Noondarkly

Én balga. Hát mi mással kellett volna kezdenem, mint annak megmagyarázásával, honnan loptam a nevet, amit már jó pár éve használok az interneten?
Nos, volt egy film. Amit le kellett fordítanom egy filmklub számára. (Erről majd máskor bővebben.) The Passion of Darkly Noon, magyarul Darkly Noon passiója. Csodálatos, felkavaró, érzéki és misztikus darab. Egy érzelmileg eltévelyedett fiatalember, egy kirekesztett fiatal, gyönyörű nő és annak beszélni nem tudó párja a három fő szereplője a filmnek. A társadalmi konvenciók, a vallási dogmák veszélyes mivolta foglalja keretbe a cselekményt, mely az első pillanattól kezdve őrült iramban vált crescendo-ba, és meg sem áll a katartikus végkifejletig. Egyszerű a film, a felépítése is; a párbeszédek rövidek, tőmondatokból állnak, de annál sokatmondóbbak. Philip Ridley rendezőtől nem áll távol a szürrealizmus és a mágikus realizmus sem; bemutatkozó filmje, A bőr tükre (The reflecting skin) hasonló erejű és stílusú alkotás. A Darkly Noon nem utolsósorban színészi játékának is köszönheti erejét: Ashley Judd érzéki és határozott egyszerre, akinek ugyanakkor szüksége van egy domináns férfira, a fantasztikus Viggo Mortensen-re. Mellettük a bugyuta, ám kedves vígjátékokból megismert Brendan Fraser-nek nincs könnyű dolga, ám itt minden kétséget eloszlatóan bebizonyítja, hogy drámai szerepben talán még frenetikusabb. Adná Isten, hogy Philip Ridley összehozzon még nekünk néhány ilyen filmet… de ha nem fog, akkor is bekerül a filmtörténelembe.
Noondarkly. Sötét, rejtélyes, veszélyes, furcsa név ez, mindig megbizsergeti a bőrőm, ha kimondom!