Gyomok

Most, hogy megérlelődött bennem a gondolat, hogy talán érdemes a kertben több időt tölteni, mint amikor áthaladok az autóbejárótól a ház bejáratáig, rengeteg mindent tanulok a növényektől és a hozzájuk fűződő kapcsolatomból. Igen, a növényekhez is lehet kötődni, de még mennyire. Kiváltképp, ha az ember elültet egy magot, látja, amint a földből kibújik egy aprócska levélke, és abból az aprócska levélkéből egyre nagyobb és erősebb növény válik. Nagy elégtétel és boldogság ez, valószínűleg köze van a nők gondoskodó oldalához, az anyai ösztönünkhöz. Szépen cseperednek a növénykéim, virágoznak, már látom a kis terméseket is. A gyümölcsfák pedig, melyekre jobban odafigyeltem tavasszal, bőséges terméssel fognak jutalmazni.

Ahogy pár napja szedegettem a gyomokat a veteményesből – könnyen, szépen szakadtak ki a gyökerek, mert jótékony eső után voltunk -, az jutott eszembe, milyen szépen, párhuzamosan jönnek a leckék a fizikai és szellemi síkon. A gyomok is növények, tehát, mint olyanok, szépek, élet van bennük, a vadvilágban őszintén szeretem őket. Néha a gyep kifejezetten gyönyörű, ha dúsan nő benne a lucerna vagy mindenféle gyomszerű növény, mert sűrűvé és zölddé teszi a gyepet. Ugyanakkor, és erre most jöttem rá, amikor kényszerpihenőre küldtem magam a legragályosabb közösségi oldalról (Facebook), a gyomok igenis kártékonyak. Behízelgik magukat, bemásznak a bőrünk alá a maguk ártalmatlannak tűnő szépségével, és az ember legyint, azt mondván, ‘békén kell őket hagyni, nem bántanak senkit’. Pedig elszívják a táplálékot a termést hozó, valóban értékes növényektől, rácsimpaszkodnak a palántákra, gyökereik egybenőnek a palánták gyökereivel. Így természetes, hogy a gyümölcsfa vagy zöldségnövény nem hozhat jó termést. A közösségi oldalon szó szerint elburjánzanak az emberi kapcsolatok. Megvan annak az illúziója, hogy sok mindenkivel kapcsolatban lehetünk, hogy nem veszítjük egymást szem elől, hogy “benne vagyunk a sűrűjében”. Minden napra jut valami drámai fejlemény valakinek az életében, amihez illik hozzászólni, mindig van valami humoros videó vagy kép vagy idézet, ami egy pillanatra feldobja a kedvünket. Mindig akad kérés, vagy kérdés, vagy izgalmas esemény, szép és felemelő felvétel, valami, ami megmozgatja a fantáziánkat, ami által belefolyhatunk az ismerősi körünk vérkeringésébe. Lehet, hogy profán hasonlat, lehet, hogy bántó az emberekre nézve, ha gyomokhoz hasonlítom őket, de valahol, leegyszerűsítve, mégis erről van szó. Nem arról, hogy értéktelen lenne bárki is. A maga személyes valóságában igenis mindenki érték. De ha sok emberrel állunk kapcsolatban, akár napi egy-két perces szinten, akkor óhatatlanul elhigulnak a kapcsolataink. Fizikailag képtelenség ilyen módon érdemben szólni hozzá dolgokhoz, legyenek azok a legsúlyosabb problémák. Arról nem beszélve, hogy a mi szellemi termésünk is késlekedik, vagy egyáltalán nem fejlődhet ki akkor, ha mindenféle apró-cseprő eseményre odafigyelünk. És elaprózzuk a figyelmünket, energiánkat. Nagyon körültekintően kell megszűrni a baráti körünket, és fegyelemmel, szigorúan kell határt szabni annak, hogy mennyi időt töltünk mások életével, és mennyit a sajátunkkal.

A palántáim szépen növekednek, az alatt a pár nap alatt pedig, mely alatt fel sem néztem a Facebook-ra, sikerült olvasnom két értékes könyvből, melyeket a héten szerintem be is fogok fejezni, továbbá haladtam a regényemmel, megnéztem három filmet, dolgoztam két filmnek a fordításán (egyiket befejeztem, másikat hamarosan befejezem), és időben sikerült válaszolnom néhány levélre.

Talán nem azonnal értünk meg bizonyos dolgokat, de az élet mindig gondoskodik arról, hogy addig küldje a jelzéseket, amíg meg nem értjük a ránk vonatkozó lényeget. Ha nyitott szemmel és szívvel élünk.