Az utóbbi hetekben szépen lassan elkezdtek rólam lemenni a fölösleges kilók. Tornázom, mozgok, és szigorúan odafigyelek az evésre. Cukrosat, liszteset csak nagyon keveset fogyasztok, különleges esetekben, amúgy sok saláta, sovány hús, joghurt, zöldség párolt alakban, gyümölcs van terítéken. A közérzetem is javult, alakulnak az izmaim, könnyebben mozgok.
Ma reggel eszembe jutott, hogy megpróbálom rekonstruálni, melyik életkorban milyen testsúllyal rendelkeztem. Ösztönzésként magamnak, és mert vicces ötlet, elkezdek egy időutazást. Nem véletlenül szokták mondani annak, aki fogy: te éveket fiatalodtál! Nos, talán szó szerint fiatalodni nem tudok, de életem korábbi pontjaiba látogathatok a fogyás folyamatán keresztül. Vajon meddig fogok tudni visszamenni? 🙂
2012. Nyolcvanöt kiló körül lehettem a legrosszabb időszakomban.
2010. A sógornőmmel konditerembe kezdtünk járni, és egy tréner segítségével felmérés készült az erőnlétemről. Akkoriban nagyjából nyolcvankét kilót nyomtam, és akkor határoztam el, hogy muszáj elkezdeni mozogni…
(Most valahol itt tartok a hetvenkilenc kilómmal. Már elhagytam a gyűlölt nyolcvanas számokat, de még nem jutottam el a következő mérföldkőig…)
Szerkesztve: 2013 júniusában egy hónapi egészséges étrend (kevés liszt és cukor, sok gyümölcs, zöldség) és mindennapos Pilates kombinációját követően 80,2 kiló vagyok ismét. (A tavalyi év vége és az idei év eleje egészségi problémák miatt kicsúcszott a kezeim közül…)
2007. London, Josh Groban koncert. Mivel június közepén beálltak a fagyosszentek, sebtiben vásároltam egy nyári nadrágot, hogy ne az ujjatlan ruhámban kelljen vacognom a szabadtéri előadáson… Az a nadrág 40-es méretű, és akkoriban éppen hogy feljött rám – azóta sem hordtam. (Más szabású volt, mint a többi nadrágom, mert akkoriban már 42-es méretet hordtam.) Akkortájt lehettem hetvenhat-hetvennyolc kiló körül.
2005. Télen meghalt édesapám. Ekkoriban hetvenöt és hetvennyolc kiló között mozogtam. Még előtte, ugyanazon év márciusában Moszkvába látogattam; egy tisztítókúrát követően leadtam pár kilót, és a téli zimankóban (meg a huzatos szállodaszobában) alaposan megfáztam, aminek következtében az ott tartózkodásom idején csak erőlevesre, joghurtra és teára vágytam. Hazatértemkor lehettem vagy hetvenhárom kiló, azt hiszem, vagy kevesebb is, mert évekig nem hordott ruhák jöttek fel rám. Az a pont egy negatív (de tulajdonképpen pozitív) csúcs volt a fogyásom történetében. (Persze, mivel drasztikus körülmények hozták, nem sokáig élvezhettem a könnyed életmódot…)
2003. Gödöllőre költöztünk. Ekkor abbamaradt az a kevés mozgás is, ami addig életem része volt (az ír tánc), és a szedentáris életmódomnak köszönhetően jöttek is a kilók. Valahol hetvenkét és hetvenhat kiló között ingadozott a súlyom, de leginkább haladt fölfelé…
2002. Még Budapesten laktunk, és egy ideig eljártam Ronan Morgan ír sztepp iskolájába, heti kétszer. Tippem szerint akkoriban hetvenegynéhány kiló körül voltam, ami már soknak tűnt, főleg a testhez szorított karokkal történő ugrabugrálás közben… éreztem, láttam, hogy nem úgy megy ez, ahogy szeretném. Ugyebár.
2000. Ebben az évben, júliusban találkoztam először a férjemmel. (Akkor még csak barát volt, kedves ismerős.) Emlékszem a nadrágomra, amit hordtam, szép szabású lennadrág volt, szép derékmegoldással. Az a nadrág 40-es, 42-es lehetett, talán inkább 40-es. Emlékeim szerint hetven kiló körül voltam akkor, nagyjából az ideális súlyomnál, bár a mozgás hiánya miatt már akkor is hájpacnik voltak rajtam, ráadásul nem is arányosan oszlottak szét… elsősorban csípőre, combra, fenékre hízom, azóta is.
1998. Az egyetemi éveim alatt megközelítettem a hetven kilót.
1996. Gimnáziumi éveim vége. Valamikor a négy év alatt sikerült hatvanöt kiló körülre lefogynom. (Sok Korpovit kekszet ettem!) Amúgy hatvanöt és hetven kiló között mozoghattam.
1993. Gimnáziumi éveim eleje körül van egy osztályképem. Már akkor, tizenöt-hat évesen kövérnek láttam magam. Én ostoba… A fotó alapján tökéletes voltam. Ha még egyszer olyan vékony lehetnék… Tippem szerint hatvanhárom és hatvanhat kiló körül lehettem. A száznyolcvan centis magasságomhoz ez több, mint ideális. Hiába tudom ezt most, évekkel később, mert akkor sokat küzdöttem, és hiányzott ez a bölcsesség; a tinédzserkort úgy éltem meg, mint a legtöbb lány, küzdöttem komplexusokkal, téves gondolatokkal, elferdült önértékeléssel, szeretethiányos voltam, annak ellenére, hogy a családom mindig nagyon szeretett. Ez pedig azt eredményezte, hogy a szerintem hiányzó szeretetet zsíros kenyérrel és csokival kezdtem pótolni délutánonként, meg este… Ennél a pontnál kezdtem el hízni. Ez nagyon fontos, szerintem. Tudom, miért kezdtem el hízni. Nem vagyok beteg, nem kell túlsúlyosnak lennem. Azt hittem, nem szeretnek, pedig szerettek, és most is szeretnek, egyre többen és egyre jobban. Helyre tettem magamban ezt a gondolatot, tehát a fogyásom útjában semmi sem állhat, csakis a lankadó kitartásom – de most erősnek érzem magam, motiváltnak, és már most egyre jobb nőnek. Ezt nem csak én érzem így, az utcán is érzem, és a férjem pillantásában…
Hát ennyi… most, harmincnégy évesen, egyelőre az öt évvel ezelőtti súlyomat céloztam meg. Pár napja hetvenkilencet nyomtam, ami nekem már hatalmas teljesítmény. Már csak négy kiló kell a hetvenöthöz, és akkor majd elmondhatom, hogy öt évet fiatalodtam…
