Alla luce del sole (VII.)

Álmokból születtünk, egész életünk álmok tarka szőttese. Sok színű fonálból szövődik, mint a mese…

~~~

A csendben karcolva érték egymást a féltett és rettegett szó-vázak; nem mondhatták ki őket, nem lehetett- de talán szavak nélkül mindig is könnyebb volt egyik embernek megérteni a másikat. Súlyos parfüm- és cigarettafüst terjengett a liftben; az érzék-csábítók alatt megtörten ült a nő, és bizonytalanság vette körül a férfit. Josh nézte a nő selymes, hosszú haját, ami körülölelte a vékony, törékeny vállakat. A csend leple alatt fájdalmasan hatott rá minden egyes lélegzetvétel, mellyel közelebb kerültek az elkerülhetetlenhez. Szerette volna, ha nem így alakulnak az események, de élete végéig bánta volna, ha nem a szívére hallgat aznap este a csillagos ég alatt.

A vastag padlószőnyegbe belesüppedtek a kerekek, ahogy a tolószék puhán haladt előre. Hosszú volt a folyosó, nagyon hosszú- de mégis túl hamar értek az ajtóhoz. Anne keze hátranyúlt a válla fölött, és találkozott a férfiéval. Joshua ujjai melegen és gyengéden érintették meg az övéit, és a nő érezte a férfi leheletét a nyakán, amikor az lehajolt hozzá és lágy csókot nyomott az arcára.

Anne nem tudta, mit tesz; azt sem, hogyan teheti, és honnan veszi a bátorságot, hogy fájdalmat okozzon Joshua-nak. Némán szedte elő a kulcsot, nyitotta ki az ajtót, majd irányította be tolószékét az előtéren keresztül a szobába. Helen már mocorgott is a szobájában, és néhány pillanaton belül ott állt előttük, pizsamában, kócos hajjal, álmosan, de tágra meresztett szemekkel. Nagyon gyorsan feltalálta magát, és egy rövid biccentés után a fürdőszobába ment, hogy előkészítse Anne részére a vizet.

Joshua halkan becsukta az ajtót, és Anne után ment. Leült a heverőre, és maga elé húzta a tolószéket. Kezébe vette a nő kezét, ujjaival lassan, gyengéden cirógatta a nő ujjait, majd meleg tenyerei közé vette a kissé hideg, törékeny kacsót.

Amikor a nagy, komoly szempárral találta szembe magát, Anne elvesztette a fejét. Nem teheti ezt Joshua-val- hogyan tehetné? Milyen jogon? Miért hagyta, hogy idáig jussanak? Miért nem lökte el magától, amíg lehetett? Keze remegni kezdett, és ki akarta szabadítani a férfi kezei közül, de Josh nem hagyta.

-Ne –kérte Anne, gombóccal a torkában. –Ne csináld. Nem lehet-

-Mit ne csináljak? Mit nem lehet? –kérdezte Josh makacsul, és ajkához emelte a nő kezét.

-Te tényleg nem érted? –sírta el magát a nő. –Melyik részét nem fogod fel? Nem tudok járni. Amikor megcsókolsz, nem érzek vágyat, mint azelőtt –én így képtelen vagyok-

Josh lehajtotta a fejét és Anne remegő tenyerét az arcához szorította. Maga sem értette, mi történt vele azóta, hogy meglátta a nőt. Mint akit megbabonáztak, úgy vonzódott hozzá, szépségéhez, törékenységéhez, szomorúságához, néha felbukkanó életöröméhez. Annyi, de annyi nő közeledett már hozzá az évek során, és egyre többen voltak; szépek, csúnyák, érdekesek, ijesztőek, átlagosak, és mind őt szerették volna, őt, szerettek volna adni neki valamit, akkor is, ha neki semmi másra nem volt szüksége, mint a támogatásukra. És most úgy érezte, ezúttal őrá van szükség; soha senkinek nem volt nagyobb szüksége rá, mint ennek a halkan síró, magányos, szeretnivaló teremtésnek.

-Nem várhatom el, hogy velem légy –szipogta Anne. –Te tökéletes vagy… egészséges… gyönyörű… sikeres. Nem engem érdemelsz… én nem tudok neked adni semmit… semmit.

Anne lelke darabokban hevert, de nem volt ereje ellökni magától a boldogságot, akkor is, ha tudta, hogy csak egy kis időre lehet majd része benne. A férfi vele volt, csakis vele- a szobában már érezni lehetett a jellegzetes illatot, melyet akkor este a koncert után érzett rajta. Amikor Josh letérdelt előtte és fejét az ölébe fúrta, Anne behunyta a szemeit és rábízta magát a sorsra. Érezte a férfi karjait a derekán, éppen ott, ahol már ő is érzékelni tudta az emberi érintést; keze megkereste a férfi fejét, ujjai belefúrták magukat a bársonyos fürtökbe. Arcán patakokban folytak a könnyek, tüdejét feszítette a tehetetlenség, de a bizalom és szeretet érzése túl erős volt ahhoz, hogy megtagadja azt.

Helen némán sírva nézte őket az ajtóból; nem tudtak a külvilágról, és ő attól félt, mindennek vége lesz, ha megtöri a pillanatot. Tapintatosan visszavonult, és várt néhány percet, majd hangosan odacsapta a zuhanyrózsát a kád széléhez. Megtörölgette a szemeit és fürge léptekkel, mosolyogva lépett a szobába.

-Egy kicsit elrabolom most őt, rendben, Josh? Addig tedd magad kényelembe.

Josh bólintott, és mosolygó szemekkel nézett Anne könnyáztatta arcára.

-Itt leszek –mondta halkan.

Amikor a fürdőszoba ajtaja bezárult, hátradőlt a heverőn, fejét a támlára hajtotta, lehunyva a szemeit. A fürdőszobából kiszűrődő neszek oly bensőségesek voltak, hogy betolakodónak érezte magát. Borzongva dörzsölgette a homlokát a szobában, melyet csak a holdfény és egy narancsszínű állólámpa világított meg.

Mit keres itt? Mit keres itt még mindig? Nem lenne egyszerűbb, és nem járna-e kevesebb fájdalommal mindenki részére, ha egyszerűen felállna, és távozna? Lassan súrolta fáradt szemeit, és fülében hallotta a nő keserves sírását, könyörgő szavait. Nem lenne képes többé tükörbe nézni, ha megtenné. Akkor sem teheti, ha Anne kifejezetten azt kéri tőle, hagyja magára.

Felállt és az ablakhoz lépett; odakint makulátlan, csillagos éjszaka borult a világra, és optimista hold kacagott rá. Bizonytalanság lepte be a gondolatait, és kezei nyugtalanul vándoroltak az ablakpárkányról a kilincsre, majd a függönyre. Megfordult, tett néhány lépést a prémszerű szőnyegen, zsebre dugta a kezeit, a fürdőszoba felé nézett. Visszament a heverőhöz és ledobta magát, kifújva a fáradt levegőt. Görcsben állt a gyomra; rettegett attól, ami következhet, legyen az bármi. Érezte, minél tovább marad Anne-el, annál nehezebb lesz-

Annál nehezebb lesz mit csinálni, Groban? Idegesen kulcsolta össze az ujjait, miután előrehajolt és közönyösen bámulni kezdte a szőnyeget. Mi a terved? Mégis, mi a terved, te ökör? Elhiteted vele, hogy szereted? És utána? Végig hazudni fogsz neki? Mégis meddig? És ha őszinte leszel? Hogyan viseli majd?

A férfi feje sajgott a kegyetlen valóságtól; akárhogy is szépítette magában a helyzetet, az éjszaka csendjében, melyet csak a fürdőszobából jövő apró csobbanások zavarták meg, leegyszerűsödött minden: még ha bele is szeretett a nőbe, akkor sem maradhat vele. Az élete, a karrierje… Gyűlöletes, ám őszinte gondolat fogant meg benne: normális, rendezett, könnyű életet akart, egy egészséges nővel az oldalán. Az ajkába harapott, és megvetéssel a szívében sétált ismét az ablakhoz.

-Egy perc és hozom, Anne –mondta Helen, majd bezárta a fürdőszoba ajtaját. –Innom kell egy kávét –motyogta magában, rá sem nézve a férfira, aki némán és mozdulatlanul állt a holdfényben.

Miután Helen a konyhába ment és meggyújtva a villanyt, matatni kezdett a kávéfőzővel, Josh tanácstalanul járta körbe a nem túl méretes szobát, melyből két irányba nyílt Helen szobája, és egy másik-feltehetőleg a hálószoba. Szeme rég hozzászokott a homályhoz, és a holdfény mindennek földöntúli jelleget kölcsönzött, ahogy az ezüstös fény vékony csillagpor-réteggel vonta be a tárgyakat. A falon egy tavaszi tájkép függött, rajta idilli jelenet, bárányok, pásztor, és az erdő szélén szerelmespár, összegabalyodva a fűben. A kandallópárkányon márványváza és képkeret állt, felettük ovális alakú tükör, aranykerettel. A férfi szembe nézett a kísértetszerű, komor arcú alakkal, majd továbbmenve, cipője beleakadt a kényelmes fotelbe; mellette az időközben Helen által kitolt kerekesszék állt.

Josh nézte egy kis ideig az üresen álló széket; vajon milyen érzés lehet benne leélni egy teljes életet? Visszafojtott lélegzettel és nehéz szívvel leereszkedett a székbe. Karját a támlára helyezte, majd kezével a kerekeket érintette meg; hidegek voltak, simák, erősek. A szék maga kényelmes volt, tágas; az ülés puha bőrből volt, akárcsak a háttámla. Josh kényelmesen fészkelődött benne egy kis ideig, aztán eszébe jutott, hogy Anne azt sem érzi, milyen kényelmes a szék. Elborzadt a gondolatra, és szinte felpattant a székből. Könnyűnek, szabadnak érezte magát, ahogy térdei azon nyomban felsegítették; néhány lépést téve a szobában, sokszorosan tört rá a boldogság a saját életét, és a szánalom a nőét illetően.
Fázósan dörzsölte meg a csupasz karját; még amikor felértek a szobába, levetette a pulóverét és feltűrte az ingujját, de most fázni kezdett. A konyha felé nézett, ahol gyanúsan nagy volt a csend. Lassan az ajtóhoz lépett; Helen-t az asztalnál ülve találta. A nő feje a karjára volt hajtva, a konyhában pedig frissen főzött kávé illata terjengett. Josh megköszörülte a torkát.

-Helen.

Semmi.

-Helen!

A nő meg sem moccant. Fáradt lehet nagyon, gondolta a férfi; odalépett hozzá, és finoman megrázta a vállát, de Helen továbbra sem mozdult. Josh ráterítette a hálóköpenyét, melyet a földön talált meg; lekapcsolta a villanyt, és behajtotta maga mögött az ajtót.

Amikor az előtérben volt, jeges rémület markolt a szívébe. Bizonytalanul lépett a fürdőszobához, hiszen nem hagyhatta magára Anne-t, de közben érezte, ahogy egyre inkább nő benne a félelem. Halkan bekopogott, még mielőtt lehúzhatta volna a mélybe a sok gondolat.

-Anne, én vagyok.

-Igen…? –hangzott néhány másodperces szünet után.

-Sajnálom, de be kell mennem… Helen elaludt. Nem tudtam felkölteni.

Anne nem válaszolt, és Josh arra gondolt, vajon a nő is annyira fél, mint ő. Vett egy mély levegőt, és kezét a kilincsre tette.

-Bejövök –mondta, és lassan kinyitotta az ajtót.

Álomba merült szirén, akinek ellopták a hangját- ez volt a férfi első gondolata, amikor megpillantotta Anne-t. Hosszú haja csapzottan tapadt meztelen vállaihoz, keze görcsösen kapaszkodott a kád szélébe, és amikor lassan felnézett, Josh elszomorodott a száraz, üres tekintettől. Gyorsan leguggolt a kád mellett, és kezével megtámasztotta magát a kád szélén. Keze alig néhány centire volt Anne ujjaitól; szótlanul megfogta a nő kezét, miközben letérdelt a kád elé.

Anne úgy érezte, lebeg; a férfi barna szemei minden rosszat elfeledtettek vele, és mivel biztonságban érezte magát, eleresztette a kád szélét. Fejét hátraengedte, és csak itta magába a látványt, a meleg pillantást, a játékos fürtöket, a hamvas arcbőrt, a formás ajkakat. Ha soha többé mást nem láthatnék, boldogan adnám oda szemeimet másnak, futott át az agyán, és szája mosolyra húzódott.

Josh a kád szélére tette a bal kezét, azon pedig megtámasztotta az állát. Jobb kezét belelógatta a selymes, meleg vízbe, és miközben apró hullámokat küldött a nő felé, szótlanul nézte őt. A formás kebleket el-elkapta a víz hullámzása; a víz alatt lágy vonalak, domborulatok pihentek, mozdulatlanul tűrve a víz bársonyos ostromlását. A férfi keze önkéntelenül az apró lábfejhez nyúlt; ujjai körbefogták a törékeny, tehetetlen húsdarabot, és miközben a kéz lassan haladt felfelé- lábszáron- térden- combon keresztül- a férfi szótlanul nézett a nő szemébe. Könnyek gyűltek a szomorú szempárba, majd lomhán csordultak alá, és elvesztek a vízrengetegben. A férfit fájdalmasan érintette a látvány, de a fájdalom mellett mást is érzett, és az még rosszabb volt a tehetetlenségnél: vágyat. Keze lágy cirógatásaira Jan már régen extázisban lett volna; felidézte a lány gyönyörtől eltorzult arcát, és borzongás futott végig fiatal, egészséges testén. Nyelt egyet, és keze kitartóan siklott feljebb, át a néma szeméremdombon, a szótlan köldökön, a derékig-

Anne felsóhajtott. Szeméből tovább folytak a könnyek, de jobb keze megragadta Josh kezét, és lassan a melléhez irányította azt.

A férfi érezte, ahogy elhagyja az ereje a néma könyörgés láttán; nem törődve azzal, hogy átázik az inge, a kád felé hajolt, és két kezébe véve Anne könnyáztatta arcát, megcsókolta őt. A nő ajkai lágyak és hívogatóak voltak, nyelve készséges, és a habfürdő rózsaillatába a könnyek sós íze keveredett. Hosszú, véget érni nem akaró csók volt ez; Anne kitartóan, dacosan csókolta vissza a férfit, aki egyre követelőzőbben tartotta karjaiban- reménykedett- még mindig, a hosszú, keserves évek után is reménykedett, hogy hátha érezhet ő is valamit- bármit. De a férfi lágy ajkain, forró leheletén kívül nem érzett semmit. Josh csókja szenvedélyes volt, szinte erőszakos, hiszen régóta már- és a nő tehetetlen teste furcsa, kéjes vággyal töltötte el. Nem volt hajlandó kielemezni az érzéseit, ehelyett gyorsan ledobálta magáról a ruháit.

Istenem, de gyönyörű, gondolta Anne, és tenyerével végigsimított a férfi tökéletes, nem túl izmos, nem túl puhány testén; a formás fenék megfeszült érintése alatt, de még mielőtt megérinthette volna vággyal teli férfiasságát, Josh óvatosan belépett a kádba, és leült a nő két combja között elhelyezkedve. Hátával nekidőlt a nő hasának, és fejét a nő vállára engedte. Anne ujjai örömmel vették birtokba a kemény mellkast, eljátszadoztak az apró mellbimbókkal, és a dús, selymes mellkas szőrzettel. Ajkai közé vette a férfi fülét, aki felnyögött.

-Ne kínozz… -sóhajtotta, két kezével az élettelen combokat simogatva.

-Már csak ez maradt nekem… -felelte a nő halkan, óvatosan maga felé fordítva a férfi száját, és mélyen, szenvedélyesen megcsókolta azt. Amikor már nem kaptak levegőt, zihálva engedték el egymást; ezúttal Josh szemében volt könyörgés, és Anne hálás volt neki ezért. Irányítása alatt a férfi hasra fordult a vízben; ajkai rávetették magukat a formás mellekre, kezei pedig kapkodva ölelték a nő vállait, nyakát, derekát, karjait; szétnyitotta a nő combjait, és kérdőn nézett rá. Válaszként Anne odaadóan csókolta meg, és két kezével maga felé húzta a férfi csípőjét. Érezte a férfi izmait ujjai alatt megfeszülni, és látta a száját résnyire nyílni- bárcsak érezhetett volna mást is- de nem volt hajlandó az önsajnálat viharával elmosni a pillanatot. Két kezébe vette a férfi arcát, és csókolta, ahol érte; a férfi mozdulatai lágy hullámokat vertek a parányi óceánban, sóhajai pedig megtöltötték a nő tüdejét. Anne soha nem látta ilyen gyönyörűnek őt; a boldogságtól, hogy adhat valamit a férfinak, patakokban folytak néma könnyei. A férfi ajkai megállás nélkül csókolták lehunyt szemeit, ajkait, nyakát, vállát, miközben tenyere védelmében megbújtak kerek mellei.

A férfi érezte, hogy hazaért; ujjaival kisimította a csapzott hajtincseket a nő arcából, és gyengéden felemelte a lehunyt szemhéjakat, mert azt akarta, hogy Anne lássa őt. A szemébe nézett, miközben hosszas gyönyörhullám söpört végig minden porcikáján. A torkából feltörő hang mély volt és Anne szinte félelmetesnek találta, de csak egy pillanatig. Amikor Joshua szemei lecsukódtak, és a férfi kimerülten csúszott lejjebb a kádban, Anne szeretettel ölelte át az ernyedt testet. Hallgatta a férfi zihálását, és miközben a mellkasára szorított tenyerén keresztül érezte a szapora szívverést, boldogan csókolgatta az ázott fürtöket.

-Én nem- én nem hittem, hogy valaha még –

Josh némán hallgatta, ahogy Anne erőtlenül utat enged bánatának; tudta, bármit is mondana, nem segítene. Szerette volna a nő fájdalmát elviselni helyette; szeretett volna őszinte lenni vele, de bármennyire is úgy érezte, hogy sehol máshol és senki mással nem lehetne boldogabb, félelem árnyékolta be a pillanat boldogságát. Tudta, hogy soha nem lesz képes mindent elmondani Anne-nek; ösztönösen érezte, hogy sokszor okozna fájdalmat neki, hiszen esetlen volt a szavakkal, és esetlen a nőkkel is. Soha nem lenne képes önzetlenül és feláldozva a saját kényelmét elsősorban Anne-re gondolni. A sötét gondolatok terhe alatt fázni kezdett, és dideregve húzódott közelebb a nőhöz, aki védelmezően ölelte át.

-Fázol? Kérlek, öltözz fel… nem fázhatsz meg –csókolta meg a férfi nyakát Anne, és mély sóhajjal magához szorította. Torkában gyűltek a szavak, a kérdések, az érzések, melyeket nagyon nehéz volt magába fojtania. Némán követte pillantásával gyönyörű, egynapi kedvesét, akinek mozdulatai csendesek, mégis élettel telik voltak; a törülköző dörzsölése alatt bőre halovány pírt kapott, és a mozdulatok nyomán megmutatkoztak finom izmai. Anne csodálattal nézte a férfit, aki magára öltötte nadrágját, de még mielőtt begombolta volna, leeresztette a kádból a vizet, és fürdőköpenyt helyezve a vécé lehajtott fedelére, óvatosan kiemelte Anne-t, és ráhelyezte.

-Mintha üvegből lennék- kuncogott a nő, és gyorsan válla köré terítette a köpenyt. –Nyugodtan oda is csaphatsz, úgysem érzem… a bénaságnak is vannak előnyei –nevetett halkan; maga sem értette, hogy nevethet ilyesmin, de most valahogy gondtalannak és szabadnak érezte magát.

Josh lehajolt hozzá, és hosszasan megcsókolta. Beszéd helyett ezzel adhatta a legtöbbet Anne-nek; mosolyokkal, csókokkal, cirógatással, néma pillantásokkal. Miközben a nő ajkait ízlelgette, lassan felemelte őt; Anne észre sem vette, csak amikor már a levegőben volt. Különös, részegítő érzés volt lebegni egy szépséges férfi karjaiban; ereje kezdte elhagyni, de tudta, hogy nem eshet bántódása. A bódulat elvette az eszét; halkan nevetni kezdett, majd amikor a hálószoba hatalmas ágyán találta magát, szédülve tárta szét karjait a puha matracon. Felhő tetején lebegett, mely egyre gyorsabban körözött vele a halványkék égen; maga alatt hallotta a tenger hullámzását, a madarak énekét, a távoli földek évezredes mocorgását. Amikor kinyitotta szemeit, angyal tekintett le rá; mélybarna, szeretettel teli pillantása megnyugtatta és boldogsággal töltötte el. Semmi sem hiányzott, senki sem bánthatta. A tökéletes boldogság könnyeivel búcsút intett mindennek, ami valaha fájdalmat okozott neki; lelke mélyén tudta, hogy a másnappal megszűnik a varázslat, de egyelőre még előtte állt egy teljes éjszaka, végtelen sok órával, megszámlálhatatlanul sok pillanattal. Kinyújtotta karját az angyal felé, aki mellé feküdt a felhőre, és erős karjaival átölelte őt. Anne hozzábújt, amilyen közel csak tudott; alig kapott levegőt, de nem bánta. Ha meghalhatott volna, ezzel a képpel utolsó emlékeként, készséggel feladott volna mindent.

Joshua lehelete melegen cirógatta bőrét, ujjai pedig kitartóan és gyengéden becézték testének azon részeit, ahol ő is érezte az emberi érintést. Anne néma fohászt küldött az ég felé; kérte, hogy megállhasson a szíve, hogy vége lehessen ennek a tragikomédiának; hogy ne okozzon több fájdalmat, se magának, se másnak, de Joshua-nak legkevésbé.

Ám mivel az égben senki sem hallgatta meg, csak ez a földi, furcsa, gyönyörű angyal-férfi, és mivel a boldogság állhatatosan ölelte körül őket, egy idő után elhessegette komor gondolatait.

(folyt köv)

26 Comments

  1. Kata
    Posted April 4, 2007 at 7:05 pm | Permalink

    megérte a többnapos kínlódást…helyén van minden szó!Remekeltél 🙂

  2. Posted April 4, 2007 at 7:06 pm | Permalink

    óóó de nekem ne ilyeneket mondj! azt mondd meg, tetszett-e? érezted-e a fájdalmukat? boldogságukat? mert a remekeltél nekem azt jelenti, tisztességgel meg van írva, de nekem nem az a célom, jól tudod…

  3. Posted April 4, 2007 at 7:07 pm | Permalink

    (félórája vagyok neten, mi annak a valószínűsége, hogy pont abban a percben nézem meg a blogomat, amikor írtál?)

  4. Nola
    Posted April 4, 2007 at 7:47 pm | Permalink

    Én meg pont most néztem meg Kata blogját, amikor írt:)

  5. Kata
    Posted April 4, 2007 at 8:23 pm | Permalink

    minek kérdezel hülyeségeket?
    persze,hogy éreztem!igen összeszorult a torkom és könnyes lett a szemem…és igen belehalok a fájdalmukba,bele a boldogságukba!
    És te nem “tisztességgel”írod meg ,hanem szívet kitépően…
    tetszett te butus Mimó, nagyon is tetszett!

  6. Kata
    Posted April 4, 2007 at 8:27 pm | Permalink

    Nolcsi, Krisz…mivel a KFC tagjait egy láthatalan szál köti össze,így természetes,hogy megérezzük egymás jelenlétét 😉 😉 *boldogan kuncogó kislány ikon*

  7. Nola
    Posted April 4, 2007 at 8:45 pm | Permalink

    Wow, Krisz, ez aztán extatikus rész volt!!:) Nagyon tetszett nekem is! Nagyon bele tudom abba élni magam, amit írsz.

  8. Nola
    Posted April 4, 2007 at 8:46 pm | Permalink

    Ez így van, Kata:) Most pedig megyek vissza House-t nézni:)

  9. Nola
    Posted April 4, 2007 at 9:10 pm | Permalink

    Remélem, levetted azt a bókot, hogy én még a House közben is az Alla luce-t olvastam:)

  10. Posted April 4, 2007 at 10:05 pm | Permalink

    Nolcsi, igen 😀 megtisztelő nagyon 😉 bár lehetne úgy is mondani, hogy te még az Alla luce olvasása közben is House-t néztél… ;pppppp

  11. Nola
    Posted April 4, 2007 at 10:52 pm | Permalink

    No igen:DD De hát mind tudjuk, hogy ez fordítva történt!

  12. ilus
    Posted October 6, 2008 at 9:50 pm | Permalink

    Nem is tudom mit írjak mert nagyon elgondolkodtatott ez a kettősség. Tetszett

  13. Posted October 7, 2008 at 6:38 am | Permalink

    Szia Ilus,
    Nem baj, ha nem tudod, mit írjál rá- azt jelenti, bennedrekedt a szó, ami nekem jót jelent 🙂
    Tudom, hogy furcsa rész, de ha hiszed ha nem, ez a fejezet íratta meg velem az egész történetet… emiatt kezdtem bele, egyszer csak átfutott rajtam, mi lenne ha ez a két ember összekerülne, milyen érzésekkel kellene megküzdeniük, és úgy gondoltam, bármennyire is ellentmondásos a dolog, meg akarok írni, mert annyira magával ragadott. Kegyetlen nehéz volt megírni, de nagyon szeretem ezt a részt (is)…
    Üdv,
    Kriszti

  14. jinjang
    Posted March 18, 2010 at 5:05 pm | Permalink

    Most végre volt időm, hogy végigolvassam az eddigi részeket, és hát … izé … 🙂 Szóval nagyon tetszik eddig, de igazából akkor tudnék nyilatkozni bővebben, ha már be lenne fejezve. De hát már mióta csak az áll ott a végén, hogy folyt. köv. … Engem meg gyötör a kíváncsiság, hogy milyen lesz az a folyt. Mert azért elég szépen bevitted egy problémás helyzetbe kedvenc főhősödet, nem tudom, hogy fogod kivakarni onnét úgy, hogy hihető is legyen a történet, meg ne okozzon fájdalmat vagy csalódást is.
    Ihlet hiányzik a folytatáshoz vagy idő?

  15. Krisz
    Posted March 19, 2010 at 2:25 pm | Permalink

    Ő. Uh, elolvastad eztet? És nem botránkoztál meg? Üdvözlégy a kedvenc embereim klubjában. 🙂
    Megmondom őszintén, nem tudom mikor lesz vége ennek a sztorinak. Angolul van már hozzá írva sok rész, nem tudom, úgy megfelelne-e… egy másik oldalon vannak fent, nem csak ez, elkezdtem ott párat (szám szerint vagy 9-et), amiket időnként update-elek. Be szeretném fejezni mindegyiket, valamikor, és nagyon, nagyon szeretem őket, akkor is ha csak béna fanfic-ek.

  16. jinjang
    Posted March 19, 2010 at 2:41 pm | Permalink

    Megbotránkozni? Írtam én már ennél sokkal vadabb fanfic-eket is bohó ifjú koromban. 🙂
    Az angol szókincsem sajnos túl szegényes, még ha értem is nagyjából az ilyen történetek lényegét, élvezni csak magyar nyelven tudom.
    És megnyugtatlak, nem bénák. Majd kommentelek mindjárt egy másik kedvencemre is, ha megtalálom (még régebben olvastam).

  17. Posted March 20, 2010 at 12:35 pm | Permalink

    Bohó ifjú… azt ugye tudod hogy én 32 éves vagyok? 🙂
    Értem, akkor majd igyekszem magyarul (is) írni. Valahogy be kell szuszakolnom az időmbe…

  18. jinjang
    Posted March 20, 2010 at 5:48 pm | Permalink

    32? Akkor még messze vagy a bohó ifjú kortól. 🙂 Én 35-36 évesen írogattam olyanokat, amiket ma már csak pirulva vállalok.
    No hát akkor adjon az ég néked sok-sok időt, nekem meg türelmet, hogy kivárjam a folytatást. 🙂

  19. Posted March 24, 2010 at 11:49 am | Permalink

    Nézd, a korunk relatív. Ki mennyinek érzi magát! (Én néha 12-nek, de van úgy, hogy 60-nak…)
    Szívesen olvasnék tőled bármit, ha megosztod velem. *kacsint*

  20. jinjang
    Posted March 24, 2010 at 3:12 pm | Permalink

    🙂 Oké, csak most, csak neked, csak azért, hogy elfelejtsd a ‘megbotránkozni’ szót velem kapcsolatban. Évek óta nem néztem feléje, tele van programozási és helyesírási hibával, de azért olvasható: http://www.jinjang.tar.hu/

  21. Krisz
    Posted March 24, 2010 at 7:18 pm | Permalink

    Ííííííííí. Már rá is vetem magam. 🙂 Köszi!!!!!

  22. Krisz
    Posted March 24, 2010 at 7:19 pm | Permalink

    Úristen ott a kulcsszó. Homoerotikus!!!!!!!!!!
    Szeretlek, kedves Jinjang!!!!!!!!! *vigyorog de nagyon*

  23. Krisz
    Posted March 25, 2010 at 8:53 am | Permalink

    Itt is reagálok, hátha valakinek kedve szottyan ezek után a te oldaladra is rákeresni.
    Szóval kettőt olvastam el a történeteid közül, fantasztikusan írsz, gyönyörűen bánsz a szavakkal, és hogy kifejezetten szereted a homoerotikus témájú történeteket, hát az nekem külön öröm. Te is kerülöd a pornográfiát és az érzelmekre helyezed a hangsúlyt… nagyon tetszenek!
    (Én is írtam hasonló alapállású sztorikat, de azokat nem tettem fel a blogomra. Meglehet, mégis felrakom őket, fanfic vagy sem. Hihi!)

  24. jinjang
    Posted March 25, 2010 at 12:05 pm | Permalink

    🙂 Nem gondoltam, hogy ilyen lelkesedéssel fogsz reagálni, de örülök, hogy örömet szerezhettem, és köszönöm az elismerést!

  25. Krisz
    Posted March 25, 2010 at 1:56 pm | Permalink

    Na látod, micsoda meglepetések érik az embert. 🙂 Talán azért nem sejtetted rólam, mert a blogomban próbálok konszolidált és diszkrét maradni. (A fanfic-ek ellenére. Oximoron, mi?) De tudnod kell, hogy egy időben mániákusan néztem a meleg filmeket, illetve olvastam slash-fic-eket. És írtam. :p Mai napig érdekel a téma, de talán kicsit alábbhagyott a lelkesedésem… Azt hiszem, a szerelem/erotika számomra nemtől és kortól független dolog. Nem szeretem a skatulyákat, címkéket… a határokat még kevésbé.

  26. jinjang
    Posted March 25, 2010 at 3:37 pm | Permalink

    Igen, ez a blog tényleg konszolidált a fanfic-ekkel együtt is. 🙂
    Én válogatós voltam és vagyok ebben a témában is, pl. ha a párosítás valamiért nem tetszik, akkor maga a történet sem szokott érdekelni. És nálam vannak határok. Bááár, elég messze vannak … 🙂 Mindenesetre nem ítélem el, ami a határon túl van, csak nem érdekel.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*