Végre…

Hát itt vagyok végre, a saját kis fészkemben. Egyfajta szabadságérzetet ad, a tudat, hogy itt az lehetek, aki vagyok… Véletlenül sem kell másnak megfelelnem. Ha jól belegondolok, huszonnyolc éve igyekszem megfelelni, hol ennek, hol annak. Még most is keresem a megfelelő szavakat, pedig az elmém fáradt, és nincs kedve szabályokhoz tartania magát.
Akárhogy is, vegyesen lesz szó itt sok mindenről. Elsősorban napló ez, magamnak. Ha lesz, aki hozzá(m) szól, örömmel fogom venni.
És most irány a Pétervári banditák…