Tag Archives: Művész

A művészről

…mondok nektek egy kevésbé végletes példát… A művészekét!… A művész: kentaur!… Alul ló, középen ember, s nyilával a napba lő!… Hurvitz, a “vaskoponya”, szeretve utált rabbitársam alkalmazta rájuk ezt a pompás képet!… Úgy értette, hogy mint mindannyiunkban, a művészben ott az ösztönvilág minden ősi késztetése, az emberlét valamennyi megoldhatatlan, keserves és gyönyörűséges ellentmondása, s ugyanakkor a vágy egy magasabb, szellemi létezésre. – “Ilyen a művész! – mondta a lublini. – Egyszerre sokféle, s ezért a hiúság benne óriási felhatjtóerő!… Öld meg a művész hiúságát, s egy életre tönkretetted őt!… Megmutatni magam a világnak olyan kihívás, olyan kényszer, amely a legszebb dalt s a legpompásabb műremeket is kikényszeríti belőlük”… Bizony fiaim, elgondolkodtató érv!… Hiszen még a kagylóból is a belé került piszok hozza ki az értékes gyöngyszemet!… Lehet, hogy valami értéktelen mégis értéket szül?! Lehet, hogy az önös törekvés, amely sok szenvedést és zűrzavart szül a művész életében, mégis kifizetődik, mert megszületik a mű?!… Valami igazság van ebben, hiszen mutassatok művészt, aki nem nagyravágyó, s alkotót, aki nem hiú?!… Sokat töprengtem ezen, túlságosan is sokat […]: létezik-e olyasmi a világon, hogy féligazság? […] Ilyesmi nincs, fiaim! […] Olyan azonban van, hogy mondok néktek több dolgot is, melyeknek fele igaz, fele pedig nem!… Leírhatok egymás mellé két mondatot úgy, hogy az egyik igaz, a másik pedig nem!… De ezt nem lehet egyetlen mondatba vagy állításba összegyúrni, mert abból nem jön ki semmi, csak moslék!… Vagyis ami nem egészen igaz, azt úgy nevezzük, hogy hazugság. No már most ugyanez a helyzet a művészekkel is!… Amit ihlettel írnak, az szép és igaz. Amit az önmutogatás kényszerít ki belőlük: az hamis! És ez gyakran két, egymás utáni mondatra is érvényes. […] Ha verset vagy regényt olvasok, szemem akaratlanul különválasztja benne a művészetet és a bűvészkedést!… És ha alaposan meg akarsz sérteni egy valódi, istenáldotta hegedűművészt, mondd néki, hogy virtuóz!… A “virtuóz” önmagát állítja a mű elé, s előbb kezd el hajlongani, mint ahogy befejezné produkcióját! […] Utánajártam a dolognak, Hurvitz! A hiúság nem felhajtóereje a művésznek, hanem éppen a legnagyobb akadálya! Valódi, igaz mű csak akkor születik, ha az alkotó önös kis énje félreáll, s helyet ad magában annak, ami több!… A kígyó-én, ha hatalomra jut az emberben: mindent elront. Nemcsak a művét, de az életét is! – a rabbi kis szünetet tartott, majd így folytatta: – De ki mondhatja el, hogy énjét legyőzte?… Senki!… Ezért az engem ért rágalom kifejezetten jól jött, mert önvizsgálatra kényszerített. Ahol fáj, ott még a hiúság “föntje” dolgozik bennem, s ahol nem fáj: ott már rendben vagyok!

(Részlet Müller Péter Benső mosoly c. művéből, 138.-139. old., Édesvíz Kiadó, 2007; a fényképet Joshboy, azaz Charles Hu készítette)