Category Archives: Bölcselkedés

Türelem

A türelem rózsát terem. Lassan járj, tovább élsz. A türelem nem öl, csak a sietség (ezt ma találtam, szomáli mondás). Tegnap torna közben döbbentem rá, hányszor, de hányszor igazolódott be az életemben mindez! read more »

Utoljára, először

Általában ki nem állhatom a reklámokat, de nagyritkán becsúszik egy-egy jól sikerült alkotás, ami vagy a képi világával, vagy egy mondatával felhívja a figyelmemet. De nem a reklámokról szeretnék most beszélni, csak eszembe jutott egy érdekes gondolat, amit egy légitársaságos reklámban hallottam. Ezt a mondatot úgy megjegyeztem, és úgy elgondolkodtatott, hogy időnként felötlik bennem, és eltöprengek a válaszon. A kérdés így hangzik:

Mikor történt utoljára, hogy valamit életedben először csináltál?

Én, aki folyton nyavalygok azon, hogy a változás szelei tépettre borzolják létemet, énnekem tetszik ez a kérdés. És nektek? Ami a válaszomat illeti, per pillanat ezt tudom mondani: pár napja, amikor egy barátnőm felhívott telefonon, egy kézzel kellett vacsorát készítenem, répát pucolnom, fokhagymát (úgy durván negyedóra volt egy cikk fokhagyma lepucolása), darabolni, átpasszírozni, satöbbi. És sikerült 🙂 Amikor letettem a telefont, a kaja már a serpenyőben készült 🙂 (Zárójelben: ma este két hét óta először nem Josh Groban-t hallgatok. Nem is tetszik nagyon… hehe.)

Angyal a karjaimban

Le vagyok bénulva most, pedig majdnem telihold van, és itt motoszkál egy jó sztori a fejemben- nem jönnek a szavak, persze, ennek az is lehet az oka, hogy hosszú évek óta leszek egyedül hosszabb időre. De már beszéltem vele, és minden rendben, és tele vagyok tervekkel, meg tennivalókkal, nem is lesz annyi időm, amennyire szükségem lenne minderre. Fáj a távolság, de mindez olyan relatív. Mi az, hogy közel, és távol?

Adva van két gyönyörűséges férfi, akik az én beteg fejemben egymásra találnak, hogy milyen formában, azt még nem sikerült eldöntenem. Írnám, hiszen ez máskor annyira adja magát: ilyenkor ömlenek belőlem a szavak. Általában, de most megint nem. read more »

Lebegj!

Miért nem tudom megfogalmazni, amit érzek? Gyatra próbálkozás minden, amit szavakba öntök, pedig volt idő (előfordul még időnként), amikor meg voltam győződve arról, hogy nekem írnom kell. Őszinte csodálattal tudok lenni mindenki iránt, aki képes úgy leírni valamit, hogy beleborzongok, és most nem leírásokra gondolok, mert azon a területen kivételesen elfogadhatónak tartom magam- nem, a lényegről beszélek. Az örök igazságokról. Amik életünk alappillérei, amik soha meg nem válaszolható kérdsések alapján ötlenek a fejünkbe. Amik kapcsán úgy érezzük, magasabb rendűek vagyunk az állatoknál. read more »

Félek

Hát, tekintve, hogy pár éjszakája álmodtam egy rémeset (nem emlékszem rá), és utána sokáig nem tudtam elaludni, mert rettegtem a fehér falaktól, amiket megvilágított a hold, rettegtem felkapcsolni a lámpát, mert akkor a szembelévő tükörbe kellett volna néznem, a párom kiment a mosdóba, és féltem az ajtó felé nézni, mert a sötét folyosó látszott mögötte, aztán féltem a mellettem alvó páromra nézni, mert szemvédővel alszik (őt a fény zavarja reggel) és olyan volt, mintha kivájták volna a szemeit- ma pedig sétálni mentünk, este, sötét volt, féltem a fák árnyékaitól, a tenger hullámaitól, mert nem láttam, csak hallottam őket, a távoli emberi alakoktól, a hangoktól, a francba, mindentől féltem- szóval ideje kimondanom, hogy félek a sötétségtől. read more »

Furcsa játékok

A kedvenc fish and chips étkezdénkben, a Papas-ban ültünk (Folkestone-ban található, Anglia legtutibb fish and chips helye, abszolút übertuti, tényleg!), és beszélgettünk. Párom, szokásához híven, mesélt néhány újdonságról, hírről a nagyvilágból, amiket naponta elolvas, számára nem tudok újat mondani, néha kissé idegesítő a dolog… szóval, elmesélte, hogy Ausztriában egy házaspár kettészakadása után a bíróság, az apa tiltakozásai és azon ismételt kijelentései ellen, miszerint az anya mentálisan instabil, a gyermekek kizárólagos felügyeleti jogát a fentemlített anyának ítélte. read more »

Vihar előtti csend

Sok minden jár a fejemben, általában is, de mostanában különösen. A párom hamarosan elmegy, egyedül leszek hosszú heteken át, és ő is, amig láthatjuk egymást, mindezt 13 hónapon keresztül kell végigszenvednünk. Igyekszem másra összpontosítani, de a nap egyre csak közeleg, én meg próbálom lassítani az időt, de persze ilyenkor képtelenség… Mindegy, ez csak egy része annak, ami foglalkoztat. read more »

Csillagpor

Ma reggel, amikor kiléptünk az autóból a munkahelyünk előtt, a méretes szeméttároló szomszédságában mindenféle kiszórt kacatot találtunk. A sok lényegtelen és szemétbevaló limlom közepette a szemem megakadt egy fényképen. Majd még egyen. És még egyen. Régi, kopottas, fekete-fehér, szépiaárnyalatú képek voltak; kislány a parkban, távoli alak, mögötte tenger, családi vacsora. Mind ismeretlen arcok, mégis döbbenten álltam ott, földbe gyökerezett lábbal. read more »

Napoleon és a busmanok

Az egész téma régóta érlelődik bennem, talán azóta, hogy kicsit alaposabban belesüppedtem a belföldi politika mocsarába. Az esti híradóban elhangzott mondatot másnap három csatorna tízféleképpen értelmez; még az is, aki a saját fülével hallja, amit az adott személy mondott, elbizonytalanodik. Kérdem én, ha egy frissen elhangzott nyilatkozat képes ennyire megosztó hatású lenni, és ennyire sokféle és sokrétű véleményt kicsikarni emberekből (és ez csak a politika; gondoljunk bele: két barát eszmecseréjében is előfordulhat olyan, amit az egyik félreért, és évtizedes harag lesz a vége), hogyan van mersze az emberiségnek a történelmet mint megmásíthatatlant tanítani? read more »