Néztem ma a Megatáncot. Gyönyörűek voltak a fiatal táncosok, varázslatos világba kalauzoltak, amit egyáltalán nem ismerek, mégis rég feledett ismerősként hiányzik.
Egy fiú és egy lány megrendelt és megrendezett földöntúli nászát képtelen vagyok kiverni most a fejemből; még a hibáik is szépek voltak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A mégis tánca
A lány bizalmatlansága éles késként hasította át a kettejük közti végtelent. A fiú tétován, ám gyakorlatlan és durva mozdulattal nyúlt a törékeny kéz felé, mely reszketve húzódott el tőle. Karcsú, sajgó test görnyedt össze a padon, hosszú tincsek mögött rejtőzködtek az elsírt festéktől maszatos szemek. A fiú közelebb lépett, és a lánynak nem volt ideje elszakadni még-mindig-szerelme bűvköréből. Erős karok szorították az izmos férfitesthez, mely másodpercek alatt hátrahagyta tanulatlan kisfiú gazdáját. A lány eltolta magától erőszakos kedvesét, dereka lágyan megadó kört írt le, kar-szárnyaival felröppent vágyai fellegére, ám a valóság karjai visszahúzták kedveséhez. Talpa alatt egy pillanatra megtört az izmos férfiláb, ám a következő pillanatban már ismét a fiú győzedelmeskedett. Tenyerére emelte a lány apró testét, áldozati bárányként cipelte lankadó erejével, majd ölébe ejtette azt. A lány dacos pillantását maghazudtolták karjai, melyek szenvedélyes ölelése szinte fojtogatta a fiút. Érezte, ahogy csupasz mellkasához nyomódnak a pici, kerek mellek, és a vágyakozás erősebb lett haragjánál. Combja utat talált a két karcsú comb között, egészen a megnyugvás öléig, ujjai görcsös szerelmi vallomást rajzoltak a kezei alatt majdhogynem eltűnő derékra. Ajkai alagútjából rekedt sóhaj szállt szerelme ajkai felé, de még nem adhatta meg magát, még nem. Szeme szikrái előtt a lány pillái rettegve rebbentek, pupillái a tökéletességnek sötét forrásaiként bugyogtak a sírástól duzzadt szemhéjak alatt. Izzadt tenyér tapadt a sikamlós hát fehérjére, miközben a lány hosszú haja selyemmel vonta be a fiú feszülő vállát. A tapogatózó tincsek óvatosan kerítették be az izmos testet, és a fiú érezte, ahogy lélegzete gyengül a lány ölelésében. Két fiatal lélek öreg akarata feszült egymásnak, a hatalom és erő utáni harcban egyesítve beszédes testeiket. A lány hátravetett fejjel engedte, hogy a két erős kar a magasba emelje őt, majd lassan visszahúzza a földre, ám mielőtt lábfeje a padlót érintette volna, utolsó erejével átkulcsolta combjaival az izmos derekat. A fiú egész lénye ellenkezni akart, ám karjai öntörvényűen ölelték magukhoz a karcsú testet. Homlokát a lány vállára engedte, ujjai gyengéden kapaszkodtak a lány bőrébe, és miközben lélegzetük egyszerre foszlott a semmibe, a két test mozdulatlanná fagyott.
Ahogy a zene véget ért, a két táncos még mindig úgy ült a padon, ahogyan befejezték. Kitörő tapsvihar jelezte a közönség tetszését, és amikor a lány lassan felemelte fejét, pillantása találkozott a fiúéval. Rövid pillanat volt, de az örökkévalóság apró morzsája édesen olvadt szét nyelvükön.
Szédelegve botorkáltak a zsűri színe elé, és miközben edzett testük és elméjük ledobta magáról az élettől kölcsönkért szerepet, kezeik önkéntelenül összetapadva őrizték a szépséges fájdalom kitörölhetetlen emlékét.
