Monthly Archives: November 2013

Csak

Josh_portrait1

Don’t lead, don’t follow

“Believe me: It is no teaching and no instruction that I give you. On what basis should I presume to teach you? I give you news of the way in this man, but not of your own way. My path is not your path, therefore I cannot teach you. The way is within us, but not in Gods, nor in teachings, nor in laws. Within us is the way, the truth, and the life.
Woe betide those who live by way of examples! Life is not with them. If you live according to an example, you thus live the life of that example, but who should live your life if not yourself? So live yourselves.
The signposts have fallen, unblazed trails lie before us. Do not be greedy to gobble up the fruits of foreign fields. Do you not know that you yourselves are the fertile acre which bears everything that avails you?
Yet who today knows this? Who knows the way to the eternally fruitful climes of the soul? You seek the way through mere appearances, you study books and give ear to all kinds of opinion. What good is all that?
There is only one way and that is your way.
You seek the path? I warn you away from my own. It can also be the wrong way for you.
May each go his own way.
I will be no saviour, no lawgiver, no master teaching unto you. You are no longer little children.
Giving laws, wanting improvements, making things easier, has all become wrong and evil. May each one seek out his own way. The way leads to mutual love in community. Men will come to see and feel the similarity and commonality of their ways.
Laws and teachings held in common compel people to solitude, so that they may escape the pressure of undesirable contact, but solitude makes people hostile and venomous.
Therefore give people dignity and let each of them stand apart, so that each may find his own fellowship and love it.
Power stands against power, contempt against contempt, love against love. Give humanity dignity, and trust that life will find the better way.” (C.G.Jung, The Red Book: Liber Novus, cca. 1913)

“What we are now going to do, therefore, is to learn about ourselves, not according to me or to some analyst or philosopher – because if we learn about ourselves according to someone else, we learn about them, not ourselves – we are going to learn what we actually are. […]
I do not demand your faith; I am not setting myself up as an authority. I have nothing to teach you – no new philosophy, no new system, no new path to reality; there is no path to reality any more than to truth. All authority of any kind, especially in the field of thought and understanding, is the most destructive, evil thing. Leaders destroy the followers and followers destroy the leaders. You have to be your own teacher and your own disciple.” (excerpt of talks by Jiddu Krishnamurti, cca. 1963-1967)

“You’ve got no one to follow and no one will follow you… ain’t that a relief,
That everything and everyone
Must grow in opposition to resistance
And contradiction
This ain’t no time to go to sleep” (Tina Dico No time to sleep, cca. 2007)

Érdemes

…várni, türelemmel, érdemes ülni valami fölött. Pedig a modernkor nagy betegsége: a sietés. Kapkodunk. Mindent azonnal akarunk. Most azonnal, és leginkább erőfeszítés nélkül. Lefogyni? Tizenöt-húsz kilót? Ha nem fél év alatt történik, akkor inkább bele sem kezdünk, pedig ilyen gyors mértékű fogyást nem jól fogad a szervezet (és utána vissza is jönnek a kilók, ebben biztosak lehetünk). Megtanulni valamit? Mondjuk egy nyelvet? Gyorstalpalóban, relaxációs módszerekkel, turbósebességgel, hat hetes intenzív tanfolyamon, ától zéig, lehetőleg nyelvvizsgát is kérünk szépen, merthogy kell a diplomához, munkához, stb. Elsajátítani egy művészi kifejezésmódot? Mondjuk, a rajzolást, vagy a fényképezést? Hát kérem szépen, azonnal kérjük.

Egy regény megírása? Ha az ember leül, simán lekörmöl háromszáz oldalt két hónap alatt. Még olyan megmozdulásokról is hallottam, hogy bizonyos időn belül megadott karakterszámot kell begépelni, most figyeljetek: mindegy, milyen minőségben, csak legyen meg a mennyiség. Azt hiszem, ez az emberek egyik legnagyobb vétke, illetve gyengesége: sietünk. Kapkodunk. Mindenre a türelmetlenség nyomja rá a bélyegét.

Arról jutott eszembe, hogy ne akarjak leadni húsz kilót egy év alatt. Elég tíz is, bőven. A következő tíz ráér jövőre.

És ne akarjam befejezni a regényemet, csak mert lassan második éve írom át. Hiszen minden jó munkához idő kell. Nem baj, ha telnek az évek. Legfeljebb sosem lesz kész – de ha kész lesz, jobb lesz, mint ha összecsapnám.

És ne akarjak azonnal összehozni egy elbeszéléskötetet, csak mert lehet, hogy valaki segíteni tudna kiadásban. Jobban teszem, ha félreteszem a kötet alapötletét, és mondjuk egyesítem egy másik ötlettel, ami egy régebbi (több éve írt) folytatásos fanfic-em gerincét tette ki. Így születnek a jó ötletek. Megvan a második regényem alapja.

Érdemes várni.

Goodbye, Autumn of 2013

1400653_469980026452986_1756518944_o 884979_469981143119541_499933003_o 1397797_469982666452722_1493692070_o 1400774_469970889787233_314224365_o

1397793_469974789786843_383908235_o 741291_469976073120048_2003741589_o 1398414_469980019786320_319761670_o

1415297_469978406453148_1630064296_o 1421234_469971603120495_1530024130_o 1425356_469981309786191_164699843_o

775040_469972949787027_1986733231_o 1421292_469980016452987_453002015_o 904739_469982669786055_279047211_o

1398434_469980649786257_412068129_o 1465730_469981576452831_649017018_o 1402807_469978029786519_1091811258_o

Az írásról

writing1 “De te csak írjál, két kézzel, pazarolva. Ne hallgass reájuk, ízlésükre, tanácsaikra, divatjaikra, parancsszavaikra. Bízd reájuk, hogy vitatkozzanak, meghatározzanak – te csak írjál két kézzel, s adj oda mindent, ne törődj semmi mással. Ne sajnáld a mondattól azt a fél órát, vagy fél napot, ami kell hozzá, hogy egész, igaz, helyénvaló, gazdag s ugyanakkor könyörtelen, mértéktartó és valóságos legyen. Ne sajnáld könyvedtől azt a tíz, vagy húsz évet, ami kell hozzá, hogy az inkubációs idő leteljen, s egy napon, csakugyan írjad, mert nem tudsz többé kitérni előle. Ne sajnáld életed – mit ér, ha nem az írásnak adsz oda mindent, egészséget és boldogságot, mit ér egy vagy száz év múlva, hogy boldog, vagy beteg voltál, ha nem végezted el dolgodat, nem teljesítetted kötelességedet? Mindent adj oda, hallod! – s két kézzel adjad, pazarolva, fenntartás nélkül. Mi lesz akkor, ha mindent odaadtál? Semmi. Csak így lesz jó, mert ez volt a dolgod.” (Márai Sándor Két kézzel)

“Az író ne reméljen a világtól semmit. Minden, amit a világ adhat – pénz, vagyon,elismerés, érdemrend, társadalmi kitüntetés –, visszahat munkájára, lelki egyensúlyára, műve erkölcsi erejére. Az író ne akarjon társadalmi tekintély lenni; pontosan annyit veszít műve erkölcsi súlyából, amilyen mértékben emelkedik a társadalmi megbecsülésben. Az írónak nem lehet semmiféle címe, sem rangja; egyetlen címe, rangja lehet csak, a neve. S egyetlen vagyona a világban, a műve. S ne gyűjtsön pénzt, sem ingó és ingatlan értéktárgyakat; szervezze meg úgy életét, hogy munkájában mentől szabadabb legyen, hogy ne kelljen írnia egyetlen sort sem, amihez nincsen kedve, s csak olyan fizetséget fogadjon el, melyet legjobb hite szerint, megalkuvás, társadalmi vagy divatos szempontokra való tekintet nélkül írott munkája ellenértékének tekinthet. S ne törődjön vele, „tetszik-e”, vagy sem, amit ír – s ne törődjön vele, mi lesz munkájával életében és holta után. Az író maradjon szegény. S ha néha lapáttal szórják utána az aranyat, legyen ereje elfordulni a sikertől. S ha mohó kézzel tűznek mellére ordókat, utasítsa el félkézzel a tolakodókat. Soha ne politizáljon; mindig ítéljen; s természetesen először és legszigorúbban önmaga felett ítéljen. Máskülönben nincsen joga írónak nevezni magát.” (Márai Sándor Az írókról és a világról)