Miért voltam rosszkedvű, már nem emlékszem, bizonyára megvolt rá az okom, vagy nem, lényegtelen… ami lényeges, hogy a borongós tájat egyszer csak betöltötte a felbukkanó napfény, megvilágítva a komor viharfelhőket, a rozsdabarna mezőt, az élénkzöld fákat. Olyan sűrű, kékesszürke felhőket ritkán látni, amilyenek akkor befedték az égbolt egészét; szinte hallani lehetett az égi ribillió távoli hangjait, orromban éreztem az eső ajándékát, azt a jellegzetes illatot, szemeim pedig hunyorogva szemlélték az elém táruló látványt. Minden sokkal fényesebb és világosabb lett: mintha egy égi kéz egyetlen gombnyomással felerősítette volna a tájkép kontrasztját, színerősségét, szaturációját. Minden gyönyörű lett, szinte békés, a sötét felhők jelenléte dacára-

Akkor és ott villant át tudatomon az örök igazság: a fény csak akkor él, ha sötétséget világíthat meg…

Vajon meddig bírja az esernyő?

(Loptam… köszönöm annak, aki készítette.)
****************
(Stole it… thank you, whoever took the original and then tweaked it.)

The letter lay unopened on his night-stand where he had put it a week before. He had gone to bed that night with a turmoil in his heart he was shocked to experience at the sight of a mere envelope in which hid a few words from her, with all probability words of apology and regret, or a token of her continual friendship in the shape of ink on paper. Read the rest of this entry »

Össze kellene szedni a gondolataimat… mit is láttam, mit is kaptam Prágában… de nagyon nem megy. Pedig most kell… nem máskor. Leírni, míg friss az élmény, míg arcomat égeti a magány vádló pillantása, míg még érzem a fájdalmat, az enyémet, a kelletlen alázatot, az övét, a birtoklási vágy kemény akaratát, mindenkiét… Read the rest of this entry »

I could go on and on and on about why, when and how I came to know this guy, why his voice fascinated, soothed, inspired me (and keeps doing so), but instead, I’ll just say,

Happy 27th Birthday, Josh!

Mennyi mindent ősszeírhatnék arról, miért, mikor és hogyan bukkantam erre a fickóra (illetve ő rám), és hogy a hangja miként hatott rám, nyugtatott, illetve ihletett meg (és teszi mindezt azóta is), de ehelyett csak annyit mondok,

Boldog 27ik Születésnapot, Josh!

Hihetetlennek tűnik, hogy pontosan egy éve hallottam Josh-t először énekelni… Azért emlékezem meg errő az évfordulóról, mert sosem fogom elfelejteni azt a napot, pontosabban éjszakát… több változás állt be az életembe emiatt a hol angyali, hol ördögi férfi miatt, mint azelőtt bárki vagy bármi miatt.
Köszönök neked mindent, Josh!!!

It seems incredible that it’s been exactly one year since I first heard Josh Groban sing. I’m remembering this strange anniversary because it was a memorable moment, one I’ll never forget, one that triggered more things in my life than anything else before it.
Thank you for everything, Josh!

Adding this chapter here, just in case. I wish to keep the entire story thread on the message board, and I am not risking its life because of this- this- thudalicious little chappie. Not too harmful, but who knows. With this story, I like to play it safe…

Enjoy!

Chapter 31

She awoke in the night, disturbed by strange dreams of longing and solitude. She was chased, or she was screaming without a sound in the middle of an endless desert, or sitting on the seaside all alone. Each time, she felt her heart drum in her ears and her lungs contract in panic, and each time, she turned to see him asleep by her side. Read the rest of this entry »

Imádom ezt a képet…
I love this picture!

Ok, lehiggad, elfogadja, kész, nem nyavalyog. Nem kaphatok meg mindent az életben, a fenébe is!!! Olyan kurva jó dolgom van, hogy tartsam a szám és adjak hálát naponta, mindenkinek!
Majd látom máskor… két év múlva mondjuk. Végtére is, Tori-nak hat évébe telt idemászni hozzám

Általában ki nem állhatom a reklámokat, de nagyritkán becsúszik egy-egy jól sikerült alkotás, ami vagy a képi világával, vagy egy mondatával felhívja a figyelmemet. De nem a reklámokról szeretnék most beszélni, csak eszembe jutott egy érdekes gondolat, amit egy légitársaságos reklámban hallottam. Ezt a mondatot úgy megjegyeztem, és úgy elgondolkodtatott, hogy időnként felötlik bennem, és eltöprengek a válaszon. A kérdés így hangzik:

Mikor történt utoljára, hogy valamit életedben először csináltál?

Én, aki folyton nyavalygok azon, hogy a változás szelei tépettre borzolják létemet, énnekem tetszik ez a kérdés. És nektek? Ami a válaszomat illeti, per pillanat ezt tudom mondani: pár napja, amikor egy barátnőm felhívott telefonon, egy kézzel kellett vacsorát készítenem, répát pucolnom, fokhagymát (úgy durván negyedóra volt egy cikk fokhagyma lepucolása), darabolni, átpasszírozni, satöbbi. És sikerült Amikor letettem a telefont, a kaja már a serpenyőben készült (Zárójelben: ma este két hét óta először nem Josh Groban-t hallgatok. Nem is tetszik nagyon… hehe.)

Starry
starry night
paint your palette blue and grey

look out on a summer’s day
with eyes that know the
darkness in my soul.
Shadows on the hills
sketch the trees and the daffodils

catch the breeze and the winter chills

in colors on the snowy linen land.
And now I understand what you tried to say to me

how you suffered for your sanity
how you tried to set them free.
They would not listen
they did not know how

perhaps they’ll listen now.

Starry
starry night
flaming flo’rs that brightly blaze

swirling clouds in violet haze reflect in
Vincent’s eyes of China blue.
Colors changing hue
morning fields of amber grain

weathered faces lined in pain
are soothed beneath the artist’s
loving hand.
And now I understand what you tried to say to me

how you suffered for your sanity
how you tried to set them free.
perhaps they’ll listen now.

For they could not love you
but still your love was true

and when no hope was left in sight on that starry
starry night.
You took your life
as lovers often do;
But I could have told you
Vincent
this world was never
meant for one
as beautiful as you.

Starry
starry night
portraits hung in empty halls

frameless heads on nameless walls
with eyes
that watch the world and can’t forget.
Like the stranger that you’ve met

the ragged men in ragged clothes

the silver thorn of bloddy rose
lie crushed and broken
on the virgin snow.
And now I think I know what you tried to say to me

how you suffered for your sanity

how you tried to set them free.
They would not listen
they’re not
list’ning still
perhaps they never will.

Is it a coincidence that I am translating Paul Cox’s Vincent- The life and death of Vincent Van Gogh for next Tuesday, and I heard this absolutely beautiful song, written by Don Mc Lean, sung by Josh, for the first time? Mr Mc Lean, thank you for your words…

Vincent, sung by Josh Groban