Azért jellemző, hogy sohasem tanulok a hibáimból, és mindig ugyanúgy ugyanott bántok meg embereket, ugyanazon okokból kifolyólag. Mint egy törött lemez; pedig már tudatosan figyelem magam, dehát… ez van. Béna vagyok, na. Már tudom, miért piszkáltam a barátnőmet, miért vagyok idegesebb, miért vagyok ilyen meg olyan. Tudom… ennek ellenére minden egyes alkalommal végigjátszom a sértődöttet, mint egy rossz szappanopera szereplője, akit újra meg újra átver az élet. No, attól távol állok azért; engem az élet aranytenyérben hordozott eddig, és nem hinném, hogy ez sokat fog változni. read more »
Monthly Archives: January 2007
Vihar előtti csend
Sok minden jár a fejemben, általában is, de mostanában különösen. A párom hamarosan elmegy, egyedül leszek hosszú heteken át, és ő is, amig láthatjuk egymást, mindezt 13 hónapon keresztül kell végigszenvednünk. Igyekszem másra összpontosítani, de a nap egyre csak közeleg, én meg próbálom lassítani az időt, de persze ilyenkor képtelenség… Mindegy, ez csak egy része annak, ami foglalkoztat. read more »
Csillagpor
Ma reggel, amikor kiléptünk az autóból a munkahelyünk előtt, a méretes szeméttároló szomszédságában mindenféle kiszórt kacatot találtunk. A sok lényegtelen és szemétbevaló limlom közepette a szemem megakadt egy fényképen. Majd még egyen. És még egyen. Régi, kopottas, fekete-fehér, szépiaárnyalatú képek voltak; kislány a parkban, távoli alak, mögötte tenger, családi vacsora. Mind ismeretlen arcok, mégis döbbenten álltam ott, földbe gyökerezett lábbal. read more »
Óda a női táskához
Valójában nem dícsérni akarom formáját, anyagát, puhaságát, azt, ahogy nekisimul a csípőmnek, és átveszi vadító mozgásomat… Az a nagy büdös helyzet, hogy én gyűlölök minden női táskát, legyen az bőrből, vászonból, műbőrből, átlátszó műanyagból, kemény anyagból, lágy anyagból, legyen fekete, barna, bordó, bézs vagy fehér. read more »
Bedshaped
Londonban jártunk, amikor először láttam ezeket az arcokat, kiplakátolva szerte a városban. Gondoltam, egy újabb zenekar, amit le akarnak nyomni a torkunkon. Aztán az MTV-n láttam néhány klippet, és amikor legközelebb Angliába mentünk, megvettem a Hopes and Fears-t. Nagyjából egy évig leállás nélkül ezt hallgattam, és mai napig az egyik legklasszabb lemez, ami a birtokomban van! read more »
Rosszkedvem tele
Utálatos dög vagyok. Nem tudom, érdemes-e erről bővebben, ne is kérdezzetek. Tök lényegtelen a konkrét ok, amiért ezt írom, egy a lényeg: én. Önközpontú, önző, utálatos dög vagyok, mindig az voltam, csak általában jól titkolom. Az álcázás mestere vagyok azzal, hogy látszólag őszintén adom magam. Sokra megyek vele… read more »
Napoleon és a busmanok
Az egész téma régóta érlelődik bennem, talán azóta, hogy kicsit alaposabban belesüppedtem a belföldi politika mocsarába. Az esti híradóban elhangzott mondatot másnap három csatorna tízféleképpen értelmez; még az is, aki a saját fülével hallja, amit az adott személy mondott, elbizonytalanodik. Kérdem én, ha egy frissen elhangzott nyilatkozat képes ennyire megosztó hatású lenni, és ennyire sokféle és sokrétű véleményt kicsikarni emberekből (és ez csak a politika; gondoljunk bele: két barát eszmecseréjében is előfordulhat olyan, amit az egyik félreért, és évtizedes harag lesz a vége), hogyan van mersze az emberiségnek a történelmet mint megmásíthatatlant tanítani? read more »
House!!!
Hugh Laurie won his second Golden Globe for House!!!! YAY!!!!! Go Hugh!
He would deserve one every year, as far as I’m concerned…
Now eveyrthing is right in the world. *beaming*
House and Hugh rock!!!! 😀
Sikoly
Edvard Munch 1963-tól 1944-ig élt, mondhatni, nem is keveset. Kristiániában nőtt fel (bárcsak meghagyták volna ezt a nevet Oslo helyett!), korán veszítette el édesanyját, majd kedvenc nővérét. Az asszony halála után édesapjuk nevelte Edvard-ot és négy testvérét (két fiú és két lány), folyamatosan rettegésben tartva őket: ha a bűn útjára lépnek, örök kárhozat lesz jutalmuk. Talán az utókor hálás lehet Christian Munch-nak, aki ennyire nem keresztényi szeretettel formálta az emberiség egyik legcsodálatosabb festőjének személyiségét. read more »
Plötty
Mostanában elég gyakran vesz elő a rosszkedv. Betudom a tél végi szokásos depressziónak, emlékszem, tavaly is sokat szenvedtem ettől. Kevés a fény (ősszel ellentétben, ami sokáig tartott, és rengeteg napfényt adott), a hétvégék elszállnak, pedig semmit sem csinálok. Milyen jó volt év végén az az egy hét az ünnepek között! Sokat aludni, lassítani, olvasni, itthon lenni. A fenébe, ennyire beskatulyázott a társadalom?! read more »
Csók
Mi minden van egy csókban?
Félelem.
Vágyakozás.
Szenvedély.
Kíváncsiság a másik iránt, és aziránt, mit érzünk abban a pillanatban.
Kérdések.
Válaszok.
Megadás.
Könyörgés.
Birtoklási vágy.
És még sorolhatnám.
Jaj, az a csók tegnap… borzongás.
Na, azért panaszra nincs okom nekem se…
Hiába, nincs izgatóbb egy tiltott kapcsolatnál, melyet átitat a veszély. És nincs izgatóbb egy olyan férfinál, akit a társadalom rossznak bélyegezett meg; még akkor is, ha kiderül róla, tulajdonképpen kedves, türelmes, gyengéd. (Aki azért időnként tud üvöltözni, és fájdalmat okozni…)
Köszönjük az átélést, Stinky…
Jevgenyij Pljusenko
(a tavalyi év utolsó estéjén kezdtem el írni ezt, de akkor nem volt alkalmam befejezni)
Szilveszter van, mindenki bulizik… én nem vagyok az a tipikus bulizós fajta, bár, ha nagyobb társaságban lennék, biztosan jól érezném magam. Most viszont itthon vagyok, a párom odalent tanul az államvizsgájára, a barátnőm odakint cigizik. Családom és egyéb állatfajták meg a ház túloldalán, eszegetnek, meg a többi.
Engem az elmúlt néhány év új és csodálatos élményekkel gazdagított, elsősorban egy orosz műkorcsolyázó révén. Azt hiszem, a nevét már elég sokan hallhatták; az életútját nem írom le, nehéz gyermekkora volt, keményen küzdött, idén végre megszerezte pályája legnagyobb dicsőségét, az olimpiai aranyérmet. read more »
Az én csodálatos életem
Gyakran azon töprengek, vajon tényleg olyan semmilyen az életem, amilyennek tűnik? Külső szemmel nézve, bizonyára, hisz nem sokat csinálok. Alszom, reggelizem, dolgozom (kivéve, amikor nem), hazajövök, vacsorázom, leülök a gép elé, lefekszem. Így leírva elég tragikusan hangzik… (Ennek ellenére vigyorogni van kedvem, ha ránézek a kisebbik macskánkra, aki a szőnyeg közepén kinyújtózva alszik, kidugott rózsaszín nyelvecskével.) read more »
Love of the beholder
The Eye is a lonely detective. He gets the task of following a young upstart to check if he is stealing from his rich father, and he is witness to the boy’s sudden killing. The killer is a beautiful woman.
Thus begins the journey of two lost souls toward finding themselves and each other. read more »
The Sundance Kid
My dad would be exactly his age, if he was alive. I always kept count of their ages together; in fact, I knew how old Bob was first, and only then, my dad’s age.
Robert Redford was probably my very first celebrity favourite; I remember my aunt Babu taking me to the movies, to see Barefoot in the park in Marosvásárhely, Romania. I was about eight, or nine; we had some slushy ice-cream with the flavour of pistaches, and drank some Coke, which at that time tasted magnificent- it still had the taste, I assume. The movie was great fun even for a little kid. I thoroughly enjoyed it, and Bob would be engraved in my memories forever. read more »