Egy hi(he)tetlen(ül szeretnivaló, kedves, bájos, lökött stb.) ügyvéd vicces és megható pálfordulása, útjának keresése (és úgy néz ki, megtalálása), az emberek megsegítésének vágya és megvalósítása, mindez George Michael-lal indító “isteni” látomások hatására.

Vagy egy aneurizmáéra. Merthogy az is van neki a magas homloka és csodálkozó nagy bociszemei alatt. Read the rest of this entry »

Nem szoktam mostanában külön képek kedvéért posztot kreálni, de ez most kivert nálam minden biztosítékot… csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy “HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ”!!!!!

Mi mindent köszönhetek neki…

Azt, hogy elindított az igaz szeretet útján, és azóta is fogja a kezem, bár néha bután ellökném magamtól.

Azt is, hogy megmutatta, létezik kommunikálás érzések és megérzések útján, szavak nélkül, időtől és tértől függetlenül.

És nem utolsósorban azt, hogy megtanultam félelem nélkül élni, hiszen vele önmagam lehetek.

Mindketten tudjuk, hogy én mindig egy lépéssel mögötte fogok járni abban, ami az életben a legfontosabb… szívből köszönöm neki, hogy ezzel együtt is szeret

Boldog Születésnapot, Katám.

Késik az eső, szárad a kert, locsolnom kell. Zsémbesen állok neki, nem fűlik hozzá a fogam, jobb dolgom is volna, lásd torna, írás, mittudomén. Szerencsére új locsolófej került a házhoz, amivel ki tudom ereszteni a slagban felgyülemlő nyomást, és a vízsugár szabadon, erőteljesen spriccel. Read the rest of this entry »

Most jöttem haza “A sötét lovag” című filmről. Alapvetően odavagyok a szuperhős-filmekért (nekem kellenek a hősök, igenis kellenek, punktum), de ez jóval túltesz minden eddigin. Christopher Nolan zseniális rendezésének és az elképesztő színész gárdának köszönhetően ez nem csak egy képregényből inspirált film lett.

De nem filmajánlot akarok most írni, a média úgyis harsog a felmagasztaló kritikáktól. Jogosan, tegyem hozzá. Read the rest of this entry »

Nem merek felpillantani. Tudom, mit gondolnak, érzem lesütött szemhélyaimon haragjuk tüzét. Szinte teljesen üres a szerelvény, helyet foglalok hát a hosszú pad kellős közepén, a lehető legtávolabb a két szélen ülő személytől. Read the rest of this entry »

Adódott néhány szabad órám tegnap egy baráti találkozó és a munkaidő befejezte között, ilyenkor gyorsan átböngészem a budapesti mozik műsorát, és ha valamelyik film akár picit is felkelti érdeklődésemet, beülök rá. (Megvan ennek is a maga varázsa, egyedül ülni az első sorban, vagy másodikban ülni, szinte üres teremben, mint ahogyan tegnap is történt.) Bevallom, Jude Law nevére hamarabb figyeltem fel, mint arra a tényre, hogy a filmet ugyanaz a Kar Wai Wong rendezte, aki a Szerelemre hangolva című varázslatosan finom, érzéki alkotást, majd annak “folytatását”, a 2046-ot (melyet még nem láttam). Read the rest of this entry »

Az átkozott dög csak ugat. Mit ugat: vonyít. Puli, tehát a vérében van a hangoskodás, amikor úgy érzi, hogy veszélyben a területe. Read the rest of this entry »

Előre bocsátom, hogy nem vagyok filmesztéta… sem kritikus… csak egyszerűen imádom a filmeket. Amióta az eszemet tudom. Amióta pedig művészfilmeket fordítok egy filmklub számára (Bálint Ház, Révay utca, Budapest- reklám helye), azóta még különlegesebb lett a kapcsolatom a filmekkel. Read the rest of this entry »

Hihetetlen, de választ kaptam. Igaz a mondás, miszerint aki keres, az talál. Erre persze a materialista felfogásúak rávágják, hogy aki meg akar látni valamit, az meg is látja… Ki hogyan gondolja, nem vitatom egyik hozzáállást sem, kinek melyik látásmód fekszik jobban. Nekem az előbbi. Read the rest of this entry »

Harminc évesen nem fáradhat el az ember, vagy igen? Pedig én most annak érzem magam. Fáradt vagyok, és belefáradtam a változatlanságba. Read the rest of this entry »

A koraesti napsugarak halvány narancsszín fénnyel borították be az ódon templomot, mely már kívülről is szellemlak látszatát keltette. Andrea borzongva figyelte, amint a nap sugarai egyre lejjebb és lejjebb kúsztak a falak moha-szegte kövein. Read the rest of this entry »

~~~

A prédikátor Salamon könyvéből III. 1-8

“Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.”

~~~

Úgy készültem kezdeni ezt a bejegyzést, hogy “ideje hallatnom magamról”… nos, ideje annak is. Read the rest of this entry »

Senki kedvéért. Nem sietek… nem sürget senki… nem hagyom, hogy bárki beleszóljon. Nem engedem, hogy kikövetelje belőlem bárki a folytatást többé: ez az én mesém, jóformán én magam vagyok, aki ezekben a szavakban megszületett, egyfajta önismereti kurzus, kemény pofonokkal, rácsodálkozásokkal, félelmekkel, boldogsággal. Megírom, szépen, ahogy kell, csakis a szívemre hallgatva. Ha sírni fogok a végén, akkor sírni fogok… ha nevetni, akkor nevetni. A kettő úgyis együtt jár… ha őszintén érezzük őket.

Sétálni fogok a tengerparton… ráébredek valakinek a tudatára, ami vagy én vagyok, vagy voltam, vagy leszek… hátha megtanít majd dolgokra, amikre az élet eddig képtelen volt.

Olyan jó írni… csak úgy.

Csakis a magam kedvéért.

Nehezen kezdek bele, habár a szeretetről nem lenne szabad… nos, nem beszélni, mert beszélni igenis kell róla, amellett, hogy gyakorlatba is át kell ültetni… és szintén nem lenne szabad, hogy nehezünkre essen beszélni erről az érzésről, mely nem embertől ered, és mely még ma is összetartja kis világunkat. Talán éppen azért nehéz róla beszélni, mert senki sem tudja pontosan, mit jelent, és azt sem, hogy valóban szeretünk-e bárkit ezen a földön.

Azért is esik most nehezemre beszélni erről, mert meglehet, félre fognak érteni… bár ez mióta zavar engem?

Nem zavar.

Beszélni fogok róla. Read the rest of this entry »

-Üdvözlöm, Andrea –állt fel Romano, amikor Ani-t látta közeledni az asztalához. –Elnézést kell kérnem Josh nevében, az imént hívott egy végeláthatatlan dugó kellős közepéből. Üzeni, hogy amint tud, igyekszik. Read the rest of this entry »

Nem hitte volna, hogy a második emeletre felsétálni valaha is ekkora tehernek bizonyul. Csigaléptekkel haladt felfelé, de még így is túlságosan hamar repítette testvére lakásának ajtaja elé a könyörtelen idő. Read the rest of this entry »

-Gyere, pajtás… most magadra hagylak egy kis ideig, jó? Nem sok kedvem van menni, amikor kint is csatangolhatnánk édeskettesben, de… tudod. A meló az meló. Majd este sétálunk a holdfényben, ígérem. Read the rest of this entry »

Szürkés, színtelen reggelre ébredt a világ. Andrea Moira Ramsey, harminchét éves Los Angeles-i lakos lustán fordult át a hátáról az oldalára, élvezve a kora reggel adta gondtalan perceket, [...] Read the rest of this entry »

Egy pohár tejeskávéval és egy mazsolás muffinnal a kezében komótosan visszasétált az autójához: a Starbuck’s zsúfolásig megtelt, de Ani-nak semmi kedve nem volt étteremet keresgélni. Read the rest of this entry »