Tag Archives: Művészet

A művészet gyógyító ereje

(Nem szokásom más bloggerektől “lopni”, de ebben az írásban sok pontban “hazataláltam”, ezért az eredeti bejegyzés tulajdonosának engedelmével áthoztam ide részleteiben. A teljes írás Balogh Péter blogján olvasható, itt: Balogh Péter blogja)

~~~~~
Mily kedves az ember fülének néhány dallam, mely „megpendíti a lélek húrjait”. Szép ez a magyar kifejezés, utal a zene lényegére és a folyamatra egyaránt: el kell jutnia a lélekhez és aktivizálnia lelkünket. Mikor a legmélyebben rejtőző valóságunk aktívvá válik, jól érezzük magunkat, létrejön a harmonikus állapot, ami maga a boldogság. read more »

Üzenet

A Mester, akit leginkább a Sixtus-i kápolna freskójáról, Dávid monumentális szobráról, a fájdalmasan szépséges, végletekig kidolgozott Piétá-járól ismernek, élete legvégén befejezetlenül hagyta azt a művét, melyen tizenkét év munka után is látszik a bizonytalanság, a gyötrődés, a kétely. A Mester, akinek aprólékossága vlt a védjegye, aki az emberi test minden kis zugát, ráncát, a múlékony húsra boruló ruha minden sóhaját kifaragta a gigászi márványtömbökből, a Mester élete végén megtagadta addigi munkásságát, hogy egyetlen gyötrő gondolatot fejezzen ki a korábban oly nagyra tartott szépség teljes mértékű mellőzésével.

Hogyan jut el egy, már életében is elismert, világraszóló művész a siker csúcsától az önmegtagadásig? Miként csupaszítja le önnön fellengzős, esztétikailag káprázatos stílusát egy olyan alkotás kedvéért, melynek tartalma, bár hasonló egy korábban (1499-ben) kifaragottéhoz, az egyszerű forma hatására teljes mértékben eltér elődjéétől? A Piéta mai napig emberek millióinak jelent közös zarándoklati pontot; fél évszázaddal később Michelangelo létrehozta azt a szobrot, mely a Krisztus alakjára boruló Máriát ábrázolja, és mely a durva vonalak és a díszítések teljes hiányának segítségével a művész múlandóságát és ébredező spiritualitását volt hívatott kifejezni.

Ő meglátta az üzenet fontosságát, és hajlandó volt levetni magáról minden sallangot, minden cicomát annak érdekében, hogy kifejezhesse azt. Vajon én eljutok-e életem végéig oda, ahova ez a szeretetéhes, dölyfös ember a művészet magányában töltött évek múlva eljutott?

Közöny

Megyek az aluljáróban, este kilenc előtt, sietek a hévemhez, örülök a nap végének, a jól sikerült filmelőadásnak, a telihold éltető hatásainak, amikor meglátok egy szempárt. Egykedvű nemtörődömséggel szemléli az aluljáró mocskos padlóját, melyet járókelők tízezrei érintenek nap, mint nap. Elhullajtott szemét, nincstelenek, akik utolsó kis féltve őrzött tulajdontárgyaikat árulják a megélhetésért, és közönyösen elhaladó, hazafelé igyekvő lakosok teszik ki a színhely díszletét. Ezt látja az egykedvűnek ható szempár. Az arc többi része a falnak támaszkodó emberi alak felhúzott, khaki-zöld nadrágba bújtatott térdei mögött rejtőzik. read more »