Tag Archives: Anglia

Anglia, 2010 október

Rövid, mégis zsúfolt hetet töltöttem el nemrég Angliában, barátokkal, családdal, és sok-sok történéssel.
Láttam hattyút, vadlibát, rockzenekart. Kettőt is, egy befutottat, híreset, amerikait, és egy újat, ismeretlent, angolt. Utóbbi az előzenekar volt egy koncerten, előbbi pedig a fő attrakció. Röstellem, de bennem az előzenekar előadása pendített meg húrokat. Számomra szinte a könnyekig meghatóan energikusak és szenvedélyesek voltak, előadásuk pedig még nyers és őszinte. Mivel a rendes koncertet hideg fejjel tudtam végigállni, figyeltem az előadóra, a közönségre, az összhatásra. Elmélkedtem azon, micsoda erő lakozik egy színpadra termett személyben, micsoda hatást ér el a nézőkben, akik lelkét megérinti.
A legjobb barátnőim közül voltak velem néhányan, míg Londonban róttam az utcákat és kerülgettem a metropolisz robot-embereit. Ettünk finomakat, rengeteget nevettünk (magyarán: röhögtünk, míg a pisilés kerülgetett), megnéztünk egy rendkívül összeszedett Gauguin kiállítást a Tate Modern-ben, picit a Hyde Park-ban is sétáltunk, álmélkodtunk egy bevásárlócentrum luxuscikkein és árain. Lányosan viselkedtünk, gyönyörködtünk abban, aki szép, kis időre ki-ki elfeledte, hogy túl van már a harmincon, és odahaza várják a mindennapok és a gondok. Megosztottunk kételyeket és gondolatokat, eszméket cseréltünk, kozmetikai és fitness-ötleteket adtunk egymásnak. Elhatározások születtek, tanácsok adódtak, sajnos félelmek is körvonalazódtak, csalódások ütötték föl fejeiket, volt meg nem értés és harag, döbbenet és tanácstalanság.
Láttam egyedül füstöt eregető, lecsúszott embert. Anyát a gyermekével játszani. Gazdag, fiatal üzletembert felszállni metróra, maga mögé utasítva a nehéz táskáját cipelő nőt. Plázamacát százával. Sokféle emberi arcot, ezer nemzet egyvelegét, történelem és múlt nélküli egyéneket, törtető, megélni akaró lélektelenséget, Mammon gyermekeit. Sok magányos embert. Nagyon sokat.
Láttam zöldellő parkot, rozsduló lombozatot, esőtől csillogó, járdára tapadó leveleket, színt a szürkeségben. Láttam habzó tengert, millió kavicsot, lusta sirályt, árván meditáló embert a hullámok színe előtt. Láttam öreg asszonyt, ki ősi játékmackót tolt babakocsiban.
Volt szépség, és volt magány. Szomorú vágyakozás, nemtörődöm némaság. Volt kék vizen himbálózó madár, füvön szaladó mókus. Volt egy gyönyörű festmény, és sok olyan is, mely nem nekem festődött. Volt a szívembe hatoló dallam, és olyan is, mely hidegen hagyott.
Volt baráti beszélgetés, jóleső bizalom, és volt fájó ingerültség. Magamba zárkózás, de kitárulkozás is.
Sok kósza tárgy, színesek, régiek, eldobottak, elhagyottak, egymásra nehezedők, magányuk elől remegve megbújóak.
Tépdesett felhők, erős szél, ragyogó víztükör. Hullámzó fűzfa, parmezános sütőtök-spenót egybetál, hatalmas tortaszelet. Kedves kiszolgálás, meg kevésbé kedves is. Volt Jamie Oliver új étterme is, amelybe nagyon fontos emberek gyülekezője miatt nem tudtunk beülni. Volt beszívott drogos, volt helyes sportember, volt üres szépség és mélységet sugárzó éltesség.
Volt tündéri kisgyerek, családi találkozás, szigorúan zöldségalapú koszt. De volt országos szinten elismert fish & chips is.
Szétszórt, de szeretetteljes családi környezet. Túl sok tárgy, túl sok zaj, túl sok szín… nem látom át, kell a csend.
Gyors vonat, zene a füleimben, az én zeném, az én szavaim, az én dalszövegeim. Hála, amiért valaki más elmondta helyettem. Sokat segít.
Fáradt vagyok. Nagyon fáradt.