Nagyon fájt ezt megírni, de nagyon kellett. Fáj, mert nem tehetek róla, de érzem, hogy igaz- különben miért éreztem ugyanezt már hetekkel ezelőtt is? Csak remélem, hogy képzelgés az egész, ostoba írói kitaláció- de ha nem-

A zuhanás

Ahogyan énekelt, áhitattal hallgatták őt. Arcukat beragyogta a lemenő nap sárga fénye, kezeik egymásba kapaszkodtak, ők maguk pedig szorosan egymás mellett tömörültek, akár a parányi és jelentéktelen bárányok a pásztoruk hiányában. Soha ilyen szépet nem hallottak még, és óvatos örömkönnyek csordultak le orcáikon, ahogy hangja elérte a makulátlan szenvedély legmagasabb csúcsait. Volt, aki lehunyt pillái mögött Őt látta visszatükröződni a sötét pupillákban; mások a régen elvesztett gyermekeiket, apáikat, férjeiket és szeretőiket vélték felfedezni szemei tükrében, és sírva a boldogságtól kinyújtották kezeiket, hogy ismét találkozhassanak elveszettnek hitt szeretteikkel. Read the rest of this entry »

Le vagyok bénulva most, pedig majdnem telihold van, és itt motoszkál egy jó sztori a fejemben- nem jönnek a szavak, persze, ennek az is lehet az oka, hogy hosszú évek óta leszek egyedül hosszabb időre. De már beszéltem vele, és minden rendben, és tele vagyok tervekkel, meg tennivalókkal, nem is lesz annyi időm, amennyire szükségem lenne minderre. Fáj a távolság, de mindez olyan relatív. Mi az, hogy közel, és távol?

Adva van két gyönyörűséges férfi, akik az én beteg fejemben egymásra találnak, hogy milyen formában, azt még nem sikerült eldöntenem. Írnám, hiszen ez máskor annyira adja magát: ilyenkor ömlenek belőlem a szavak. Általában, de most megint nem. Read the rest of this entry »