Alla luce del sole (VI.)

“Érzem, sírni volna most jó…”

VI.

-Most már áruld el, kivel randizol –állt meg Tim az ajtóban. A busz alig engedett be fényt, de Josh így szerette: a félhomály nyugtatóan hatott rá a sok fellépés után, ahol fények világítottak a szemébe. Éppen felvette a pulóverét és megigazította az alatta lévő inget. Bizonytalanul nézett a tükörbe; válaszolni akart Tim-nek, de mit mondhatott volna? Egy nyomorékkal? Hiába is mondaná, mennyire klassz nő… és azt is bizonygathatná napestig, hogy nem randiról van szó. A legtöbb ember szemében a fogyatékos személyekre aggatott címke oly nagy, hogy semmi más nem látszik ki belőlük. Josh nem érezte felkészültnek magát, hogy egy korlátolt, érzéketlen fickóval eszmecserét folytasson Anne-ről, így hát megfordult, ránézett, és a könnyű utat választotta.

-Á, csak egy ismerős. Rám köszönt a koncert után, még a közép suliból ismerem. Ha nemet mondok, ki tudja, mit gondolt volna rólam…

-És mit terjesztett volna –bólogatott Tim. –Bölcs döntés, kiskomám. Remélem, legalább jó bőr.

-Igen, az, nem mintha számítana –túrt bele a hajába Josh. –Hulla vagyok, citrom, nyista. Pihennem kéne, de ezt még megejtem. Na, ide azzal a címmel.

-A tizenötödiken van, a sarkon. Azt mondják, tuti élő zene szól minden este, és a kaja mindent überel.

Josh bólintott és a zsebébe nyomta a cetlit. Mobilját elrakta, személyit, pénzt, és a kabátját felemelve az ágyról kilépett a szürke estébe.

~~~

Közel volt a szálloda is, az étterem is- persze, külön utasításba adta Tim-nek, hogy közeli helyet találjon nekik. Nem volt kedve taxiba ülni, gyalog indult el hát a forgalmas sugárúton. Kabátja belső zsebében lapult a nő mobilszáma, és a szálloda címe, amit Janice kifulladva nyomott a kezébe azelőtt való este, egy „ha komolyan gondolod” megjegyzéssel.

Komolyan gondolta, nem is értette még, mennyire. Egyet tudott: meg akarta ismerni Anne-t, többet akart tudni róla, beszélgetni akart vele. Hogy miért, arra nem talált még épkézláb választ, de szinte folyamatosan kutatott a lelkében, miközben próbált őszintének lenni önmagával. Hiszen kettejük kapcsolata… ha lehet annak nevezni… sosem lehet tartós. Mit akar hát? Csevegni? Szamaritánusként fellépni? Mit vár Anne-től, saját magától, ettől az egésztől?

Lehajtott fejjel sétált, nem azért, mert inkognitóban akart maradni, hanem mert lehúzták a gondolatok; csak a járdaszegélyt követte szemével, és időnként pillantott fel, hogy megérkezett-e már. Aláírt néhány sebtében odanyújtott papírdarabot, mosolyokat osztott, és a következő pillanatban el is felejtette őket. Mindig kedves volt a rajongókkal, a legfárasztóbb előadása után is, de most képtelen volt másra is gondolni Anne-en kívül.

~~~

Anne hangosan dobogó szívvel ült a nappaliban és nézte a szállodaszoba ajtaját. Helen csendben téblábolt a konyhában, Janice pedig éppen Mike-kal beszélt Helen szobájában. Anne érezte, hogy a torka teljesen kiszáradt, és rettenetesen félt. Attól, hogy Joshua nem jön el, és attól még jobban, hogy eljön. Mi fog történni, ha belép azon az ajtón? Belép az életébe, kitörölhetetlenül beléivódik a férfi, minden olyan aspektussal, amik meghatároznak egy emberi életet. Érezni fogja az illatát, látni fogja a szemében az érzéseket, hallani fogja a hangjában a bizonytalanságot és az akaratot, tapintani fogja bőrén az élet melegét. Látni fogja, ahogy eszik, ahogy nevet, ahogy felemeli a poharát, ahogy kérdőn néz rá, ahogy mosolyog, ahogy megértően válaszol, meg fogja tudni, mire gondol, mit gondol róla, miért akart vele találkozni, miért tette a koncerten, amit tett, mitől fél, minek örül, kit szeret a legjobban, mit nem képes elviselni. Torkát a sírás szorongatta, ahogy eszébe jutott Matthew, kapcsolatuk első heteiben. Milyen lelkesen kérdezett tőle, és milyen jó volt hallgatni a válaszait is; megismerni valakit, aki apránként bontakozik ki az ember előtt, és lassan, nagyon lassan nyitja ki lelkének szirmait a másik irányába- csodálatos dolog, életet adó, boldogságot nyújtó. És aztán rájönni, hogy ő, csak ő az, akit az ember számára a sors rendelhetett, mert nála jobban senki sem szeretheti az embert. Anne letörölte a két könnycseppet, ami gyors egymásutánban csordult le két arcán. A tökéletes boldogság már megadatott neki, mit akar még? Mit kaphat még, ami csodálatosabb lenne, mint ami már régen az övé?

Kopogtak. Janice mint egy kecskebéka ugrott ki a szobából és miután félőrültként mutogatott az ajtóra, odapattant Anne-hez, suttogva megkérdezve:

-Minden oké? Nyithatom? Vécén voltál? A hajad…? Igen, tökéletes.

-Janice! –kiáltott rá Anne, suttogva. –Könyörgöm…!

-Oké, oké! –suttogta tele a szobát a lány, majd az ajtóhoz perdült, és egy teátrális meghajlás után kinyitotta az ajtót. –Á, Josh. Szia. Mizu? –kérdezte lazán, harsányan rágózva. Annyira elszántan próbálta hozni a közvetlen formáját, hogy Anne-nek nevethetnékje támadt, és kacagó szemekkel nézett Joshua-ra, aki előbb Janice-ra, majd Anne-re mosolygott.

-Hahó.

-Szia –közölte ismét Janice, majd bezárta utána az ajtót. –Anne, most hívott Mike. Kocsival jön értem, szobára visz, ha! –mondta, romantikusan hátracsapva a haját. –Majd jelentkezem, oké? Legyetek jók, fiúk-lányok!

Anne a kezébe temette arcát, és csak nevetni tudott. Amikor Janice-nek már híre-hamva sem volt (nagyjából három másodperc múlva) hálásan gondolt a lányra, aki bohókás természetével akarva-akaratlanul megtörte a kezdeti zavart. Joshua vigyorogva állt az ajtóban, majd néhány lépést tett a nő felé, kissé tétovázva.

-No, most, hogy ezt megbeszéltük, mehetünk? –nézett kérdőn a nőre.

-Igen. Hideg van kint…?

-Hűvösnek mondanám. Ez a ruha… nagyon csinos –mondta Josh zavartan, mert addig a pillanatig nem is vette észre, milyen nőiesen öltözteti Anne-t a bokáját eltakaró, vállát szabadon hagyó, derekára rásimuló, sötét bordó ruha. A nő válla tökéletesen gömbölyödött a ruha felett, ahogyan keble a lágy anyag alatt. Josh zavartan nyelt egyet, mert ráeszmélt, mit is akart mondani: -Szóval, igen, csini ruha, de fázni fogsz benne.

-Veszek rá kabátot –kacsintott rá Anne. A férfi bókja ösztönösnek tűnt, tehát őszintének, és neki ez elég is volt… milyen rég mondták neki, hogy csinos. Janice-szel közösen választották ki a ruhát, és Anne kivételesen örült, hogy hagyta magát rábeszélni; az eredeti választása, az unalmas, drapp nadrágkosztüm talán jobban passzolt volna a férfi öltözékéhez, de ő most kifejezetten élvezte, hogy nőnek érezhette magát. –Te sem panaszkodhatsz, Joshua –nézett rá elismerően. –Istenien áll neked az ing és a pulcsi… -és hozzá a hajad, akarta hozzátenni; szerencsére, csak akarta. Ajkába harapott és kezébe vette a kabátját. –Mehetünk.

~~~

A Heavenly adott a nevére, és valóban mennyei hangulatot igyekezett varázsolni vendégei számára a lágy, homályosan megvilágított, diszkréten elválasztott, többnyire kétszemélyes fülkéivel. Fátylak, függönyök, pasztellszínű lámpások, és lágy jazz a háttérben, egy különösen könnyed kezű zongoristával és bársonyos hangú énekesnővel. Anne körülnézett, és azonnal elvarázsolta a hely; szinte el is felejtette, hogy a jelenlévő személyek mindegyikével szemben hátrányban van. Mosolyogva nézett Joshua-ra, aki őt nézte, és szemében mosoly bujkált.

-Ez nagyon klassz, Joshua. Hogy bukkantál rá?

-Titok –kacsintott rá Josh. –Igyunk valamit.

-Rendben- nyitotta ki az itallapot Anne. Olvasgatta az italneveket, de nem látta a betűket, mert rádöbbent, kivel ül egy asztalnál. Letette az itallapot és rákönyökölve az asztalra, Josh-ra nézett.

A férfi visszanézett rá, várta, hogy megszólaljon, és amikor nem tette, követte a nő mozdulatát és ő is rákönyökölt az asztalra. Komolyan nézett Anne szemébe, de nem sokáig bírta, ahogy Anne sem. Mindkettejükből kibuggyant a nevetés- de a tettetett lazaság mögött félelmek húzódtak mindkét részről. Mindketten féltek kérdéseket feltenni, mert egyikük sem merte magához édesgetni a másikat. Mi van, ha visszavonhatatlanul belém szeret? És ha én szeretek belé? Mi van, ha magamhoz láncolom? És ha belém szeret, hogyan leszek képes hordozni ezt a terhet?

-Annyira szép vagy, Joshua –mondta Anne. Nem érdekelte, hogy ilyet nem szokás mondani, és az sem, hogy hülyét csinál magából. Titokban abban is reménykedett, hátha gyorsan lejáratja magát, akkor legalább gyorsan lezajlik a színjáték, és ki-ki megy tovább a maga útján. –Gondolom, sokan mondták már neked, de hihetetlenül szép szemed van –tette hozzá. –Ne haragudj, hogy ilyeneket mondok, de nem bírok betelni veled –nevette el magát.

Josh mosolygott és állta a nő pillantását. Furcsamód nem feszélyezte Anne viselkedése; sokan, nagyon sokan találták őt vonzónak, de egy idő után már nem tudta elhinni. Hiszen azok a nők csak a hírességet látták benne, a hírességek pedig óhatatlanul vonzóknak tűnnek az átlagemberek számára, ezt a leckét hamar megtanulta. A sok autogramkérő és sikoltozó rajongó között nem sok olyan akadt, aki emberi lényként szólt hozzá…

-Köszönöm, Anne. Jólesik hallani –mondta halkan. Vert a szíve, hangosabban, mint elvárta volna; nőtt benne a feszültség, a kérdések tolultak az ajkaira, de elharapta őket, mert nem tudta, mit kérdezhet meg, és mit nem.

Anne lehajtotta a fejét egy pillanatra, majd ismét ránézett; pillantása komoly volt és nagyon őszinte.

-Figyelj, Joshua. Nem akarom, hogy durvának gondolj… de képtelen vagyok erre a bájcsevegésre. –Nagyot sóhajtott és az ajkába harapott. –Ez… ez az egész olyan számomra, akár egy álom. Bárki részéről hízelgő lenne rám nézve, hogy hajlandó időt tölteni velem, de hogy te… hogy te itt vagy, ez…

A férfi szótlanul nézte Anne-t, akinek szemmel láthatólag nehezére esett minden szó. Szerette volna, ha órák távlatából tekinthetne vissza ezekre az esetlen pillanatokra, de tudta, hogy nagyon fontosak, így hát várt.

-Nem tudom, miért vagy most itt –folytatta a nő, összekulcsolva a kezét az asztalon. A francba, remeg a kezem, hülye ötlet volt, futott át az agyán, és már emelte volna az asztalról, de Josh keze a csuklójára kapcsolódott. Anne nem tudta, elhúzza-e a kezét, vagy ne, kérdezzen, vagy ne, de szerencséjére a férfi megtörte helyette a csendet.

-Én sem tudom… de itt vagyok –nézett rá, miközben kezei közé fogta Anne bizonytalan ujjait. –Ne is kérdezz, mert fogalmam sincs… arról sem, mit érzek, arról sem, miért figyeltem fel rád, arról sem, mit gondolok… erről, rólad, rólam. Rólunk.

Anne fájdalmasan nyelt, és csak Joshua kezét nézte, amint az ő kezére kulcsolódik. A férfi ujjainak védelme alatt melegben és biztonságban érezte magát, de tudta, hogy ez az érzés nem tarthat sokáig.

-Rólunk- ez a szó nem létezik az én szótáramban –mondta halkan. –Te fiatal, egészséges, sikeres ember vagy. Én… magamra hagyott nyomorék. Kolonc bárki nyakán. Bárcsak évekkel ezelőtt-

-Választottak italt? –jött a váratlan kérdés a szellemként felbukkanó pincér szájából.

Josh meglepődve nézett fel, és elengedte Anne kezét.

Anne intett, hogy nem kér semmit, majd meggondolta magát és kért egy Martini-t. Miután Josh odaadta a két itallapot a pincérnek, aki hasonlóan észrevétlenül távozott, ahogyan érkezett, a nőhöz fordult.

-Szeretném tudni, mi történt veled –mondta halkan.

Anne ránézett, és fátyolos szemeken keresztül látta csak a férfi gyönyörű arcát. Lelkében felszakadtak a gátak, és az emlékek süvítve tódultak előre a múlt szorításából. Tudta, hogy ha belefog élettörténetébe, nem lesz visszaút. Fájdalmas véget jósolt, mindkettejüknek- de hiszen ő akarta; önző módon érezte, ennyit megérdemel még az élettől- hogy egy angyal karjaiban lehessen még kis ideig- ennyit mindenki megérdemel. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, és miután letörölte a könnyeit, vett egy mély lélegzetet.

~~~

Csendesen teltek a percek a két lélek félénk összeölelkezése alatt; lassan cseréltek gazdát a szavak és gondolatok, kérdések és válaszok, megértett és rettegett igazságok. Anne beletörődve nyújtotta a férfinak legféltettebb titkait; megkönnyebbülés volt megosztani valakivel azokat a gondolatokat, amiket hosszú éveken át senkivel sem közölt. Most döbbent csak rá, mekkora teher egy ember számára a magány, az egyedül elviselt fájdalom, a kitartóan menetelő idő, amikor az ember csak egyet akar: a múltat visszakapni.

Josh elfelejtette, hol van, és azt is, mennyi az idő. A nő élete keserédesen bontakozott ki előtte, és már nem is tudta, milyen ember volt, mielőtt megismerte Anne-t. Úgy érezte, bármit elmondhat a nőnek, aki megértően és kedvesen fogadta minden szavát. A kettejük között gyorsan kialakult bizalom könnyed volt és természetes, mint két gesztenyefa egymáshoz való ragaszkodása. Anne azóta tudta, hogy nem tud létezni Joshua nélkül, amióta először hallotta énekelni; Joshua pedig csak azt érezte, hogy minden a helyén van a világában. Végtelen nyugalom és megelégedés vette körül; mint a nyári zápor után leereszkedő pára, olyan finom volt a lelkét betöltő érzés, amit sem megmagyarázni, sem leírni nem tudott volna.

~~~

Anne eltöprengve nézte a félhomályban táncoló párokat az üresen hagyott területen. Mögöttük lágyan imbolygott a teltkarcsú, kreolbőrű énekesnő, és a hangja álmosítóan töltötte be a teret. A férfi a mosdóban volt, Anne pedig nehéz szívvel, de megkönnyebbült lélekkel ízlelgette az újdonság édes ízét: egy egészséges, gyönyörű, érzékeny, kedves férfivel tölti el az idejét egy elegáns étteremben. Elméje képtelen lett volna ennél többet befogadni, ezért nem volt hajlandó a jövőre gondolni.

Josh lassan lépkedett az asztal felé, és közben Anne-t nézte, a nő szépséges arcát; az a fájdalmas vágyakozás ült rajta, melyre sosem lehet beteljesedés a válasz. Amikor az asztalhoz ért, a nő még mindig nem vette észre, annyira belemélyedt gondolataiba. Josh halkan, szinte félve szólította meg:

-Akarsz táncolni?

Anne riadtan nézett rá, azon túl pedig megrökönyödve, majd szomorúan mosolyogva.

-Tudod jól, hogy…

-Válaszolj –mondta Josh határozottabban.

Anne könnyekkel a szemében nézett rá, és a férfi szíve majd megszakadt. Nem várta meg a szavakat, mert úgyis tudta, mit érez a nő. Odalépett hozzá, lassan kihúzta a tolószékét az asztal mellől. A táncoló párok közelébe tolta a széket, majd Anne elé lépve, lehajolt hozzá és a fülébe súgta:

-Kapaszkodj.

Anne karjai a férfi nyaka köré fonódtak, a férfi pedig a derekánál fogva felemelte őt a székből. Most is olyan pehelykönnyűnek tűnt a nő, mint amikor átemelte őt a székbe. Két karjával erősen tartotta a nő törékeny derekát, és érezte, ahogy Anne szorosan kapaszkodik a nyakába. A nő élettelen lábai az övéit súrolták, ezért Josh kicsit feljebb emelte őt, nehogy a lábára lépjen. Anne szeme könnyes volt, de pillantásában több volt a szeretet és a hála, mint amennyit Josh életében kapott. Ahogy lassan táncoltatta Anne-t, a tökéletesség érzete fájdalmasan feszítette a lelkét; arcaik majdnem összeértek, lélegzetük egybefonódott, könnyeik egybefolytak.

A többi pár, és az asztalnál ülők mind némán figyelték őket; a látványra mindenki emlékezett még hosszú évtizedek után is, és értékes kincsként őrizték a két fiatal félénk táncának emlékét. Joshua és Anne nem értették, hogy kerültek oda, de a kérdések, akármennyire is szerettek volna érvényesülni, feledésbe merültek, mint ahogy ködbe veszett a félelem és bizonytalanság is. Első, félénk csókjukra a Heavenly-ben megállt az élet, csak a zongora lágy akkordjai és az énekesnő búgó hangja szálltak gyengéd egyetértésben a nyugodt, békés éjszakában.

(folyt köv)

7 Comments

  1. Kata
    Posted March 23, 2007 at 7:46 pm | Permalink

    ……….elolvastam…………..

  2. Csil
    Posted March 23, 2007 at 8:03 pm | Permalink

    Én még sajna nem jutottam el idáig, de mostmár megvárom, míg befejezed, egyben úgyis jobban szeretem olvasni!:)

  3. Nola
    Posted March 24, 2007 at 1:27 am | Permalink

    Ez a történet egyre szebb!
    Hú de kíváncsi vagyok már a végére!:)

  4. Eszter82
    Posted March 24, 2007 at 6:20 pm | Permalink

    ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ :))))))))))

  5. Posted March 25, 2007 at 12:14 am | Permalink

    🙂 örülök hogy mindenkinek elment a beszédkészsége, miután elolvasta 😀 ez lehet egyfajta bók is hihi

  6. ilus
    Posted September 30, 2008 at 6:56 pm | Permalink

    BASSZIKULI…………….. GYÖNYÖRŰ

  7. Krisz
    Posted October 1, 2008 at 6:29 am | Permalink

    Örülök hogy tetszett… ez a rész is rendesen kiborított annak idején…
    De még a következőt nem is olvastad…!
    Francba utána meg már nincs meg magyarul… fordítanom kéne! *agyal*

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*