Elmúlás

Már megint, az örök mumus. Merthogy mumus marad, akkor is, ha ezer könyvet olvasok el arról, mennyire az élet velejárója, és hogy enélkül nem lenne teljes az élet körforgása, bla bla bla. Hiába hiszem azt, hogy a halál után van élet, ha nem is olyan formában, ahogyan azt itt megszoktuk. Abban is hiszek, hogy aki elment, az lát minket, és alkalomadtán megmutatkozik, persze, nem materiális alakban, és segít nekünk, ha arra van szükségünk.
Mindez hiába. Az az igazság, hogy kurva nagy igazságtalanságnak tartom az idő csekélyke tartamát, amit egy ember kap a földi létre. Semmire sem jut idő; az ember éppen csak belekóstolhat ebbe-abba, megízlelhet szépet, csúnyát, meg a többi köztest, és utána mehet a sunyiba.
Naná, hogy eladnám a lelkem az ördögnek. Nem is gondolkoznék, csak adna még
egy kis időt. (És tudnám, hogy most miért vacakol ez a blog, miért nem úgy írja, ahogy én szeretném.)
Ma egy utolsó ajándékvásárlási rohamra indultam; szerencsére alig voltak az utcán, ráadásul ragyog a nap, derűlátás jellemző a világra. Úgy nagyjából délután négy óráig, amikor is bizonyára elkezdődik a bolti eladók Canossa-járása. Én biz’ Isten próbáltam türelmesnek maradni, de tegnap megtörtem, amikor egy nő majdnem feldöntött, úgy jött nekem, és utána még bocsánatot sem kért, ment tovább bulldózer-útján, további ajándékokat vásárolni, a szeretet nevében. (Oda való, ahova az egyházak.) Szóval ma a városban voltam, és elhaladtam egy könyvesbolt mellett, aminek a nyitására még emlékszem tisztán; idegen nyelvű könyvesbolt, szép nagy albumokkal, ritkaságokkal. Ma látom, ki van írva nagy betűkkel: “Végkiárusítás”, minden leértékelve. És két lefele görbülő szájú szmájli. Vettem egy Viktoriánus kézimunkákról szóló könyvet Krisztának (ezennel remélem, még nem olvasott bele a blogomba és 27-ig nem is fog!) és egy Renoir-könyvjelzőt, és amikor kijöttem, fojtogatott a sírás. Minden megszűnik, átalakul, vége lesz. Gyűlölöm a változást!
A Bálint házban fordítok művészfilmeket, lassan tizenegy éve, és ezalatt az idő alatt a technikus fiatalemberek (akik beállítják a filmet, a hangomat, stb) vagy hatszor-hétszer cserélték egymást. Legutóbb egy-két hónapja jött vissza Laci, aki már volt azelőtt, és az futott át az agyamon, hogy ők
jönnek, mennek, én pedig maradok. Ez is ijesztő érzés- de hát még milyen lesz megtapasztalni, hogy én is megyek, változom, már nem az vagyok, aki voltam?! Nem is tudom, melyik a rosszabb.
Ennek ellenére szép az, amin most keresztül megyek; sokat sírok, sokat ábrándozom, sokat gondolok arra, mit lehetne tenni, hogy jobb legyen. Nagyon régen volt ilyenem- bárcsak tettekre váltanám a gondolatot, akkor is, ha nem érdekel senkit. (Ákost nagyon szeretem, egyre inkább.) Reménykedem abban, hogy megváltozom, a jó irányba, mert ez jó változás lesz, érzem.
Szeretnék még annyi mindent, sok személynek, de gondolom, határt kell szabni. Bár ki tudja- lehet, hogy ez a megalkuvás első lépése, és innentől az ember eladja magát a pénz-szajhának, aki képes minden és mindenki álmát valóra váltani.
Azért jól érzem most magam- nem tettem sokat, de valamit tettem.

4 Comments

  1. argentina
    Posted December 22, 2006 at 10:48 pm | Permalink

    Ákos csak szóra akarja váltani, akkor már jobb, ha tettekre 🙂
    egyébként meg nekem állandó rossz érzésem volt az elmúlásról, amíg aztán el nem olvastam a Kígyó és kereszt-et, Müller Pétertől
    azóta teljesen máshogy látom

  2. Posted December 23, 2006 at 12:34 pm | Permalink

    igen, tudom, kicsit átvariáltam a sorait… 🙂
    lehet, hogy nekem is kellene olvasni azt a könyvet…
    különben nem mindig zavar ez az egész, például a kedvenc évszakom az ősz, amit a nagynéném kifejezetten azért utál, mert az elmúlásra emlékezteti- engem is, de annyira gyönyörű
    és akárhogy is hadakozom ellene, minden elmúlik, de legalábbis átalakul, és valahogy mindig erről a témáról jön, hogy elkezdjek írni, szinte beteges

  3. Kata
    Posted December 23, 2006 at 9:47 pm | Permalink

    elmúlás :(((((((
    gyakran szörnyű teherként nehezedik rám az elmúlás gondolata
    a semmibe való eltűnés,a megismételhetetlen élet….. néha teljesen megrémít:(

    beszélni sem szeretek róla
    ha ez a könyv segíteni tud, muszáj lesz elolvasnom

    a változásokat sem bírom,rendszerint rosszul reagálok rá….pedig szükséges a változás…. mindenki és minden változik, ha tetszik nekem és ha nem tetszik akkor is…….meg kellene tanulnom kezelni,de azt hiszem soha nem leszek rá képes:(

  4. Posted December 23, 2006 at 9:55 pm | Permalink

    hát nem vagy egyedül
    és biztosan nem csak mi ketten vagyunk így ezzel
    pedig a változás az élet rendje…. sajnos
    vagy ki tudja, szerencsére….

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*