Spóroljunk, van ötleted?

Eljött az ideje. Világéletemben arra voltam nevelve, hogy ha nem muszáj, ne dobjak ki pénzt az ablakon. Voltak nehezebb periódusok az életünkben, amikor vajaskenyérre és adományozott ruhákra voltunk kényszerülve, tehát az alapokat megkaptam. Aztán persze jött az az időszak, amikor először kezdtem pénzt keresni, még gimis koromban, és nagyon élveztem, hogy mennyi zsebpénzem van… Később, amikor dolgozni kezdtem, de a szüleimmel, nem kellett bérletre vagy élelemre költenem- ismét csak élveztem, milyen sok pénzem van.

Most dolgozom, saját háztartást vezetek, és nyakunkon a világ-, illetve hazai gazdasági összeomlás. Hogy még mindig futnak autók az utcán, és az emberek még mindig vesznek ruhát? Látszólag nincs baj, de ha nem szorítjuk vissza a költekezési kényszert, hamarosan nagy bajban is lehetünk. Mindegy, nem másnak akarok prédikálni, hanem saját magamnak. Előbb a saját tornácomon sepregessek, nemde?

A mai délelőtt folyamán számos cikket olvastam, melyben különféle tippeket adnak különféle magánemberek. Meg kellett állapítanom, hogy a spórolás alapszabályaival ezek szerint tisztában kellett lennem, mert nem sok újdonsággal találkoztam… ami kicsit rémisztő. Ha spórolok, akkor miért nincs pénzem?! Be kell látnom hát, hogy nem spórolok… nem eléggé. Sőt. Úgyhogy megpróbálom listába szedni a tippeket, amiket kaptam, lehet, hogy nem mindet, hanem mondjuk egy csokorravalót, nem fontossági sorrendben, hanem csak úgy, ahogy eszembe jutnak. Igyekszem majd kigondolni saját ötletet is, mert ugye ha nem tetszik a másé, írj sajátot. Lássuk.

1. Készíts heti menüsort otthonra.

Mi ezt tesszük a párommal, egy hétre előre kigondoljuk, mit fogunk főzni. Nem jelöljük ki a napokat, csak az adott napnak megfelelő számú ételnevet írunk fel, ebédet, és vacsorát (általában ebédre eszünk salátát, vagy levest, és a vacsora picit tartalmasabb). nekünk viszonylag könnyű dolgunk van, mert nem fejből dolgozunk, hanem Patrick Holford “táplálkozástudós” receptjei alapján. De ezt bárki megteheti, bármilyen recept gyűjteményből. A lista összeállítása általában fél órát vesz igénybe, és megkönnyíti a bevásárlólista összeállítását is, illetve sok-sok fejtörést spórol meg, hiszen nem kell hét közben sokat töprengeni, mit főzzünk, hanem rápillantunk a menüsorra, és eldöntjük, mihez van kedvünk.

2. Készíts heti bevásárlólistát.

A menüsor alapján pontosan össze lehet írni, mire lesz szükség az elkövetkezendő héten. Így egy hétre előre be tudunk vásárolni, és nem esünk kísértésbe, hogy máskor menjünk vásárolni a Tesco-ban (vagy bárhol). Nem lesznek hirtelen jött ötletek, vagy ha mégis:

3. Állj ellen a kísértésnek, és ne vegyél csokit, vagy csipszet, vagy bármit, ami nincs rajta a listán.

Egyrészt sokba kerül, másrészt egészségtelen. Mindkettő nyomós ok arra, hogy a többszáz forintot megspórold egy hét alatt.

4. Nézd át a ruhatáradat, írd össze azt, amire FELTÉTLENÜL szükséged van.

Feltételezem, nem szupersztár vagy, aki butikokban vásárol, vagyis kell a pénz. Nos? Van nadrágod, szoknyád, cipőd, szandálod, zoknid, kabátod, alsóneműd, blúzaid, felsőid, kiskabátod? Ha van, másra nincs szükséged, ne is gondolj ruhavásárlásra.

5. Ha megtetszik valami a kirakatban, nézd meg az árát, és mérlegelj.

Egy szoknya, 5 ezer forint. (Jó esetben.) Vesd össze, mi minden mást tudnál ebből venni. Ez a pénz elég lenne:

-három, vagy négy antikváriumi könyvre
-nem kevés ételre
-samponra, tusfürdőre, testápolóra, intim betétre/borotvahabra, együtt
-két vagy több mozijegyre, napszaktól, naptól és mozitól függően

Én ezzel a módszerrel szoktam lemondani koncertről, ruháról.

6. Kádban való fürdés helyett zuhanyozz.

Ez ökobarát megoldás is, ami nem utolsósorban hosszútávon életet spórol. A bolygónkét. (Kádban szoktam olvasni, és nagy kádunk van. Itt kőkemény önkontrollra lesz szükségem…)

7. Igyál csapvizet palackozott ásványvíz helyett.

Ha az otthonodban folyó víz nem iható, vagy nem szereted az ízét, végy Brita (vagy más márkájú) vízszűrőt, hosszútávon rengeteget spórolsz rajta.

8. Ha olvasni akarsz/szeretsz, vedd ki könyvtárból, vagy vedd meg antikváriumban.

A könyvtár a leggazdaságosabb megoldás, de van, aki szereti sajátjának mondani a könyveket. (Én is.) Ez esetben keress antikváriumot, akár interneten. Ha az a rigolyád, hogy tiszta és jó állapotú legyen a könyv, tölts egy kis időt az antikváriumban, és böngéssz. Az új könyvek árának töredékéért vehetsz így könyvet.

9. Ha valami tennivaló akad a ház körül, ami szakembert igényel,

Előbb nézz körül, van-e a szomszédaid, családtagjaid között olyan, aki ért hozzá.

10. Ha szereted a friss fűszert,

ahelyett, hogy megvennéd a boltban cserépben, ültess a kertedben, vagy tégy dobozokat az ablakpárkányra. Toszkán hangulatot fogsz varázsolni a konyhádba, és nem sokba fog kerülni.

11. Egyél kevesebb húst.

Tudományos kutatások igazolják, hogy a húsevők több széndioxidot bocsátanak ki a levegőbe. Szennyezzük a levegőt. heti egy-két, legtöbb három alkalommal fogyassz húst, akkor is mondjuk csirkemellet, konzerv halat vagy éppen akciós (de nem lejárt) húst. Arról ugye nem is kell szólnom, milyen egészséges, ha kevesebb husit eszünk…

12. Figyeld az akciókat.

Ez erősen nekem szól, ugyanis soha, semmilyen körülmények között nem figyeltem, mi van leárazva… Azt vallottam, ugyanis, hogy ha nem tartom magam a listához, pénzt dobok ki, mondjuk olyasmire, amire nincs is szükségem. De ugye akciós termékek közül nem feltétlenül pacalt, kerti törpét vagy lila alsóneműt kell vásárolni, hanem azt, ami fogy a háztartásban, illetve rajta van a bevásárlólistán. Úgyhogy holnaptól kezdve erősen fogom figyelni a leárazásokat.

13. Telefonálj kevesebbet.

Ha egy mód van rá, szüntesd meg a vezetékes telefonodat. Én páldául havi egy-két alkalommal használom csak. Havi 4 ezer forintba kerül. Miért is…? Ha mobilon drágállod a beszélgetést, telepítsd fel a Skype-ot. Ingyen beszélhetsz az interneten. Csak egy mikrofonos fejhallgató kell hozzá, és egy kicsit kényelmetlenebb, mert a számítógépnél kell lenned. Hacsak nem vezeték nélküli fejhallgatót veszel…

14. Válogasd meg a nassolnivalókat.

A drága csipszek, csokik helyett nézz körül, mi az, ami olcsóbb, és éppen olyan finom. A mikróban elkészíthető popcorn-nak párja nincs, igazi mozi feeling-et varázsol a szobába. Natúr magvakat is vehetsz, pirítsd meg őket, mennyei íze van, és még egészséges is. Édességnek vegyél gyümölcsöt, vagy szerezz be gyümölcsaszalót (kis befektetés), és aszalj otthon. Királyi csemege, és egészséges. Készíts saját müzlit, olcsón: rizspehely, zabpehely, magvak, szárított gyümölcsdarabok. Tejjel, mézzel fenséges, tápláló és egészséges. Ha mindenképpen gyári édességre vágysz, szerezz be pudingot: kiskoromban rengeteget ettünk, melyik gyerek ne szeretné a krémes édességet? Igazán olcsó és finom. Ha pedig mindenáron csoki kell, DE AZONNAL, akkor határozd el, hogy heti 1 táblánál NEM ehetsz többet.

15. Egyedi ruhára vágysz, de nincs rá pénzed?

Tanulj meg szabni-varrni. Önsegítő könyvek tucatjai közül válogathatsz (antikvárium!), és anyukád, nagymamád, barátnőd is biztosan tud segíteni. Anyagot találsz olcsót is, drágát is, egyedit is, akciósat is. Légy kreatív, alkoss, színezd be az életed a saját készítésű ruháiddal!

16. Előre félsz a Karácsonytól?

Gondolkozz előre! Nyáron érdemes elkezdeni vásárolni, ajándékot készíteni. Ha valami megtetszik, és gondolsz valakire, az a tuti ajándék. Vedd meg, tedd félre. Ne szégyellj akciós terméket megvenni: mi az esélye annak, hogy éppen az ajándékozott fog ugyanabba a boltba elmenni, mint te? Légy kreatív, találj ki SK ajándékot: fess üveget, horgolj, írj verset, köss sálat, fűzzél gyöngyöt, gyűjts apró csecsebecséket, amik passzolnak az illető lelkivilágához, stb. Ha előre gondolkozol, év végén nem lesz pánikolás, és fölösleges pénzkiadás, hanem bőven lesz időd készülődni az ünnepi hangulatban.

17. Szeretsz barátokkal találkozni? Ilyenkor beültök valahova?

Igen, ez kényes kérdés. De sajnos beszélni kell róla. Manapság már egy kávé is több száz forint. Egy ásványvíz szintén. Egy szendviccsel együtt ez már nem kevesebb, mint 1000-1500 forint. (Ha csak ennyi lenne…) Gondold át, mennyit költesz havonta étteremben, pub-ban, kávézóban. Add össze, a következő hónapban légy szűkmarkúbb, és találj ki sétákat, közös programot, ahol mindenki hoz 1 valamit (ropi, keksz, bármi) és máris kész a terülj, terülj asztalkám.

18. Sok filmet nézel?

Moziban már nem lehet filmet nézni. Olyan árak vannak, hogy sok ember nem is engedheti meg magának. Te miért tennéd? Hogy a hátad mögött ülő rúgdalja a székedet, hogy zörgesse a popcornos tasakját, hogy mobilozzon, vagy smárolja a csaját? Nézd át a TV műsort, és meglátod, hány remek filmet adnak minden héten a főbb csatornák: M1, M2, Duna, RTL Klub, TV2. Ez az öt csatorna minden alapcsomagban benne van. Ha pedig többre vágysz, nézz körül és kérj kölcsön, könyvtárból, vagy barátoktól, vagy menj moziba, de akciós napon.

19. Nő vagy, és szeretsz “tollászkodni”?

Lássuk be, egy nőnek nagyon fontos a külseje, és azt is tudjuk, milyen összegeket emésztenek fel a kozmetikumok, a kezelések, a fodrász stb. Nos, találd meg a számodra legmegfelelőbb, nem túl drága terméket, és következetesen tartsd magad hozzájuk. Ne vásárolj többféle testápolót, sampont, habfürdőt. Mindenből egy is elég.

Kérj meg egy ismerőst, vágja le a hajad, biztosan akad a családodban vagy a baráti körödben olyan, aki tud hajat vágni. Több ezer forinttal több marad a zsebedben!

Ami a kozmetikust illeti, te magad is utánanézhetsz, milyen szerek használnának a te bőrödnek, milyen krém lenne megfelelő, illetve a gyantázást te is el tudod végezni otthon, a bőrtisztítást is, ezzel is több ezer forintot spórolsz meg havonta.

Egyelőre ennyi, folyamatosan bővítem majd a listát, ha lesznek új ötleteim, illetve bárkinek a hozzászólását szívesen fogadom, legyünk praktikusak és következetesek, segítsünk egymásnak ezekben a viszonylag nehéz időkben.