Monthly Archives: April 2007

Porszem

Már akkor sejtettem, hogy ki fog merülni szegény, amikor láttam, hogy majdnem egy hónappal meghoszabbították a turnéját. Hét hónap koncertezés. A tizenkettőből. Mindeközben rengeteg kisebb fellépés, kötelező pofavizit, a szokásos, ami “elvárható” egy fiatal énekes sztártól. Ha nem lenne ott a családja, a kedves, normális felfogású, szerető szülei, és az öccse, meg a valószínűleg nagyon jó barátai, már régen elveszett ember lenne. Ekkora siker ilyen kis idő leforgása alatt bárkit tönkretesz, az alkohol és kábítószer mámor-menedékébe taszít. Az ilyen mértékű rajongást, ami őt most körülveszi az Államokban (és lassan máshol is) épkézláb ember legyen, aki képes feldolgozni sérülés nélkül. Imádják, szeretik, egyre többet várnak tőle, követik, donganak körülötte, hiszen tehetsége és rendkívüli közvetlensége miatt ellenállhatatlan. Mindig kedves, mindig van egy jó szava mindenkihez, viccelődik, és nem szállt el magától. Egyelőre nem. Valószínűleg nem is fog már, mert biztos alapokat kapott Jack-től és Lindy-től, és most naponta áldhatja a fennvalót, hogy ilyen szülők gyermeke lehet! Csakhogy…

Még nincs május, és már fáradt… látni a képeken, és tegnap az American Idol-ban (az amerikai Megasztár) azt mondják, érces volt a hangja. Hát hogy is képzelték, hogy képes végicsinálni hét hónapnyi koncertezést, ilyen beleéléssel, szenvedéllyel? Ha pedig visszavesz, akkor azt mondják majd, már nem is érdekli az éneklés. Tudtam én, hogy jobb lett volna megmaradnia angyalnak… de az angyalok a földre vágynak, emberek karjaiba. Leszállt közénk, a fájdalom és gyönyör világába, és ki tudja, mi lesz vele itt? Ha nem tudnak rá eléggé vigyázni? Olyan kevés ideje van itt, ugye nem lehet, hogy… ugye nem?!

Enigma dala, a The return to innocence (Vissza az ártatlansághoz) megy éppen most a rádióban. Miért pont ez? Miért pont most? Ki üzen és mit? Miért nekem? Hisz nem tehetek semmit. Semmit.

josh_3_sm.jpg

Brown

josh_30_sm.jpg

josh_30.jpg

josh_32_sm.jpg

josh_32.jpg

Boldogság…?

Az egyik internetes fórumon olvasgattam ma, hogy ki merre for utazni hamarosan… London, Törökország, Tibet… És vártam a szokásos érzést, ami ilyenkor el szokott fogni: Istenem, milyen jó nekik, mennek világot látni, egy ismeretlen helyre…! Ám ez az érzés most egyáltalán nem él bennem; átgondoltam, mely országokba, helyekre szerettem volna mindig is eljutni, vagyis, felsorakoztattam kedvenc célpontjaimat: Kanada, Toszkána, Skócia, Írország, Montana állam, USA, Szentpétervár… read more »

Avatar

Been needing this for some time now. I look quite pretty, I must say 😀
Jó régóta kellett már egy avatar… tök szép vagyok itt 😀

avatar_me.jpg

Jesu, joy of Man’s desiring…

josh_31_sm.jpg

josh_31.jpg

A szépségről

Ma délelőtt Werner Herzog Khala Chakra (Wheel of time- Időkerék) című 2003-as dokumentumfilmjét fordítgattam. A film teljes egészében Tibetben készült, Bodh Gaya közelében, mely falu arról ismeretes, hogy Siddhartha Gautama itt lelt rá a megvilágosodásra, és lett belőle az, akit később Buddha-ként ismertek. Ebben a faluban két-három évenként kerül sor az úgynevezett khala chakra beavatási szertartásra, mely során homokból mandalát építenek, imádkoznak, földre borulnak, keresik a megvilágosodást Buddha nyomdokain. És Herzog-nak sikerült mindezt filmre venni. Beszél a Dalai Lámával, aki megmondom őszintén, iszonyú jófej embernek tűnik. Megkérdi tőle Herzog, szerinte mi lenne egy ideális világ, mire a Dalai Láma azt mondja, szeretet, együttérzés, megbocsátás kell, kisebb hézag a gazdagok és szegények között, nagyobb mértékű fejlődés, és az, hogy az ember mindenkit a felebarátjának tekintsen. Azt is kérdezi tőle Herzog, vajon tényleg ez a hely lenne-e az univerzum központja, mire a Láma azt feleli, hogy a világegyetem központja mindenkinek az, ahol ő éppen van, vagyis mi magunk, az egyén, Herzog esetében tehát ő maga. Herzog nevet, és megjegyzi, hogy ez nagyon megnyugtató, de nem fogja elárulni a feleségének. read more »

Pizza, románc, Voice of America

Eddigi életem során összesen három pizzát sütöttem. A harmadikat nemrég, pár hónapja, tisztességes lett a tésztája is, a feltét is. A másodikat sok-sok évvel ezelőtt; annak a tésztája “szalonnásra” sikeredett, a feltét volt csak ehető, azt le is kapartuk a barátnőmmel, és elfogyasztottuk. Az első… az első azt hiszem, ha jól számolok utána, nyolc éve sült ki a Práter utcai sütőnkben, egy augusztusni forró napon. (Kis adalék: az erdélyi nyaralásunkat, melyen résztvett két bátyám és a két feleség is, ehhez az egy naphoz kellett igazítani; ragaszkodtam hozzá, hogy aznap otthon lehessek. Már nem emlékszem, mi volt ennyire égetően sürgős, hiszen születésnap nem lehetett, se enyém, se övé, névnap sem, valami a műsorral lehetett kapcsolatban…) Csinos, virágmintás kétrészes ruhát vettem fel, térdig érő szoknyával (kb akkor volt rajtam utoljára ilyen szoknya), spagettipántos felsővel, mindehhez vajszínű nyári kalapot (kalapot is utoljára akkor vettem fel, de talán az volt az első alkalom is- méghozzá a sógornőm esküvői kalapját- bizony). Előzőleg kértem a Pizza Hut-osoktól egy pizza-dobozt, azt kifestettem, kidekoráltam. És a gőzölgő pizzával elmentem a Bródy Sándor utcába, ahol leadtam a dobozt a portánál, azzal, hogy adja át egy bizonyos személynek, aki az épületben dolgozott aznap este is, mint minden szerdán. Jelzem, az illető személy elmondásai alapján a pizza tökéletes lett. Ez volt hát életem első és talán utolsó igazán jól sikerült pizzája. read more »

Not much…

…is happening these days… time flies, or lingers, it’s basically all the same; I do the same things; I see the same people…

Is spring really here? I can see it and hear it all around me… but I can’t feel it.

I think a bout of loneliness is coming… I have been euphoric for quite some time now. It was bound to end. Everything always ends… We set our hearts on something, we get it, then we leave it behind… and we go for the next things to keep us high. High is everyone’s favourite mood, ain’t it? To really feel, to experience, to understand, to virtually go through something, if it was never meant to be actually lived.

My better half is far from me… and going home to an empty flat is the most heartbreaking experience anyone who has had their soulmate by their side for years has to go through. I cheat on solitude by filling the silence with an angel’s voice; the blanks I see before me I fill with colours and shapes and things that will never happen; the lack of human touch I try to balance with people somewhere far, people I have never seen or met, and will probably never do so; I miss my better half, as I can only see with one eye, I can only breathe with one lung, and my legs only take me halfway to where I want to be.

Oh, the places I’ve been to these past weeks… I have soared on borrowed wings, and I have touched the heavens. Now I think it is time to give the wings back. Not that I want to. But this is how it works… and I can be grateful I receive them once in a while. Most people never feel what I feel. Thank you, my protective angels, thank you, Whoever, Whatever, Wherever- living or not- existant or divined.

I hope I can still take a few sips of this wine… I need to stay inebriated, otherwise hell awaits me.

Sig

josh_sig.jpg