Monthly Archives: March 2007

Vidámka*

*plagizálok, Katám találta ki, de megtetszett 😉

Szóval, vidámka. 🙂 Egy hete ilyenkor átbőgtem a teljes napot, úgy éreztem, vége a világnak. Talán vége is, egy kicsit. De még itt vagyok, és mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta.

Visszafizette az ebay-es eladó a pénzt arra a lemezre, amiről kiderült, hogy nem a nekem kellő változat, rendes volt.

Itt a tavasz, érzem a levegőben, ragyog, illatozik, kacag, kecsegtet. Napfény nélkül halott lennék, szó szerint, nekem lételemem a fény, a melegség, a derűlátás. Érzem, tele az élet lehetőségekkel- erről szól a tavasz, nem? read more »

Alla luce del sole

(szóval ez lett volna az egyrészes, de mégsem egyrészes lesz, úgy tűnik)

I.

-Fáradt vagy?

-Egy kicsit. Nem baj. Már csak… húsz koncert. Fejen állva is kibírom- vigyorgott a fiatal férfi, ingét begombolva. Tim bólintott, és magára hagyta az énekest az utolsó percekre, mint általában. Josh-nak szükségesek voltak ezek a percek. Nem imádkozott, nem fohászkodott semmilyen látható vagy láthatatlan hatalomhoz, de szüksége volt egy kis időre ahhoz, hogy a belőle szerteáradó gondolatokat, energiákat összegyűjtse, és később átadhassa a közönségnek. Lélektelenül nem tudott énekelni, és nem is akart.

A rakoncátlan hajat megfésülni fölösleges lett volna, így csak beletúrt a kezével. Nadrág, ing rendben, minden más rendben, torka várakozó állapotban, szíve hangosan dobog, mint általában. Austin, Texas, egyik kedvenc városa. Nem létezik még egy olyan tisztaszívű, őszinte, az örömöt és bánatot ilyen lelkendezve felvállaló nép, mint a texasiak. Még akkor is vele énekeltek, ha a legtöbbjüknek a hang felénél levegőt kellett venniük. Hálájuk minden alkalommal meghatotta a férfit, aki most is türelmetlenül várta, hogy átadhassa magát nekik.

-Harminc másodperc, Josh.

-Megyek, Tim.

Mély levegő, hunyorít, kontaktlencse a helyén, ing begombolva, oké. Rajta. read more »

ARGH

Hogy a fene essen belé!!! Miért vagyunk ennyire távol mindentől? Tele van a hócipőm azzal, hogy senki sem tolja Budapestig a seggét. Mindig nekünk kell elmászni. El tudnék menni Oslo-ba megnézni JG-t élőben, nem is olyan drága, de Vilinek el kéne jönnie Helsinki-ből, az is pénzbe kerül, és nem hinném, hogy nagyon élvezné a dolgot, bár mindig mindent megtesz értem, én viszont nem akarom, hogy halálra unja magát… Tíz perc alatt felröppentem a fellegekbe, hogy láthatom élőben, és most ólomként koppanok a földön, mert mégsem. Sokba kerül, 3 napért, két óráért, lehet, hogy csalódás lenne… És már nincsenek jegyek az első sorokba.

Eh. 🙁

És a vadonatúj termoszom is csöpög. Csak mert nem a 10 ezer forintosat vettem meg?!

Izé

Veszélyes dolog a fürdőkád, ha egyedül van az ember, ha kettedmagával. Ma egyedül voltam, de olyasmi jutott eszembe, hogy tüstént le is szögeztem magamban: beteg vagyok. Egészen, száz százalékosan biztos, hogy beteg aggyal születtem, vagy pedig, időközben elmászott a szürkeállományom, és a sok művészfilm hatására olyasmik jutnak eszembe, amik garantáltan kivernék a biztosítékot, talán még Katánál is.

Hát, ezek után le kell ellenőriznem ezt a tényt 😀 igen, sztori lesz belőle, rövid, egyrészes, izé.

Utoljára, először

Általában ki nem állhatom a reklámokat, de nagyritkán becsúszik egy-egy jól sikerült alkotás, ami vagy a képi világával, vagy egy mondatával felhívja a figyelmemet. De nem a reklámokról szeretnék most beszélni, csak eszembe jutott egy érdekes gondolat, amit egy légitársaságos reklámban hallottam. Ezt a mondatot úgy megjegyeztem, és úgy elgondolkodtatott, hogy időnként felötlik bennem, és eltöprengek a válaszon. A kérdés így hangzik:

Mikor történt utoljára, hogy valamit életedben először csináltál?

Én, aki folyton nyavalygok azon, hogy a változás szelei tépettre borzolják létemet, énnekem tetszik ez a kérdés. És nektek? Ami a válaszomat illeti, per pillanat ezt tudom mondani: pár napja, amikor egy barátnőm felhívott telefonon, egy kézzel kellett vacsorát készítenem, répát pucolnom, fokhagymát (úgy durván negyedóra volt egy cikk fokhagyma lepucolása), darabolni, átpasszírozni, satöbbi. És sikerült 🙂 Amikor letettem a telefont, a kaja már a serpenyőben készült 🙂 (Zárójelben: ma este két hét óta először nem Josh Groban-t hallgatok. Nem is tetszik nagyon… hehe.)

Változások

josh_5_sm.jpg

josh_5.jpg

Hát igen. Kicsit le voltam maradva még tegnap. Azt hittem, én naív, hogy egy szende kisfiúval van dolgom… Ha. Két évvel később, az arc is más, a hang is, a mozgás, a beszéd. Minden. Kicserélték volna? Vagy éppen szerelmes volt? Járkál, szintin játszik, dobol, kikezd a nőkkel (eh, világos, hogy felvilágosította egy hölgy, vagy kettő, vagy több, időközben, hogy hékás, kicsi fiú, elképesztő vonzerőd van, ölöd a nőket, vedd észre!), nevet, ugrál, előad. Mindenesetre, kicsit félek a mostani koncertfelvételektől, ezek után… Egy biztos: jól áll neki az angyal, jól áll neki a férfi is… és mindkettőt egyformán szeretem.

Vincent…

Dear Theo,

You were right. It’s so good to be home. To live in peace for a time. Once again, thanks to you, life seems precious to me. Something to be valued and loved. Once again I’m working. You know how for years, whenever I saw anything that moved me, I felt the need to draw it. To get it down on paper, no matter how crudely. Now, for the first time, I’ve begun to wonder, could this be the way for me? A man or a woman at work. Some furrows in a plowed field. A bit of sand, sea, or sky. These are subjects so difficult, and at the same time, so beautiful that it’s worth spending one’s whole life trying to capture the poetry that’s hidden in them.

How many times have I had the same feeling? Seeing a crumpled face, or a lonely glance, or a happy embrace, a beautiful scenery, a breathtakingly brave little flower amidst the cement-jungle. I keep having the feeling that I need to write these down, I have to, and when I don’t succeed, I feel depressed and useless. Hell, do I want to raise myself to the genius of Vincent Van Gogh? No, no. I know my place in this world, and it is not anywhere near this lonely character. But I find it terribly sad and wonderful that he had the same thoughts as I.

Just as he, I want to be useful. But I don’t know how.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Drága Theo, igazad volt. Nagyon jó itthon lenni. Békében élni egy darabig. Az élet, hála neked, ismét értékes lett számomra. Értékelem és szeretem. Ismét dolgozom. Tudod, hogy évekig, ha megláttam valamit, ami megérintett, a szükségét éreztem, hogy lefessem. Hogy papírra vessem, bármilyen durva vonásokkal. Most először kérdezem meg magamtól, vajon ez a nekem kijelölt út? Egy munkás vagy munkásasszony. Egy lyuk a lekaszált mezőn. Egy kevéske homok, tenger, vagy égbolt. Ezek olyan nehéz témák, és mégis oly csodálatosak, hogy megéri egy életen át próbálkozni azzal, hogy megtaláljuk a bennük rejlő költészetet.

Úristen, hányszor éltem meg ezt az érzést? Hgy muszáj leírnom valamit, különben megbolondulok. Egy-egy szomorú arcot, vagy szenvedő pillantást, vagy boldog ölelést. Festői tájakat, aprócska szépségeket, melyek naponta körülvesznek bennünket. Persze, legtöbbször tök fölöslegesen próbálkozom, mert csak elszúrom saját magamnak is az élményt, és ilyenkor magamba zuhanok és fölöslegesnek érzem magam. Ó, eszemben sincs a Vincent Van Gogh nev zsenihez hasonlítani magam: tudom, hol a helyem a világban, és a közelében sem vagyok ennek a magányos és szomorú alaknak. De ijesztőnek és egyben csodálatosnak találom, hogy ő is megélte ugyanazt, amit én.

A Nap szerelmese című amerikai filmet fordítom, és egyre közelebb érzem magamhoz ezt a Vincent nevű ürgét. A hónap végére pedig az ő leveleiből felolvasott szöveget kaptam, egy dokumentumfilmet, ami előre látom, gyönyörű lesz. És pont tegnap hallottam azt a csodálatosan szép dalt, aminek a szövege könnyekig hatott, róla.

Ahogy ő is, én is hasznos akarok lenni. De nem tudom, hogyan.

Angyal a karjaimban

Le vagyok bénulva most, pedig majdnem telihold van, és itt motoszkál egy jó sztori a fejemben- nem jönnek a szavak, persze, ennek az is lehet az oka, hogy hosszú évek óta leszek egyedül hosszabb időre. De már beszéltem vele, és minden rendben, és tele vagyok tervekkel, meg tennivalókkal, nem is lesz annyi időm, amennyire szükségem lenne minderre. Fáj a távolság, de mindez olyan relatív. Mi az, hogy közel, és távol?

Adva van két gyönyörűséges férfi, akik az én beteg fejemben egymásra találnak, hogy milyen formában, azt még nem sikerült eldöntenem. Írnám, hiszen ez máskor annyira adja magát: ilyenkor ömlenek belőlem a szavak. Általában, de most megint nem. read more »

Vincent (Don McLean)

Starry
starry night
paint your palette blue and grey

look out on a summer’s day
with eyes that know the
darkness in my soul.
Shadows on the hills
sketch the trees and the daffodils

catch the breeze and the winter chills

in colors on the snowy linen land.
And now I understand what you tried to say to me

how you suffered for your sanity
how you tried to set them free.
They would not listen
they did not know how

perhaps they’ll listen now.

Starry
starry night
flaming flo’rs that brightly blaze

swirling clouds in violet haze reflect in
Vincent’s eyes of China blue.
Colors changing hue
morning fields of amber grain

weathered faces lined in pain
are soothed beneath the artist’s
loving hand.
And now I understand what you tried to say to me

how you suffered for your sanity
how you tried to set them free.
perhaps they’ll listen now.

For they could not love you
but still your love was true

and when no hope was left in sight on that starry
starry night.
You took your life
as lovers often do;
But I could have told you
Vincent
this world was never
meant for one
as beautiful as you.

Starry
starry night
portraits hung in empty halls

frameless heads on nameless walls
with eyes
that watch the world and can’t forget.
Like the stranger that you’ve met

the ragged men in ragged clothes

the silver thorn of bloddy rose
lie crushed and broken
on the virgin snow.
And now I think I know what you tried to say to me

how you suffered for your sanity

how you tried to set them free.
They would not listen
they’re not
list’ning still
perhaps they never will.

Is it a coincidence that I am translating Paul Cox’s Vincent- The life and death of Vincent Van Gogh for next Tuesday, and I heard this absolutely beautiful song, written by Don Mc Lean, sung by Josh, for the first time? Mr Mc Lean, thank you for your words…

Vincent, sung by Josh Groban

Joshua-Jesus-Jézus

It seems that my weird visions of this Josh person flying around with gilded wings and a huge aura around him might lead to some actual historical speculations LOL. Apparently the name Joshua means “Jehovah is our salvation”, and the name Jesus is derived from it as well. Quite many webpages list the two names as belonging to the same person. Also, they say that Jesus would not have listened to this name, because he was called Joshua Ben Adam. Interesting, huh? Joshua was also the leader of the Israelites after Moses. He has his own book in the Holy Biblee. 🙂

Anyway, it is one of my favourite male names, it used to be long before this… this singer person stepped into my life. So there, love. 🙂

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tegnap lefekvéskor a párom felteszi a kérdést: “Miféle név az, hogy Josh?” Mondom neki, “hát a Joshua beceneve, tudod, a bibliai alaké”. (Utána mást is kérdezett, az nem publikus…)

Szóval, utánanéztem ennek a névnek. Előljáróban annyit, hogy régen olvastam egy regényt, aminek a főhősét hívták így, és beleszerettem a névbe… Nemrég pedig láttam egy nagyon szép filmet, ez volt a címe: Joshua, és a Jézus-történet modernkori átirata volt. Igazán szép és megható film, mélyen megmaradt bennem.

És akkor konkrétan megnéztem, hogy a Bibliában ki volt ő. Ő volt az, aki Mózes után vezette a zsidó népet, nevének jelentése pedig “Jahve a megmentő”. A Jézus név is ebből a névből ered… Egyes források szerint a történelmi Jézust úgy hívták, Joshua Ben Adam. Más állítások szerint ha Názáretben ráköszönt volna valaki a Megváltóra, a Joshua névre hallgatott volna csak. Rengeteg internetes weblap említi a két nevet, mint ugyanazon személyhez tartozókat. Érdekes, nem?

Persze, a név csak angolul gyönyörűséges, dallamos és nemes hangzású: magyarul Józsué… Ennek a bibliai figurának külön könyve is van, Mózes V. könyve után található.

Na, amitől lehidaltam- az Egyesült Államokban az így elnevezett fiúk és férfiak nem máskor, mint szeptember 1-jén ülik névnapjukat.

Ez a két személy mostantól végérvényesen eggyéforrva lesz csak jelen a gondolataimban…