Tag Archives: Whitesnake

Whitesnake… egy korszak lezárása

Bocsánatot kérek az olvasótól, ha Whitesnake lemezajánlóra számított. Múlt héten olvastam, hogy a legendás rockerek Budapestre látogatnak; nosza, gondoltam, nekem látnom kell egyszer őket, hallanom kell David Coverdale ősrobbanásszerű hangját, mely még mindig zúz. Le is töltöttem az új lemezt, a Forevermore-t, hogy a júliusi buli előtt kicsit bemelegítsek. Remekül indult a korong, igazán minőségi zene, ütős dallamok, gitár, dob, minden a helyén, Coverdale úr hangja pedig továbbra is érzéki. Gondoltam, két-három nóta után valami másról is szó lesz, mint a szerelem. Tévedtem, az egész lemez arról szól, amiről régen is zenéltek; a hatalmas slágerek óta semmit sem változott a banda, már ami a mondanivalót illeti. Zeneileg ott vannak a szeren a mai napig, bár nem vagyok már szakértője a műfajnak, hiszen majdnem tíz éve eltávolodtam az egész dallamos rockvilágtól. Persze, vannak kortárs zenekarok, akik nagyon bejönnek, Nickelback, Fall Out Boy, Anberlin… meg még mások is. De a rock világa elvesztette a vonzerejét, amikor egy bizonyos szerelmi túlfűtött állapotomon, ugye, túlléptem… az a világ véget ért egy bizonyos két órás kívánságműsorral, melynek minden dalát én kértem. Szépen búcsúztunk egymástól, ő meg én, ki-ki folytatta útját, én a párommal folytattam, ő meg… nem tudom, mi van vele, remélem boldog, bármit is csinál.

Egy szó, mint száz, a Whitesnake lemez csalódás volt, vagyis… nem, rosszul fogalmazom, hiszen nem csalódtam. Zeneileg a toppon vannak. Tartalmilag találtam a dalokban kivetnivalót; még csak nem is kivetnivalót, hanem… Az az igazság, hogy fejlődéstörténetem mostani fejezete szerint számomra azok a dalok nem mondanak az égvilágon semmit. Ez nem azt jelenti, hogy rossz és üres zene, csupán csak én léptem túl azon a szinten. Tíz éve még borzongtam volna… Ma már kikapcsolok mindent, amitől nem lúdbőrözöm. A Whitesnake helyébe lépett Brett Dennen, Ryan Adams, Gillian Welch, Josh Groban, James Blunt. Minden, aminek van üzenete, aminek a zeneisége és mondanivalója otthonra lel bennem, és melyben én is otthonra lelek. Hej, micsoda zenék vannak az “Eli Stone” c. sorozatban… micsoda üzenetek, bölcsességek…

Még nem döntöttem el, elmegyek-e a Whitesnake koncertre. Talán a régi slágerek kedvéért kellene. Here I go again, Is this love, Fool for your lovin’… huhú, na, MOST van lúdbőr, bőven. Nosztalgiázni egyet… bár az sosem vezet semmi jóra. Az emlékeket gyakran zúzza szét a realitás, amikor görcsösen kapaszkodunk valamibe, fel akarjuk idézni, múltidézni vágyunk… Minden esetre, ha elmegyek rá, ha nem, egy korszak végérvényesen lezárult.

Isten veled.