Monthly Archives: October 2013

Welcome back colour

1401859_460327800751542_545842436_o 1399698_460293194088336_352769892_o 1399635_460293120755010_1340576859_o 741259_460294337421555_2046447161_o

1415534_460306590753663_1280840288_o 1401208_460324134085242_1498835779_o 1040252_460320654085590_474325060_o 1403740_460333014084354_1095562632_o

903872_460294334088222_1118183227_o 1396956_460313330752989_246730298_o 1398620_460303950753927_845055725_o 823386_460300867420902_1054014352_o

857949_460290994088556_476765288_o 1417791_460327030751619_1449314351_o

Simplify

pieta

The desire to simplify things must be present in everyone. It comes in time, when we realize our lives are finite. Time and again, the image of Michaelangelo’s Rondanini Pieta haunts me. I remember how I admired (I still do) his first Pieta, scuplted in 1499. It must be one of the most famous sculptures in the whole world, and probably one of the most beautiful ones, too. The difference between the two works, sculpted within decades of each other, is striking, as if they had been burn under the chisel of two different artists. And however much I admire and love his Pieta, I know that he was closer to the truth (or finding himself, or God, or call it whatever you want) than ever before, when he sculpted the latter.

Michelangelo_pietà_rondanini Underneath the stunningly smooth and detailed surface of the Pieta, the more truthful and evocative Rondanini Pieta lay dormant for fifteen years. The master of marble took his time, but before he died, he understood something profound. He peeled off the layers of vanity, of greed, of pomp, of riches, or artificiality, and reached the hot-cold core of existence, where resignation struggles with the innate desire to live, where pain mocks peace, and where we are all the same, regardless of our age, gender, or social status. Here there is no divine serenity, no perfection, no pathos, only chunks of rock, faceless death, and lasting strength. Here the Christ supports the grieving Mary, just like Mary holds Christ’s mortal coil.

I, too, want to peel off layers, and simplify things. Clean them up, focus, chop off everything superfluous. And there is so much that is redundant in my life!

My novel, for example, contains paragraphs upon paragraphs of lovely, but superfluous frill. The vanity of a writer (or sculptor, painter, etc.) may lead them to the accolades of beauty for beauty’s sake – which makes us rejoice, but for how long? Until we see it, hear it, or feel it. When it’s out of sight, it’s forgotten. Yes, I love beauty. It’s one of the things that makes life bearable for me. But beauty is a treacherous ideal. Meriel may stare at the world and then try to paint them on her canvas, but eventually, she will have to realize how little all of that is worth. I guess that is one point of my novel, even if that point took seven years to become manifest from underneath all the endless yada yada.

I will get there. I must.

New discovery

Csend, rend

solitude_by_2D2F

A csendben válnak láthatóvá és hallhatóvá bizonyos dolgok. Pontosabban mondva, bizonyos dolgok csakis a csendben manifesztálódnak.

Bizonyos áldozatok meghozatala után több idő jut saját magamra, akivel sosem könnyű farkasszemet néznem. De mivel őt kaptam, kénytelen vagyok jóban lenni vele, ezzel a lénnyel, aki a tömegben elvész és áthasonul, megbújik és kérkedve lép elő, mindezt egyszerre. Most nincs ki elől elbújnom, nincs ki előtt dicsekednem, és mindenre, amihez nekikezdek, csakis nekem kell rábólintanom. Én örülök az apróságoknak, a kis változásoknak, amikért szintén én magam küzdök meg. A magam örömére töltöttem több órát a Photoshopon, és a magam örömére fogok holnap fényképezni. A szombati tornának is az én testem fog örülni, és a jövőbeni fogyás reménye is engem fog boldogítani. Ha majd ismét lesz bátorságom billentyűzetet ragadni, a szavak belőlem fakadnak majd, és az én lelkemet fogják gazdagítani.

Nem szeretnék elzárkózni a világtól, csupán vissza kell találnom önmagamhoz, mert sajnos a külvilág visszajelzése addiktív. Mint a sorozataim. Könnyen befolyásolható vagyok. Mindkét irányba. Előre is, hátra is…

A csendben jobban meghallom a barátok szavát is. Tegnap és ma fontos dolgokat mondtak, illetve írtak nekem. Igazuk van. Hálás vagyok, amiért adnak nekem, mert én most nem tudok, vagy nem akarok adni. Önzőnek érzem magam, befelé akarok fordulni, magam felé. Isten felé, ha úgy tetszik. Ha Isten van, csakis bennem létezhet. Hiszen mindig akkor voltam a legerősebb, amikor magamra támaszkodtam.

A részegségről, két nyelven

TOM HANKS POSES WITH A DRUNK FAN-1284121

Fordítás közben érdekes dolgokra szoktam bukkanni.

A “részeg” szó magyar szinonímái (akinek van még, hozza): ittas, borgőzös, illuminált, spicces, becsípett, kapatos, pityókás, mámoros, kótyagos, elázott, tintás, piás.

Az angol szó megfelelője, “drunk” pedig az alábbi rokonértelmű szavakkal rendelkezik: blue, boiled, bosky, clubbered, cooked, fuddled, groggy, inebriated, intoxicated, laced, lit-up, loaded, lushy, pickled, pie-eyed, pissed, plastered, sloshed, tiddly, tight, tipsy, blitzed out, busted, stoned out, fazed, stoned, tanked, topped, zinked, zoned out, totalled, woozy.

Az angolok vagy rohadtul imádnak inni (de ne feledkezzünk meg a magyar italozás történelmi múltjáról sem), vagy pedig az angol nyelv gazdagsága vitathatatlan. Hozzáteszem, hogy nem ez az első eset, amikor angolul sokkal több szóval tudom ugyanazt kifejezni, csak most éppen ez a példa volt aktuális.

És nem, én még életemben nem voltm részeg, legfeljebb spicces, becsípett, és enyhén mámoros.

(A fotó nemrég járta be a világot. Tom Hanks, aki kétségkívül az egyik legjobb fej a világon, egy lokálban illuminált fiatalemberre bukkant, akinek a mobiltelefonjával elkészíttette ezt a képet. Micsoda élmény lehetett a srácnak erre ébrednie!)

Karácsony

unicef-christmas-charity-cards

Idetévedő barátaimnak üzenném, hogy mostantól EGY ajándékban szeretnék gondolkozni, azaz egy ajándékot fogok adni mindenkinek, és ugyanezt szeretném kérni mindenkitől. Az utóbbi években időnként túlzásokba estem, estünk – vessünk véget ennek, hiszen a Karácsony nem erről szól. Az “egy” ajándék lehet sütemény, vagy saját kézzel készített emléktárgy, vagy bármi – de csak egy legyen.

Megegyeztünk? :)

Példakép?

csend

Volt olyan idő, amikor bizonyos dolgokban élen jártam.

Ma már nincs értelme fűzött gyöngyöt, írott történetet, kötött sálat, horgolt akármit, Photoshopolt képet, fényképet ajándékoznom, mert mindenki felfűzi, megírja, megköti, meghorgolja, megszerkeszti, lefotózza saját magának.

Annyi dícséretet kaptam annak idején – hogy el is hittem: tudok írni, értek a Photoshophoz, szépen fotózok. Egyenesebb lett volna azt mondani, hogy “szép, szép, de én jobban is tudnám”.

Rajta, szabad a gazda. Lehet vinni, lehet csinálni, lehet írni, lehet fotózni. Egyrészt úgysincs bennem igazi tehetség, másrészt meg minek csináljam, ha már a közvetlen körömre sem hatok? A nagyvilágnak nem kellek, de gondoltam, egy szűk, pici körnek talán tudok újat mondani.

Tévedtem.