A test ördöge

A test ördöge (1947, Claude-Autant Lara)

A huszonöt éves Gérard Philipe a kedvesével ül az ágyon, együtt olvassák Raymond Radiguet botrányregényét, melyből Claude-Autant Lara filmet szándékozik készíteni, és melynek főszerepére Gérard-t akarja. Gégé aggályai, miszerint nem lenne képes hűen visszaadni egy tizenhét éves kamasz lázadó, tüzes, türelmetlen világát, teljességgel megalapozatlanok. Bárki, aki látta a filmet, megmondhatja.

A film maga nem tökéletes. Időnként szentimentális és affektáló, és a háború borzalmait csak futólag mutatja be. Igaz, Francois és Marthe szerelmét a háború teszi lehetővé, és a békekötés hírére Francois kétésgbeesésbe zuhan. A körülötte lévők ujjongása ezt még jobban kihangsúlyozza. Két szerelmes, akik a külvilágra, társadalmi normákra mit sem adnak; egy fiatal katonafeleség és egy nyakigláb, akaratos srác, aki elcsábítja őt. A sztori bármikor átültethető lenne a modernkorba, hiszen a szerelem örök idők óta rá se hederít arra, ami körülötte folyik.

További hibának tudható be, hogy Francois szülei felületesen vannak lefestve, akárcsak Marthe édesanyja. Ők háttérszereplők, pedig mindkét fiatal életében komoly változásokat visznek. Francois édesapja elkíséri fiát a hídra, hogy megmutassa neki, Marthe még mindig várja őt, egy órával a megbeszélt időpont után is. Francois itt érti meg először, hogy Marthe valóban szereti, de akkorra már ‘elmegy a kedve’ és nem akar ‘ocsmány’ lenni, mint a többi férfi. Marthe édesanyja megértő a kapcsolatukkal szemben, és amikor Marthe férje, Jacques visszatér a frontról, figyelmezteti őket. Nincs itt nyoma családi viszálynak; a szülők kedvesek, megértőek, és kellőképpen a háttérben maradnak. Kár, hogy a papa nem szerepel gyakrabban, hiszen Francois megbízik benne, és szereti őt. Úgy érzem, a film többrétegű lenne az ő részletesebb bemutatásával.

Számomra a két fiatal szerelme kissé hirtelen kezdődött, de ez nem meglepő, mivel Francois tinédzser, és az iskolája nem koedukált; könnyen meglehet, hogy bármelyik nővel szerelembe esik, aki éppen arrajár. De Marthe az, aki a korház felé tipeg, amikor áthalad Francois látóterén, és Francois azonnal felkapja a fejét. Egy tizenévest meghazudtoló magabiztossággal közelíti meg a nőt, aki csakhamar belefeledkezik Francois álmodozó tekintetébe. Hiszen a férje harcol a hazáért. És nem is szereti őt igazán. Jól jön hát az ifjú szerető.

A fentieket azért írtam le, mert a film szentimentális mivolta mögött talán olyan érzelmek húzódnak meg, amiket a külső remekül eltakar. Amiket talán maga a rendező sem szándékozott bemutatni. Amiket talán még Radiguet sem óhajtott papírra vetni. De van úgy, hogy az alkotót elvakítják céljai. Ami valóban fontos, az csak később derül ki.

Ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, Marthe türelmetlen, hiú asszony, akinek hízeleg a gyönyörű, szenvedélyes fiatalember udvarlása. Francois pedig a korához képest túlságosan érett és magabiztos, a későbbiekben pedig makacs, tudalan, és féltékeny, amikor nincs is joga hozzá.

De én nagyon szeretem ezt a filmet. Mert az összes hibájával, ez a film csodálatos képet ad a háború idején lejátszódó, szenvedélyes és bájos szerelemről. Melynek mindkét szereplője üde és szeretnivaló, tüzes és romantikus. Marthe lelkes csitrivé változik, amikor Francois először látogatja meg őt a lakásán. Francois pedig virágot vesz, ebédelni hívja őt, szalad utána az esőben, megszökik otthonról, hazudik, még azt is vállalja, hogy találkozik a férjjel, és elmond neki mindent. Igaz, a döntő pillanatban inába száll a bátorsága, de tizenhét évesen kinek ne szállna? Marthe terhességének hírére megható módon a lány hasára helyezi a fejét és arca csupa öröm. Apai felelőssége azonnal tudatába szökken, és elhiteti a nézővel, hogy boldogan vállalja közös gyermeküket. Valahányszor a férj kerül szóba, féltékenységi roham tör rá, arca komorrá változik, szemében vihar dúl, és dühös kiskakasként viselkedik. Ki ne ismerné ezt az érzést? A szerelem édes önzése senki számára nem ismeretlen.

A filmnek nem célja a szerelem nehézségeit bemutatni. Elég nehézség az, hogy a háborúnak vége, és Marthe belehal a szülésbe. Szimbolikus módon, pont a békekötés napján. Temetésekor a francia nemzet ujjong a háború végének a hírére. Ki ne érezte volna azt, hogy belehal a fájdalomba, miközben a külvilág repes az örömtől?

Gérard Philipe-re ezután a film után figyelt fel a nagyvilág. Hollywood csalogatta magához, de Gégé ellenállt a csábításnak. Merengő pillantását, harsány kacagását, mely úgy csendült fel, mint derült égből a villámcsapás, érzékeny arcmimikáját és sokatmondó gesztusait megtartotta szülőhazájának. Ennek ellenére, ma is sokan ismerik és szeretik szertea nagyvilágban.

Látomásként követi Marthe koporsóját, amint arcára közelít a kamera. Keze tétován símogatja a cicát, ám később hevesen öleli szerelmét, és dühének tehetetlenségével töri szét a poharat. Arca angyalian szép, romlatlan és csodálnivaló, akárcsak Gérard volt az életben. Együttélt szerepeivel, és amit beleadott a munkájába, azt magánemberként is elvárta magától. Francois csupán annyiban nem hihető, hogy korát meghazudtolóan érett; de hiszen Gégé is ilyen volt, kiskorától kezdve, mint aki tudja, fontos feladat várja az életben. Minden más tekintetben Gérard Philipe tökéletes ebben a szerepben, felkavaró, megható, érzékeny, bájos. Kritikus szemmel nézve is (minden más hibát megláttam a filmben, úgy hiszem) tökéletes. Az örök fiatalság szimbóluma, elcsépelt elnevezés ugyan, de nagyon illik rá. Ilyennek emlékezünk rá. Későbbi szerepeiben is ilyen volt a pillantása, ilyenek voltak a kézmozdulatai, az arckifejezései, ennek ellenére soha nem ismételte önmagát. Vajon mit mutatott volna nekünk, ha Howard Hawks vagy John Huston irányítja? Ha Jean-Luc Godard-ral sikerül az együttműködés? Ha Francois Truffaut szerepet ad neki? Jean-Paul Belmondo faarcú színész, mégis híresebb, mert karrierjének kezdetén a rendezők legnagyobbjai szerződtették. Hányszor elhatároztam, hogy nem fogom gyászolni Gérard soha nem látott szerepeit; de elhatározásomnál időnként erősebb a hiányérzet, a tudat, hogy Gérard Philipe a film- és színháztörténet egyik legragyogóbb csillaga lehetett volna, akire Humphrey Bogart-hoz hasonlóan a földön mindenki emlékszik.

Gyönyörű voltál, Gégé. Az is maradsz örökre.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*