and feelings about the CD because of the deep impact it had on me. I feel I have since then managed to dive deeper into the songs, the entire album has become much more personal to me and it is my opinion that the versatility of the music and the depths of its content make the album worthy to be spoken about again. read more »

Poet and Muse

Searching the web for another sculpture of Rodin’s, I discovered this gem that I have never seen before… as it turns out, it is part of the world’s most sumptuous art collection, the Hermitage. I’ve been there, once, and I treasure the memories of those few hours dearly. I don’t recall this particular sculpture… one more reason to go back there one day.

Tears of an angel…

(Click on the link below for the video/Katt az alábbi linkre a videóhoz)

Can you hear heaven cry
Tears of an angel…

Keep me awake…

Készült egy videó pár éve… az egyik leggyönyörűbb dal ihlette, amit valaha írtak és énekeltek. Rengeteget adott nekem ez a dal…

I made a video a few years back. One of the most beautiful songs ever written and sung inspired it. The song gave me so much…

(Click on the link below/Katt az alábbi linkre)

“Keep me awake to memorize you
Give me more time to be this way
We can’t stay like this forever
But I have you next to me
Today…”

Napló

Tizenegy évvel ezelőttig naplót írtam, kézzel, füzetekbe. Tollal, ceruzával, mikor mivel. Soha senki nem olvasta őket, csak én.

Változnak az idők… azt hiszem, ebben az esetben a dolgok kárára.

2006 végén indítottam ezt a blogot. Büszke vagyok arra, hogy sok tartalmas bejegyzésnek otthona e kis virtuális tér, számomra is, mások számára is elgondolkodtató üzenettel. Néha hisztiztem itt, néha csak szomorkodtam. Néha örömködtem. Néhány (kevés) írásomat is itt tettem közzé. Van köztük olyan, amit nagyon szeretek. Van, ami merő írásgyakorlatnak fogható fel… Van köztük olyan, ami másokat is megérintett. Sosem fogom megtudni, valójában mennyire, mert az olvasótáborom zöme a barátaim és ismerőseim köréből kerül ki, márpedig véleményem szerint igazán, kendőzetlenül őszinte csakis idegen lehet.

Különös dolog a blogírás… És nekem sosem ment másképpen, mint húsbavágóan személyesen. Meztelenre vetkőztem, pucéran álltam a napsugarak forró tüze alatt izzadva és a téli eső jege alatt vacogva. Mivel az életben sokáig szinte féltem az emberektől, ez a blog tanított meg megnyílnom mások előtt, hiszen írásban mindig is bátrabb, koherensebb voltam. Az extrém exhibicionizmust azonban nem tartom követendő példának, márpedig egy ideje nagyon sokat, túl sokat adtam ki magamból.

Ebbe a blogba ezentúl nem fog kerülni igazán személyes bejegyzés… azokat megtartom a naplómnak. Végre nem kell majd odafigyelnem a helyesírásra, a szavak sorrendjére, arra, hogy esetleg megbánthatok valakit, akarva-akaratlanul… Nem fog majd bántani felszínes hozzászólás, sem riasztani túlságosan bensőséges reakció ismeretlentől… Nem kell majd magyarázkodnom senkinek, ha valamit félreértettek. Végre nem kell órákat töltenem egy-egy bejegyzéssel, melyet szépen kerek egésszé megfogalmazva akarok a nagyvilág elé tárni… mert csakis magamnak fogalmazok majd. A felszabadult időt pedig ÍRÁSra fordíthatom.

Hálásan köszönöm azoknak, akik éveken keresztül figyeltek rám, reagáltak rám, beszélgettek velem. Ugye, mekkora teher? Most érzem csak, most, hogy egy ideje több blogot is követek figyelemmel napi szinten. (Ennek szintén véget vetek, mert lassan a saját gondolataimat nem hallom, csak a másét.) Szóval, köszönöm nektek, és remélem ti is úgy gondoljátok, hogy gazdagodtunk egymás által. És hogy jó volt. Azok, akik ismeretlenül vették a bátorságot arra, hogy véleményt mondjanak valamire, vagy reagáljanak, köszönöm! Akik pedig közelről, személyesen is ismernek – Veletek majd levélben, személyesen és telefonon fogok a továbbiakban személyes dolgokról értekezni. Itt megmaradnak a receptek, a kultúra és művészetek, a zene és filmek kapcsán megszületett kritikák, alkotások, bármi. Azt hiszem a fanfic történeteim egy részét is be fogom itt fejezni, habár ez még mindig eldöntendő kérdés…

Ami pedig engem illet… Beszélgetni fogok én, sokat. Saját magammal. Ott, ahol senki sem olvashatja, a csend országában. Izgalommal várom!

Paradicsomos lencsefőzelék

(Patrick Holford egyik receptje, apróbb változtatásokkal)

Hozzávalók (4 személyre)

-fél zacskó zöld lencse, beáztatva
-2 sárgarépa, felkarikázva
-1 kaliforniai paprika, piros vagy zöld, felkockázva
-2-3 zellerszár (elhagyható), felkarikázva
-1-3 burgonya (ízlés szerint), felkockázva
-1 doboz paradicsom passata (vagy püré, vagy lé ízlés szerint)
-2 közepes hagyma, apróra vágva
-2-4 fokhagymacikk, áttörve
-kevés olaj
-oregano
-bors
-só vagy ételízesítő

Olajon megfuttatom a hagymát és a fokhagymát (5 perc), utánuk dobom a feldarabolt zöldségeket, felöntöm vízzel, adok hozzá sót, ízesítőt. Nagyjából 20 percig főzöm, amíg a zöldek megpuhulnak. Ehhez hozzáadom az előzőleg megfőzött lencsét (beáztatva pár perc alatt megfő!), tovább párolom a paradicsommal együtt. A legvégén oregano-t szórok rá, pár percig kavargatom. És kész.

Olcsó (a zellerszár az egyetlen drága alapanyag, de ma éppen nem volt itthon, hát kihagytam; véleményem szerint lehet nyugodtan helyettesíteni fehérrépával vagy zellergumóval vagy zellerzölddel), egészséges, viszonylag gyorsan elkészíthető, ízletes egytálétel, és még szerencsét is hoz! 😉

Jó étvágyat kívánok!

Parsley and two hours of bliss

It is with quite a bit of sadness that I write my final report this year (and probably, tour). Seeing Josh Groban three times in a month is something I seriously never thought would happen. Never, ever. Ever. My financial situation places me somewhere safe, I can afford many luxuries, but four years ago little did I suspect that the ease with which I got to see him for the first time, mere weeks after I first heard his voice would be the forecast of something even more incredible. Three concerts in four weeks’ time. To say that I’m fortunate simply doesn’t cover it. read more »

“Straight to you”, Párizs

Nehezen hiszem el, hogy néhány hét leforgása alatt kétszer is láthattam Josh Groban-t élőben énekelni. Két napja a Grand Rex fényűző páholyában ültem, mégis álomnak tűnik, mintha meg sem történt volna. read more »

Párizsban…

…minden sarkon kávézó áll, és minden kávézóban ülnek a helyiek és a turisták, isszák a kávét, bort, eszik a salátát vagy a többi helyi ínyencséget.

Párizsban a Szajna partján több tucat bouquiniste (könyvárus) kínálja a portékáját, a régi plakátokat, könyveket, képregényeket, képeslapokat. Van olyan árus, aki finnül és magyarul is beszél, mert az Ibusznál dolgozott egy évig, amúgy Izraelben született, és jelenleg svéd állampolgár. De ugyebár Franciaországban dolgozik és mindezt angolul és franciául meséli el.

Párizsban a Notre-Dame előtt kígyózik a sor, hömpölyög a tömeg, több ezren mossák át a gótikusan csipkézett katedrális gyomrát minden órában. A hatalmas rozetták ragyognak a napfénytől, a magas boltíves belső szürkén emelkedik az ember fölé. A csendre invitáló feliratokra senki sem figyel, nemzetközi látványosság lett a Mindenható szent házából, a legtöbb ember, aki belép, nem is hiszi az Istent.

Párizsban a Montmartre-on művészbutikok és standok kelletik magukat a piroslámpás negyed közvetlen közelében. Hiába, a testiség és alkotás együtt jár, mindkettő spirituális élmény, tán mással nem is tudunk már önmagunk belsejére hatni. A Sacré-Coeur patyolattiszta külseje szinte hivalkodik, a turisták őt is megrohamozzák, szemét szinte mindenhol, bűz, a Párizsra oly gyakran jellemző vizeletszag, a szépség ellensúlyozója, az alvilág emlékeztetője.

Párizsban a betonból színes fémcsövek nyúlnak ki, több szintes épületet tartanak össze: a Pompidou Központ modern művészetek hatalmas tárháza, jelenleg egy fantasztikus Edvard Munch kiállítás otthona. Tömegek veszik körül, forgalmas része a városnak.

Párizsban fenségesen finom a vendéglői koszt. Olvad a hús az ember szájában, a salátákra isteni öntetek kerülnek, minden friss, minden ropog, minden azonnal elkészül. A francia ételektől kulináris orgazmusa lesz az embernek. Szakácskönyvet be kell szerezni! A pincérek kedvesek, mindenki odafigyel.

Párizsban általában is kedvesek az emberek. Illedelmesek, nem lökdösődnek, ha mégis, akkor bocsánatot kérnek. Nem nézik ki az embert a helyéből, ha dadogja csupán a nyelvet. Az elmúlt évek során sokat változott a város ebből a szempontból… előnyére.

Párizsban leírhatatlanok a péksütemények és a csokoládék. Az eclair-fánk a gyermekkori ízeket hozza vissza. A kekszek állagától és ízétől szinte elsírom magam.

Párizsban hajmeresztő boltok és butikok váltják egymást a bevásárlóutcákban. A divat fővárosa iramot diktál, nem csak a ruházkodásban. Karnevál-kellékes bolt, King of Pop (Michael Jackson) bolt, kézműves termékek ezernyi boltja, sajtboltok, borszaküzletek. Ékszerek, bizsuk. Drágakövek, könyvesboltok. Kelmék, sálak, szőnyegek. Sírnivaló mind.

Párizsban sok a kutya, kicsi, nagy. Szőrös, csupasz. Imádják őket. Érthető.

Párizsban emberek millióit szállítják a metrók és helyi vonatok. Percenként jönnek a szerelvények, csúcsidőben ez sem elég. Átszálláskor van, hogy akár tíz percet is gyalogol az ember a másik vonalhoz.

Párizsban a temetők történelmet őriznek. Nyizsinyszkij, La Fontaine, Oscar Wilde, Jim Morrison, Marcel Proust, Modigliani, Degas, stb. pihennek a súlyos kövek alatt, melyekhez zarándokolnak az emberek minden nap. Oscar Wilde sírja graffitiszerűen tele van pitykézve üzenetekkel, melyeket a jelen küld a múltnak palackpostán: szádat csókoltam, életem vagy, imádlak, köszönöm. Nyizsinszkij sírját elhagyva a temetőből kijövet egy emeleti ablakból születésnapi ünneplés csendül fel.

Párizsban gyönyörű férfiak és nők járják a várost. Aki nem szép, az is magabiztos, peckes és hetyke, tudatosan rója az utakat. A világ legfantasztikusabb városának lakója. Miért is ne lenne magabiztos?

Párizsban olyan művészeti kincsek találhatók, amik sehol máshol. A századát sem lehet megtekinteni egy-egy látogatás alatt. Párizs az otthona például Auguste Rodin egyedülálló szobrainak. Leírhatatlan éteri szépségük ma is páratlan, márványba lehelt álmok és érzések.

Párizsban ősszel hullanak a sárga levelek a betonra, a sírokra, a szemétre, a Szajnára, az emberek lába elé. Az őszi fény mindent beragyog, telítődnek a színek, harsog az életkedv.

Párizsban számtalan sok mozi várja a látogatókat, több száz filmet vetítenek hetente. A kis művészmozikban a jegyet sem ellenőrzik, mindenki oda ül, ahova akar.

Párizsban utcazenészek csinálnak jókedvet a járókelőknek. Az ötvenes évek jazz zenéje két hangszeren és egy vokálban csendül fel, és milyen jól hangzik!

Párizsban rengeteg a bevándorló, az emberek fele színesbőrű vagy ázsiai. Keverednek a népek, színes a paletta ebben is, mint minden másban.

Párizsban nagyon sok a sajt. A bor. A kávé. A hús. A butik. A szuvenírbolt.

Párizsban van a világ leggiccsesebb épülete, melynek ezt elnézi az emberiség: Eiffel-Torony. Este minden egész órában pár percig sziporkázó fényekbe öltözik, majd aranyszínben pompázik tovább a következő csillagszórós fellépéséig. A Mars-mezőn fiatalok százai ücsörögnek, beszélgetnek, csókolóznak, piknikeznek.

Párizsban hangulat van, romantika van, kultúra van, életerő van. Történelem, múlt és jelen, ragyogás és nyomor, szépség és otrombaság. Párizsban palacsintakultusz van, turistakultusz, és franciakultusz. Eltűrik az embert, de azért éreztetik, ki az úr a házban. Nincs is baj ezzel semmi.

Negyedszerre láthattam Párizst, csak néhány, számomra kedves részét, mert többre nem jutott idő… de csak még jobban beleszerettem, mint eddig valaha. Olyan helyeken is jártam, amiket még sosem láttam eddig. Láttam ázsiai művészt kis noteszbe firkálni a metrón. Láttam idős embert egyedül újságot olvasni a Szajna partján. Láttam római tökéletes szépséget idéző göndör hajú férfit egykedvűen ülni az öltönyében. Láttam idős hölgyet kiöltözve kiülni a kávézóba, egyedül, szégyenkezés nélkül. Láttam sok-sok művészeti csodát, láttam gyönyörű sírokat, láttam zsibongást és káoszt és volt részem szinte spirituális csendben is.

Imádom azt a részét is, amely nem annyira szeretetreméltó. Ezért tudom, hogy Párizsban látni fogom még a Szajna partját.