Tag Archives: Monsieur Ripois

Régen feledett angyalomról

Valamilyen indíttatásból ma megnyitottam a Google képkeresőt, körülnéztem, mi újság Gérard Philipe fényképek tekintetében. Néhány éve, amikor elindítottam a www.gerardphilipe.com-ot, az interneten nem volt túl sok fénykép, ritkaságszámba ment minden fotó a francia színészóriásról. Ehhez képest manapság, ha havonta képeket keresek, mindig találok valami újdonságot. Ma is tucatnyi, ha nem több olyan fotót láttam, amit eddig sosem, és az egyik kép elvezetett egy kanadai úr blogjára, aki írt egy ajánlót a “Monsieur Ripois” c. filmhez, mely filmhez ezúton hozzá is tudtam jutni! Ez a film azóta izgatja a fantáziámat, hogy komolyabban elkezdtem foglalkozni Gérard karrierjével, ugyanis DVD-n még nem adták ki, külföldi televíziós csatornákat pedig nem fogok, olyat, amin ezt leadhatnák. A film alapjául szolgáló könyvet, egy kanadai klasszikus író egyik regényét évekkel ezelőtt megvettem, el is olvastam. Egy gerinctelen, gyenge jellemű nőcsábász alakja bontakozott ki előttem a történetben, olyasvalakié, aki minden útjába kerülő nőt kihasznál saját boldogulása érdekében. De míg a “Veszedelmes viszonyok” (a híres episztoláris regény, mely számos feldolgozást megélt már számos műfajban) végső soron pozitívan végződik olyan szempontból, hogy a központi figurát, a hirhedt Valmont-t utóléri végzete egy szívét rabul ejtő asszony személyében, addig a “Monsieur Ripois et le Némézis” nem szolgál megváltással, hősünk a bukás szélén, sőt közvetlenül utána is sértetlen egóval folytatja a nők utáni hajszáját. Bizonyára van több is a regényben, de nem akarok irodalmi elemzésbe belemenni, egyetemi éveim alatt bőven eleget kaptam belőle, ma már inkább csak olvasok és átérzek.

Ma, végre, több, mint tíz év kutatás és vágyakozás után láthattam a filmet, melyben Gérard Philipe ismét szívtelen nőcsábászt alakít. (Időrendben természetesen Valmont szerepét öltötte magára később, ha pontosak akarunk lenni, ama film a színész halála után egy évvel került a mozikba.) Azt kell mondanom, megérte várakozni a filmre, tartalmas mozi egy bukott emberről és annak kicsinyes vágyairól. Sajnos képtelen voltam Andrét gyűlölni, de még megvetni sem tudtam, esetleg sajnálni. Annyira esendő és gyenge volt a nők karjaiban, hogy ha nem imádnám amúgy is Gérard Philipe-et, ezzel a filmmel biztosan belopta volna magát a szívembe. Ahogy ölelte szeretőit, és ahogyan ők kapaszkodtak őbelé az jutott eszembe, Istenem, vajon tudatában voltak annak, hogy micsoda kincset szorongatnak a karjaikban?! Milyen szerencsés, áldott keblek, melyeken Gérard feje megpihent, áldott ajkak, melyeket ajkai csókoltak, áldott testek és lelkek melyeket Gérard jelenléte megérintett. Néhány éve valaki azt az ötletet adta nekem, hogy lépjek kapcsolatba Jeanne Moreau-val, a szintén méltán híres, csodálatos francia színésznővel, akivel a “Veszedelmes viszonyok”-ban Gérard játszott, és kérdezzek partneréről… Nem hiszem, hogy illene ilyesmivel zaklatnom egy elfoglalt művésznőt, pedig… most, hogy nézem az életrajzát látom, hogy ő is Vízöntő, mint én… Szívesen kérdezném Gérard-ról, de nincs bennem bátorság. A színész lányához sem mertem odamenni öt éve Cannes-ban, ahova egy Gérard-ról készült kiállításra utaztunk ki, én és kedvesem. Számomra Gérard olyan szinten jelenti a szakrálist, hogy bizonyára nagymértékben tévedek, és bizonyára haragudna is rám Gégé, hiszen világéletében az egyszerűt kereste, a magánélet csendjét, a családi boldogságot, az önmegvalósítás nemes szépségeit, a munkásosztály megsegítését. Nem volt angyal, ember volt, aki harcolt a maga módján, megvívta a maga csatáit, sosem emelte ki magát a tömegből, mindig mások tették piedesztálra. Kénytelenek voltak, hiszen Gérard egyenes kapocs volt a földi és az égi szférák között. Ma is az. Elég egy filmjét megtekinteni, elég ránézni egy fényképére. Ha nem kisfiús, ellenállhatatlan nevetését ereszti bele a világba, akkor szomorkás, a végtelenbe pillantó és a végtelent magában hordozó szeme inspirál. Minden egy millió emberre egy ilyen arc és egy ilyen lélek jut, és ez az egy arc és lélek Gérard Philipe-hez tartozott a huszadik század első felében.

Akik őt élőben láthatták színpadon játszani isteni csodának lehettek szemtanúi, mint ahogyan azt olvasom cikkekben, megemlékezésekben, rajongók, tisztelők által írt darabokban. Milyen sokan írnak róla! És milyen jó, hogy így tesznek! Ha ők nem lennének, én sem ismerhetném őt úgy, ahogyan lassan, de biztosan kezdem megismerni.

Emlékszem arra, amikor a Magyar televízió sorozatban leadta több filmjét: “A Montparnasse szerelmesei”, “Az Ördög szépsége”, “Az éjszaka szépei”, “Vörös és fekete” (szentséges Istenem, ahogy Julien Sorelt játszotta!), “Tulipános Fanfan”, “Veszedelmes viszonyok”. Tizenhárom éves lehettem, vagy annyi se. A szomorú sorsú, síró pillantású Modigliani szerepében örökre magához láncolt. Mai napig az az egyik legkedvesebb filmem vele. Néhány évre rá elkapott a vágy, hogy többet megtudjak róla, több filmjét lássam, és elkezdtem gyűjteni: filmeket, könyveket, fotókat. A neki szentelt honlap szép próbálkozásnak indult, rengeteget dolgoztam vele, nagyon sok látogatót vonzott és vonz a mai napig, noha abbahagytam az építését és karbantartását is. Azt hiszem, talán hamarosan ismét napirendre tűzöm a honlappal való foglalkozást…

Mert Gérard Philipe megérdemli, hogy emlékezzünk rá. Hogy beszéljünk róla, hogy megosszuk iránta érzett csodálatunkat, szeretetünket. Hogy elmeséljük valakinek, melyik szerepe hatott meg bennünket leginkább, hogy milyen embernek képzeljük őt. Hogy elmondjuk egymásnak, mit álmodtunk róla. (Egyszer, egyetlenegyszer vele álmodtam, a testi valóságában. Reszketve ért az ébredés.) Hogy gyönyörködjünk belső szépségében, ami külsejére is kisugárzott.

Tizenegy napon belül lesz halálának az ötvenkettedik évfordulója. Rá kilenc napra pedig, ötvenkét éve, betöltötte volna a harminchetedik életévét…

Lehet, hogy néha háttérbe szorul angyalom, mert az élet annyi mindent rak a tányéromra… Időről időre azonban meghallom szárnyai suhogását, visszatekintek reá, szemem majd belevakul a fénybe, mely belőle árad felém és mellyel, ha magamba szívom, nagyon sokáig képes működni a lelkem. A szépség ilyen mértékű földi megnyilvánulása csakis a mennyei szépség emlékét testesítheti meg. Az angyalszárnyak mögött rejlő ember pedig talán örökre rejtély marad nem csak nekem, hanem az egész világnak, de így van ez jól. Gégé is így akarta volna.