Használj engem

Egy ideje, személyes okokból kifolyólag nem írok fanfiction műfajú dolgokat, legalábbis olyanokat nem, melyek valós életbeli hírességekkel foglalkoznak. Viszont időnként a regényemtől muszáj elrugaszkodnom, egy kicsit kiszellőztetnem a fejem; amikor ennek ellenére is írhatnékom van, gyakorlásképpen szeretek könnyedebb témákban mozogni, és mivel sok kedvenc sorozatom van, szeretek kiragadni onnan egy-egy szituációt vagy szereplőt és köréjük építeni valamit, amit mondjuk hiányoltam az eredeti sorozatból. Konkrétan ez a darab leültetett egy nap este nyolckor és éjjel egyig nem engedett felállnom az asztaltól, folyamatosan írtam, gépeltem, amíg le nem írtam. És akkor végre békén hagyott. Pár napja pedig felfedeztem egy két éve gyártott hátteremet, ami szó szerint erről az írásról szól, és fordítva. Nem tudatosan történt, egyik sem ihlette a másikat, viszont valószínűleg ilyen régóta bennem motoszkál a téma. Ennyi.
Ezt a te kedvedért fordítom le az eredeti angolból, Katám. Nem mondom, hogy nem lesz élvezetes munka még egyszer végigmenni rajta, szóval azért ne érezz lelkifurdalást… hehe.
Ajánlom továbbá mindazoknak, akik szerették a Szökés c. filmsorozatot, azon belül Michael Scofield-ot és Alex Mahone-t, és még specifikusabban, a homoerotikus novellákat. Aki ezeket nem kedveli, annak fölösleges az alábbit elolvasnia, de legalábbis megeshet, hogy vagy a témától fordul fel a gyomra, vagy untatni fogja a darab, ha nem elég befogadó/érdeklődő az illető…
Viszont remélem, hogy ha bárki elolvassa, annak tetszeni fog.
(Még egy aprócska megjegyzés: tervezem ugyanezt a szituációt megírni a másik szereplő szemszögéből is. Csak mert erőteljesen munkál bennem némi mazochizmus.)

HASZNÁLJ KI

Alex orrában percről perce erősödött a pokolban rekedt, mosdatlan, izzadt testek bűze. Igyekezett másra gondolni, ám mivel a kábítószer hatása kezdett elmúlni, személyes nyomora egyre durvábban és kíméletlenebbül kezdte maga alá gyűrni őt. Több, mint huszonnégy órája volt, hogy utoljára kábszerhez juthatott, Zsebes pedig eltűnt, valószínűleg a Főnök kövér seggét nyalta valahol. Alex nem bánta a kettejük közti távolságot; valahányszor Theodore felszívódott egy időre, Alex remélte, sosem kerül elő, és azt is, hogy az álnok kígyó valamelyik undorító bűnöző csontos kezei között leli halálát. Zsebes nem más volt, mint a nemezise, a megkísértője; műanyag kezének egyetlen mozdulatával megnyugvást, vagy fájdalmat tudott Alex-nek okozni. Végtelen fájdalmat.

Ültő helyében megfordult; farpofái sajogtak a kemény padlón, de nem volt annyi ereje sem, hogy talpra álljon és tovább menjen. Száján keresztül vette a levegőt, hogy a bűz, mely minden sejtjét átjárta, kicsit megszűnjön; szájpadlása kiszáradt, az idejét sem tudta, mikor csurgott le bármilyen folyadék a torkán. Elméje, mely tisztulásnak indult, egymás mellé helyezte gondolatait és Alex rádöbbent, hogy hamarosan a kiszáradástól is tartania kell. Tudta, hogy muszáj lesz megmozdulnia, bármennyire is taszította az ötlet. Azt jelentette, hogy el kell hagynia biztonságos helyét, hogy láthatóvá kell tennie magát az összes szemétládának. Sona-ban töltött minden perce lehetett volna akár az utolsó is. Ha bárki megtudná, hogy valaha zsaru volt…

Alex felhúzta magát kezeinek és karjainak segítségével, teljes súlyát két lábára helyezte, egy ideig így egyensúlyozott, csukott szemekkel, nyitott szájjal, szédülve, fülében zubogó vérével. Egyetlen pillanat választotta el az önkivülettől, és ez nagyszerű érzés volt, majdhogynem repült. A jelen helyzetben ez az állapot emlékeztette őt leginkább a drogok nyújtotta extázishoz. Egy félig törött fémajtó rácsába kapaszkodott, miközben egész teste reszketett az átélt élménytől.

Egy rab morgott egyet álmában és hasra fordult, kissé lecsúszott nadrágja alól pedig kikandikált a segge. Alex félre nézett, sokszor pislogott egymás után, gyorsan, a félelmetes csend és hangzavar furcsa váltakozására figyelve. A folyosón senki sem volt a napszak ellenére; talán futballmeccset néztek, vagy a halál udvarán megrendezett rögtönzött csatát követtek figyelemmel. Mit számított mindez? Lényegtelen dolgok történtek Sona-ban, olyan dolgok, melyek nem bánthatták Alex-et, amíg volt kábszere. Szinte mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. Élő ember nem törődött már vele, Pam semmiképpen sem, hiszen ő már nagyon rég feladta őt, már Lang-re sem számíthatott, aki csalódott benne… Alex egy valaha bátor, intelligens, boldog házasságban élő FBI ügynök árnyéka volt csupán. Talán az lenne a legjobb, ha mindenki megfeledkezne róla. Könnyebbé tenne a börtönben való elrohadást, tudván, hogy eltűnését követően senkinek sem fog hiányozni.

A járkálás tűnt az egyetlen dolognak, amit a jelent helyzetben megtehetett, így hát megpróbálkozott vele. Egy lépés után még talpon volt, habár meglehetősen bizonytalanul. Amint vére ismét bejárta tagjait, órák óta mozdulatlan lábai először szárnyakként hordták őt magukon: semmit sem érzett a zsibbadástól, ezért tett még egy lépést, még mindig nem érzett semmit, hangosan felnevetett, tényleg olyan volt, mintha repülne… majd lábai érzéskavalkádot tapasztalhattak meg éles, harsány, élvezetes fájdalom alakjában, millió tűszúráséban. A drogok halványuló felhőjében Alex egyenként tette meg a lépéseket annak érdekében, hogy élvezhesse az utazást, az érzést magát. Érezni… akármit. Csak… érezni.

Fülébe zaj hatolt, a rettenthetetlen lények százainak állati üvöltése, azoké, akiknek nem volt veszítenivalójuk. Bizonyára valaki fejét verték éppen valamelyik tégla falba, vagy valaki élettelen testét taposták bele az udvar homokjába. Az is lehet, hogy csak simán gólt rúgtak a tévében. Sosem lehetett tudni, mi történt, lehetett szó a legevidensebb, legártalmatlanabb dologról, és lehetett olyasmi, amiről a legtöbb ember csupán rémálmaiban tapasztal. Alex tovább haladt és a tűszúrások kezdtek felkúszni a combjai irányába; agya azt parancsolta neki, hogy keressen vizet, vizet bármi áron, mert innia kell. Majdnem beleivott némi acetonba, ám orrlukai figyelmeztették a folyadék mérgező voltára. Hátrahőkölt, eldobta a műanyag flakont, megrázta fejét és mélyeket lélegzett a levegőből, mely büdös mivolta ellenére mégiscsak tartalmazott oxigént is, ami életben tartotta.

Sötét sarokban találta magát, két fal találkozásánál, melyeken nem volt ablak, így napfény egyáltalán nem lehetett jelen. Ez megfelelt Alex-nek, hiszen a félhomály mindent szebbé varázsolt. A falak seszínű árnyalata gránitszürkévé változott, nagyon sötét és komor szín volt, mely valósággal eleganciát kölcsönzött a senki által igénybevett saroknak.

Senki által, kivéve Michael Scofield-ot.

Alex felismerte a hihetetlenül hosszú lábakat és a lehetetlenül vékony ujjakat, melyek összefonódtak a férfi térde fölött, felismerte továbbá a nagyon rövid hajat viselő fejet, mely térdén pihent. Alex bizonyára már abból felismerte volna Michael-t, hogy a férfi egyedül volt: az esetek többségében egyedül szeretett lenni, magának való volt, félrehúzódó. Mindig is magányos farkasként viselkedett, de azóta pláne…

Michael elnézte a majdnem magzati pózban lévő férfit, aki háttal támaszkodott mindkét falnak. Úgy be volt szuszakolva a sarokba, hogy Alex szívében szánalom ébredt. Senki sem érdemelte azt, amin Michael-nek végig kellett mennie… voltak közöttük nézeteltérések a múltban, de Michael az első perctől kezdve az egyik legkülönlegesebb emberi lény volt, akivel Alex valaha találkozott. Alex tudatában volt ennek már az első napon, amikor Michael ügyét megkapta; a felfoghatatlanul intelligens terv, mely a legapróbb, látszólag jelentéktelen részletekből állt össze egy egybefüggő, aprólékosan zseniális rendszerré olyasmi volt, amivel Alex sosem találkozott még. Egyetlen emberi elme nem hozott még létre hasonlót az ő életében. Michael-t így a legelső perctől fogva zseniként tartották számon az FBI hadiszálláson; később, midőn kettejük kapcsolata, a vadász és préda kapcsolata szorosabbá vált, illetve alkalomadtán meg is fordult, amikor számos találkozásaik során egymással szemben álltak, Alex-nek arra kellett rádöbbennie, hogy Michael nem csak zseni volt, hanem az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismert. Őszintén segítőkész volt és önfeláldozó, olyan bőkezű szóban, érzésben és cselekedetben, hogy az már a hősiesség határait súrolta.

Michael modernkori hős volt.

A hős szellemét végül mégis sikerült ripityára törni a szerencsétlen nyomorult szívére irányított egyeten, jól célzott csapással. Bárki más bosszút esküdött volna, megkeseredett volna, a gyanútlan világra szabadította volna haragját. Alex értette Michael-t: tudta, hogy bár Michael kifejezte azon óhaját, hogy megölje Gretchen-t, sosem lenne rá képes. Michael Scofield nem gyilkos volt; ha valaha azzá válna, ha valaha elvenné bárki életét, abban a pillanatban megszűnne Michael Scofield-nak lenni.

Meglehet, az a nap mégis eljön egyszer. Amilyen állapotban Michael volt, Alex szinte remélte, hogy a nap eljön, hogy felszabadítsa a kibírhatatlan fájdalom alól, melyet önmagának okozott. Sara fényképével a kezében Michael megállás nélkül ostorozta magát érzelmileg, talán azt gondolva, hogy ezáltal életben tarthatja a bosszúállás szellemét. Az is lehet, hogy egyedül ez adott neki lehetőséget arra, hogy levegőt vegyen. Ki tudja…

Alex közelebb ment és nekidőlt a falnak nem messze attól a helytől, ahol Michael ült. A férfi összerezzent és kialvatlan, véraláfutásos szemekkel meredt Alex-re.

“Bocs”, mondta Alex. Száraz torokkal alig bírt nyelni egyet, iszonyúan vágyott valami folyadékra.

“Mit akarsz”.

Michael hanglejtés és érzelem nélkül ejtette ki a szavakat.

“Egy korty vízzel kiegyeznék, de egyelőre csak üldögélnék itt egy keveset”, felelte Alex. Nyelvével végigszaladt alsó, apró repedésektől sajgó ajkán.

Lassított felvételben Michael előszedett egy kis műanyag palackot a háta mögül. Csak félig volt benne víz, melynek színe a vizeletéhez hasonlított a palack külső oldalán lévő mocsoktól. Alex addigra már vizeletet is képes lett volna inni, olyan szomjas volt, így kérdezés nélkül kikapta a palackot Michael kezéből és lecsavarva a kupakját, könyörgő szájába öntötte a palack tartalmát. Majdnem megfulladt a folyadéktól, olyan gyorsan itta ki; torka hálásan fogadta a langyos vizet, mint ami nem találkozott folyadékkal harminchét órányi nyári hőség alatt.

Alex kiszívta az utolsó vízcseppeket a palackból, majd visszacsavarta a kupakot és Michael-re sandított, aki közönyösen bámult maga elé.

“Ez életmentő volt”, mondta, kézfejével megtörölve az orrát. Lehunyta szemeit, hogy a torkán lecsorduló folyadék szépsége még jobban kitöltse. Úristen, de hiányoztak a drogok… Szüksége volt rájuk ahhoz, hogy Sonában életben maradjon, egyszerűen nem tudott élni a drogok nélkül.

Michael szó nélkül vette át az üres palackot és helyezte a háta mögé a sarokba. Kissé megmoccant helyzetéből, de nem igazán. Ujjai ismét egymásba fonódtak, szemei üvegesen néztek előre. Alex rádöbbent, hogy alig telt el egy hét, amióta felröppent a borzalmas hír. Kifejezetten emlékezett a szipogó Bellick-re, arra, hogy még Zsebes is magához képest visszafogottan viselkedett, amikor páran megkérdezték tőle, mi történt. Michael bánatának hangja pedig kisvártatva megtöltötte a teret, kiszakítva minden érző emberi lény lelkét a mellkasából, aki csak hallotta. Túlharsogta Sona megszokott hangzavarát és Alex számára fájdalmasan ismerős volt. Valamilyen oknál fogva pontosan tudta, milyen érzés valakit elveszíteni. Michael zokogásának hallatán Alex megtapasztalta, milyen lehet elveszíteni gyönyörű fiát, Cameront, és szépséges feleségét, Pam-et; egy sarokba vonulva Alex megsíratta családját, pedig nem veszítette el őket. Fájdalma úgy emelkedett mellkasában, mint egy frissen sült cipó; a ropogó külső réteg könnyen megrepedt, amint újabb és újabb, lágy fájdalom-rétegek jöttek napvilágra, hogy végül nyílt, sajgó sebet hagyjanak hátra, mely soha nem fog begyógyulni. Alex némán sírt szerettei elvesztésének borzalmas gondolatára; ami pedig Michael-t illeti, ő saját érzelmi halálának völgyében sétált, teljesen egyedül, mindenki által elhagyatva. Még Linc sem állt mellette. Alex úgy tudta, hogy Linc sokáig hazudott Michael-nek, hogy életben tartsa fiát, LJ-t. Apaként Alex értette, miért kellett Linc-nek hazudnia, akár saját testvére bizalmának árán is. A fia elvesztése sokkal, sokkal rosszabb lett volna. Végtelenül rosszabb. Alex tisztában volt ezzel. Michael nem tudta, és Alex sejtette, hogy Michael nem tudja; és bár bizonyos volt abban, hogy Michael végül megérti Linc érzelmileg bonyolult helyzetét, azt is tudta, hogy Michael akkor egyedül van sötét gondolataival. Bátyjának vélt árulása, azé, akiért Michael feláldozott mindent, és annak a halála, akit a világon talán a legjobban szeretett úgy tűnt, végérvényesen tönkre fogja tenni Michael-t.

A félelmet nem ismerő, csodálatos Michael immár nem létezett többé. Önmaga árnyéka volt csupán és LJ életéért cserébe mindent megígért Gretchen-nek. Segített ásni az alagutat, a fényhez vezető úton ő volt az előljáró; de amikor magára maradt, a tehetetlenség sötét odvába zuhant. Alex-nek hiányzott Michael, az a Michael aki mindig egy lépéssel előtte járt, az a Michael, aki mindent megtett, hogy őt távol tartsa magától, az a Michael, aki zseni volt és a föld kerekén járó legnagyobb altruista.

“El fog múlni”, törte meg a csendet, és Michael-ra nézett.

Michael gúnyos kis mosollyal állta pillantását.

“Fogalmad sincs, miről beszélsz”, felelte lassan.

“De, van… van”, Alex bólintott, és ráharapott alsó ajkára, melyből apró vércsepp buggyant elő. A vér sós ízétől forogni kezdett a gyomra. “A feleségem sosem áll már szóba velem, és a fiam sem…”

Szavait Michael dühe szakította félbe.

“De ők életben vannak! Az ő szívük ver, és a fejük a nyakukon van ebben a pillanatban is!” üvöltötte Michael, szeme tágra nyílva a haragtól és gyűlölettől. “Van foalmad arról, milyen érzés tudni, konkrétan tudni hogy azt, hogy akit szerettél, megölték? Hogy mind ez idő alatt, amíg rá gondoltál, talán halott volt, végig halott, napok, talán hetek óta?!”

Alex nyelt egyet. Keze remegett, a szervezetéből távozó drogok a poklot járatták vele.

“Miattam halt meg, Alex… én öltem meg őt… az egyetlen dolog, amit szerettem volna, hogy ne essen bántódása… és lám, megöltem őt…”

Michael orcáját csillogóvá tette a fájdalom könnyzuhataga.

“Úgyhogy ne mondd nekem azt, hogy el fog múlni… soha sem fog elmúlni, soha… életem végéig ennek tudatában leszek.”

Mély hangja suttogásba fúlt. Alex megértette, hogy Michael őszinte természete képtelenné teszi őt a bosszúra; tudta, hogy Michael nem rejtőzhet a nemes vágy mögé, mely mások elpusztítását jelentette, amikor pontosan tudta, hol találja meg az egyetlen személyt, akit maradéktalanul hibáztathat. Önmagát. Michael önmagát hibáztatta Sara haláláért. Ez volt a világon a legrombolóbb fajta gyűlölet. Alex tudta, hogy ez a fajta gyűlölet egykettőre fel fogja emészteni a belül reszkető fiatalembert. Alex már megjárta ezt az utat; Schales volt az ő keresztje, melyet alig bírt cipelni, ezért el kellett őt temetnie, de persze nincs bűn, mely végül ne kerülne napvilágra. Valószínűleg ilyen értelemben is Michael-nek köszönhette az életét; Michael nem csak az imént mentette meg a vízzel, hanem kényszerítette arra, hogy a világ elől, még Pam elől is féltve és tébolyodva rejtett titkot végre felfedje. Bűntudata termékeny földjében élősködő férgek gyanánt mardosta nehéz lelkiismerete, és valószínűleg bele is pusztult volna… ha nincs Michael, aki egyedülálló módon felfedezte titkát.

“Nem te ölted meg, Michael… hanem Gretchen… őt kell gyűlölnöd teljes szíveddel… kérlek, kerüld el azt az utat, melyet én már megtettem… én ténylegesen megöltem valakit és a bűntudatom ki is készített volna, ha te nem érkezel időben.”

Michael gúnyosan nézett rá.

“Micsoda érzelgősség.”

Alex megvonta vállát és lenyalt egy friss vércseppet az ajkáról.

“Elegem van belőled, Alex”, Michael határozottan állt fel, hogy elsétáljon.

Alex emberfölötti erőfeszítést tett, amikor sietősen ő is feltápászkodott. Még mindig szédült a kiszáradástól, ám ami még jobban elgyengítette, az Michael közelsége volt.

Túl késő volt letagadni. Tudta, mindig is tudta. Első naptól kezdve vonzotta őt Michael; a fiatalember intelligenciája, elméje zsenialitása és lelke melegsége olyan ritka kombináció volt, hogy Alex Mahone, vagy azért, mert tudat alatt mindig is Michael-hez hasonlatos szeretett volna lenni, vagy azért, mert józan eszét pozdorjává zúzta Michael jelenléte, többféleképpen is vonzódott hozzá. A hajsza alatt azért akart közel kerülni Michael-hoz, hogy képletesen értve feldarabolja elméjét, hogy rávilágíthasson gondolkodására. Ugyanabba az épületve bezárva lenni Michael-lal azt jelentette, hogy nem volt menekvés. A férfi közelsége részegítő volt függetlenül attól, hogy Alex józan volt-e, vagy szerek hatása alatt.

Most, Michael mellett állva, kezével Michael karján, gondolkodni sem bírt.

“Ne… nyúlj… hozzám”, Michael sziszegte, szemének acélos kékje végtelen tengerként hívogatva Alex-et.

Nincs választásom, futott át Alex agyán. Túl gyenge volt ahhoz, hogy hangosan mondja ki. A vérem vagy, Michael… te töltöd fel ereimet, te tartasz józanul, te tartasz életben.

Michael úgy nyomta őt a falhoz, mintha tollat fújt volna el. Alex-et fizikai gyengeség töltötte el a körülmények miatt, ám keze ismét kinyúlt az erős kar után, és vissza húzta Michael-t.

Ezúttal nem állt szándékában elengedni őt. Ujjai körbefonták Michael bőrét, amikor Michael-t keményen a falnak nyomta. Testük egymásnak feszült az erőfeszítéstől, melyet mindketten kifejtettek, egyikük a menekülés érdekében, másikuk azért, hogy megához láncolja imádata tárgyát. A szökés mestere minden erejével küzdött, de Alex olyan erővel csüngött istenén, hogy az mindkettejüket meglepte.

Ennek ellenére, Michael volt az erősebb. Megragadta Alex felsőjét, és már éppen készült ellökni őt magától, amikor Alex-nek eszébe ötlött a kése.

“Gyűlöld Gretchen-t, ha bárkit gyűlölni akarsz… gyűlölj engem is, mit érdekel… úgyis elejétől fogva gyűlöltél, már mindegy, elviselem”, Alex rebegte, ajkaival oly közel Michael szájához, hogy kezdte elveszíteni önuralmát. A kés élét Michael nyakához tartotta, a hideg fémtárgy Michael bőrének feszült. “De önmagadat ne gyűlöld… nem sokáig maradsz meg, higgy nekem.”

“Nem akarok tovább megmaradni, mint ameddig muszáj”, Michael suttogta a fogain keresztül, szeme félig lehunyva, feje a falnak támaszkdva, ajkai makacsul és szorosan egymásnak feszülve, amikor nem beszélt. “Rajta, ölj hát meg… ezt akartad mindvégig, nem?”

Alex nyelt egyet. Megölni Michael-t… talán, eleinte. Azóta soha. Sütkérezni csodás fényében, igen. Követni útját, mindenképpen. Magába inni jelenlétét. Megpróbálni tanulni tőle, igyekezni felfogni egy zseniális elme működését… de megölni őt?

Ajkai úgy ereszkedtek Michael ajkaira, akár egy angyal, aki a mennyekből kiválva a halandóságba zuhan. A kábítószerek iránti vágya Michael iránti fájdalmas vággyá alakult. Érinteni akarta őt, érezni akarta őt, uralma alá akarta gyűrni őt. Kését Michael nyakának nyomva tartotta, de csak addig, míg elméje képes volt racionálisan gondolkodni. A tárgy kisvártatva hangos zajjal csapódott a betonpadlónak, és Alex immár mindkét kezével tartotta Michael ingét, és csókolta a férfit ágyékának fájó vágyakozással.

“Eressz… eressz el”, Michael felnyögött és megpróbálta ellökni Alex-et.

Alex szerette volna elmagyarázni, szeretett volna Michael-nek oylan dolgokat elmondani, melyek a vakító fény sebességével száguldottak át agyán. Szerette volna enyhíteni Michael fájdalmát, szeretett volna olyan érzésekről mesélni Michael-nek, melyek létezéséről mindaddig nem is volt sejtése. A félelmetes helyzet ellenére szeretett volna Michael-nek köszönetet mondani, amiért megmentete az életét, és egy szebb utat mutatott neki. Szerette volna Michael-t emlékeztetni arra, hogy az élet még mindig csodálatos, hogy Sara halála, bármennyire is borzasztó, lehetőséget fog Michael-nek nyújtani arra, hogy másoknak szentelhesse életét. Azt a szeretettel túlcsorduló életet, mely mindig is az övé volt. Alex értette önnön érzéseit, de sejtette, hogy Michael nem fogja megérteni őt; a szavakkal csak lélegzetét pocsékolta volna, gesztusait, mozdulatait, és ezért inkább arra használta ajkait, hogy becézze Michael száját, és kezeit arra, hogy amennyire csak tudta, fogolyként tartsa Michael-t teste és a fal közé szorítva. Nyelve Michael szájába nyomult és a másik férfi ellenállását ostromolta, kitartóan küzdve Michael tiltakozásával. Alex egyre csak csókolta és csókolta őt, hajthatatlanul ki- és belélegezte egy másik férfi iránt érzett vágyát és szeretetét. Igen, egy másik férfiről volt szó. Alex nem volt homoszexuális. Ám olyan erővel szerette és vágyta Michael-t, hogy levegőt is alig kapott.

Tett egy lépést hátra és Michael-re nézett. Az utóbbi leengedett karral állt, kezei ökölbe szorultak, szemei kérlelhetetlenül csillogtak. Alex azt várta, hogy Michael ökle lecsap rá, megtalálja arcát, majdhogynem vágyott rá. Talán egy ökölcsapás felébresztené, magához térítené őt, mindkettejüket. Michael-nak arra volt szüksége, hogy felélesszék, hogy felrázzák, és neki pedig, hogy kijózanodjon, hogy ráébredjen arra, hogy bármi is legyen az, ami megtörtént, amiről hirtelen álmodozni kezdett, soha, soha többé nem történhet meg újra. Sona falain kívül nem, és a falakon belül sem. Soha többé, soha.

“Soha nem volt alkalmam szeretni őt… várni akartunk… és aztán már nem volt idő.”

Alex hallotta Michael-t és látta szemeit, melyekből ismét patakzani kezdtek a könnyek. Michael fájdalmának szemtanúja lenni kibírhatatlan érzés volt. Bárcsak megtehetne még egy lépést, bárcsak újra megcsókolhatná őt; nem találta a szavakat, a szavak sem találták őt, és úgysem segítettek volna Michael-on, semmi más nem hozott volna enyhítést Michael-nak, mint a kitartó szeretet, a makacs és gyengéd ragaszkodás, mely talán hatással lenne Michael arany szívére. De csókolni Michael-t úgy, hogy az közben Sara-t gyászolja, tapintatlanság és érzéketlenség lett volna. Alex csak állt tehetetlenségében, nyeldekelve és reszketve vágyától.

“Használj engem.”

Mindketten összerezzentek, és látva Michael fájdalomtól hamuszürke arcát Alex megértette, hogy ő maga törte meg a csendet.

“Bárcsak vissza hozhatnám őt neked”, folytatta Alex Mahone, aki nem volt önmaga. “Kérlek… használj ki engem.”

Michael szeméből szakadatlanul folytak a könnyek, miközben Alex-et nézte. Utóbbi nem volt meggyőződve arról, hogy Michael megértette, amit mondott, de belefáradt saját szavaiba, melyek a legtisztább szándékaiból is gúnyt űztek. A gesztus, melyet tett Michael irányába az Alex által valaha érzett legtisztább szeretet jele volt, ám a szavak felületes gúnyájába öltöztetve a legvisszataszítóbb, legprofánabb és leggroteszkebb ötletté fajult, mely valaha megfordult a fejében. Alex elkapta tekintetét, de odalépett Michael-hoz és ismét megcsókolta, ezúttal gyengéden, rábeszélőn. Simogatta Michael nyakát, cirógatta a férfi fülcimpáját, ujjai átiklottak Michael tökéletes alakú koponyájára.

“Nem tehetem…”, Michael mondta, ám ajkai most engedékenyebben mozogtak Alex ajkai alatt.

“Nem is kell… csak… használj engem”, Alex lélegzete Michael nyakát nyaldosta. “Tartsd lecsukva a szemed… és képzeld azt, hogy vele vagy”, folytatta, gyengéd csókokat lehelve Michael szemhéjaira.

Maga volt a mennyország. Michael olyan volt, mint az angyal, aki Alex mindig is lenni szeretett volna, sűrű pillái remegtek az érzések sokaságától, melyeket egyikőjük sem tudott már uralni. Michael bőre izzadságának harmatától fénylett, ajkai Michael ajkainak nedvét viselték, orrlukai megremegtek a vágy fellángolásától, amint Alex benyúlt Michael nadrágjába és megragadta férfiaságát. Csak azért, hogy gyönyörködhessen Michael-ban még egy rövid ideig, Alex fel-alá csúsztatta kezét a kemény férfitagon, és ettől Michael tehetetlenné vált. Alex időnként meg-megcsókolta Michael-t, erőnek erejével szakítva el magát a tökéletes, kerek, lágy és forró ajkaktól, és közben határozott mozdulatokkal cirógatta Michael-t. Soha életében nem volt még kezében másik férfi érzékeny testrésze, és soha meg sem fordult a fejében, hogy valaha ilyen élvezetet nyújthat neki ilyesmi.

Egy utolsó, szenvedélyes csók, mindkét hüvelykujjával gyengéden végigsimított Michael szemhéjain, és Alex úgy döntött, itt az idő. Kigombolta Michael nadrágját, letolta azt és hátat fordított Michael-nak.

Szó sem volt gyengédségről; Alex sietve megszabadult saját nadrágjától, és nyálával megnedvesítette Michael kemény vesszőjét, hogy megkönnyítse a behatolás. Nem saját maga, inkább Michael részére. Neki pokoli fájdalmat okozott a férfivessző kíméletlen nyomása, de összeszorította száját és kezével a falnak támaszkodott. A koszos téglák hidegek és dohosak voltak a tenyere alatt, elvonták a figyelmét a testi fájdalomtól, melynek Michael mozdulatai kitették. Szürreális volt, az érzés, ahogy egy másik férfi kitöltötte őt. Izmai megfeszültek, egész teste kényelmetlenül érezte magát, nem beszélve az érzelmi visszaverődésről, mely máris kezdett létrejönni lelkében. Megvetés, undor és értetlenség, lázadás és vágyakozás váltakozott benne oly sebesen, hogy egyik érzésre sem tudott rendesen figyelni. Amit ténylegesen érzett, hogy Michael csípője a fenekének csapódott és Michael keze a testén volt. Eleinte a csípőjét tartotta szorosan, hogy ne mozogjon, amikor ismételten nekifeszült; apránként, a kezek feljebb csúsztak csípőjéről egészen a derekára és finoman ölelték át, miközben mozdulatai is gyengédebbek lettek. A fájdalom megszűnt, vágyakozás és a valakihez való tartozás érzése lépett a helyébe. Forró lehelet érte a vállát, csókok a nyaka hátsó részét, a fülét, és fülében nyögések visszhangzottak.

Végül egy kéz előre siklott és átfogta Alex férfiasságát. Elkezdett fel és lesiklani rajta, végtelen gyönyört okozva, élvezethullámokat küldve agyába. Michael kitöltötte őt és birtokba vette testének más részeit is, elképesztő érzés volt, sokkoló volt, megdöbbentő, hihetetlen. Alex behunyta szemeit, torkában morgás indult, ahogy érezte Michael-t még jobban beléhatolni, egyre mélyebben, olyan erővel, hogy majdnem teljesen a falnak nyomta őt. Lüktető férfiasságán Michael keze végzett varázslatot, nyílását pedig Michael férfiassága töltötte ki, és a kettő együtt olyan hatást keltett benne, mint aki száz féle kábítószer felhőjébe burkolózva szárnyal a mennyek felé. Egész testében kezdett szétáradni a gyönyör. Képtelenség volt, mégis valóság. Úristen, milyen gyorsan történt. Azt kívánta, bárcsak láthatná Michael arcát, bárcsak csókolhatná Michael ajkait, amikor a férfi elélvezett benne; a nyögés és a mélyről jövő, jajgatásszerű morgás, melyet Michael adott ki magából elvette Alex maradék eszét is és a férfi tehetetlenül Michael gyengéd kezébe élvezett.

Együtt estek össze, a nadrágok zipzárait és gombjait valahogy visszahúzták és visszagombolták, a kezeket megtörölték ruhájukba, a tüdejükre ráparancsoltak, hogy ismét lépjenek működésbe. Michael a falnak támaszkodva ült, tehetetlenül zihált, arcán könnyek keveredtek izzadságával. Alex csak saját szíve őrült dübörgését hallotta a fülében. Feje búbjáig reszketett, szerette volna összeszedni magát, de az lehetetlen feladatnak tűnt. Túl sok volt. Fájdalmat is érzett, ennek ellenére minden porcikája arra vágyott, hogy Michael-t ismét magában érezhesse.

Sosem fog megismétlődni. Tisztában volt vele. Michael nem volt az övé, Michael senkié sem volt. Michael emberi elmét meghaladó életerő volt.

Alex a vér és ondó foltjait bámulta a padlón, mely oly sok különös emberi pár egyesülésének lehetett szem- és fültanúja az évek során. Látta Michael cipőjét, hallotta Michael zihálását.

“Bármi is történt… bármi történik a jövőben… köszönöm”, bökte ki Alex, miközben valahogy feltápászkodott és ingatagon állt a lábán.

Távozott anélkül, hogy kérdezni mert, vagy Michael arcára nézett volna.

(vége)

15 Comments

  1. Kata
    Posted May 30, 2011 at 12:33 pm | Permalink

    uh………….szóval padlóra küldtél Mimó…
    nem hiszem hogy ez után egy betűt is le tudok írni……..
    de egy cseppet sem bánom,mert ez tökéletesen van megírva az első betűtől az utolsóig…
    köszönöm hogy olvashattam….

  2. Kata
    Posted May 30, 2011 at 12:35 pm | Permalink

    különben csuda jó érzékkel szóltál,mert pont ez a rész következik..használhatatlan leszek délután:))

  3. Posted May 30, 2011 at 12:42 pm | Permalink

    jaj Katám… te telhetetlen te…
    ha tudom hogy nem bírod megállni esküszöm Josh hangjára (ami nekem szent!!!) hogy nem küldöm el!!!! nagyon sajnálom… jobban mint el tudom mondani… hogy elrontottam az írás örömét neked ;(((((((( és jó ideig nem is fogsz tudni írni… én meg utálom magam!!!!

  4. Posted May 30, 2011 at 12:44 pm | Permalink

    igen, hát nesze nekünk, szerinted én használható vagyok ma???????? amikor megírtam nem volt semmi, utána megnyugodtam… ma nem… ma teljesen kivagyok ám tőle.
    meg a háttértől is.

  5. Kata
    Posted May 30, 2011 at 12:47 pm | Permalink

    nehogy sajnáld te! Isteni volt minden szempontból…csodaszépen van megírva és tudom vannak akik húzzák a szájukat a homoerotikus írásokra de azok nemes egyszerűséggel k@pják be……..

  6. Posted May 30, 2011 at 12:48 pm | Permalink

    köszönöm :-*

    tudod mit mondok én erre?
    CSAK SZERETNÉK. ha már Michael-ről van szó. *vinnyog*

  7. Kata
    Posted May 30, 2011 at 12:51 pm | Permalink

    te…egészen biztosan férfi voltál előző életedben..ezt TAPASZTALAT nélkül nem lehet így megírni…

  8. Kata
    Posted May 30, 2011 at 12:52 pm | Permalink

    jaj…most olvasom mit válaszoltál *kacag* úgy van csak szeretnék:DDDDDDDDDDDDD

  9. Posted May 30, 2011 at 8:02 pm | Permalink

    igen, lehetséges hogy tényleg az voltam! hát ha másra nem erre biztosan jó volt :p

  10. Kata
    Posted June 2, 2011 at 8:07 am | Permalink

    Én most teljesen másképp nézem a szorzatot… miután elolvastam jöttek azok a részek amikor a Sonában ástak hááát van ott egy-két pillanat mikor levegőt sem mertem venni mert élénken megindultak a gondolataim:)))

  11. Kata
    Posted June 2, 2011 at 8:19 am | Permalink

    bolond vagy te:)))…ha férfi voltál másra is jó volt nyugi:)
    Különben igenis kell hozzá valamiféle tapasztalat..csak az gondolja milyen egyszerű megírni egy ilyen részt aki még nem próbálta..mert szép legyen,de kijöjjön az erotika,az érzelem,a vágy és vágyakozás és sorolhatnám mi minden van egy ilyen jelenetben.. hogy azt értse meg aki olvassa amit te akarsz leírni és ne simán egy (már bocs) “dugás” legyen benne…
    Vért izzadtam az első ilyen jelenetnél…pedig oda be tudtam vinni a saját érzéseimet, hisz “hagyományos megszokott” szeretkezést írtam le..
    No szóval most is azt mondom én erre képtelen lennék…:)

  12. Posted June 11, 2011 at 8:35 pm | Permalink

    A Sona-s részek engem is mindig kiütöttek… és akkoriban azt hittem, te jó ég, ÉN BETEG VAGYOK… 😀 milyen jó, hogy nem egyedül vagyok beteg 😉 vagyunk páran :DDDDDD

    Igen, egyetértek, érteni kell az erotikus íráshoz, mert egy-egy szó is elég, és máris más a stílusa az adott darabnak.

  13. Anita
    Posted September 11, 2011 at 10:00 pm | Permalink

    Óóó, szentséges atyaúristen!!!! Már a múltkor is lúdbőröztem, borzongtam, és pirulós gondolataim voltak, na de most, hogy már arcuk is van a szereplőknek, most már le sem merem írni az érzéseimet.
    Te lány! Kikészítettél! 😀 Jól van.

    És csak neked merem elárulni, hogy ma 16 részt néztem meg. 😀

  14. Posted September 12, 2011 at 7:26 am | Permalink

    Hihihi!!!! Akkor most már érted, miért ájuldoztunk Katával. 😀 Képzeld, milyen volt nekem? MEGÍRNI?????? Hajjajaj…

    TIZENHAT RÉSZ??????? *fetreng* Te lány… bolond vagy… teljesen. :)) Azt hiszem ez megdöntötte az én csúcsomat. Szerintem nekem vagy 12 rész volt eddig a rekord… 😀

  15. Anita
    Posted September 12, 2011 at 7:15 pm | Permalink

    Igen, eszembe jutott, mit szenvedhettél, míg írtad. És úgy sajnáltalak. 😀

    Hát, 4 rész a 2. évadból, és 12 rész a 3.-ból. Nem volt több a lemezen, ezért megálltunk. 😀

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*