Edvard Munch 1963-tól 1944-ig élt, mondhatni, nem is keveset. Kristiániában nőtt fel (bárcsak meghagyták volna ezt a nevet Oslo helyett!), korán veszítette el édesanyját, majd kedvenc nővérét. Az asszony halála után édesapjuk nevelte Edvard-ot és négy testvérét (két fiú és két lány), folyamatosan rettegésben tartva őket: ha a bűn útjára lépnek, örök kárhozat lesz jutalmuk. Talán az utókor hálás lehet Christian Munch-nak, aki ennyire nem keresztényi szeretettel formálta az emberiség egyik legcsodálatosabb festőjének személyiségét.
Stilisztikailag Munch-ra a posztimpresszionisták voltak hatással (Van Gogh, Gauguin, Cézanne, Seurat, Toulouse-Lautrec), ám tematikáját tekintve szimbolistának mondható; lelkiállapotot festett meg, és nem a valóságot. Saját állítása szerint az impresszionizmus nem illett művészetére, hiszen olyan helyzetekre összpontosított, melyekben túlcsordultak az érzelmek, feszült pillanatokat hozva létre.
Festményeiben a szereplők mintha színházi darabban játszanának; mindegyik külön pszichológiai dimenziót testesít meg, ezért Munch férfi és női alakjak inkább szimbolisták, mint realisták. 1892-ben megrendezett kiállítása nyomán keletkezett botrányhangulat miatt a kiállítást egy hét múlva bezárták Berlin-ben. Itt találkozott számos nemzetközi művésszel, többek között a svéd drámaíróval, August Strindberg-gel.
Munch fotográfiával, litográfiával és fametszetekkel is foglalkozott. 1908-ban bevonult Dr Daniel Jacobsen klinikájára, mivel mentális állapota súlyosbodott; 1909-ben tért vissza Norvégiába, és ezt követően érdeklődését a természet felé fordította, képei színesebbek és kevésbé pesszimisták lettek. (Feleannyira sem volt érdekesek…)
Az 1930-as és 40-es években a nemzeti szocialisták “degenerált művészetnek” titulálták a festményeit; ez mélyen megbántotta Munch-ot, hiszen második hazájának tekintette Németországot. Nyolcvanadik születésnapja után húnyt el, és Oslo városára 1000 festményt, 15400 nyomatot, 4500 rajzot és akvarellt, illetve 6 szobrot hagyott. Ezek nagy része a Toyen-i Munch Múzeumban vannak kiállítva.
Eddigi legszebb művészeti élményemként tartom számon a bécsi Munch kiállítást; ha belegondolok, hogy őt is egy fordítandó filmem alapján ismertem meg… Nagyon közel áll hozzám, most kiváltképp. (Csak remélem, hogy nem leszek bipoláris.) A kedvenceim a Vámpír, a Csók, a Kétségbeesés.
