Alla luce… (9)

Klárinak, meg még annak, aki olvassa!

9-ik fejezet

-Merre voltál, haver? -Tim kérdőjelként pózolt Josh előtt. -Nem számít, a magad ura vagy, menj, amerre akarsz, amikor akarsz. Csak legalább Sweeney-nek hagyj üzenetet legközelebb. Anyukád hétszer telefonált, David pedig kész feszület, mivel lövése sem volt arról, mit tudna neki mondani. Ugye van mobilod?

-Basszus -nyomott el Josh egy szitkot az orra alatt, amikor lehalkított mobilja kijelzőjén tizenegy nem fogadott hívást látott. -Ja. Izé… egy barátomnál voltam -mondta, miközben levetette pulóverét.

-Annál, akit gimi óta ismersz… akivel tegnap este találkoztál, igen? -Tim kérdezősködött, és fel-alá szimatolta Josh-t. -Nőt érzek rajtad, öregem. Nem vagyok egy agytröszt de arra esküdnék, hogy két vállra fektetett, és azt is látom, hogy te ettől kivagy.

Josh érezte, ahogy a gyomra mélyéből felszökik benne a nyugtalanság és undor. A fürdőszobába sietett, hogy könnyíthessen magán, majd fanyalogva öblítette le száját, arcát hideg vízzel.

-Hagyd békén -szólt közbe David, aki a busz ajtajában állt meg. Tim vállat vonva kiment, David pedig becsukta az ajtót mögötte, épp amikor Josh sápadtan és látszólag kimerültséggel küzdve jelent meg a fürdőszoba ajtajában. -Na jó, most leülsz és elmondod, miről van szó.

-De jó látni téged, David -vetette le magát Josh a heverőre. -Ha tudnád, mekkora szarban vagyok -tette hozzá, a szemeit dörzsölgetve. Végül ránézett mentorára.

-Hallgatlak -felelte amaz, leült az asztalra Josh-sal szemben és összekulcsolva kezeit előrehajolt.

-Nos… szóval, találkoztam valakivel.

David várt egy kicsit, majd látta, hogy Josh küzd a szavakkal. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie, ki kell várnia, hogy a fiatal férfi azt mondja el, amit szeretne, ahogyan szeretné. Ahogyan tudja.

-Ő… ő csodálatos. Idősebb nálam. De ez nem érdekes. Őszinte, figyelmes -mondta Josh. -Tökéletes -tette hozzá lassan.

Röpke hallgatás után David megtörte a csendet.

-De…?

-Nem tud járni -bökte ki Josh nagy sóhajjal, melyet követően mintha láthatóan megkönnyebbült volna, mintha a lelkére nehezedő terhet a szavakkal semmissé tette volna. -Pár éve autóbalesetet szenvedett a családjával… megcsúsztak az úton és beleszaladtak egy teherautóba. A férje és a gyermekük azonnal életüket vesztették… ő pedig megbénult deréktól lefelé.

David nehezen vette a levegőt, fogalma sem volt arról, mit tudna mondani, mit lehetne egy ilyen helyzetben mondani. Látta, hogy a védence elveszettnek és zavartnak érzi magát, de azt is tudta, hogy nem adhat tanácsot.

-Annyira gyönyörű… olyan őszinte és bátor… és én… én…

-Kedveled őt de nem tudod, hogyan lehetne folytatni kettőtök kapcsolatát -fejezte be helyette a mondatot David.

Josh felnézett, minden fájdalma a szemében.

-Bele is tudnék szeretni, ha ő…

David elharapta a szavakat, melyek a szájába tolakodtak. Lenyelte, ami hirtelen kívánkozott ki belőle, ehelyett inkább várt.

-Mit tegyek? Az nem lehet, hogy pont énrám van szüksége… neki támogatásra és szeretetre van szüksége, minden egyes nap minden egyes percében. Nem hiszem, hogy ezt meg tudnám neki adni -folytatta Josh, a semmibe bámulva, elsősorban magának beszélve.

-Mondtál neki olyat, amit az irányába tett közeledésnek vehetett…?

Josh keserűen felnevetett. Te jószagú ég. Mondott-e neki olyasmit… Megcsókolta, szeretkezett vele, a karjában tartotta, megmosdatta… A kezébe temette arcát, tetteinek következménye, mellyel eddig szerelme hevében nem igazán számolt, most ólomként nehezedett rá.

-Nem volt más választásom, nem tudtam erős maradni -motyogta, szinte bocsánatkérően, magyarázkodó hangnemben. -Szüksége volt rám, annyira vágyott arra, hogy mellette legyek. Nem mondhattam nemet neki, képtelen voltam rá.

-Rengeteg ember vágyik arra, hogy mellettük légy, fiam -mondta David. -De abban biztos vagyok, hogy te is vágytál vele lenni. Különleges személy lehet -fejezte be gondolatmenetét, melyből kihagyott néhány kapocs-mondatot Josh kedvéért, akinek belső vívódása kiült minden mozdulatára. Ahogy ott ült a kezeit tördelve, David hirtelen büszkeséget érzett a fiatal férfi irányába.

-Igen, vágytam vele lenni… vágyok vele lenni -Josh homályos szemekkel nézett idősebb barátjára. -De nem vagyok biztos… nem érzem magam elég erősnek… ehhez az egészhez én kevés vagyok.

-Hatalmas felelősséggel jár egy ilyen kapcsolat… és azt is jelentené, hogy azt az életet, amit elképzeltél, fel kellene adnod… de legalábbis egy részét.

David tudta, milyen súlyosak a szavai, de érezte, hogy ki kell mondania őket. Akkor is, ha Josh magától is tudja. Talán nem tudja eléggé.

-Jó életünk lehetne együtt -makacskodott Josh. -Oké, nem tud járni. Na és? Lehetnek gyerekeink, fel is tudná nevelni őket. Bárhová el tudna kísérni engem. Mellettem állhatna -tette hozzá, majd fintorogva fejezte be. -Vagyis, ülhetne.

David enyhén összeráncolt szemöldökkel nézett Josh-ra, kezét tétován emelte védence felé.

-Egy pillanat. Mégis, mit művelsz? Előre elterveztél mindent? Őt egyáltalán megkérdezted?

-Tudom, hogy ő is ezt szeretné -dőlt hátra Josh a heverőn. -Tudom. Annyira szeret, hogy az szinte felfoghatatlan -tette hozzá, és az elmúlt napok emlékeitől szíve kihagyott egy dobbanást, kettőt.

-Ezek szerint… ezek szerint te is szereted őt…? -David inkább kérdezte, mint mondta. -Hát ez….

Hát ez… David szerette volna folytatni, akár gondolatban, de ott sem ment. Az egész szürreális volt. Josh-t néha látták ugyan nők társaságában, de általában rövid ideig tartó afférokról volt csak szó, hiszen a hírnév és a turnézás pöffeszkedő asszonyai mellé egy harmadik nehezen fért be az énekes életébe. Éppen ezért Josh nem is gyakran beszélt komolyan egyik, hosszabb-rövidebb kapcsolatáról sem. Most azonban…

-Ha találkoznál vele, megértenél -mondta Josh halkan, védelmező hangnemre váltva, amikor konkrétan Anne-re terelődött a szó.

-Nézd, én vakon hiszek neked, öcskös -David óvatosan felelt, érezte, hogy pengeélen táncol. Nem tudta, mit mondjon, hiszen Josh láthatóan nagyon szerelmes volt. Koránál és tapasztalatainak számánál fogva David azt is tudta, hogy a fiatalabb férfi makacsul ragaszkodik az igazához, miszerint ő szereti az ismeretlen nőt. Ugyanakkor arról is meg volt győződve, hogy kötelességtudat és felelősségtudat és valaki feltétel nélküli imádatának tárgyaként, hiúság is küzdöttek Josh-ban.

-Találkozni fogok vele, nem igaz? -nézett rá David.

Josh elgondolkodott, némileg ijedten tért magához.

-Igen. Valószínű. Eljön a következő koncertemre… ami azt illeti, az összesre eljön.

-Tehát rajongó? Mi történt a kedvenc szabályoddal? -David félig-meddig gúnyosan kérdezte, majd egyetlen pillantást vetett Josh-ra és elkomolyodott. -Rendben, öcsi. Egészen addig, amig te tudod, mit szeretnél, nekem nincs okom kételkedni benned vagy a döntéseidben.

Felállt és háton veregette védencét, igyekezett meggyőzőnek hangzani.

-Szerintem reggelizzünk, úgy nézel ki, mint akinek kéne egy kis szénhidrát.

~~~

Csigalassúsággal telt el három nap. A színpadon a függöny mögött ülve a zongora billentyűit lágyan megérintve hang nélkül játszott a hangszeren, visszapörgette a David-del folytatott beszélgetést a turnébuszon. Emlékezett a szüleivel folytatott beszélgetésekre is, melyekben Anne nem szerepelt. A semmiről csevegett velük, a mindenről, miközben a nő, akit szeretett, tabutéma volt: önmaga bizonytalansága miatt képtelen volt bárkinek beszélni róla. Egyedül mentora és barátja ismerte lelkének legféltettebb titkait.

-Igen, tudom, tíz perc -intett a háttérben felbukkanó Tim-nek, aki erre lekopott mellőle.

Anne-t kétszer hívta a három nap alatt. A nő mindkét alkalommal boldognak tűnt, bár különösen távolinak. Josh nem tudta hova tenni Anne reakcióit, ami még jobban összezavarta őt, mint a nő iránti érzései.

Tudta, hogy Anne jelen van aznap este. A függöny mögül láthatta őt, amikor félve kikukkantott, egyszerre rettegve attól, hogy ott találja, de még jobban attól, hogy nem látja viszont selymes haját, csendes, szomorú szemeit és azt, ahogyan szerényen, alázatosan ül a kerekes székében. Amikor megbizonyosodott Anne jelenléte felől a boldogság olyan forró hullámokban tört rá, hogy egy ideig mélyeket kellett lélegeznie. Már tudta, hogy nincs min törnie a fejét. Már értette, hogy hiábavaló is lenne tagadnia: szereti Anne-t. Lelke minden rezdülésével érezte: elég erős, készen áll.

~~~

Egyenesen őt nézte. Anne karjai beleolvadtak az ülés fakarjaiba, ahogy a férfi megállíthatatlan hullámokban melegséget és szeretetet sugárzott az irányába őszinte pillantásán keresztül. Neki énekelt, minden dalt, minden sor minden szavát neki énekelte; Anne rádöbbent, hogy többé nem hazudhat önmagának, többé nem hitetheti el magával, hogy a férfi közömbös iránta. Olyannyira nem volt közömbös, hogy Anne attól félt, az emberek körülötte elkezdenek majd fecsegni.

Hogyan is hagyhatná el gyönyörű kedvesét? Milyen hajlékonyan, milyen érzékien mozgott a színpadon… talán mert csípőjének minden mozdulata kéjes hangjának emlékét idézte fel benne, kezének minden hullámzó mozdulatára Anne arra emlékezett, ahogyan a férfi a mellét megérintette. Hangja betöltötte a névtelen város arénáját, az utolsó városét, mely élve láthatja őt. Beitta a férfi látványát, minden mozdulatát, gesztusát, pillantását, szemhéjának összes rebbenését, szemének minden csillanását, ajkainak minden mosolyát. Az övé volt, és az övé is marad, az utolsó lehelletéig.

A koncert végén mindenki elkezdett szedelőzködni körülötte, felálltak, néhányan megkérdezték, segítsenek-e neki bármiben. Egy középkorú úriember kedvesen elbeszélgetett vele, pillantása melegével szívét is melegen tartotta. A lánya elszaladt a kerekes székért, az úr pedig, aki Jonah-nak mutatkozott be, beemelte Anne-t a székbe. Anne hálás volt azért, hogy élete utolsó órájában is gondoskodik róla a sors, vannak mellette barátok, nem kell egyedül lennie.

Micsoda megkönnyebbülés volt kihajtani a friss levegőre. Mélyeket lélegzett az esti illatos levegőből, élvezettel fogadta a hűvös fuvallatot a csupasz, és nagyon is érző karján. Ölében volt a kardigánja, de arra már nem volt szüksége.

Mielőtt lehajtott az úttestre, fejében átsuhantak azok a gondolatok, melyeket az utolsó percig szeretett volna eltolni magától. Kis családja, majd Helen. Már bánta, hogy nem írt nekik búcsúlevelet: vajon okolni fogják magukat? Biztosan… Ezt a gondolatot is nyugalommal fogadta. Szerette őket, de számára az élet Joshua nélkül úgyis egyenlő volt a halállal. Mint hogy az övékét is megkeserítse örökös rosszkedvével, inkább békén hagy mindenkit.

Könnyebben ment, mint gondolta vagy remélte. A kanyargó út még a késői órában is forgalmas volt. Az emberek mentek haza az előadásról, néha elviharzott egy-egy ittas gyorshajtó. Csupán el kellett rejtőznie egy parkoló autó mögött, majd amikor a piros sportautó őrült sebességgel közelített, gyorsan kihajtania az út közepére.

Úgy képzelte, hogy nem sokat fog érezni, hiszen deréktól lefelé béna volt. De a hirtelen ütközéstől eltört a karja, és amikor teste visszaesett az út cementjére, feje keményen nekicsapódott. Egyetlen hosszú pillanatig minden porcikája sajgott, őrült látomásában még a lábában is érzett fájdalmat.

Utána, fekete csend.

~~~

-Nagyszerű voltál, Josh -mondogatták neki, ő pedig elégedetten mosolygott rájuk. Szabadnak, könnyűnek érezte magát, nyugodtnak. Türelmetlenül várta, hogy ismét találkozhassanak, és hogy bemutathassa őt David-nek. Vele akart lenni, semmi más nem számított.

-Ez nagyon durva… -Tim beviharzott az öltözőbe, utat tört magának David felé.

-Mi van, a kedvenc zoknid tűnt el megint? -David kérdésére mindenki nevetni kezdett.

-Elütöttek egy tolókocsis nőt az aréna előtt -Tim drámaian jelentette be, látszólag élvezettel vállalva a rossz hír hozójának szerepét.

Josh tágra nyílt szemekkel meredt Tim-re. Olyan sápadt volt, hogy David attól tartott, el fog éjulni, így leültette egy székre, majd kisietett utánanézni a dolgoknak.

Épp akkor ért a kijárathoz, amikor egy fehér lepedővel letakart hordágyat beemeltek a mentőbe. A betonon hatalmas vérfolt verte vissza az utcai lámpa közömbös fényét. David alig bírt megszólalni, de érezte, kérdeznie kell.

-Mi történt?

-Elém ugrott, öreg -egy nagyon fiatal, túlságosan fiatal sofőr jajongott. -Kerekes székben ült de esküszöm gyorsabban hajtott mint a motorosok. Ó bassza meg, el fogják venni a jogsimat ezért… basszus, asszem megöltem azt a nőt!

David észrevett egy fiatal lányt a mentőautónak támaszkodni. Hangosan sírt, reszkető karja a mentőautó ajtajának simult. David lassan elindult a lány felé, megállt előtte, teljesen tanácstalanul. Érezte, hogy talán nem kellene zavarnia a lányt, de azt is tudta, hogy tartozik ennyivel akár Anne-nek, akár Josh-nak, akit félholt állapotban, érzelmi roncsként látott lelki szemei előtt.

Amikor a lány észrevette és felismerte a férfit, gyűlölködő szavakra nyíltak ajkai, úgy meghökkentve David-et, hogy annak hátra kellett lépnie.

-Megölte őt, a maga szeretett Josh-a! Szabaddá akarta tenni őt, hát sikerült neki -tette hozzá zokogva, reszkető kézzel keresgélve a gombokat a mobiltelefonján.

David az összeomlás szélén állt. Még néhány percnyi időt nyert azzal, hogy végignézte, ahogy a lány belép a mentőautóba, helyet foglal a hordágy mellett. Az autó lassan hajtott el, nem szólt a sziréna. Utánuk nézett, majd maga elé. Fogalma sem volt arról, mit tudna mondani fiatal barátjának. Fájdalom ült szívén, fejében gondolatok kavarogtak.

Josh-nak egyetlen pillantást kellett csak David-re vetnie.

A saját kezeit bámulta, a külvilág hangjai foszlányokban jutottak el hozzá. Sosem láthatja többé.

Ahogyan a darumadár egy életre választ társat, tudta, hogy az ő társa önszántából távozott.

Az önsajnálat, szégyen és magány könnyei felbuzogtak szemeiből. Megértette, hogy Anne belelátott, hogy azt akarta, nélküle élje le az életét. Megértette, hogy nem szerette Anne-t eléggé, hogy Anne többet érdemelt volna.

Ő okozta Anne halálát. Megölte őt.

Nyomorultul és összetörve ült helyén, néma zokogás rázta lelkét. Érezte David szorítását, de csak nagyon távolról.

A csillagok közönyösen pislákoltak az égen, tudva amit a kis közjáték szereplői még nem. Bukás és felemelkedés, halál és születés, az örök körforgás: az élet rendje. Semmi más.

(Vége az Első Résznek)

6 Comments

  1. mtklara
    Posted September 24, 2011 at 12:43 am | Permalink

    Köszönöm K! Nem tudom jól értem-e Anne-t: szeretsz valakit életednél is jobban, igazán az ő élete számít neked. Nem teheted meg vele, hogy tönkreteszed. Azt hiszem én is így cselekedtem volna…..De “irigylem” a megtapasztalt érzésért, hogy viszontszeretnek. Elképzeltem azt a pillanatot, – beleborzong – hogy Josh az összes dalt a szemembe nézve nekem énekli. Ezután azt hiszem én is szívesen meghalnék.
    Megsirattam egy picit.
    És ennek még van folytatása?
    Gondolkoztál már biztosan rajta, milyen lehet az a lány akit egyszer J választ, remélem egyszer az Jóisten mellérendeli a másik felét, aki boldoggá teszi:)
    Pusz

  2. Krisz
    Posted September 24, 2011 at 7:39 am | Permalink

    Ohó, de még mennyit gondolkoztam azon, milyen lesz a lány, akit mellérendel a Jóisten! És azt kívánom neki, hogy az a lány nagyon tudja őt szeretni!!!!!! Mert lehet, hogy sosem lesz boldog a párkapcsolataiban… de az tragikus lenne… Josh a világ összes boldogságát megérdemelné!

    Igen, valahogy úgy éreztem, hogy Anne számára J szerelme a beteljesülés, de azzal tisztában van, hogy nem láncolhatja J-t magához, legalábbis ő úgy gondolja. Kicsit érzi, hogy J flig-meddig kötelességből maradna mellette, és hogy nála többet érdemel. Viszont nélküle (abban a pillanatban) konkrétan élni sem tudna, akkor meg minek kínozza magát? Persze, lehet hogy nem mindenki ilyen sarkosan látná ezt a kérdést, de ezt a sztorit ezer éve találtam ki, még butácskább voltam, mint most, lehet, hogy mai fejjel nem küldeném az autó alá.

    VISZONT mindennek van értelme (szeretném ezt hinni) és az én türténeteimben is így van ez. Van folytatás, igen, méghozzá elég szívszaggató, mert azt már mesterfokon űzöm! Köszönöm hogy olvastad és beszélgettél róla velem! legtöbbször kaptam egy “úristen de jó”-t vagy “hát ez szuper volt”-ot vagy egy “na ezen bőgtem egyet”-et, ezekkel nem tudok mit kezdeni, azt szeretem, ha a szavaim kapcsán elindul egy párbeszéd. Úgyhogy szépen indítottad a szombat reggelemet, köszönöm neked. 🙂

  3. Anita
    Posted October 2, 2011 at 8:18 pm | Permalink

    Kis segítséget kérnék. 🙂
    El akartam kezdeni végre olvasni, de nem találom a VIII. részt. Merre van?
    Köszönöm!
    Puszi neked!

  4. Posted October 5, 2011 at 7:07 am | Permalink

    Itt. 🙂

    https://www.noondarkly.com/2011/09/06/alla-luce-del-sole-8/

    Nem tudom miért nem rakja be a többihez, ugyanazt a címkét megkapta ő is… :-/

  5. Anita
    Posted October 5, 2011 at 5:21 pm | Permalink

    Köszönöm! :-*****

    Azért nem rakja be, mert lehagytál egy “a” betűt. 😀

  6. Posted October 5, 2011 at 7:44 pm | Permalink

    Igazad volt, kijavítottam 🙂 köszi!

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*