Hát, tekintve, hogy pár éjszakája álmodtam egy rémeset (nem emlékszem rá), és utána sokáig nem tudtam elaludni, mert rettegtem a fehér falaktól, amiket megvilágított a hold, rettegtem felkapcsolni a lámpát, mert akkor a szembelévő tükörbe kellett volna néznem, a párom kiment a mosdóba, és féltem az ajtó felé nézni, mert a sötét folyosó látszott mögötte, aztán féltem a mellettem alvó páromra nézni, mert szemvédővel alszik (őt a fény zavarja reggel) és olyan volt, mintha kivájták volna a szemeit- ma pedig sétálni mentünk, este, sötét volt, féltem a fák árnyékaitól, a tenger hullámaitól, mert nem láttam, csak hallottam őket, a távoli emberi alakoktól, a hangoktól, a francba, mindentől féltem- szóval ideje kimondanom, hogy félek a sötétségtől. read more »
Category Archives: Magyar
Most először…
A fülem sajog már a fejhallgató nyomásától, hajnali 3 is elmúlt, le kéne feküdnöm.
Csakhogy most először érzem a halálraítéltek utolsó perceinek keserű könyörgését- csak még néhány perc- csak néhány pillanatot még- nem élet, ha nem hallhatom, ha ki kell kapcsolnom- csodálatosak az életben az első alkalmak- az első csók- az első tudattalan könnycsepp- az első szerelem- az első ellenség- az első sikerélmény- az első megsemmisítő, katartikus, boldogtalan-boldog melankólikus bánatözön- az első őszinte könyörgés-
Hamarosan szintén könyörögni fogok, szintén az utolsó percekért, pillanatokért- bezzeg ilyenkor hogy repül az idő! Átéltem már- ellenségemnek sem kívánom- az ember annyira vágyik a másik után, hogy a távolság ellenére arra ébred, a társa mellette fekszik, és öleli, és melegíti, némán szereti, és amikor a hitetlenség megtöri a varázst, a hús-vér ölelésből szellem-test lesz, lassan eltűnik, emlék marad, sajgó, kínzó emlék, mert annyira valósnak érezzük, annyira akarjuk, hogy odavarázsoljuk, mert még erre is képesek vagyunk. Mindenre és bármire- a halálból visszahozzuk a szeretteinket, a múltból jelent csinálunk, meglátjuk a jövőt, megtanulunk szeretni. Nagy nehezen.
Azt sem tudom, kinek köszönjem ezt- de köszönöm, köszönöm!
Josh Groban
Azt hittem, nem érhet már meglepetés. Zsenya után már semmi. Azt hittem, Zsenyát látni és meghalni- de nem- még nem halhatok meg! Még nem… Addig nem, amíg nem hallom ezt az angyalt élőben!
Kapkodok, keresem róla az infókat, 26 éves, február 27-én született, szeretne a Broadway-n fellépni (nem lesz nehéz, ezzel a hanggal), Grammy-re jelölték, a világ összes nagy zenészével együttműködött, fellépett, duettezett (hova a frászba tettem a fülem eddig?!), kilenc hangszeren játszik, zenét ír, apja orosz-lengyel zsidó, anyja norvég-amerikai, eddig ennyit találtam, nem sok, de kit érdekel, mit ért el, mit nem? Az ember hallgassa, és érezze… ezt szavakban úgysem lehet leírni. Én, aki időnként meglepem magam azzal, hogy egészen jól eltalálom a szavakat, na, most legszívesebben némasági fogadalmat tennék, mert ami eddig kijött a számon, tök lényegtelen. De tényleg!
Ó, bizonyára nem az övé az emberiség történelmének a legszebb, legerősebb, legférfiasabb, legmegkapóbb hangja. Ezen nincs mit vitatkozni- ez egy érzés- boldog, akit megérint- én boldog vagyok! Nagyon!
Titkok!
Kata felvilagositott, hogy Tungz mit is ertett azalatt, hogy folytassam. A titkok feltarasat, azt! En balga, aszittem, a novellaimat! 😀
Tehat, akkor az ot titkom. *dobperges* read more »
Csütörtök
Katócám, ezt külön neked, az imént majdnem felhívtalak, de nincs pofám Maarit telefonjáról…
Hol jártunk? Délelőtt sehol, vagyis, kimentünk sétálni a tengerpartra, mentünk volna, de a szél majdnem lerepítette a fejünket, iszonyú hideg volt… utána főztem egy zöldséglevest, mert már igényeltem a levest, utána megnéztem a Féktelenül 2 végét (Keanu Reeves nélkül jó sz*r volt, bár Jason Patric is jó pasi…), utána elautóztunk egy outlet-parkba, ahol márkás cuccok vannak leértékelve, találtunk Vilinek egy isteni félkabátot, a legtutibb, amit eddig neki láttam, sportos, elegáns, visszafogott, divatos, fiatalos, mégis klasszikus, isteni. Maarit fizette, mint nagyjából mindent, amióta itt vagyunk. Mikor fogom tudni neki mindezt visszaadni…? Várom már az időt, amikor a saját pénzemből vehetek én másnak mindenfélét… read more »
Furcsa játékok
A kedvenc fish and chips étkezdénkben, a Papas-ban ültünk (Folkestone-ban található, Anglia legtutibb fish and chips helye, abszolút übertuti, tényleg!), és beszélgettünk. Párom, szokásához híven, mesélt néhány újdonságról, hírről a nagyvilágból, amiket naponta elolvas, számára nem tudok újat mondani, néha kissé idegesítő a dolog… szóval, elmesélte, hogy Ausztriában egy házaspár kettészakadása után a bíróság, az apa tiltakozásai és azon ismételt kijelentései ellen, miszerint az anya mentálisan instabil, a gyermekek kizárólagos felügyeleti jogát a fentemlített anyának ítélte. read more »
Anglia
Zöld mezők, Thomas Hardy vidéke, Heathclyffe és Cathy örök szerelménak színhelye, viharos egek, rengeteg birka, sok vaj- és tejtermék, sok bárányhús, Ralph Fiennes, Alan Rickman, Colin Firth, sok steak, sok fish and chips, sok magánhangzó, kedves emberek, remek vasúthálózat, Big Ben, pezsgő főváros, charity shop-ok, Cadburry-csoki, clotted cream, tenger, Kate Bush, kastélyok, hattyúk, kacsák, kanyargós utcácskák, CCTV, neighbourhood watch area, Camden town és marihuána, Keane, James Blunt, Katie Melua, musical-ek, Heathrow, terroristák, késésben lévő vonatok, awright?, dairy ice cream, London burning, Wembley, jaaaj.
Sok itt a látnivaló, tíz emberélet se elég, sok szépséggel ajándékozott már meg engem ez az ország- de most nem vagyok itt lélekben.
A mai nap fénypontja- többszáz gyönyörű hattyú a Thames folyón a Windsor kastély közelségében. Hatalmas madarak ezek, tökéletesek és kecsesek, bájosan pislognak az ember felé, hátha kapnak egy kis uzsonnát… aztán kijönnek a partra, és elkezdenek totyogni, és az embernek nevethetnékje támad. A rút kiskacsából milyen hibátlan szépség lett… mindenki rút kiskacsa, valamikor élete során, valahol valamilyen közösségben… és mindenki szépséget rejt, ami előbb-utóbb a felszínre tör. Órákig gyönyörködhettem volna bennünk, annyira szépek voltak…
Utazni jó…?
Lassan be kéne szüntetnem az utazásokat… mégis, hogy képzelem? Itthagyni munkát, családot, barátokat, csak úgy a nyakamba venni a világot, akkor is, ha csak vidéki angol városkába megyek? Tíz napra… Hogy is merészelem… Mindig ez van. Elutazásom előtt pár nappal a nyakamba szakad minden, ami szakadhat. És nem jó dolgokról beszélek. Kezd elegem lenni…
Furcsa dolgokra képes az ember lelkiismerete. És az akarat is. Félek saját magamtól… olyan furcsa és erős az akaratom. Igen.
Mindegy. Mindent megérdemlek.
W…
Nem is értem, miért vagyok képes órákon át bámulni ezt a szájat, ezeket a szemeket. De tényleg.
Az lenne a tuti, ha üresfejű, ostoba, paraszt bunkó nőcsábász szemét dög bújkálna a szép külső mögött.
Na de, hányszor válhat valóra az ember álma?! Megtaláltam életem szerelmét. Két közös fényképem van Zsenyával. Ez eddig már kettő. Szóval, a nagy büdös igazság az, hogy Wentworth Miller, a legnagyobb sajnálatomra, se nem meleg, se nem ostoba, se nem szemét, se nem pénzsóvár sztárocska. Ez van, ezzel a keserű tudattal kell élnem… *sóhaj* read more »
Ketten
Szeretlek, Zsenyus… a magam módján, picit megcsalva a jobbik felemet, néha elfelejtve téged, néha újult erővel, újult fájdalommal-örömmel. Egyszerre léptél be az életembe a kedvesemmel, kettőtök között osztom ketté magam és a szívem, és volt egy perc, amikor egymás mellett áltatok. Minden nő legnagyobb álma ez, nem? A szívének két legkedvesebb férfit egymás mellett látni…
Szépség/Beauty
Ennyit a szépségről… egy óra alatt sikerült ezt elérnem. Szerettem volna látni, én fekerülhetnék-e egy magazin címlapjára 🙂 Különösen előnytelen képet szedtem elő magamról, pár órás alvás után, karikás szemekkel, nyúzottan, na. 😀 Nem semmi ez a photoshop… első próbálkozásom képretusálás irányába:
Beauty…? Or not…? Anyone can look beautiful… it’s just a question of make-up and/or photoshop. My first try at photo retouching. The result:
Azért sem változunk…?
Azért jellemző, hogy sohasem tanulok a hibáimból, és mindig ugyanúgy ugyanott bántok meg embereket, ugyanazon okokból kifolyólag. Mint egy törött lemez; pedig már tudatosan figyelem magam, dehát… ez van. Béna vagyok, na. Már tudom, miért piszkáltam a barátnőmet, miért vagyok idegesebb, miért vagyok ilyen meg olyan. Tudom… ennek ellenére minden egyes alkalommal végigjátszom a sértődöttet, mint egy rossz szappanopera szereplője, akit újra meg újra átver az élet. No, attól távol állok azért; engem az élet aranytenyérben hordozott eddig, és nem hinném, hogy ez sokat fog változni. read more »
Vihar előtti csend
Sok minden jár a fejemben, általában is, de mostanában különösen. A párom hamarosan elmegy, egyedül leszek hosszú heteken át, és ő is, amig láthatjuk egymást, mindezt 13 hónapon keresztül kell végigszenvednünk. Igyekszem másra összpontosítani, de a nap egyre csak közeleg, én meg próbálom lassítani az időt, de persze ilyenkor képtelenség… Mindegy, ez csak egy része annak, ami foglalkoztat. read more »
Mmm…
Egyszer jól megropogtatnám ezt az úriembert…
I would really like to lay my hands on this gentleman. Only once. 😀
Csillagpor
Ma reggel, amikor kiléptünk az autóból a munkahelyünk előtt, a méretes szeméttároló szomszédságában mindenféle kiszórt kacatot találtunk. A sok lényegtelen és szemétbevaló limlom közepette a szemem megakadt egy fényképen. Majd még egyen. És még egyen. Régi, kopottas, fekete-fehér, szépiaárnyalatú képek voltak; kislány a parkban, távoli alak, mögötte tenger, családi vacsora. Mind ismeretlen arcok, mégis döbbenten álltam ott, földbe gyökerezett lábbal. read more »
Óda a női táskához
Valójában nem dícsérni akarom formáját, anyagát, puhaságát, azt, ahogy nekisimul a csípőmnek, és átveszi vadító mozgásomat… Az a nagy büdös helyzet, hogy én gyűlölök minden női táskát, legyen az bőrből, vászonból, műbőrből, átlátszó műanyagból, kemény anyagból, lágy anyagból, legyen fekete, barna, bordó, bézs vagy fehér. read more »
Bedshaped
Londonban jártunk, amikor először láttam ezeket az arcokat, kiplakátolva szerte a városban. Gondoltam, egy újabb zenekar, amit le akarnak nyomni a torkunkon. Aztán az MTV-n láttam néhány klippet, és amikor legközelebb Angliába mentünk, megvettem a Hopes and Fears-t. Nagyjából egy évig leállás nélkül ezt hallgattam, és mai napig az egyik legklasszabb lemez, ami a birtokomban van! read more »
Sexylicious!
Mr Hugh Laurie, who has no idea why women like him. *snorts*
Egy aprócska Hugh Laurie képecske. A pasi mai napig nem érti, mit esznek rajta a nők. (Pedig intelligensnek tűnik…)
Rosszkedvem tele
Utálatos dög vagyok. Nem tudom, érdemes-e erről bővebben, ne is kérdezzetek. Tök lényegtelen a konkrét ok, amiért ezt írom, egy a lényeg: én. Önközpontú, önző, utálatos dög vagyok, mindig az voltam, csak általában jól titkolom. Az álcázás mestere vagyok azzal, hogy látszólag őszintén adom magam. Sokra megyek vele… read more »
Napoleon és a busmanok
Az egész téma régóta érlelődik bennem, talán azóta, hogy kicsit alaposabban belesüppedtem a belföldi politika mocsarába. Az esti híradóban elhangzott mondatot másnap három csatorna tízféleképpen értelmez; még az is, aki a saját fülével hallja, amit az adott személy mondott, elbizonytalanodik. Kérdem én, ha egy frissen elhangzott nyilatkozat képes ennyire megosztó hatású lenni, és ennyire sokféle és sokrétű véleményt kicsikarni emberekből (és ez csak a politika; gondoljunk bele: két barát eszmecseréjében is előfordulhat olyan, amit az egyik félreért, és évtizedes harag lesz a vége), hogyan van mersze az emberiségnek a történelmet mint megmásíthatatlant tanítani? read more »
