Miért fogyjunk?

Amióta az eszemet tudom, küzdök a túlsúlyommal. A kapott szeretet mértéke ellenére szeretethiányos kamasz voltam, gimnáziumban pedig elkezdtek rám felkúszni a fölös kilók. Az ember úgy védekezik a nagy gonosz világ ellen, ahogy a tudatalattija súgja neki. Én is a jól bevált módszerhez folyamodtam: ettem, gyarapodtam. Istenem, a finom zsíroskenyér csemegepaprikával, kovászos uborkával vagy lilahagymával…! Ha a délutáni, esti nassolásaim jutnak eszembe, akkor erre asszociálok. Mai napig jóleső érzés tölt el, kellemes emlékként él bennem ez a nagyon egyszerű étek.

Harmincon túl az emlékek még mindig szépek ugyan, de a folyományuk az, hogy tisztességes súlyfölösleget halmoztam fel, ami zavar, és amitől tulajdonképpen tizenöt éve próbálok különféle módszerekkel megszabadulni. Még a fóliázást, zsírleszívást és önhánytatást nem vetettem be (nem is szeretném), de ezeken kívül minden kímélő diéta vagy fogyókúra kipróbálásra került. Némi mozgással megspékelve.

Néhány éve kedvet kaptam a mozgáshoz. Kari Anderson elismert amerikai fitnesztréner videói segítségével el is kezdtem végezni különféle gyakorlatokat. Közben volt Rubint Réka edzésterv is, meg Simonfi Ági féle Pilates. Némi jóga, tévéből. Próbálgattam, ízlelgettem, mi felelne meg a vérmérsékletemnek és erőnlétemnek. Eleinte mindenféle mozgás szenvedés volt, aztán lassanként kezdtem belejönni. Kari hasizomgyakorlatai fantasztikusak, a sztep aerobik programjai úgyszintén. Réka edzésterve brutális, de amikor legutóbb próbáltam, sokkal könnyebben ment. A Pilatesért nagyon hálás a hátam, amikor csinálom, de mostanában nincs hozzá türelmem. Jelenleg szobabiciklin (10-es fokozatból 7-esen vagy 8-ason) tekerek napi 30-50 percet, mikor mennyihez van kedvem, energiám, időm. A nagy hőség csillapodása után ismét előveszem a sztepet, mert az a legjobb cardiotorna számomra, az egész testet megmozgatja, erősít, koordinál, nyújt is. Kari fantasztikus tréner, tulajdonképpen ő szerettette meg velem a mozgást. Ezúton is nagy-nagy hála neki. (Amúgy pedig tüneményes nő, privátban váltottam vele néhány levelet tavaly, külön tippeket is adott a messzi távolból, illetve nászajándékba a legújabb DVD-jét, amikor megtudta, hogy közeleg az esküvőm napja.)

Hogy miért kezdtem el mozogni? Két éve egy személyi tréner lemérte az erőnlétemet, általános állapotomat. Az eredmény siralmas volt. A szívem alig bírta a megerőltetést, a lábizmaim gyengék voltak, a karjaimról ne is beszéljünk. Egyedül hasizomban tudtam valamit felmutatni, mivel azt még annak idején a Callanetics gyakorlatokkal kezdtem formába hozni, és Kari gyakorlatai erre rásegítettek. A testzsírom, ha jól emlékszem, 25% körül mozgott. Pedig a 180 centis magasságomhoz a nagyjából 80 kg-os súly nem tűnik nagyon aberráltnak. Csak ugye, a mozgás hiányából kifolyólag, aminek izomnak kellene lennie, az egyelőre más… És amivel nemrég szintén szembesültem: egy kisebb túra alkalmával a társaság többi tagja által probléma nélkül teljesített távon keservesen kínlódtam. Igaz, kemény kaptató volt, az is igaz, hogy a Rám-szakadékba való leereszkedés után caplattunk vissza, meg az is, hogy eső előtti pára lógott a levegőben, és végül az is, hogy lássuk be, nem vagyok hozzászokva ilyesmihez. No de mindez nem mentség egy harmincas fiatal nőnek. Egyre több helyről hallom azt (ami tulajdonképpen logikus tény), hogy a szív erőnléte az egész életünkre kihat, ezért folyamatosan kell edzenünk, kiváltképp akkor, ha az ember szedentáris munkával és életvitellel van megáldva. Irodában dolgozom, nyelviskolában tanulok, filmet tolmácsolok (ezen kívül sokat nézek is), regényt írok, ezen tevékenységekhez mind ülni kell. Nagyjából tíz éven át a szívem semmilyen megerőltetésnek nem volt kitéve. Ezt mostanra érzem is. Lépcsőn, jármű vagy vonat után futva, tornázás közben. Magas a pulzusszámom, és nagyon gyorsan még magasabbra nő, kifáradok, elfogy a levegőm.

Egy hete rádöbbentem arra, hogy hamarosan fürdőruhát kell vásárolnom. (Körülbelül tizenhat éve nem volt rajtam!) A fenti (szerintem elfogadható) motivációk mellett az egészséges szégyenérzet és nem túl egészséges komplexusok is felütötték a fejüket. Nekikezdtem a hét napos paradicsomleves-kúrának. Meleg van, jólesik a könnyű (és tényleg finom!) zöldség leves, a gyümölcsök, a saláták. Szinte minden nap eltérek az előírt dolgoktól, de csak kicsiben. Picit bűnözök, egyes ételeket másokra cserélek le (pl. húst tojásra, vagy tejet joghurtra), ahol csak salátát lehet, aznapra beiktatok egy almát is, mert gyümölcs nélkül nem bírom. Nem hagyom ki a napi 3 az 1-ben kávémat, igaz, a szokásos tejet kihagyom belőle. A sok félrelépés ellenére fogytam; nem tudom, hogy mennyit, mert nem vagyok hajlandó mérlegre állni. (A múltban a mérlegre állás szinte mindig elvette a kedvemet, derékba törte próbálkozásomat.) De könnyebbnek érzem magam, leapadt a hasam, szűkebbre kell venni a nadrág szíját, lötyögni kezd maga a nadrág is. A szobabiciklizésnek köszönhetően pedig erősödik és formálódik a combizmom. Remekül érzem magam, az emésztésem maga a tökély, egész közérzetem más. A tükörben látott alak is egyre jobban tetszik, az utcán másképp járok.

Ma elkezdem a második hetet. Leves, gyümölcs, saláták, sovány hús, tojás, barna rizs a végén, egyik nap banán, joghurt. Adott esetben méregtelenítő kúrának is felfogható, ha a húst nem számítjuk méregnek. A lisztes és cukros dolgokra nagyon odafigyelek és a tömérdek kísértés ellenére egyelőre tartom is magam. Érzem az izmaimat, látom, ahogy egyes zsírfoltok kezdenek lassan eltünedezni. Már nem is emlékszem a combom alakjára. Arra sem, milyen volt szoknyát hordani, ruhát. Rövidnadrágot!!! Fürdőruhát, anélkül, hogy szégyenkeznem kellett! Az évek során megvett, de kinőtt (kihízott), vagy sosem hordott ruhák lebegnek a szemem előtt. A szoknyáim. Álmaim ruhái, amiket még nem is vettem meg. Egy egészséges szív, amely lehetőséget nyújt egy normális élethez.

Azért fogyjunk, mert egészségünkre van hatással a testsúlyunk. Azért tornázzunk, mert a szívünk hálás az edzésért, és az évek múlásával egyre hálásabb lesz. Azért tartsuk meg a megfelelő súlyunkat, mert egész életünkre hatással van, a másokkal való kommunikációra, saját magunk elfogadására, testünk hihiéniájára (aki túlsúllyal küzd, az tudja, miről beszélek), ruházkodási kiadásainkra (a nagyobb méretű ruhákat mindig nehezebb megtalálni). Fogadjuk el, hogy nem kell a világ ellen védekeznünk, mert a világ szeret bennünket. Nincs szükségünk a fölösleges kilókra, mert nélkülük is fontosak és észrevehetőek vagyunk.

Imádom a süteményeket, a tésztaféléket, a csokoládét, a fehér lisztes dolgokat. Fagylaltot! (Ez most, nyáron különösen nehéz…) Fogok is ilyesmit enni, de csak mértékkel, és majd később, amikor már a súlyomat kell megtartani. Lehet, hogy pár nap múlva dőzsölnöm kell egy napig, hogy érezzem: nem büntetem magam. Az is lehet, hogy heti egy-két alkalommal be fogok iktatni további nassolásokat, csak azért, hogy tovább bírjam. (A mai ember számára nagyon nehéz hirtelen és drasztikusan lemondani a megszokott dolgokról.) De amikor majd ez bekövetkezik, azt kell tudatosítanom magamban, hogy nem baj, nem történt katasztrófa, folytathatom nyugodtan, egyetlen nap nem fogja tönkre tenni több hét munkáját.

Az egészség áldozatokkal jár, legalábbis eleinte. Ám amikor a pozitív változások beindulnak testünkben, azt fogjuk kérdezni magunktól: hogy lehet, hogy eddig nem kezdtem el?!