Monthly Archives: December 2013

Ismét egy év…

…Eltelt egy újabb év.

Nem értem. Hova lett? Tegnap írtam az előző évbúcsúztatót…

Ahogy öregszünk, úgy gyorsul fel az idő. Idén januárban eszméltem fel erre a fájdalmas igazságra. Talán azért idén, mert már nem hiszem az Istent, de legalábbis nem úgy, ahogy eddig. Kicsinek érzem magam, nagyon törékenynek, és végtelenül szánalomraméltónak. Ahogy téged is, aki ezt olvasod.

Visszaolvastam az előző néhány évem értékelőjét. Azt hiszem, ki kell nyomtatnom őket, hogy megmaradjanak. Hajlamosak vagyunk elfelejteni a sok szépséget, ami egy év során megadatik. Lehet, hogy apró dolgokról van szó, de akkor, amikor megtörténnek, bizony sokat jelentenek számunkra.

Nem akarom hosszú lére fogni, de feltétlenül fel kell jegyeznem néhány történést. Túlzás nélkül: számomra igenis mérföldkövek.

Apuval álmodtam… és nagyon sok mindent megértettem. Sok évnek kellett eltelnie… de most már tudom, hogy a válaszokat nem akkor kapjuk, amikor feltesszük a kérdést.

Befejeztem a regényemet. Nyolc év munkája van benne, és a belső világom, a félelmeim, a vágyaim nagy része.

Egy irodalmi pályázaton a nyertesek közé választottak. Pont akkor, amikor már lemondtam az írói pályafutásról, azzal, hogy “ha a külvilágnak nem elég jó a tudásom legjava, akkor minek erőlködjek?”

Vettem a fordításért kapott pénzből egy tükörreflexes fényképezőgépet. Jövőre pedig komolyabb alapokra fogom helyezni a fotózást, ugyanis-

Beiratkoztam egy fotóiskolába. Rájöttem, hogy tanulnom kell valamit, ami ÉN vagyok, aminek örül a lelkem. Ez a döntés nagyjából egy óra leforgása alatt született meg, a beiratkozás tényére pedig csak egy nap kellett. Mert ami nekünk szól, az úgyis hamar megszólít, és nem kell sokat gondolkodni rajta…

Elengedtem egy csomó embert… köztük sajnos számomra fontos személy is volt. A kapcsolatokat érintő változások még mindig fájó pontnak számítanak, de lassan hozzá kell szoknom ehhez is…

Személyes tapasztalat alapján rájöttem, hogy egy barát nem válhat rajongóvá, és egy rajongó nem válhat baráttá…

Véget vetettem a kitárulkozásnak.

Azt hiszem, az elvárásaimat is igazítani fogom.

Év elején (valamikor márciusban) komolyabban elkezdtem tornázni. Az eredmény év végére: leadtam nagyjából 9 kilót, és sokkal erősebbnek érzem magam, gyorsabban mozgok, jobb a közérzetem. Jövő évi cél: újabb 9 kiló leadása, és álomsúlyom (illetve ideális súlyom) elérése. Úgy is mondhatnám, hogy idén szerettem meg a mozgást…

És a nem mérföldkő kategóriába tartozó apró (de nagyon értékes) csodák: Richard Marx és London (és a pingvin!), Finnország (és a család!), Horvátország (vissza! vissza!), Thomas Hardy (rokonlélek!), Szilvásvárad Katáékkal (gyönyörű!), rengeteg munka (=kimerültség, de vehettem tükörreflexest! és mi mindent tanulok a világról…), Gee-vel szorosabb lett a barátságom (nagyon örülök neki!), “Equus” Katival (felejthetetlen élmény), “Homeland” (és a nagy sokk, amit azóta sem hevertem ki)… Caramel, másodjára… szép könyvek… klassz zenék… vannak még, majd eszembe jutnak.

Hát ennyi. Egy év. Bölcsebb lettem… érzékenyebb lettem… óvatosabb lettem.

Köszönök mindent, 2013!

Rare photo

chaplin

By Douglas Fairbanks Jr:

“A very special photo for Douglas Fairbanks Jr.s birthday, born Dec. 9, 1909. This was emailed to me by one of Doug’s daughter two years ago. As far as I know, it has never been published. She wrote: “I am attaching a lovely photo that a friend sent me a few months ago.
The grandfather of the friend of my friend is the man shown in the background – I think he was a makeup man on Charlie Chaplins film. And there we have my Dad, as a dear young boy having a moustache painted on his face! How sweet is that?!!!” –
Please share – it should be seen far and wide!”

(Thanks, Gee!)

…yeah.

Dark-and-Stormy-Night-at-Point-No-Point-Lighthouse

“Like a work of art,” she repeated, looking from her canvas to the
drawing-room steps and back again. She must rest for a moment. And,
resting, looking from one to the other vaguely, the old question which
traversed the sky of the soul perpetually, the vast, the general
question which was apt to particularize itself at such moments as
these, when she released faculties that had been on the strain, stood
over her, paused over her, darkened over her. What is the meaning of
life? That was all–a simple question; one that tended to close in on
one with years. The great revelation had never come. The great
revelation perhaps never did come. Instead there were little daily
miracles, illuminations, matches struck unexpectedly in the dark;
here was one.
This, that, and the other; herself and Charles Tansley
and the breaking wave; Mrs. Ramsay bringing them together; Mrs. Ramsay
saying, “Life stand still here”; Mrs. Ramsay making of the moment
something permanent (as in another sphere Lily herself tried to
make of the moment something permanent)–this was of the nature
of a revelation. In the midst of chaos there was shape; this eternal
passing and flowing (she looked at the clouds going and the leaves
shaking) was struck into stability.
Life stand still here, Mrs. Ramsay
said. “Mrs. Ramsay! Mrs. Ramsay!” she repeated. She owed it all to her.

(Excerpt from To the lighthouse; painting by Angela Ungren, North Carolina – you can purchase prints on this link: http://www.imagekind.com/Dark-and-Stormy-Night-at-Point-No-Point-Lighthouse-art?IMID=2ef3bc25-71fc-47c7-8e00-a2808fd0941a)