Ismét egy év…

…Eltelt egy újabb év.

Nem értem. Hova lett? Tegnap írtam az előző évbúcsúztatót…

Ahogy öregszünk, úgy gyorsul fel az idő. Idén januárban eszméltem fel erre a fájdalmas igazságra. Talán azért idén, mert már nem hiszem az Istent, de legalábbis nem úgy, ahogy eddig. Kicsinek érzem magam, nagyon törékenynek, és végtelenül szánalomraméltónak. Ahogy téged is, aki ezt olvasod.

Visszaolvastam az előző néhány évem értékelőjét. Azt hiszem, ki kell nyomtatnom őket, hogy megmaradjanak. Hajlamosak vagyunk elfelejteni a sok szépséget, ami egy év során megadatik. Lehet, hogy apró dolgokról van szó, de akkor, amikor megtörténnek, bizony sokat jelentenek számunkra.

Nem akarom hosszú lére fogni, de feltétlenül fel kell jegyeznem néhány történést. Túlzás nélkül: számomra igenis mérföldkövek.

Apuval álmodtam… és nagyon sok mindent megértettem. Sok évnek kellett eltelnie… de most már tudom, hogy a válaszokat nem akkor kapjuk, amikor feltesszük a kérdést.

Befejeztem a regényemet. Nyolc év munkája van benne, és a belső világom, a félelmeim, a vágyaim nagy része.

Egy irodalmi pályázaton a nyertesek közé választottak. Pont akkor, amikor már lemondtam az írói pályafutásról, azzal, hogy “ha a külvilágnak nem elég jó a tudásom legjava, akkor minek erőlködjek?”

Vettem a fordításért kapott pénzből egy tükörreflexes fényképezőgépet. Jövőre pedig komolyabb alapokra fogom helyezni a fotózást, ugyanis-

Beiratkoztam egy fotóiskolába. Rájöttem, hogy tanulnom kell valamit, ami ÉN vagyok, aminek örül a lelkem. Ez a döntés nagyjából egy óra leforgása alatt született meg, a beiratkozás tényére pedig csak egy nap kellett. Mert ami nekünk szól, az úgyis hamar megszólít, és nem kell sokat gondolkodni rajta…

Elengedtem egy csomó embert… köztük sajnos számomra fontos személy is volt. A kapcsolatokat érintő változások még mindig fájó pontnak számítanak, de lassan hozzá kell szoknom ehhez is…

Személyes tapasztalat alapján rájöttem, hogy egy barát nem válhat rajongóvá, és egy rajongó nem válhat baráttá…

Véget vetettem a kitárulkozásnak.

Azt hiszem, az elvárásaimat is igazítani fogom.

Év elején (valamikor márciusban) komolyabban elkezdtem tornázni. Az eredmény év végére: leadtam nagyjából 9 kilót, és sokkal erősebbnek érzem magam, gyorsabban mozgok, jobb a közérzetem. Jövő évi cél: újabb 9 kiló leadása, és álomsúlyom (illetve ideális súlyom) elérése. Úgy is mondhatnám, hogy idén szerettem meg a mozgást…

És a nem mérföldkő kategóriába tartozó apró (de nagyon értékes) csodák: Richard Marx és London (és a pingvin!), Finnország (és a család!), Horvátország (vissza! vissza!), Thomas Hardy (rokonlélek!), Szilvásvárad Katáékkal (gyönyörű!), rengeteg munka (=kimerültség, de vehettem tükörreflexest! és mi mindent tanulok a világról…), Gee-vel szorosabb lett a barátságom (nagyon örülök neki!), “Equus” Katival (felejthetetlen élmény), “Homeland” (és a nagy sokk, amit azóta sem hevertem ki)… Caramel, másodjára… szép könyvek… klassz zenék… vannak még, majd eszembe jutnak.

Hát ennyi. Egy év. Bölcsebb lettem… érzékenyebb lettem… óvatosabb lettem.

Köszönök mindent, 2013!

4 Comments