Hát, tekintve, hogy pár éjszakája álmodtam egy rémeset (nem emlékszem rá), és utána sokáig nem tudtam elaludni, mert rettegtem a fehér falaktól, amiket megvilágított a hold, rettegtem felkapcsolni a lámpát, mert akkor a szembelévő tükörbe kellett volna néznem, a párom kiment a mosdóba, és féltem az ajtó felé nézni, mert a sötét folyosó látszott mögötte, aztán féltem a mellettem alvó páromra nézni, mert szemvédővel alszik (őt a fény zavarja reggel) és olyan volt, mintha kivájták volna a szemeit- ma pedig sétálni mentünk, este, sötét volt, féltem a fák árnyékaitól, a tenger hullámaitól, mert nem láttam, csak hallottam őket, a távoli emberi alakoktól, a hangoktól, a francba, mindentől féltem- szóval ideje kimondanom, hogy félek a sötétségtől.
Ahhoz is köze lehet ennek, hogy rossz a szemem, és félek a vakságtól. Szeretem a fényt, kifejezetten szeretek arra ébredni, hogy besüt a nap (a párom utálja, ő a denevérek fényét szereti), esténként égniük kell a lámpáknak. Este félek egyedül hazamenni, ha nem látok, ha nincs kivilágítva az utca. Kiskoromban, ha jól emlékszem, anyum mindig égve hagyta a kislámpát, vagy nyitva hagyta a gyerekszoba ajtaját, miután lefektetett, és én a konyhából beszűrődő otthonos neszekre merültem álomba. Tudtam, hogy anyum odakint van, biztonságban éreztem magam.
Idegesít a dolog, mert régebben nem féltem, legalábbis nem ennyire. Mikor alakult ez ki? És miért? Kell lennie egy oknak. Utánaolvastam, egy krishna-fazon válaszolgat kérdésekre, emberek félnek, hát persze, mindenki fél valamitől, ki a pókoktól, ki a víztől, ki a magasságoktól, mindenki mástól. Annyira félünk, hogy minden félelemnek külön neve van, szépséges -fóbia végződésű mind. Ja, vicces: azt hittem, nincs tériszonyom- egy frászt nincs- tegnap az új King Kong filmet néztük (ami mellesleg szuper!), a vége felé, amikor Kong az Empire Stat Building tetején áll, és repülővel lövik, ő meg felugrik hog elkapja őket, és közben a kamera fordul és kering és közben mutatja a lenti világot, én a fotelben ülve elszédültem. Pfffff. Visszatérve a keleti fazonra: a szokásos blablát meséli el, hogy a bizonytalanságtól félünk, attól amit nem látunk, pedig nem is láthatjuk a jövőt, hát akkor hogyan félhetünk tőle, ha nem tudjuk, mi is az? Oké, veszem én. Vili nélkül leszek egy évig, a hülye is következtethet arra, hogy ilyenkor az ember fél, bizonytalan, satöbbi. Ezt én is tudom- de ennyi lenne?
Miközben hazafelé sétáltunk, az jutott eszembe, azért küldte nekem az Öregúr ezt a Josh-fiút, pont most, hogy elvonja a figyelmem attól, ami hónapok óta foglalkoztat. Most is őt hallgatom, különös illúzió ez: ha ennyire szép zene szól, semmi bajom nem eshet… Felnőtt fejem is elhiszi ezt, mert el akarja hinni.
Rettegő bajtársaim, megértelek benneteket. Rossz dolog félni. 
És hogyan győzhetnénk le? A nagyokosok azt mondják, a világi élet minden búja-baja-gyönyöre az, amitől meg kell szabadulnunk, a test örömeitől, a javainktól, az anyagi tulajdonainktól, mindentől, ami nem tartós. Na ja, hogy semmi sem tartós? Hát, van aki egy barlangban éli le az életét. Mi, gyarló test-imádók, ha emezt az életet választjuk, tudjunk róla, hogy mindenféle mellékhatással jár a dolog…
10 Comments
Nekem is van 1 titkom:mindig úgy alszom,hogy ég az olvasó lámpa és a fürdőben is világít ,mert nadon félek. Nekem ez elég későn jött ez a félelem.
Ha tudnád!Félek a magasságtól,meg a víztől, de a sötétségtől nem:)
én millió dologtól félek:(
)
tériszonyom van,tizenhárom éve csak némi fény mellett tudok elaludni,frászt kapok a sötét utcán,félek a fájdalomtól,vakságtól rettegek,és pánikolok mindentől(csoda ,hogy merek élni
szóval tudom mi ez,sajnos:(
de egy jó van benne,hogy átérezted(már bocsi)ezentúl kapaszkodsz a metro lépcsőjén,ha előttem állsz védelemként
örülök, hogy nem egyedül vagyok a félelmeimmel
tudom, nem túl kedves részemről, de akkor is 
ha korlát van előttem, no problem 
akár száz méter magasságban is 
továbbra is számíthatsz rám a lépcsőknél 
Gitta, amint látod, nekem is későn jött…
Évi, én azt hittem, a magasságtól nem félek…
Kata, azért annyira nem vészes még nálam
Jó! Mert tudod,hogy nyáron megnézed velünk az egri várat?,na ott van mélység meg korlát meg sötét,de én szinte remegek ,amíg végigmegyek a várfalon,persze én bolond minden nyáron elmegyek oda,bár tavaly szépen leültem a várkertbe és ott vártam be a többieket,míg a katakombákban lent voltak,mert oda aztán akkor se mennék le, ha az életem múlna rajta
A sötétségtől való félelmet nem lehet esetleg úgy leküzdeni, ha direkt elsötétítesz? Ha nem megy úgy, hogy egyszerre hirtelen eloltasz minden fényt, akkor csak szépen fokozatosan, hetek, esetleg hónapok alatt, úgy, hogy a végén csak egy gyengén világító fényforrás maradjon.
De ez csak az én tippem:)
Kiskoromban egyébként én is féltem a sötéttől, mindenféle plüssállatokkal vettem magam körbe, mert úgy nem féltem. De aztán ez valahogy elmúlt. Aztán egyszer-kétszer később is visszajött ez a félelem, de csak rövid időkre. És olyankor azt csináltam, hogy a fülemre tettem az mp3 lejátszóm fejhallgatóját és jó hangosan hallgattam valami olyan zenét, ami megnyugtatott és aztán, amikor már kicsit nyugodtabb voltam, lekapcsoltam a villanyt és még sokáig hallgattam a zenét és csak akkor kapcsoltam ki, amikor már nagyon álmos voltam és egyből álomba tudtam merülni. Ez is egy tipp:)
Na és Kata, te hogyhogy nem szereted a katakombákat?:)
Kata, jó
))))
)
Nolcsi, este fény nélkül alszom, ott nincs gond… ha behunyom a szemem, no problem…
de a zenés tipp jó, és igen, azt hiszem ha Josh dalolna a fülembe, a tüzön is átsétálnék
Akkor próbáld ki ezt a zenés dolgot, remélem beválik:)
Miért félnek a gyerekek automatikusan a sötétben?
Gitta, jó kérdés, mert hiszen a születés eéőtt sötétben vannak, és az a biztonság számukra…
de utána megszokjuk a fényt, és hiányzik, ha nincs többé