Tag Archives: Kari Anderson

Mozdulj!

Sok fitnesz-tréner és életmód-guru ír cikket, ad interjút és terjeszt DVD-t arról, milyen jó dolog mozogni, tornázni, sportolni. Sok-sok pénzt keresnek mindezzel, de ez természetes, hiszen manapság minden pénzbe kerül. Ugyanakkor ezen trénerek mindegyike sok-sok éve működik a mozgáskultúra világában, mondhatni, az egész életük a mozgásra épül. Bíró Ica, Béres Alexandra, Simonfi Ági, Rubint Réka és a többiek. Félreértés ne essék, mind tiszteletet és dícséretet érdemel, hiszen nem butaságokat hirdetnek, látszik rajtuk, hogy a testük urai, továbbá, aki próbálta ezen hölgyek DVD-it, programjait az tudja, hogy valóban hatásos gyakorlatokról van szó, melyek rendszeres elvégzése látványos eredményhez vezet. De a mozgásra való vágy mégsem született meg bennem három évtizeden keresztül, pedig nyitva van a szemem, látom, milyen sokan sportolnak, hallom, ahogy javasolják a mozgást, meg dícsérik a pozitív hatásait. Az az igazság, hogy a mozgáskultúra mint olyan, kicsit hiánycikk még nálunk. Talán ma már az iskolákban rendesebben folyik a test nevelése, az én időmben sem kisiskolában, sem gimnáziumban nem volt mérvadó tantárgy a tesi: vagy marha nehéz gyakorlatokat tanítottak (gyűrű, mindenféle speciális bukfencek, fitnesz-program, fejenállás – ami jóga! -, stb.) vagy pedig voltak a szokásos unalmas futógyakorlatok, volt a kosár, a röplabda, a kézilabda. Ha az adott osztályban nincs egyetértés a lányok között, akkor csapatjátékba sem érdemes kezdeni… De nem keresem a kifogásokat, sem az oktatási intézmények, sem a szüleim nem tehetnek arról, hogy sokáig nem voltam hajlandó megmozdulni. A nevelés alapozza meg az életünket mindenféle szempontból, de egy bizonyos kort követően már nem takarózhatunk abba, hogy “bezzeg engem nem járattak tornára, úszni, táncra stb.”, hiszen saját sorsunk kovácsaként nyitott számunkra mindenféle lehetőség.

Igenis elsősorban én tehetek arról, hogy nagyjából húsz éves koromig lusta disznóként tengettem napjaimat. Aztán akkoriban berobbant a köztudatba a sármos, karizmatikus és roppant tehetséges Michael Flatley, aki miatt beiratkoztam a Budapesten újonnan nyíló ír tánciskolába és jártam is oda szorgalmasan nagyjából másfél évig. Írszteppes karrierem elején történt azonban egy kisebb baleset, vagyis… túlzásba estem, és mivel akkoriban (kezdő ajánlatként) korlátlan óramennyiséget lehetett látogatni a nyolc alkalmas bérlettel, fogtam magam és jártam heti ötször. Bírta ezt a sarkam és a térdem két teljes hétig, majd olyan szinten robbantam le, hogy nem bírtam lábra állni a fájdalomtól, attól féltem, járn sem fogok tudni többet. (A sarkam és a térdem azóta is két gyenge láncszeme a testemnek…) Az ír tánc hihetetlenül megerőltető sportág, a test mellé szorított karok miatt a lábra és a térdre nehezedik az ember teljes súlya, és a nem kellőképpen edzett lábak egykettőre felmondják a szolgálatot. Iszonyúan fájt a térdem de szerencsére idővel elmúlt és visszamehettem gyakorolni. Addigra a többiek elhúztak, és mivel kihagytam órákat azt követően is, lassan behozhatatlan előnyre tettek szert társaim, úgyhogy egy idő után otthagytam a sulit. Ronan Morgan-nek, az iskola alapítójának ma is hálás vagyok, mert kedvesen és emberséggel kezelt bennünket, humorral oldotta a feszültséget, nagyon jó pedagógus volt és megtanított végtelen tisztelettel nézni nem csak az ír tánc művelőire, hanem minden táncosra. Nehéz mesterség, fegyelem kell hozzá, akaraterő, sok-sok türelem és kitartás. Az ír tánc és zene pedig mai napig itt él szívemben.

Ez volt tehát életem első próbálkozása arra, hogy megmozduljak és a testemet edzzem valamilyen szinten. Utána sok éves szünet következett, bár a kilók lassan kezdtek felkúszni rám. Időnként belekóstoltam ebbe, abba… Fogyókúra mellett kipróbáltam a Callanetics-et, ami hatásos, nagyon jó a hátnak, csak nem volt hozzá kitartásom. Megint több éves szünet jött, a fölös kilóknak pedig társaik is akadtak, amúgy is rogyadozó önbizalmam legnagyobb bánatára… Nem szaporítom a szót, ma nagyjából tizenöt kilós túlsúllyal küzdök, ami nem nagyon sok, de elég sok ahhoz, hogy nyáron kényelmetlen legyen szoknyát felvennem, hogy jól tudjam magam érezni bármilyen ruhában, hogy nehezen másszak lépcsőt. Ráadásul az izmaim nincsenek kifejlődve, vékony a csontozatom. De hogy ne nyavalygásból és önmarcangolásból álljon ez a poszt: pár éve megtört a jég. Fene se emlékszik, miért kezdtem el tornázni, de elkezdtem. Egyvalaki Simonfi Ági Pilates gyakorlatait ajánlotta, másvalaki Béres Alexandrát, egy harmadik személy Rubint Rékát. Kipróbáltam én mindegyiket. (Azt hiszem egyedül Béres Alexandra várat még magára.) Simonfi Ági remek tréner, kedves és aranyos a stílusa, nem félek tőle, és semmiképpen sem érzem magam tehetetlen tohonya hájpacninak a gyakorlatai végzése közben, mert azok elsősorban a test erősítésére lettek kitalálva, sérült emberek testi rehabilitációja folyt Joseph Pilates eredeti gyakorlataival. Ezek a gyakorlatok elkezdték formálni az izmaimat és mivel sokat ülök (irodában dolgozom, írok stb.), kifejezetten jót tettek a fájós hátamnak. Ráadásul, mivel Callan Pinckney gyakorlatai is ehhez hasonlóak, nem esett nehezemre elsajátítanom őket. Aztán kipróbáltam Rubint Réka 4 x 20 perces gyakorlatait. Vagyis, ebből eleinte bírtam nagyjából 15 percet. Réka kemény fitneszcsaj, nem aprózza el a dolgokat és mindenképpen gyakorlott, haladó sportolóknak ajánlom a gyakorlatait, mert az átlagos emberi test és szív NEM bírja ezt a fajta megterhelést. Arra viszont jó volt Réka, hogy ráébresszen arra, nekem a Pilates túl lassú, Réka pedig túl gyors és kemény. Kellett hát valami más, valami igazán nekem való. Keresgéltem az interneten, szerencsére se szeri, se száma a torna DVDknek. Rábukkantam egy Kari Anderson nevű amerikai nőre, akinek le tudtam tölteni egy egyórás programját (“Reach”), ami az egész testre van kifejlesztve és ötvözi a balett, a Pilates, a jóga elemeit, egy kis tánccal megfűszerezve. Kellően lassúnak tűnt, megkíséreltem. Beletört a fogam, hiszen nem voltam sem kellően izmos, sem kellően hajlékony, a szívem is nehezen bírta. Ez volt két éve.

Ma már megvan Kari összes DVDje és heti 4-5 alkalommal edzek a “Curl”-re (ez egy 20 perces hasizomtorna), a “Go”-ra (ez egy 45 perces kezdő sztep-gyakorlatsor, melynek van egy haladó változata, a “Hot steps”), és néha berakom a “Reach”-et. Élvezettel figyelem, hogyan alakulnak az izmok a lábamban, érzem, hogy nő az erőnlétem, hogy a szívem is erősödik. Ma már sokkal jobban el tudom végezni mind Réka aerobic-, mind Mary Winsor (na, ő sem komplett!) Pilates-gyakorlatait, melyeket a fenék és csípő formálására fejlesztett ki (ezekből vett át Ági is elemeket, csak ő jóval kevesebbszer végezteti, mint Mary). A sztepp sem oly idegen számomra, mint annak idején, van, amikor kifejezetten élvezem a mozgást. (Egy-egy mentálisan fárasztó nap után a testem is fáradt és olyankor a torna is nehezen megy, nálam még nem működik a tornából nyert felfrissülés.) A hasizmom gyönyörűen alakul és mindenképpen fejlődöm, a Curl-t is egyre jobban végig tudom csinálni. Egy szó, mint száz, minden könnyebben megy, mint régen. Nem sokat fogyok, és semmiképpen sem gyorsan. A torna erősít, alakít és mentálisan is formál, de a látványos és gyors fogyáshoz az én életmódom mellett szigorúan oda kellene figyelnem arra, hogy egyáltalán ne egyek cukrot és lisztet, ami egyelőre nem megy. (Viszont elég változatos és egészséges étrendet követünk, aminek szintén megvan az eredménye.) Jelenleg annak örülök, hogy mozgok, és annak még inkább, hogy szeretem! Hiányzik, ha egy napot kihagyok; ha kettőt hagyok ki, akkor már egyenesen a hiszti kerülget. A hátamnak is szüksége van a mozgásra, a szívemről nem beszélve. Úgy érzem, megtaláltam az egyensúlyt, változatos gyakorlatokat végzek, cardio és erősítő/nyújtó tornát egyaránt. Van hova fejlődnöm, de legalább elindultam néhány éve egy úton, és egyre nagyobb élvezettel haladok előre. Remélem, hogy látszani is fog az eredmény egy idő után, nem csak érződni… az mindenképpen pozitívum, hogy még soha ilyen hosszú ideig nem tornáztam huzamosan (az év kezdetén vezettem be a heti 2, majd több alkalmas tornát), tehát a kitartás már nem lesz probléma, és mivel ráéreztem a mozgás ízére, no meg a saját testemen tapasztalom a pozitív hatásait, igencsak hiányozna, ha abbahagynám…

Én csak egy átlagos személy vagyok, aki saját magától ébredt rá a mozgás hasznosságára. (Igen, voltak, akik ösztönöztek és hálás is vagyok nekik, de végső soron ez fejben dől el, méghozzá a sajátunkban. Eszter, Emese, Kari, otti és Anita, ti öten feltétlenül segítettetek, örök hála nektek ezért!) Ha nekem sikerült, akkor neked is fog! Én nem vagyok sem táncos, sem sportoló, sem fitneszguru, nincs mögöttem több évtizedes gyakorlat, nem ez a kenyerem, nem árulok semmit… Törékeny szerkezet a testünk, nagyon gyorsan elromlik és onnantól kezdve igen nehéz megjavítani… Jó időben kell elkezdeni törődni vele, erősíteni és ápolni kell, mert az egészségünk függ tőle és végső soron életünk teljességének foka. A beteg testünk a lélek gondjaira utal, de ez nem azt jelenti, hogy legyintünk egyet és rábízzuk az elménkre: majd meggyógyítjuk belülről. Testet és lelket együtt kell ápolni és gondozni, egyik sincs meg a másik nélkül!

Ha konkrét tanács kell, azt ne tőlem várd; én csak elkezdtem mozogni, de nem vagyok szakember. Mindenképpen azt javaslom, fordulj olyanhoz, akinek ez a munkája, kérd ki a tanácsát, neked milyen fajta tornára van szükség az optimális hatásért. A mozgás kockázattal is jár, ha nem hozzáértően végezzük, tehát légy óvatos és ne edzz túl sokat, csak fokozatosan haladj előre, ahogy a tested engedi. Senki sem kerget, nem határidőre kell teljesítened, csupán a testi-lelki komfortod növelése a cél. Időd van, már csak a kezdő lépések kellenek.

Hajrá neked, és hajrá nekem, meg mindenkinek, aki mozog és sportol és tornázik egészsége érdekében!