Tag Archives: Úti beszámoló

Párizsban…

…minden sarkon kávézó áll, és minden kávézóban ülnek a helyiek és a turisták, isszák a kávét, bort, eszik a salátát vagy a többi helyi ínyencséget.

Párizsban a Szajna partján több tucat bouquiniste (könyvárus) kínálja a portékáját, a régi plakátokat, könyveket, képregényeket, képeslapokat. Van olyan árus, aki finnül és magyarul is beszél, mert az Ibusznál dolgozott egy évig, amúgy Izraelben született, és jelenleg svéd állampolgár. De ugyebár Franciaországban dolgozik és mindezt angolul és franciául meséli el.

Párizsban a Notre-Dame előtt kígyózik a sor, hömpölyög a tömeg, több ezren mossák át a gótikusan csipkézett katedrális gyomrát minden órában. A hatalmas rozetták ragyognak a napfénytől, a magas boltíves belső szürkén emelkedik az ember fölé. A csendre invitáló feliratokra senki sem figyel, nemzetközi látványosság lett a Mindenható szent házából, a legtöbb ember, aki belép, nem is hiszi az Istent.

Párizsban a Montmartre-on művészbutikok és standok kelletik magukat a piroslámpás negyed közvetlen közelében. Hiába, a testiség és alkotás együtt jár, mindkettő spirituális élmény, tán mással nem is tudunk már önmagunk belsejére hatni. A Sacré-Coeur patyolattiszta külseje szinte hivalkodik, a turisták őt is megrohamozzák, szemét szinte mindenhol, bűz, a Párizsra oly gyakran jellemző vizeletszag, a szépség ellensúlyozója, az alvilág emlékeztetője.

Párizsban a betonból színes fémcsövek nyúlnak ki, több szintes épületet tartanak össze: a Pompidou Központ modern művészetek hatalmas tárháza, jelenleg egy fantasztikus Edvard Munch kiállítás otthona. Tömegek veszik körül, forgalmas része a városnak.

Párizsban fenségesen finom a vendéglői koszt. Olvad a hús az ember szájában, a salátákra isteni öntetek kerülnek, minden friss, minden ropog, minden azonnal elkészül. A francia ételektől kulináris orgazmusa lesz az embernek. Szakácskönyvet be kell szerezni! A pincérek kedvesek, mindenki odafigyel.

Párizsban általában is kedvesek az emberek. Illedelmesek, nem lökdösődnek, ha mégis, akkor bocsánatot kérnek. Nem nézik ki az embert a helyéből, ha dadogja csupán a nyelvet. Az elmúlt évek során sokat változott a város ebből a szempontból… előnyére.

Párizsban leírhatatlanok a péksütemények és a csokoládék. Az eclair-fánk a gyermekkori ízeket hozza vissza. A kekszek állagától és ízétől szinte elsírom magam.

Párizsban hajmeresztő boltok és butikok váltják egymást a bevásárlóutcákban. A divat fővárosa iramot diktál, nem csak a ruházkodásban. Karnevál-kellékes bolt, King of Pop (Michael Jackson) bolt, kézműves termékek ezernyi boltja, sajtboltok, borszaküzletek. Ékszerek, bizsuk. Drágakövek, könyvesboltok. Kelmék, sálak, szőnyegek. Sírnivaló mind.

Párizsban sok a kutya, kicsi, nagy. Szőrös, csupasz. Imádják őket. Érthető.

Párizsban emberek millióit szállítják a metrók és helyi vonatok. Percenként jönnek a szerelvények, csúcsidőben ez sem elég. Átszálláskor van, hogy akár tíz percet is gyalogol az ember a másik vonalhoz.

Párizsban a temetők történelmet őriznek. Nyizsinyszkij, La Fontaine, Oscar Wilde, Jim Morrison, Marcel Proust, Modigliani, Degas, stb. pihennek a súlyos kövek alatt, melyekhez zarándokolnak az emberek minden nap. Oscar Wilde sírja graffitiszerűen tele van pitykézve üzenetekkel, melyeket a jelen küld a múltnak palackpostán: szádat csókoltam, életem vagy, imádlak, köszönöm. Nyizsinszkij sírját elhagyva a temetőből kijövet egy emeleti ablakból születésnapi ünneplés csendül fel.

Párizsban gyönyörű férfiak és nők járják a várost. Aki nem szép, az is magabiztos, peckes és hetyke, tudatosan rója az utakat. A világ legfantasztikusabb városának lakója. Miért is ne lenne magabiztos?

Párizsban olyan művészeti kincsek találhatók, amik sehol máshol. A századát sem lehet megtekinteni egy-egy látogatás alatt. Párizs az otthona például Auguste Rodin egyedülálló szobrainak. Leírhatatlan éteri szépségük ma is páratlan, márványba lehelt álmok és érzések.

Párizsban ősszel hullanak a sárga levelek a betonra, a sírokra, a szemétre, a Szajnára, az emberek lába elé. Az őszi fény mindent beragyog, telítődnek a színek, harsog az életkedv.

Párizsban számtalan sok mozi várja a látogatókat, több száz filmet vetítenek hetente. A kis művészmozikban a jegyet sem ellenőrzik, mindenki oda ül, ahova akar.

Párizsban utcazenészek csinálnak jókedvet a járókelőknek. Az ötvenes évek jazz zenéje két hangszeren és egy vokálban csendül fel, és milyen jól hangzik!

Párizsban rengeteg a bevándorló, az emberek fele színesbőrű vagy ázsiai. Keverednek a népek, színes a paletta ebben is, mint minden másban.

Párizsban nagyon sok a sajt. A bor. A kávé. A hús. A butik. A szuvenírbolt.

Párizsban van a világ leggiccsesebb épülete, melynek ezt elnézi az emberiség: Eiffel-Torony. Este minden egész órában pár percig sziporkázó fényekbe öltözik, majd aranyszínben pompázik tovább a következő csillagszórós fellépéséig. A Mars-mezőn fiatalok százai ücsörögnek, beszélgetnek, csókolóznak, piknikeznek.

Párizsban hangulat van, romantika van, kultúra van, életerő van. Történelem, múlt és jelen, ragyogás és nyomor, szépség és otrombaság. Párizsban palacsintakultusz van, turistakultusz, és franciakultusz. Eltűrik az embert, de azért éreztetik, ki az úr a házban. Nincs is baj ezzel semmi.

Negyedszerre láthattam Párizst, csak néhány, számomra kedves részét, mert többre nem jutott idő… de csak még jobban beleszerettem, mint eddig valaha. Olyan helyeken is jártam, amiket még sosem láttam eddig. Láttam ázsiai művészt kis noteszbe firkálni a metrón. Láttam idős embert egyedül újságot olvasni a Szajna partján. Láttam római tökéletes szépséget idéző göndör hajú férfit egykedvűen ülni az öltönyében. Láttam idős hölgyet kiöltözve kiülni a kávézóba, egyedül, szégyenkezés nélkül. Láttam sok-sok művészeti csodát, láttam gyönyörű sírokat, láttam zsibongást és káoszt és volt részem szinte spirituális csendben is.

Imádom azt a részét is, amely nem annyira szeretetreméltó. Ezért tudom, hogy Párizsban látni fogom még a Szajna partját.