Tag Archives: Időutazás

Időutazás

Az utóbbi hetekben szépen lassan elkezdtek rólam lemenni a fölösleges kilók. Tornázom, mozgok, és szigorúan odafigyelek az evésre. Cukrosat, liszteset csak nagyon keveset fogyasztok, különleges esetekben, amúgy sok saláta, sovány hús, joghurt, zöldség párolt alakban, gyümölcs van terítéken. A közérzetem is javult, alakulnak az izmaim, könnyebben mozgok.

Ma reggel eszembe jutott, hogy megpróbálom rekonstruálni, melyik életkorban milyen testsúllyal rendelkeztem. Ösztönzésként magamnak, és mert vicces ötlet, elkezdek egy időutazást. Nem véletlenül szokták mondani annak, aki fogy: te éveket fiatalodtál! Nos, talán szó szerint fiatalodni nem tudok, de életem korábbi pontjaiba látogathatok a fogyás folyamatán keresztül. Vajon meddig fogok tudni visszamenni? 🙂

2012. Nyolcvanöt kiló körül lehettem a legrosszabb időszakomban.

2010. A sógornőmmel konditerembe kezdtünk járni, és egy tréner segítségével felmérés készült az erőnlétemről. Akkoriban nagyjából nyolcvankét kilót nyomtam, és akkor határoztam el, hogy muszáj elkezdeni mozogni…

(Most valahol itt tartok a hetvenkilenc kilómmal. Már elhagytam a gyűlölt nyolcvanas számokat, de még nem jutottam el a következő mérföldkőig…) read more »

Időutazás

Látom a jövőmet. Mellettem él évtizedekkel idősebb alteregóm, látom mindennapi küzdelmeit, szemtanúja vagyok kicsinyes harcainak, látom, hallom, érzem őt. Néha menekülök előle, mert mindketten erős személyiségek vagyunk, sok az ütközési felület. Nagyon régen mondott nekem valamit, amit akkor nem hittem el. Aztán évekkel később rájöttem, hogy igaza volt. Mostanra túlnőttem rajta, visszanézek rá, ugyanakkor ő a jövőképem is. Az, aki leszek. Magányos, megkeseredett, minden porcikájával a szeretet morzsáiért küzdő, szánnivaló teremtés, törékeny, sebezhető, iszonyúan sebezhető. Csak úgy tud érzelmileg fennmaradni, ha magára irányítja a figyelmet, miközben értékes, értelmes, nagylelkű és szellemes. De már nincs tovább, ennyi volt az élete, és érzi, tudja, hogy nem sok mindent tud felmutatni. Talán az életkörülmények, talán a saját döntései miatt került ide. Ő sem tudja eldönteni, melyik; az előbbi áldozatot, az utóbbi önkényes, erős embert farag belőle. Nem jó neki így, nem érzi biztonságban magát, örökös harcban van a körülötte lévőkkel, nem boldog. Nehéz így szeretni őt, nagyon nehéz. Telnek felette a hetek, hónapok, és minden hét elteltével egyre nehezebb vele. Felettem is telnek a hetek, hónapok, évek. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy az ő sorsa előrevetíti az enyémet. Élő példaként, talán figyelmeztetésként, elrettentésként áll előttem, én pedig az ösztöneim ellenére néma szemtanú vagyok csupán, nem teszek semmit, nem próbálok változtatni a sorsomon. Hagyom, hogy szép csendesen ugyanabba a mederbe folyjon életünk csermelye, nem változtatok irányt, nem küzdök. Félek változtatni, félek felemelni a hangomat, mert veszteséggel járna. Gyáva vagyok, megalkuvó. Összeszorított ajkaim mögött viharok dúlnak, szavak ágaskodnak szilaj csatalovakként, hogy áttörjék a rettegés ellenséges frontvonalát. Igen, látom őt, még itt van közöttünk. Még egy ideig emlékeztetőül szolgál nekem. Aztán, amikor már nem lesz itt, szép csendben, ellenkezés és tiltakozás nélkül, lehajtott fejjel át fogom venni a helyét.